Összegzés:

A történeti Jézusra vonatkozó kutatási eredmények – legalább vázlatos – ismerete része kell, hogy legyen a mai keresztény bibliaismereti tájékozódásának, amelynek szükségszerű eleme az a történeti tudatosság, amit az előző korok hívői nem ismertek. A nem hívőkkel való párbeszédhez szükséges a hiteles fogódzópontok keresése, amely során nem hagyhatja ki a bibliakutatás – esetenként kritikai – megállapításait sem. Ez a korszerűbb szemlélet segít a saját, tudatosabb keresztény hitünk és az egyházi életünk megújításában.

Jézus Galileája

Jézus életének nagyobb részét Galileában töltötte. Itt gyermekeskedett, itt dolgozott, sőt tanítói működésének meghatározó területe Galilea volt. Ézsaiásnál Galilea a pogányok földjeként (galil, vidék) szerepel. Jézus  Názáretben nevelkedett, Názáretinek is nevezték, származási helye után. (Názáret héberül: nacret=kilátóhely, őrhely.) Mivel a Bibliában korábban nem szerepel, feltehetőleg júdeai zsidó telepesek alapították Galilea – Makkabeus-kori – rejúdaizálása során. Josephus Flavius, aki a K.u. 67-70-es első zsidó háborúban a lázadók galileai főparancsnoka volt, munkáiban hiteles képet ad a térségről.
Galileának Jézus korában sajátságos politikai, társadalmi és gazdasági szerkezete volt. A terület városait nagyobbrészt, a környező tartományokat jóformán kizárólag hellenizált nem-zsidók lakták. Szomszédai: északról a szír- föniciai tartomány, keletről Hipposz, Gadara és a Dekapolisz, délről pedig  a zsidókkal ellenséges Szamária voltak. Bár Galilea és a Jordánon túli Perea uralkodója az újszövetségi korban közös volt, mint autonóm tartomány, önálló politikai egység volt. Ezzel szemben Júdea K.u. 6-tól közvetlen római uralom alatt állott. Galilea és Perea uralkodója K.e.4-től K.u.39-ig Heródes Antipás volt. A helyi elöljárók és tisztviselők (pl. az adószedők) helyi (ős)lakosok voltak. Jézus korában Galileában nagy volt a népsűrűség. Az egész tartomány földjét – ellentétben a száraz, hegyvidéki területen fekvő Júdeával – teljesen megművelték. A táj termékenysége és a viszonylag békés időszak gazdasági jólétet hozott. A viszonylagos jólét ellenére Galileából indultak ki a kor szabadságmozgalmai. A Makkabeusok által ide letelepített zsidók nem fogadták el sem a Hasmoneus Antipás, sem az általa képviselt közvetett római uralmat. A szabadságukért küzdő Zelóták a Hasmoneus  Nagy Heródes uralomra kerülésétől az első zsidó háború végéig ismételt lázadásaikkal mindig szemben álltak az éppen aktuális hatalommal. Ezért egész Palesztínában a hatalomhoz lojálisak körében a „galileai” megjelölésnek elítélő jelentése volt. A galileaiak nem az irodalmi arámot beszélték és ezért is gúnyolták őket.

