Jézus egyszer így tanít imádkozni: Jöjjön el a Te országod, máskor meg azt mondja: A mennyek országa közöttetek van (Lk17, 21). Egyszerű a feloldás erre a látszólagos ellentmondásra: Ugyanis, mikor azt mondja: Jöjjön el… akkor az Örökkévaló uralmának (országának) az eljöttéről beszél, míg, amikor azt mondja: Közöttetek van… akkor az Örökkévaló (és az egész transzcendentális létforma) „szellemi” jelenlétét érti alatta. Azt mondja: „az Isten lélek…” Korábban szó volt róla, hogy hiába keressük a Mennyországot (és a Poklot) a Kozmoszban, mert nem található. Egy másik létformában (dimenzióban) van. (Még jó, hogy már kezdenek ezek a fogalmak elfogadottá válni, mint „létforma”, „dimenzió”.) Jézus elég sokszor alkalmaz hasonlatokat a mennyek országa, Isten országa fogalmának megértetésére. De minden esetben az eljöveteléhez, ill. a megtalálásához kapcsolja a hasonlatot. Mivel a Menny és a pokol régi helyét a kozmológusok „kilőtték” az egész geocentrikus világképpel együtt, „kell egy hely”, ahol a röghöz kötött gondolkodásunk elhelyezze ezeket a régi fogalmakat. (Sajnos, csak képben tudunk gondolkodni. Jézus is ezért alkalmazott rendszeresen hasonlatokat, példabeszédeket. Mire menne ezek nélkül az iskolai hitoktatás!)
Kíséreljük meg ezek után a mai fogalmakkal és világképünkkel újrafogalmazni a „túlvilágról” szóló képünket. Kiindulási pontunk Jézus kijelentése:”Az Isten Lélek…” Több igehely alapján vélhetjük, hogy akik vele vannak, azok is (odaát) lélekben léteznek. Jézus a feltámadása után a tanítványainak többször is „bemutatta”, hogy a nem látható (lélek) állapotból át tud változni a látható, (testi) állapotba. Hogy ezt mások is „odaátról” meg tudják-e tenni, arról nincs tudomásom. De, ha más igehelyek szerint az Örökkévaló mindenütt jelen van, akkor a címadó kijelentés is igazolt. Ha viszont, ahogyan ebből következik, az Örökkévaló, mivel gyakorlatilag át, meg átjárja az egész Kozmoszt, közvetlen és teljes kapcsolatban van az (általa teremtett) Kozmosszal. Szinte azt mondhatnánk, a kettő egymástól (a mi szemszögünkből) nem is nagyon választató el. (Teljes és folyamatos a koegzisztenciájuk.) Ez korántsem jelentheti azt, hogy a kettő egy, csupán azt, hogy a természeti törvények az Örökkévaló állandó kontrollja alatt állnak. Olvastam egy szellemes hasonlatot, mely szerint a természeti állandók jelentik a gyeplőket, amiken keresztül az Örökkévaló állandóan (és szükség szerint) kontrollálja a Kozmosz működését. A kozmológusok sokszor adnak tanúságot arról, hogy a Kozmosz a fizikai állandók milyen szűk határai között működőképes egyáltalán.
Természetes ezek után, hogy a Világegyetem jelenlegi állapotának kialakulása, a kialakulás folyamata nem más, mint az Örökkévaló működési területe. Hogy az egész – a külső szemlélő számára – véletlenszerű események láncolatának tűnik, az mindennek nem mond ellent. Ugyanis, ahogy a mi – az emberek – dolgaiba nem avatkozik be közvetlenül, úgy nem szükségez, hogy az egész Kozmosz működését „direkt vezérlésre” kapcsolja. A természetnek a lehetősége és szabadsága, hogy a rész-okok összejátszásaként egyik, vagy egy másik esemény létrejön-e, vagy sem. Mindezek az események a saját (természeti) törvényeik szerint következnek be, ahol azok bekövetkezése a természet működési szabadságfoka szerint megy végbe. Egy esemény bekövetkezése csak statisztikai valószínűséggel számítható ki, a statisztikai matematika törvényszerűségei szerint. Mindez nagyszámú (többé-kevésbé párhuzamos) rész-esemény eredőjeként jön létre. Így a végeredményt a Scrödinger-féle idő-paradoxon miatt csak az Örökkévaló ismerheti. A statisztikai matematika szerint egy eredmény a számosság és az idő-tényező függvénye. Ezért ahhoz, hogy a jelenlegi „világ-állapot” létrejöhessen, szükség volt (meglehetősen hosszú) időre és az ismétlődő rész-események (hasonlóképpen nagy) számára. (Pl. ma már eléggé jól kiszámítható – és gyakorlatban ellenőrizhető – hogy egy mutáció mennyi idő, ill. hány ismétlődő reprodukciós lépés után következhet be.) Valljuk be, ez a szemlélet korántsem egyezik a Tórában leírt világképpel.
