NAGYON ELFOGULTAN A ZSIDÓKRÓL
SZEMÉLYES ÉRINTETTSÉG
Nem tudok a zsidókról elfogulatlanul írni, mert többszörösen is személyesen vagyok érintve a témában. Életutamat ebben a vetületben jellemezhetem akár úgy is, hogy antiszemitából filoszemitává lettem. Édesanyámtól örököltem az antiszemitizmusomat, aki egy személyes trauma eredményeképpen vált azzá. Későbbi életemben – már korai gyerekkoromtól – ezzel ellentétes hatások értek, de még sokáig maradt bennem averzió a zsidókkal (így, általában, a zsidókkal) szemben. Aztán kaptam sorba a „pofonokat” a történelemtől, amiknek hála, lassan kigyógyultam az antiszemitizmusomból. Tudom, tapasztaltam, és ma is rendszeresen tapasztalom, hogy a rögzült hitek ellen (és az antiszemitizmus is ilyen) nem tehet észérvekkel küzdeni. Mert egy – az érvelő szerint – meggyőző magyarázat után is (rendszeresen tapasztaltam) az érvelés után az illető végül azt mondja: „De azért mégis…” és jönnek az érvelő számára teljesen irracionális válasz-érvek. Azért is számítok erősen elfogultnak, mert a családon tele van zsidó származású családtagokkal, akikkel a kapcsolatom sokszor szorosabb a szűken vett vérrokonokkal. Továbbá fiatal koromtól a legjobb barátaim között több zsidó volt, és legközelebbi rokonaimra is ez a helyzet a jellemző. Ezért aztán kinyitom a lehetőséget, hogy bárki, akinek a szövegem nem tetszik, ezen az úton azt diszkreditálja. De ez nem zavar, mert amint az előbbiekben leírtam, hogy akinek nem tetszik az érvelésem, attól azt úgysem remélhetem, hogy akár a tényekkel, akár az érvelésem logikájával meggyőzzem.
MEGÁLLAPÍTÁSOK
A „zsidósággal” és annak vélt, vagy valós bűneivel kapcsolatban a következőkben nem fogok hosszas magyarázatokba bonyolódni, mert akkor ez az egész szöveg parttalanná válna. Ezért aztán kategorikus kijelentéseket is teszek, amiket később esetleges konzultációk hatására bővebb magyarázatokkal is kész vagyok alátámasztani. A jelenlegi (akár Izrael államon belül, akár azon kívül élő, és) zsidónak tartott személyeknek csak elenyészően csekély hányada származik a Jézus korában Izrael földjén élő, akkor magát zsidónak tartott emberektől. Mégis, kinézettől, bőrszíntől, jelenlegi lakhelytől függetlenül szemléletükben, viselkedésükben, képességeikben igen nagy hasonlóságot mutatnak. Ez csak a neveltetés, a közös hit (ideológia) és a saját közösségük által közvetített „szellemiség” következménye lehet. Ennek az egységességnek/egységesülésnek az oka csak a közös, írott és íratlan hagyomány és az azt közvetítő – sokszor közösségről közösségre vándorló – tanítók áldozatos munkája lehet.
A ZSIDÓ REFORMÁCIÓ
A zsidó közösségek életébe a keresztényekkel azonos időben érkezett meg a Felvilágosodás. A Felvilágosodásból kinőtt eszme-rendszerek között a liberalizmust is a keresztény népekkel szinkronban tették magukévá egyes zsidó közösségek, ill. egyének. Sőt, sokszor az ún. haladó eszmék elsajátításában, kidolgozásában egyes zsidó közösségek, ill. személyek kulcsszerepet vállaltak. Annyira, hogy ezeket az eszméket (igaztalanul) zsidó gyökerűnek tartják mindmáig. Ezt az aktív részvételt erősen indokolja, hogy – többek között – ezek által reméltek sokan a zsidók közül a keresztény gyökerű társadalomba felemelkedni. Az új eszmék közül a zsidóknál, egyedül, talán a nacionalizmus nem vert sokáig gyökeret. Elsősorban azért, mert mindig annak az országnak a körében kívántak felemelkedni ahol éltek. Akkor is, ha éppen üldözték is őket. Erre is sok történeti példát lehet felhozni. A nagyon kevés, szórványos kísérlet a nemzeti érzés megfogalmazására csupán a 19. században kezdődött, de csak a hitleri zsidóüldözés és a Holokauszt következtében kapott igazán erőre. A pusztulás traumáját csak valami hatalmas ellen-akcióval lehetett némileg csökkenteni.
DOMINÁNS KÉPESSÉGEK?
A zsidókat kezdettől fogva – az abban a korban teljesen egyedi, unikális vallásuk miatt – mint valami különösen összetartó népet jellemezték, már a római császárságtól kezdve. Ez az összetartás és összetartozás-tudat, minden, a többitől valamiben elkülönülő népnek, társadalmi csoportnak a sajátos, önvédelmi reflexe. Ezt erősítette a Szentíráson alapuló, isteni kiválasztottság tudata. Ez is minden, a történelemben megtépázott népnek is sajátja. Mivel ez az állapot a zsidókra több ezer éven keresztül igaz maradt, nyilván ennek ellenszereként jogosnak tűnik akár egy belső, titkolt „gőgösség” is. Minden elnyomott nép fokozottan hajlamos kiemelkedő tehetségek „kitermelésére”. A zsidóknál fokozottan érvényes az a belső parancs: vagy kiemelkedsz, vagy elpusztulsz. Tapasztaltam, a zsidók között ugyanolyan arányban vannak tehetségtelenek, mint másoknál. De az évezredek alatt kitermelődött szolidaritási kényszer miatt senkit sem hagynak elveszni, és akinek erre képessége van, azt minden lehetséges módon segítik. Ezt nem kell gyűlölni, erre nem lehet féltékenynek lenni, hanem utánozni kell. A népekről szóló szociológiai felmérések mutatják, hogy a zsidók a legszolidárisabbak, a magyarok pedig a legindividualistábbak közé tartoznak. Erre nem kell büszkének lenni.
