Jézus halála tudatosan vállalt mártírhalál volt. Az Utolsó Vacsorán, de már a tanítványokkal töltött utolsó napokban is, Jézus búcsúzik a tanítványaitól. Most már nyíltan beszél velük. Beszél az Ő szeretet-áldozatáról a szereztetési igékben, példát mutat az egymás iránti alázatból a lábmosásban. Megjósolja gyengeségüket, de megígéri az újabb közös lakomát. Jézus szenvedés-történetéről szólva (az utolsó Vacsorától Jézus sírba tételéig) – érdekes módon – mind a négy evangélista igen hasonlóan, bár egyes részletekben egyéni szemlélettel számol be. Az erős hasonlatosság arra mutat, hogy a szenvedés-történetet már igen korán – esetleg többen is, párhuzamosan – lejegyezték. Jézus halálának – egy kivételével – nem volt férfi tanítvány tanúja, ahogyan a feltámadásának is első tanúi Jézus asszony-tanítványai voltak. A nők a zsidó jog szerint nem számítottak hiteles tanúnak, ezért is érthető az apostolok kezdeti hitetlenkedése az asszonyok híradásakor. Különösen értékes ezek után a világhírű londoni zsidó bibliakutató professzor, Vermes Géza végső következtetése „A zsidó Jézus” című könyvében: „A történet végén pedig ott van megcáfolhatatlanul az üres sír.” Számunkra viszont ott van a tanítványok hite, amiért oly sokan adták az életüket, valamint a saját hittapasztalatunk.
Jézust a tanítványai feltámadása után az Úr (Küriosz) névvel illették, ami a görög Ószövetségben a héber Adonáj (ÚR) megfelelője.