A tárgyalásra szánt téma alapjául szolgáló mindhárom ige a pénzről, a vagyonról, a gazdagságról szól. Ezek a következők: Lk12,15-21, Mt25,14-30, Lk16,1-12. 
 A  felsorolt igehelyekhez itt még szeretném hozzátenni az ugyan nem a vagyonról szóló, de abban is orientálni látszó jézusi tanítást, ami szerint „aki elveszi a felsőruhádat, attól az alsóruhádat se tagadd meg”. De mivel a vagyonról (a pénzről, a tőkéről) való gondolkodásunkat nagyon sokféle vélemény, tapasztalat, társadalmi és szentírási norma befolyásolja –szerintem – az éppen aktuális információk a véleményünket is „ide-oda rángatják”. Ebbe a vélemény-, információ-, tapasztalat-halomba szeretnék egy kis orientációs segítséget nyújtani, elsősorban a jézusi tanítás figyelembe vételével.
A három, általam kiválasztott ige Jézusnak a vagyonnal kapcsolatos három, igen eltérő véleményét mutatja be. Mindhárom igaz és helyes, csak más, és más körülményekre érvényes. Az első a vagyon halmozásának bűnös voltáról szól. A második a vagyonnal való felelős gazdálkodás fontosságáról beszél. A harmadik a vagyon elengedéséről ír. A mi, mai, a pénzzel, tőkével, vagyonnal átszőtt világunkban mindegyiknek fontos üzenete van számunkra. Akkor is, ha éppen egy fillér sincs a birtokunkban. Az első ige üzenetét könnyű érteni és alkalmazni. Akkor is, ha enzt a jézusi parancsot szegik meg a legtöbben. Ha alkalma van rá, kevés ember tudja megállni, hogy „egy kicsit” felhalmozzon magának, gondolva a várható rossz időkre.
Egy, a Szentírásban jártasabb ember számára nagyon is érthető a talentumokról szóló példázat. Azt is tudja, hogy itt nem csak a pénzről, az anyagiakról van szó, hanem minden olyanról, ami értéket képezhet számunkra, így képességeink fejlesztését is. Minden olyanról szó van ebben a példázatban, ami értéket képezhet magunk és mások számára. Itt a „gyűjtési ösztön” pozitív oldaláról jelentkezik. Az Örökkévaló a belénk épített ösztönt, mint ma is érvényes társadalmi normát használja fel a javunkra. Ha meggondoljuk, hogy a vagyonok birtokosai mind felelősek a rájuk bízott javakért, akkor már nem kell látnunk az egyéni vagyonban olyan rosszat. Hiszen senki nem tud többet elfogyasztani, mint a biológiai szükséglete. Ha a vagyon egy részét feléli, ez a mai nagy vagyonoknál töredéke a gondozott és gyarapított vagyonnak. Erre lehet irigy valaki, de minek, mert a tapasztalat szerint nem ez a boldogság elsődleges fokmérője.
A személyes használatú vagyon mértéke nyilvánvalóan erkölcsi kérdés. Viszont nagyon nehéz a mérték meghatározása. Nem lehet általános szabályokat megállapítani. Az egyik tényező az adott társadalmi környezet életviteli módja, színvonala, a másik pedig a saját hivatásból eredő igényeknek való megfelelés. Nem csak a”csöndes szobában” való elmélkedések, hanem inkább a környezettel való összehasonlítás lehet az irányadó.
De nem érdemes az ilyen alap-dolgoknál leragadni, hiszen a ránk bízott vagyon (képességek, lehetőségek) gondozása, gyarapítása a fő probléma. Már eleve az is gond lehet, hogy az illető fel sem ismeri, mi van rábízva. A bennem levő (vagy a felelősségi körömbe tartozók) képességeinek felismerése, majd „napvilágra hozása” lehet az első lépés. Sok lehetőség veszik így el, hogy senki nem szerez tudomást arról, mi rejtezik, (rejtezett) valakiben. Sokszor tapasztalunk olyan törekvést is, hogy egy szülő olyanra akarja kényszeríteni az utódját, amiről – úgy gondolja – ő lemaradt. Közben az utódjának egészen másra lenne (esetleg kiváló) képessége. A megfelelő döntést a Szentlélekkel való többszöri „konzultáció” is segítheti. A Szentlélek sokszor látványos ösztökélő erőként is működik, amint azt már többször láttam.
A talentumok gondozásáról már olyan sokan és sokat írtak, hogy nem érdemes ezt a témát a (remélt) beszélgetés előtt tovább részletezni. A következő téma a „hamis sáfár” néven vált ismertté. Ez is egy „talányos” ige. Hasonlóan a Lk13,33-34-hez, vagy a Mk7,24-26-hoz. Mondhatja valaki, hogy vonzódom az ilyen, és hasonló igehelyekhez, de azt látom, mennyi jót lehet az ilyenekből „kibányászni”. A hamis sáfár történetének is többféle értelmezését láttam már, de nem régen egy frappáns párhuzamot találtam az utóbbi években lezajlott pénzügyi válsága enyhítésére.
A válság lényege az volt, hogy a bankok sok fedezetlen hitelt nyújtottak, számítva arra, hogy az ügyfelek időközben majd kitermelik a fedezetlen részt is. De nem sikerült. Sőt, akinek volt reménye a szabályos visszafizetésre, az is bukott, mert a fedezetlen hitelek miatt lényegesen megváltoztak a „jó adósok” hitelfeltételei is. Vannak országok, ahol ma is sok a fizetésképtelen adós, mert saját erejéből nem tud az adósságcsapdából kikerülni. Van pedig néhány olyan ország, ahol a központi bank hatalmas mennyiségű „fiktív pénzzel” segítette ki a bankokat a mérlegük névleges helyreállítására. Azokon a helyeken átírták a hiteleket, és ez által mindenki ismét tudott fizetni. A művelet sikeres volt. mert a megrekedt pénz megint meg tudott mozdulni, és a végelszámolásnál megint mindenki a pénzénél volt, a központi bank is visszakapta a fiktív pénzt, így ő sem károsodott. Ez így, nagyon röviden leírva nehezen érthető, de működött, és nyilván képes máshol is hasonló módon működni. Csak egy kis bátorság kell hozzá, „ugrás a sötétbe”
Jézus példázatának az egyik „olvasata” az, hogy ami veszni látszik, engedjük el, mert csak így tud „megtérülni”. Egy másik értelmezés szerint Jézus arra biztat, hogy igyekezzünk jótékonykodni a világi körülmények között is, mert az által is segíthetjük Isten országának építését is. Másik magyarázat szerint, nem baj, ha világi szabályok ellenében teszünk, ha ezzel az Örökkévaló akaratát szolgáljuk.