(Laikus teológia)
Miért nevezem Őt örökkévalónak? Nem csupán a héber példa alapján (mert az Örökkévalót igazi nevén nevezni tiltja a Tóra) hanem azért is, mert ez egy telitalálat. Jobb nevet nem is lehetne adni Neki, mert talán a legalapvetőbb (általunk ismert) tulajdonsága az örökkévalóság. A cím második fele – szerintem – jól fejezi ki, amit Róla tudhatunk, vélhetünk. Őt közvetlenül nem ismerhetjük meg, csupán azt, amit a tetteiből tapasztalhatunk. De mivel a környező világunk – a Természet – nem változik érdemben, hiszen az állandónak tapasztalt természeti törvények vezérlik, ha többet szeretnénk megtudni róla, inkább a módszereit kellene megismernünk. Mennél többet tudunk meg a környező Világunkról, annál több titok mered fel előttünk. Pl. miért akkorák a megismert fizikai állandók, vagy éppen miért két elektron fér el a legbelső elektronpályán, és miért nyolc a következőn, honnan van a „sötét tömeg”, ill. a „sötét energia”, és egyáltalán hogyan érzékelhető, mik a tulajdonságai? De a megismerhetőséget más oldalról közelítve, mivel magyarázhatók az ismert, a természeti törvényekkel ellentétes tapasztalatok, mint pl. a „turini lepel”, vagy Subirous Bernadette neversi „holtteste? Jó lenne körüljárni ezeket – és még más, hasonlókat – „laikus szemmel”.
Válaszom kifejtését elsőként azon kezdem, hogy volt egyszer valaki, Jézus, aki szembe ment – elsőként és eddig egyedülállóként – a genetikánk által vezérelt társadalmi törvényekkel és szokásokkal, hiedelmekkel. „Megmondatott a régieknek, de én azt mondom nektek…”. Honnan vette az általa hirdetett, új normákat? Honnan vette, hogy a minden felett álló (mindenható) lény egy „valaki”, egy, és egyedül álló Személy? Nyilván, közvetlenül az Örökkévalótól, aki ”mennyei” atyja. És ez az Atya, bár mindenható, egyértelműen jóakarónk nekünk, a mi világunkban (a Kozmoszban) élő személyeknek. Kedvel, sőt szeret minket, mint önálló tudattal bíró személyeket. Nyilván azért (is) mert képesek vagyunk érzékelni az Örökkévaló létét, személyét, és képesek vagyunk reflektálni jeleire, a nekünk szóló üzenetekre, bármekkora az Örökkévaló és a mi léthelyzetünk közötti különbség.
Éppen ebből a különbségből eredően csak az Örökkévaló hatékony segítségével vagyunk képesek bármit is megérteni, megismerni az Örökkévaló módszereiből, szándékaiból. Különösen azért, mert „nem egyazon nyelven” beszélünk. Ha van kommunikáció közte és közöttünk, az csak „nem-verbális” formában létezhet, mert egy nem fizikai (jobb szó hiányában szellemi) Valaki és egy emberi személy között csak speciális „interfész” segítségével lehetséges kommunikáció. Ez a kommunikáció azért lehetséges egyáltalán, mert az emberi oldalon – éppen a „szellemi részünknek” (hagyományosan kifejezve: a lelkünknek) köszönhetően – van bennünk egy „belső interfész”.
Mivel ezt a belső csatlakozási lehetőséget általában nem használjuk (ember-ember kapcsolatban csak ritkán, különleges estekben) ezért ez általában nem, vagy bizonytalanul, nagy hibalehetőséggel működik. Így az Örökkévaló „Jézus-projektjének” indításáig a kommunikáció az Örökkévaló és az emberiség között csak sok tévedéssel, félrehallással működött. Amikor az emberi társadalom fejlettsége (pl. írás, olvasás, régiók közötti kommunikáció) már elért egy szükséges minimum-szintet, az Örökkévaló beindította a Jézus-projektet. Ennek lefutása után még mindig nagyon sok tisztázatlan dolog, hiányzó információ maradt, (pl. a Kozmoszról) ami megnehezítette az emberek számára az Örökkévaló módszereinek – legalább részleges – megértését. Legalább akkora hézagok vannak a szándékainak megismerésében is, bár a szándékairól annyit azért ismerünk: „az, az Isten akarata, hogy minden ember eljusson az örök életre”. (1Tim2, 4) (Messzire vezetne, de el lehet gondolkodni azon, hogy az Örökkévaló hogyan gondoskodik az üdvösségről azok számára, akik Jézus előtt, illetve Őt nem ismerve születtek és nőttek fel. Ez még mindig az emberiség nagyobbik része! Ha feltételezzük az isteni igazságosságot – tételezzük fel, a keresztény teológia fel is tételezi –, akkor nyilván nekik könnyített elbírálásnak kell megfelelni az Utolsó Ítéletkor, amint azt már Pál apostol is megelőlegezte a Róm2,11-16-ban.)
Az emberiség helyzetében két meghatározó változás volt. Az első még az induláskor, amikor kiemelték a többi élőlény közül, és önálló én-tudatra ébredt, „személlyé” vált. Hagyományosan úgy mondhatjuk: lelket kapott. (Mivel az emberré válás elég fokozatos, itt elég nehéz megragadni a pillanatot. Lehet, hogy az „előembereknek” is volt már lelkük, csak kevésbé bonyolult. Sőt! Lehet, hogy az élettelen dolgoknak is van valamiféle lelkük. Ez egyébként jól harmonizálhat a platóni idea-tannal. De a lényeg, hogy valószínűleg az emberi lélek – ahogy mi gondolkodunk róla – akkortól van az emberiségben, amióta az agyunk elég bonyolult, hogy a „saját képmására teremtette” – vagyis a szabad akarat, a jó és rossz tudás, a döntésképesség – megvalósuljon.) A második lépést csak lehetőségként kapta meg: ez az örök életre való képesség, Jézuson keresztül. Ez nem más, mint egy kilépési lehetőség a Kozmoszban való lét fizikai korlátaiból, amit mi úgy ismerünk, hogy „meghalás”. A születésünk, az „Evilágra jöttünk”, és a földi életünk befejezése között nem nagyon találkozunk az Örökkévalóra mutató ismeretekkel. A körülöttünk levő, megismerhető világ inkább eltakarja, mint megmutatja az Örökkévalót. Mélyebben kell megismerni a Természetet és törvényeit, hogy olyan kérdésekkel találkozzunk, amik az Örökkévalóra utalhatnak. Ezért szoktak a „rejtőzködő Istenről” beszélni.
Aki segítségül hívja, annak nem szokott közvetlenül megnyilatkozni. Nagyon ritkán igazolható, hogy egy kívánt, kért esemény miért következett be. Pedig olyan jó érzés, ha hiszem, hogy egy esemény az én kérésemre történt meg. Olyan elszomorító, ha úgy látom, hogy a dolgok attól függetlenül történnek, vagy nem történnek meg, hogy kértem, vagy nem kértem az Örökkévaló segítségét. Hányan kérték (és kérik minden nap) az Örökkévaló segítségét, beavatkozását, akár a legszebb, legszentebb célokért, és mégsem mindig úgy történik meg, ahogyan szeretnénk. Az Örökkévaló közömbös azok iránt, akik szeretik, tisztelik Őt, követve parancsait? Fel kell ismernünk, hogy az ez a világ nem az Örökkévaló közvetlen vezérlése alatt áll. A természet sem. A szél ott fúj, ahol akar, a tűzhányó akkor tör ki, amikor a geológiai viszonyok ezt indokolják. Vannak azonban minták, példák, amikor bizonyítottan a természeti törvények ellenében történnek dolgok, mint pl. azok, amiket ennek az írásnak elején említettem.
Tehát mindegy, hogy mit kérünk, az Örökkévaló ott és akkor cselekszik, ahol, és amikor jónak látja? Ez a tiszta „eleve elrendelés” (predestináció) volna. Vannak, akik váltig állítják, hogy van kérés-meghallgatás. Én is ezt vallom. De mivel az Örökkévaló az esetek döntő többségében az emberek cselekedetein keresztül működik, az Ő akarata csak akkor érvényesülhet, ha az, akinek cselekednie kell az akaratát, engedelmeskedik Neki. De hogyan működik ez? Ráhatással, inspirációval. Amint az előzőkben írtam, van egy „szellemi interfészünk” (antennánk) amivel vesszük az Örökkévaló közléseit. Akkor is, ha nem tudunk róla. Akkor is, ha valaki nem hisz az Örökkévalóban. Említettem, hogy az Örökkévaló kommunikációja nem-verbális. Akiben nem tudatosult ez, az úgy gondolja, támadt egy jó ötlete. Talán így egy kicsit belepillanthattunk az Örökkévaló módszereibe.
