Vízkeresztre

 2016.02.04. 17:18

Egy ideje többször jut eszembe Keresztelő Jánosnak az a mondása, miszerint „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem”. Sokszor hallottam így idézni, kiszakítva a szövegkörnyezetéből. János teljes szövege, (Jn3, 27-34) amiből ez ki lett ragadva, elég összetett. Nem is nagyon hallottam prédikálni a teljes szövegről. De több részét szokták idézni, ugyancsak kiragadva a környezetéből. Ilyenek: „A vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, újjongva örül a vőlegény hangjának…” Továbbá: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van…” De most az általam kiemelt szövegrésszel szeretnék foglalkozni, mert ez, ami hetek óta a fülembe cseng. Ez a saját személyiségem kissebbé levéséről szól – Jézushoz képest.
Az ember belső tartását a saját személyiségéről alkotott képe, véleménye adja. „Én-tudatom” alapja, hogy vagyok „Valaki”. Ezért az emberek sok mindent megtesznek, hogy őket „valakinek”, jelentős személynek tartsák. Ezért azonosulnak sokszor más személyekkel, csoportokkal, ideológiákkal, hogy ez által „Valakinek” tartsák őket. Van, akinek elég nagy az „én-tudata”, hogy nem kíván másokkal azonosulni. Elég neki az a hely, amilyennek látja magát, ill. mások látják őt.
Keresztelő János is ilyen ember volt. Tudta, hogy ki ő valójában, és az elég volt neki. Így vallott magáról: „Én kiáltó szó vagyok a pusztában…” (Jn1, 23) János tudta a helyét, szerepét, és ez elég volt neki. Ezért mondhatta teljes szívvel, hogy „Neki növekednie kell…” Amikor fogságba került, akkor viszont csak a saját tanítványainak a híreit hallotta, ami – úgy látszik – nem az volt, amit Jézustól várt. Ezért elküldte két tanítványát, kérdezzék meg: ő-e az „eljövendő”, vagy mást várjanak. (Lk7, 18-20) Jézus a válasza (Lk7, 22-23) után megvédte Keresztelő Jánost az összegyűlt nép előtt: „Asszonytól születettek közül nincs senki nagyobb nála.
De nagyon elgondolkodtató, amit hozzáfűzött. (v. 31-35) Jól látható, hogy Jézus maga is csalódott. Csalódott a tetteinek és tanításának tanúiban. Ez is azt mutatja, hogy mindenki mást várt Jézustól. (Mi mit várunk Tőle?)
 Visszatérve a személyiségünket „támasztó” én-tudatunkra, az előző szövegből is leszűrhető, hogy a társadalomban (a „világban”) általunk elképzelt helyzetünk alapvetően meghatározza személyiségünk tartását, stabilitását. Ezért mindenki (tudatosan, vagy öntudatlanul) törekszik a saját személyiségének a jelentőségét növelni. A nagy baj akkor van, amikor mindezt mások kárára teszi. Az a másik nagy baj, amikor az én-tudatunkat helytelen értékítéletünkre alapozzuk. Ez sem az embertársainknak, sem az Örökkévalónak nem tetszik. Akkor jó a helyzet, ha a magamról alkotott kép és a valóságos helyem (feladatom, küldetésem) egyezik a valóságos, az Örökkévaló által nekem kiosztott feladatokkal. Kérjük az Örökkévalót, hogy Szentlelke által rendszeresen felismerjük az általa, nekünk kiosztott feladatokat és a „helyünket” az életünkben.

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr487041409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása