Egy régi üzenet új interpretációja

A probléma felvetése

Közel 2000 évvel ezelőtt egy merőben új szemléletet hozó Üzenet jelent meg a Közel-Kelet egyik jelentéktelen római provinciájában. Az Üzenetben az addig soha nem gyakorolt újdonság a másik ember-társ iránti, feltétel nélküli irgalomra, megbocsátásra való felszólítás volt. Az üzenet másik, lényeges eleme volt a személyes vagyonhoz való ragaszkodás elutasítása. Az Üzenetet hirdető személy tanítása, cselekedetei eredményeképpen egy új vallás keletkezett, ami néhány száz éves üldöztetés után uralkodó, hivatalos vallássá vált az egész Római Birodalomban. Ez a keresztény vallás, ami nem változott sem tanításának tartalmában, sem szervezeti sajátosságaiban alapvetően az uralomra jutása óta, egészen mostanáig. Persze, történtek az óta szakadások, leváltak róla kisebb-nagyobb részek, de az ezek közül az elszakadt részek közül is azok, amelyek nagyobb létszámban fennmaradtak, sem tértek el lényegesen az eredeti tartalmi és szervezeti sajátosságoktól. Sajnos, a kereszténység, már uralkodó vallássá válásáig is mélyen beleágyazódott az őt körülvevő társadalmi, kulturális és filozófiai környezetbe, ezért nagyon nehéz megmondani, hogy meddig tart az eredeti Üzenet és mettől kezdődik a rárakódott – és a sokszor szervesen beleépült – kulturális hatás, valamint a más, főleg a zsidó vallásból átvett szemléleti, gondolkodási mód.
Az eredeti Üzenetről a rárakódott kulturális, szemléleti, gondolkodási elemek lefejtése mindig erős ellenállást váltott ki a vallási vezetőkben és annak „ideológusaiban”, a teológusokban, jóformán felekezeti különbség nélkül. Féltek, és ma is félnek attól, hogy az ilyen „megtisztítási kísérletek” következtében sérül, vagy akár el is veszhet az „eredeti tanítás”. Aki egy kissé belemerül a „megtisztítás” problémakörébe, megláthatja, hogy milyen nehéz leverni azokat a „cövekeket”, amik kijelölhetik, meddig tart az eredeti Üzenet. Ez azért különösen nehéz, mert a „rárakódások” lefejtését nemcsak a keresztény vallás köré épült kulturális környezetben, valamint a szertartásokban (liturgiában), kommentárokban, a teológiai munkákban kellene elvégezni, hanem a már a keletkezésüktől eredetinek, hitelesnek többnyire elfogadott „szent szövegekben” is.
Miért kellene egyáltalán ezzel a „lefejtéssel”, „megtisztítással” foglalkozni? Azért, mert az eredeti Üzenet tartalmazza mindeddig legtisztábban az emberiségre ősidőktől fogva és a legutóbbi évtizedekig uralkodóan jellemző konfrontatív szemlélet és gyakorlat helyett a kooperatív szemlélet és gyakorlat követelményét. Ez az utóbbi szemlélet csak néhány évtizede kezdett (elsősorban a nemzetközi politikában) létjogosultságot kapni és az eredeti Üzenet ehhez tudna „ideológiai” támogatást nyújtani, különösen akkor, ha nyelvezetében a keletkezése óta eltelt időszak társadalmi, kulturális változásai is tükröződnének. További sürgető igény van a keresztény tanításban kezdettől meglévő és időnként belső és külső mozgalmak által erősen hangsúlyozott vagyon- és gazdagságellenes szemléletnek a mai társadalmi viszonyokra való alkalmazására.
Ebben a hosszú blogban az eredeti Üzenetnek a szövegkörnyezetéből történő leválasztására egy – korábban nem nagyon használt – módszer került alkalmazásra. Eszerint a Biblia szövegéből csak azok az – egyébként egymással konzisztens – részek kerültek kiválasztásra, amelyek tartalmukban, szellemiségükben lényegesen eltérnek a korabeli gondolkodásmódtól (sokszor mintegy szembefordulnak azzal). Ezt követően – mintegy kommentárként – hozzá lehet csatolni azokat a bibliai szövegrészekre való hivatkozásokat, amelyek segíthetnek azok keletkezési hátterének megismerésében, megértésében. Ezután következhet ezeknek a szövegrészeknek korunk társadalmi, kulturális, fogalmi struktúrájába való beillesztése, vigyázva arra, hogy az (e szerint a tanulmány szerint eredetinek vélt) Üzenet tartalma, szellemisége eközben ne sérüljön. Akiket ennek az elemzésnek – nem rövid – műveleti része nem különösebben érdekel, ezt a részt (legalábbis első közelítésben) átlapozhatja és megnézheti ennek a tanulmánynak a korunkra érvényesnek tekinthető konklúzióit.

Az elemzés

A kulcsszövegek kiemelése
Az embertársunkkal való szembenállást elítélő, illetőleg a személyes vagyon szeretetét kárhoztató kulcsszövegek kiemelésénél elsőként ki kell választani azokat a szövegrészeket, amelyek egyrészt talán a leginkább ellenkeznek a koruk általános gondolkodásmódjával és viselkedési gyakorlatával, másrészt szemben állnak az emberiség mindmáig gyakorolt, az erőszakra, ill. a birtoklásra való, (feltehetően genetikusan is kódolt) készségével. Ezekben a témakörökben idézzük Jézus két jellemző kijelentésének szövegét: „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik.” (LK 6,37) A másik kulcskérdésre pedig: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” (Lk 12,15) Hasonló, vagy az előbb idézetteknél keményebb szövegek találhatók még sok helyen Jézus beszédei között. A továbbiakban a hivatkozási helyek csak jelzésre kerülnek és csak a legfontosabb részek lesznek szó szerint idézve. Az előbb idézett mondatokhoz hasonló szellemiségű, vagy azokat kommentáló, magyarázó szöveg igen sok található még az első három (szinoptikus) evangéliumban. Például a következők: Mt 5,3-12, 21-26, 40-48, 6,12, 6,14-15, 7,1-5, 10, 12-13, 11,29, 12,19-21, 18,2-5, 18,21-22, 20,25-27, 22,39, 25,31-46, Mk 10,42-45, 12,29-34, Lk 6,27-46, 9,46-48, 51-56, 10,25-37, 11,4, 12,57-59, 14,7-14, 14,28-33, 17,3-4, 22,24-27. Vagy a másik gondolatkörre: Mt 6,19-21, 19,21-26, 25,14-30, Lk 12,13-21, 12,33-34, 19,8-10, 19,11-27. (Azért sem kerültek szó szerinti leírásra a jelzett részek, mert csupán fölöslegesen bővítették volna a tanulmány hosszúságát olyan szövegekkel, amelyek bárhol könnyen hozzáférhetők.)

A társadalmi, gazdasági környezet változásai

 Az a társadalmi, gazdasági (és kulturális) közeg, ami körülvesz bennünket, lényegesen különbözik a Jézus korában lévőtől. Sőt, hihetetlenül nagy a változás mértéke és gyorsasága az utóbbi 150-200 évben. Ráadásul, a változás sebessége nem csökken, hanem tovább növekszik. Akik benne élünk ebben a korban, ennek a változásnak a drámai mértékét nem annyira érzékeljük, de nagyon sok emberben a saját, és közvetlen környezete helyzetének változásai, jövőjének kiszámíthatatlansága hatalmas belső feszültséget kelt. Növekszik az igény valami biztos pontra, ideológiára, állandóbb környezetre, szervezetre. Ha talál is ilyent, az sem nagyon tud eligazítást, megoldást adni a korunkban felmerült kérdésekre, helyzetekre. A legnagyobb kihívást egyéni életünkben és társadalmi méretekben egyaránt az agresszió, a valós, vagy vélt önérdekek gátlástalan érvényesítése, valamint az anyagi, gazdasági érdekeknek (értékeknek?) a szinte kizárólagos előnyben részesítése jelenti.
Hogy ezt el lehessen viselni, meg kell ismerni, érteni korunk társadalmi, gazdasági viszonyait, majd azok ismeretében a személyes és társadalmi, közösségi kihívásokra elviselhető megoldásokat kell találni. Az erőszak, az agresszió (és most már egyre inkább a terrorizmus) közvetlen környezetünkben (még?) nem annyira általános probléma, de fel kell készülnünk rá, hogy bármikor – akár robbanásszerűen – megnövekszik.

A (világ)gazdaság változásai

A termelt javakkal való kereskedelem – olykor egymástól nagyon távol élő népcsoportok között – már az őskorban is létezett. A kereskedelem (és a termelési munkamegosztás) volumene és a kereskedelemmel áthidalt távolságok az évezredek, évszázadok múlásával egyre növekedett. A kereskedelem és az árutermelési munkamegosztás a szállító eszközök ugrásszerű fejlődésével (vasút, gőzhajó) tömegessé vált. Ez a hatalmas fejlődés egyre nagyobb pénzeszközök keletkezését generálta, amelyek befektetés formájában a műszaki fejlesztésbe, a termel(tet)ésbe, a kereskedelembe és a szállításba áramlottak. Az áruszállítás költsége és időigénye (különösen a tengeri szállításnál) a műszaki fejlesztés következtében jelentősen csökkent és ez által lehetővé vált a termel(tet)és áthelyezése akár egy másik kontinensre is. Ez, és az információ-áramlás sebességének, megbízhatóságának megnövekedése, költségének csökkenése lehetővé tette a befektetési és a kereskedelmi pénzeszközök (a „működő tőke”) mozgásának mintegy globálissá válását. Ezek a – világméretű – változások teljesen átrendezték a világ országainak gazdasági viszonyait, mely átrendeződés ma is tart, sőt az ilyesfajta változások sebessége tovább növekszik, iránya pedig nehezen látható.
Sajátos módon ezek a pénzügyi-gazdasági változások óhatatlanul magukkal hoztak egy civilizációs változást is az általuk érintett társadalmakban. Ennek a civilizációs változásnak sok, önmagában aprónak tűnő – végeredményében kulturálisnak tekinthető – jellemzője van. Ilyenek például a higiéné, az egészségügy nemzetközi normáinak átvétele, az analfabétizmus csökkentése, vagy megszüntetése, egyes foglalkozási ágaknak a nők előtti megnyitása, az öltözködés többé-kevésbé való hasonulása az euro-amerikai szokásokhoz, a nepotizmus és a korrupció visszaszorításának kísérlete.
Vannak olyan országok, amelyek ebből a viharos gazdasági-társadalmi fejlődésből nagyobbrészt kimaradtak (a fundamentalista iszlám és a kommunista országok, valamint azok, amelyekben egy többé-kevésbé működő állam-szervezet még nem tudott kialakulni). Ezek jövője még nem látható, mivel betagolásuk a globális gazdaságba eddig sem fegyveres beavatkozással (Szomália, Irak) sem tőke-injekciókkal (Szahel-övezet, Közép-Afrika) sem kulturális-financiális behatolással (miként az iszlám-országok nagyobb részében) nem volt eredményes.
Vannak viszont olyan országok is, amelyek – bár nem az euro-amerikai kultúrkör örökösei (Oroszország, Japán, India, Kína) – mégis az elmúlt évtizedekben a globális gazdaságnak nemcsak részesei, hanem élre törői lettek. Ezek az országok, azokkal együtt, akik már régebben ebben a gazdasági környezetben működtek, egyre többször (a saját, jól felfogott érdekükben) konfliktus-kerülő döntéseket hoznak. Ilyenek például: az ENSZ megalakítása és (több-kevesebb sikerrel való) működtetése, az EBESZ megalakítása, a különböző fegyverzetkorlátozási egyezmények létrehozása, kivonulás a gyarmatokból, az EU létrehozása és többszörös bővítése. Természetesen ez a tanulási folyamat nem ért véget, hiszen – különösen az USA részéről – többször születtek ezzel a gondolkodásmóddal ellentétes, kudarcot hozó döntések (koreai háború, vietnami háború, iraki háború).

A működő tőke természete

Mivel az a célunk, hogy az evangéliumok Üzenetét a mai gazdasági, társadalmi, kulturális viszonyokra alkalmazzuk, meg kell néznünk, milyen is az a globális működő tőke? Hogy egy hasonlattal éljünk, ez az emberiséggel szimbiózisban élő, virtuális „lények” csoportja. Azért csoport, mert vannak tőke-részek, (vállalkozások, befektetések) amik esetenként akár egymással ellentétesen viselkedhetnek, Azért virtuális, mert nincs fizikai megjelenése. (Bár, hogy mégis, valóban létezik, azt a vele foglalkozók egybehangzóan vallják.) Azért él az emberiséggel szimbiózisban, mert önmagában nem létezne.
Vannak alapvető tulajdonságai, amelyek minden ezzel ellentétes szándékkkal szemben is érvényesülnek. Ilyenek pl.: az önmaga szaporítására való törekvés, a minél nagyobb haszonra (szaporulatra) való kényszer, a zavartalan működésre való szándék. Tulajdonságai sem a sajátjai, hiszen mélyen az emberi viselkedésben (történetesen az önzésben) gyökereznek. Működése korlátozható. Az emberiség már a tőke (akkoriban áruk formájában való) megjelenésétől kezdve igyekezett működését szabályozni, korlátozni vámokkal, adókkal. Ahol túl sok a korlát, onnan elmenekül. (Ez, mint a pénz, a valuta kimenekítése, régóta ismert gyakorlat.) Ha nincs mód a szaporítására, álomba merül. (Holt tőke, kincsek gyűjtése.)
Önmagában nem tud működni, csak működtetni. Eszközeit erőforrásoknak nevezzük. A legfontosabb és egyben a legősibb: az emberi erőforrás. További erőforrás a termő (termelésre alkalmassá tett) földtulajdon. Hasonlóképpen erőforrás lehet egy kitermelésre alkalmassá tett ásványkincs. Nagyon fontos erőforrásként szerepelhetnek a termelő eszközök (gépek), szállító eszközök. Mindez semmit sem ér, ha nincs tőke, ami működtesse. A tőke pedig csak akkor és azt működteti, ha a működés eredményét értékesíteni tudja. És itt lép be megint egy alapvető emberi tevékenység: a fogyasztás. Az egész tevékenységi kör viszont csak akkor lép működésbe, ha a terméket haszonnal tudják értékesíteni. Tehát fogyasztás és haszon nélkül nincs termelés. Fogyasztani viszont csak valamilyen tevékenység eredményéből lehet, tehát fel kell tételezni, hogy a fogyasztó részt vett valamilyen termelési tevékenységben, azaz őt a tőke (emberi) erőforrásként működtette.
Mindez nagyon elvonatkoztatottnak tűnik, és egyben teljesen személytelen. A gyakorlati életben ez úgy jelentkezik, hogy az erőforrásokat a (tőke)-tulajdonos, vagy annak megbízottja működteti. Pedig a tőke-tulajdonost is a tőke megléte ösztönzi (kényszeríti?) arra, hogy a tőkével működtesse az erőforrásokat, és ez által minden működési ciklus végén eredménnyel (haszonnal, profittal) növelve térjen vissza befektethető tőke-eszköz formájában.