Jézus és a zsidó pártok, vallási irányzatok

A Törvényhez, ill. a zsidókhoz való viszonyában Jézust megpróbálták a korabeli zsidóság majdnem mindegyik mozgalmával azonosítani. Kortársai többször is megkísértették, hogy hol a zelóták pártján levőnek, hol pedig a rómaiakhoz lojálisként állíthassák be. Jézus megfizette a templomadót, ami a szadduceusok fő jövedelme volt, pedig ellenségesen álltak vele szemben. Az esszénusok nem voltak hajlandók a templomadó megfizetésére, mert nem ismerték el legálisnak az akkor uralkodó főpapokat, akik a szadduceus párt vezetői voltak. Amikor megkérdezték, kell-e a császárnak adót fizetni, azt válaszolta: ”adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek ami Istené”. (A zelóták a megszállóknak nem akartak adót fizetni.) Szemben állt a farizeusokkal abban is, hogy kárhoztatta őket a tizedfizetési előírásaik túlzásaiért. Jézus egészen mást hirdetett, mint amit a politikai mozgalmak elvártak volna tőle. Isten Országának közelségét hirdette és a szegények, a kitaszítottak, a testi-lelki nyomorúságban levők mellé állt.
Az előzőkben említett mozgalmak a zsidó történelem során sokszor szemben álltak egymással, olykor véres leszámolás formájában. A rómaiakhoz való viszonyuk a fegyveres ellenállástól (zelóták) a teljes kiszolgálásig (szadduceusok) változott.

Jézus származása, születése, családja, képzettsége

Származása

Anyja Mária, aki feltehetőleg szolgálattevő papi családból származik. Ugyanis – Lukács szerint – Erzsébet rokona volt, aki pedig szolgálattevő papnak volt a felesége. Ezek pedig a csoporton belül házasodtak. Jézus nevelőapja József volt, aki Máté és Lukács szerint Dávid családjából származott.

Születése

Az evangéliumokból és a korabeli történelmi adatokból kikövetkeztethetően Jézus az időszámításunk kezdete előtt 7-ben, vagy egy-két évvel későbben született.

Családja

Jézus földi életének kb. 30 esztendejét a galileai Názáretben töltötte. Nevelőapja foglalkozása a biblia tanúsága szerint „tektón” volt, ami kemény anyagokkal foglalkozó (építő) mestert jelent. Jézus valószínűleg nevelőapja foglalkozását követte. Mivel nevelőapjáról Jézus nyilvános működése alatt már nem történik említés, valószínűleg akkor már nem élt. Anyjáról, Máriáról az evangéliumok többször is tudósítanak – mindig Jézussal kapcsolatban. Jézus testvérei is többször szerepelnek az evangéliumokban, nem mindig pozitív összefüggésben. Hogy az említett „testvérek” pontosan milyen, féltestvéri, mostohatestvéri, vagy unokatestvéri kapcsolatban álltak Jézussal, arról a kanonikus könyvek nem tudósítanak. Az apokrif iratok többféleképpen próbálják megoldani a kanonikus írások által nyitva hagyott kérdést. A valós helyzetre utaló jelként értékelhető viszont, hogy Jézus a kereszten anyja Mária gondozását János apostolra hagyta, aki nem volt rokona, pedig egyrészt a tanítványai között is szerepel „Jakab az Úr testvére”, másrészt a Törvény szerint a családfő halála esetén a legközelebbi rokon köteles gondoskodni annak visszamaradottairól.

Képzettsége

Jézus képzettségéről nem sokat tudunk. Hogy fiatal korában már járatos volt az Írásokban, a 12 éves Jézusról szóló történet számol be. Ezt bizonyítja, hogy a názáreti zsinagógában megbízták a szombati istentiszteleten az Írás felolvasásának tisztével. Általában nyilván arámul beszélt és tanított, de amint láthattuk, ismerte az Ószövetség héber nyelvét is. Feltehetően jól beszélt görögül is. Hiszen a korabeli galileai városiak anyanyelve görög volt, és amikor tanítványaival átment Tírusz és Szidón vidékére, vagy a Dekapoliszba, ott is szót tudott érteni a helyi lakosokkal. Jézus, mielőtt nyilvánosan tanítani kezdett, elvonult a pusztába. Amióta többet tudunk az esszénusokról, tudjuk, hogy a korabeli zsidóknál gyakorlat volt, hogy a vallásosabbak egy nagyobb vállalkozás előtt ugyancsak „elvonultak a pusztába” elmélkedni, Isten segítségét kérni. Az esszénusok ehhez biztosították az „infrastruktúrát” egyszemélyes sátrak felállításával és igény esetén a „sátorközpontban” igen szerény étkezési lehetőséggel.