Jézus azt mondta, hogy amit az „én nevemben kértek”, az megadatik nektek. Nos, ha meggondoljuk, egy külügyminiszter se a saját nevében megy el tárgyalni. Akkor adatik meg, ha „Jézus nevében” (tudniillik az Ő szándéka szerint) kérünk. De ez is csak egy értelmezési kísérlet.Az Örökkévaló módszerei
(Laikus teológia)
Miért nevezem Őt örökkévalónak? Nem csupán a héber példa alapján (mert az Örökkévalót igazi nevén nevezni tiltja a Tóra) hanem azért is, mert ez egy telitalálat. Jobb nevet nem is lehetne adni Neki, mert talán a legalapvetőbb (általunk ismert) tulajdonsága az örökkévalóság. A cím második fele – szerintem – jól fejezi ki, amit Róla tudhatunk, vélhetünk. Őt közvetlenül nem ismerhetjük meg, csupán azt, amit a tetteiből tapasztalhatunk. De mivel a környező világunk – a Természet – nem változik érdemben, hiszen az állandónak tapasztalt természeti törvények vezérlik, ha többet szeretnénk megtudni róla, inkább a módszereit kellene megismernünk. Mennél többet tudunk meg a környező Világunkról, annál több titok mered fel előttünk. Pl. miért akkorák a megismert fizikai állandók, vagy éppen miért két elektron fér el a legbelső elektronpályán, és miért nyolc a következőn, honnan van a „sötét tömeg”, ill. a „sötét energia”, és egyáltalán hogyan érzékelhető, mik a tulajdonságai? De a megismerhetőséget más oldalról közelítve, mivel magyarázhatók az ismert, a természeti törvényekkel ellentétes tapasztalatok, mint pl. a „turini lepel”, vagy Subirous Bernadette neversi „holtteste? Jó lenne körüljárni ezeket – és még más, hasonlókat – „laikus szemmel”.
Válaszom kifejtését elsőként azon kezdem, hogy volt egyszer valaki, Jézus, aki szembe ment – elsőként és eddig egyedülállóként – a genetikánk által vezérelt társadalmi törvényekkel és szokásokkal, hiedelmekkel. „Megmondatott a régieknek, de én azt mondom nektek…”. Honnan vette az általa hirdetett, új normákat? Honnan vette, hogy a minden felett álló (mindenható) lény egy „valaki”, egy, és egyedül álló Személy? Nyilván, közvetlenül az Örökkévalótól, aki ”mennyei” atyja. És ez az Atya, bár mindenható, egyértelműen jóakarónk nekünk, a mi világunkban (a Kozmoszban) élő személyeknek. Kedvel, sőt szeret minket, mint önálló tudattal bíró személyeket. Nyilván azért (is) mert képesek vagyunk érzékelni az Örökkévaló létét, személyét, és képesek vagyunk reflektálni jeleire, a nekünk szóló üzenetekre, bármekkora az Örökkévaló és a mi léthelyzetünk közötti különbség.
Éppen ebből a különbségből eredően csak az Örökkévaló hatékony segítségével vagyunk képesek bármit is megérteni, megismerni az Örökkévaló módszereiből, szándékaiból. Különösen azért, mert „nem egyazon nyelven” beszélünk. Ha van kommunikáció közte és közöttünk, az csak „nem-verbális” formában létezhet, mert egy nem fizikai (jobb szó hiányában szellemi) Valaki és egy emberi személy között csak speciális „interfész” segítségével lehetséges kommunikáció. Ez a kommunikáció azért lehetséges egyáltalán, mert az emberi oldalon – éppen a „szellemi részünknek” (hagyományosan kifejezve: a lelkünknek) köszönhetően – van bennünk egy „belső interfész”.
Mivel ezt a belső csatlakozási lehetőséget általában nem használjuk (ember-ember kapcsolatban csak ritkán, különleges estekben) ezért ez általában nem, vagy bizonytalanul, nagy hibalehetőséggel működik. Így az Örökkévaló „Jézus-projektjének” indításáig a kommunikáció az Örökkévaló és az emberiség között csak sok tévedéssel, félrehallással működött. Amikor az emberi társadalom fejlettsége (pl. írás, olvasás, régiók közötti kommunikáció) már elért egy szükséges minimum-szintet, az Örökkévaló beindította a Jézus-projektet. Ennek lefutása után még mindig nagyon sok tisztázatlan dolog, hiányzó információ maradt, (pl. a Kozmoszról) ami megnehezítette az emberek számára az Örökkévaló módszereinek – legalább részleges – megértését. Legalább akkora hézagok vannak a szándékainak megismerésében is, bár a szándékairól annyit azért ismerünk: „az, az Isten akarata, hogy minden ember eljusson az örök életre”. (1Tim2, 4) (Messzire vezetne, de el lehet gondolkodni azon, hogy az Örökkévaló hogyan gondoskodik az üdvösségről azok számára, akik Jézus előtt, illetve Őt nem ismerve születtek és nőttek fel. Ez még mindig az emberiség nagyobbik része! Ha feltételezzük az isteni igazságosságot – tételezzük fel, a keresztény teológia fel is tételezi –, akkor nyilván nekik könnyített elbírálásnak kell megfelelni az Utolsó Ítéletkor, amint azt már Pál apostol is megelőlegezte a Róm2,11-16-ban.)