És mégis, a világ egyik legfejlettebb országában a társadalom többsége – részben, vagy egészben – a hétköznapi gyakorlatban használt ismeretek és módszerek helyett a Tóra világképét tartja igaznak. (Kikarikírozva: nem hisz a szemének.) De miért? Azért, mert a vasárnapi (a templomban hallott és vallott) hitét szépen különválasztja a hétköznapi gyakorlattal. A két fél (az egyházi személyek és a természettudósok) nem hajlandók egy asztalhoz ülni egymással, hogy feloldják a két világnézet közötti alapvető ellentmondást. A hitüket védelmezők félnek attól, hogy ha akár csak egy szó is kiesik a szép teológiai építményükből, akkor érvénytelenné válhat a többi hittételük is, és a társadalom belezuhan a liberális erkölcsök fertőjébe. Kiradírozták a Bibliájukból Jézusnak a „Hallottátok, hogy megmondatott...” szöveggel kezdődő mondásait. Jézus a korabeli írástudókról már megmondta az ítéletét. (Mt5, 20) Mi is úgy járhatunk, ha nem figyelünk arra, amit ma üzen nekünk az Örökkévaló az általa teremtett Kozmoszon keresztül.
Egy újabb világkép megéléséhez nagyon hasznos volna, valamilyen képet, hasonlatot tudnánk hozzárendelni. A probléma lényege az, hogy a valóságban a fizikai valóság (a Kozmosz) és a szellemi, egyidejűleg létezik. (Jézus szerint ugyanott – velünk/közöttünk – van.) De mindez nem jelent problémát, ha meggondoljuk, hogy a fizikai világ számos része is egyidejűleg ugyanott (egyazon térben) létezik. Így, ugyanabban a térben egyidejűleg – egymásra semmi hatást nem téve – jelen vannak a gravitációs és az elektromágneses erőterek. Sőt, az elektromágneses erőterek megszámlálhatatlan mennyisége van jelen egyazon térben (más-más frekvenciával). Mindezek egymást nem zavarják, befolyásolják. De fizikai részecskék is jelen vannak egyazon térben, mint pl. a neutrínók, amik ugyancsak hatástalanok a környezetükre. És akkor még nem említettem az utóbbi időben feltételezést nyert sötét tömeget, ill. sötét energiát, aminek gyakorlatilag ugyancsak nincs közvetlen hatással a környezetére (és éppen ezért jelenléte kimutathatatlan). Visszakötve a hasonlatot a kiindulási pontra, ezek után nem okozhat megütközést az a feltételezés, hogy nemcsak az Örökkévaló egyidejű jelenléte feltételezhető ilyen szemlélettel, hanem az egész „túlvilág”, „transzcendens világ” is „belefér” a valóság egészébe és egy szeletébe egyaránt. Ezek után az is talán jobban érzékelhető, amit Jézus a gazdag és a szegény Lázár példázatában adott Ábrahám szájába, miszerint „közöttünk és közöttetek nagy szakadék tátong”. Tehát a létsíkok között, ha nincs kölcsönhatás, akkor semmiféle kommunikáció sem lehetséges.
Nem szabad továbbra sem szem elől téveszteni, hogy a hasonlat, az hasonlat, ami csupán mankó lehet a Szentírásból és a fizikai valóságból megismertek könnyebb befogadásához. Nem szabad leragadni az ábrázolásban, hiszen egy neutrínó valóságának a befogadása is komoly nehézséget okoz annak, aki azt „érteni” kívánja. Végül is, mindez, amit leírtam, lehet mankó a fizikai és a szellemi valóság befogadásához, de lehet botránykő is, az Egyesült Államokban zajló vita példája mutatja.