Mint már korábban említésre került, hogy a tőke elmenekül onnan, ahol túl sok korlátot emelnek a számára. Viszont oda áramlik, ahol kedvező (befektetési) környezetet talál – akár a világ másik végéről is. A legfontosabb az emberi erőforrás és annak minősége. A vonzó emberi erőforrás: az adott feladatra jól képzett, szorgalmas, fegyelmezett és viszonylag olcsó. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nemzetközi összehasonlításban a bérek és a hozzá tartozó adók és járulékok mértéke kellően alacsony-e. A befektető érdeke a minél alacsonyabb bérköltség, az erőforrást képező emberek érdeke a minél jobb megélhetést biztosító bér. A munkában részt vevők érdeke a minél jobb képesítés is, amit az adókon és járulékokon keresztül az állam támogat. A két ellentétes érdeket: egyrészt a tőke minél nagyobb eredményre való törekvését, másrészt a tőke által eszközként használt emberi erőforrás regenerálását, fejlesztését, rendszerint csupán hosszas vitában egyeztetésben, olykor konfrontációban, majd az ezt feloldó kompromisszummal lehet kiegyensúlyozni.
Még egy, a működő tőke sajátosságai közül, ami vonzóvá, de egyben nagyon nehezen átláthatóvá teszi a vele való foglalkozást. A működő tőke nagyobb részt a tőzsdéken keresztül kerül értékelésre. Elvileg a tőzsdén jegyzett részvény (ami a tőzsdén jegyzett cég egy külön eladható és vehető rész-tulajdona) utolsó vételi/eladási árát a részvény után várható osztalék határozza meg. Ez az osztalék megegyezik azzal, mintha ugyanezt a pénzt (részvény árát) a bankban elhelyezett pénzem után járó kamatként kapnám meg. A gyakorlatban a részvény árát viszont nem az adott időszakra várható, hanem egy későbbi, remélt osztalék alapján árazza be a részvénypiac. Ha remény van – belátható időn belül – az osztalék növekedésére, akkor a részvény ára növekszik (olykor teljesen irreális nagyságba), míg ha a várható osztalék csökken, akkor a részvény értéke esik.
A részvényeseknek sokszor nincs elegendő információjuk az osztalék várható értékéről, ezért az adott részvényt nem a reálisan várható osztalék szerinti áron adják és veszik. Ez azzal járhat, hogy egy drágán vett részvényt csak olcsón lehet eladni, sőt már el sem lehet adni, mert az értékét teljesen elveszítette. Ekkor a részvénybe fektetett tőke elveszik. Más esetben – egy jó vételnél – a részvény értéke megsokszorozódik. Ha egy részvény várható értéke nem jól látható előre, akkor egy részvény vásárlásának nagy a kockázata, Ez a kockázati tényező rendszerint megjelenik a részvény árában is: egy nagyobb kockázatú részvényt olcsóbban lehet megvenni. Jézus a mínákról, ill. a tálentumokról szóló példázatban beszél a pénz (ma így mondanánk: a tőke) befektetésről – egyáltalán nem elítélő módon. A példázat értelme az, hogy a birtokunkban levő – Istentől kapott – képességeinkkel éljünk bátran, (de nyilván, okosan) még a kockázatot is vállalva. Ami eddig a működő tőke sajátosságairól le lett írva, az a jelenlegi formájában csak néhány évtizede működik uralkodó módon az egész világon. De mára már így van és a tőke sajátosságainak egységesülése és mobilitása – ha lehetséges – még tovább fejlődik. Ezt nevezik a tőke globalizációjának. Ezt lehet szeretni, lehet szidni, esetleg küzdeni ellene, de minek. Ez mára már olyan lett, mint egy természeti erő. Tehát a tulajdonságait meg kell ismerni és használni, alkalmazni, de törvényekkel, szabályozó mechanizmusokkal, (nemzetközi) intézményekkel a szükséges mértékben korlátozni is kell – az emberiség javára.