Az emberiség helyzetében két meghatározó változás volt. Az első még az induláskor, amikor kiemelték a többi élőlény közül, és önálló én-tudatra ébredt, „személlyé” vált. Hagyományosan úgy mondhatjuk: lelket kapott. (Mivel az emberré válás elég fokozatos, itt elég nehéz megragadni a pillanatot. Lehet, hogy az „előembereknek” is volt már lelkük, csak kevésbé bonyolult. Sőt! Lehet, hogy az élettelen dolgoknak is van valamiféle lelkük. Ez egyébként jól harmonizálhat a platóni idea-tannal. De a lényeg, hogy valószínűleg az emberi lélek – ahogy mi gondolkodunk róla – akkortól van az emberiségben, amióta az agyunk elég bonyolult, hogy a „saját képmására teremtette” – vagyis a szabad akarat, a jó és rossz tudás, a döntésképesség – megvalósuljon.) A második lépést csak lehetőségként kapta meg: ez az örök életre való képesség, Jézuson keresztül. Ez nem más, mint egy kilépési lehetőség a Kozmoszban való lét fizikai korlátaiból, amit mi úgy ismerünk, hogy „meghalás”. A születésünk, az „Evilágra jöttünk”, és a földi életünk befejezése között nem nagyon találkozunk az Örökkévalóra mutató ismeretekkel. A körülöttünk levő, megismerhető világ inkább eltakarja, mint megmutatja az Örökkévalót. Mélyebben kell megismerni a Természetet és törvényeit, hogy olyan kérdésekkel találkozzunk, amik az Örökkévalóra utalhatnak. Ezért szoktak a „rejtőzködő Istenről” beszélni.
Aki segítségül hívja, annak nem szokott közvetlenül megnyilatkozni. Nagyon ritkán igazolható, hogy egy kívánt, kért esemény miért következett be. Pedig olyan jó érzés, ha hiszem, hogy egy esemény az én kérésemre történt meg. Olyan elszomorító, ha úgy látom, hogy a dolgok attól függetlenül történnek, vagy nem történnek meg, hogy kértem, vagy nem kértem az Örökkévaló segítségét. Hányan kérték (és kérik minden nap) az Örökkévaló segítségét, beavatkozását, akár a legszebb, legszentebb célokért, és mégsem mindig úgy történik meg, ahogyan szeretnénk. Az Örökkévaló közömbös azok iránt, akik szeretik, tisztelik Őt, követve parancsait? Fel kell ismernünk, hogy az ez a világ nem az Örökkévaló közvetlen vezérlése alatt áll. A természet sem. A szél ott fúj, ahol akar, a tűzhányó akkor tör ki, amikor a geológiai viszonyok ezt indokolják. Vannak azonban minták, példák, amikor bizonyítottan a természeti törvények ellenében történnek dolgok, mint pl. azok, amiket ennek az írásnak elején említettem.
Tehát mindegy, hogy mit kérünk, az Örökkévaló ott és akkor cselekszik, ahol, és amikor jónak látja? Ez a tiszta „eleve elrendelés” (predestináció) volna. Vannak, akik váltig állítják, hogy van kérés-meghallgatás. Én is ezt vallom. De mivel az Örökkévaló az esetek döntő többségében az emberek cselekedetein keresztül működik, az Ő akarata csak akkor érvényesülhet, ha az, akinek cselekednie kell az akaratát, engedelmeskedik Neki. De hogyan működik ez? Ráhatással, inspirációval. Amint az előzőkben írtam, van egy „szellemi interfészünk” (antennánk) amivel vesszük az Örökkévaló közléseit. Akkor is, ha nem tudunk róla. Akkor is, ha valaki nem hisz az Örökkévalóban. Említettem, hogy az Örökkévaló kommunikációja nem-verbális. Akiben nem tudatosult ez, az úgy gondolja, támadt egy jó ötlete. Talán így egy kicsit belepillanthattunk az Örökkévaló módszereibe.
Jézus azt mondta, hogy amit az „én nevemben kértek”, az megadatik nektek. Nos, ha meggondoljuk, egy külügyminiszter se a saját nevében megy el tárgyalni. Akkor adatik meg, ha „Jézus nevében” (tudniillik az Ő szándéka szerint) kérünk. De ez is csak egy értelmezési kísérlet.