MÉLY A BŰN KÚTJA
Aki beletekint, beleszédülhet. Könnyű beleesni. Kikerülni – egyedül – nem szokott sikerülni. Ha valaki látja, hogy csúszós az út, fokozottan vigyáz, hogy el ne csússzon. Elítéltekkel beszélgetve rendszeresen visszatérő szövegként hallható: Nem gondoltam volna, ide jutok. Mert nem figyelt, amikor belekerült egy helyzetbe. (Mert nem volt előtte a táblán nagy betűkkel felírva: Vigyázat, csúszós.) Ráadásul nagyon sokszor „a bűn felé lejt a pálya”. (Róm7, 19) Idézhetnék még erre utaló igehelyeket garmadával, akár ebből a fejezetből, akár az egész levélből. Nézzük meg ez egyszer, kivételesen ennek az útnak a technikáját. Az emberi viselkedés kutatása, az emberi agy, az emberi test működésének egyre mélyebb megismerése több olyan „titkot” tárt fel, ami közelebb visz ahhoz, hogy megismerjük, mitől ilyen az ember.
A TEREMTÉS-TÖRTÉNET ÉS A TÁRSADALOM-SZOCIOLÓGIA PÁRHUZAMAI
Az első emberpár evett a gonosz és a jó tudása fájának gyümölcséből. Ezután elrejtőztek, mert féltek az Úrtól, meztelennek érezve magukat. Párhuzam: Amikor az emberi nem sajátos, csak rá érvényes én-tudatra jutott, felismerte (bűntelen) állati lét társadalom-ellenes (bűnös) voltát. A létezésből fakadó, korlátozás nélküli, én- és fajfenntartási szükséglet az emberi társadalom kialakulásával korlátokat (normákat, törvényeket) igényelt, a társadalom fenntartásának szükséglete miatt. Ezek az (állati) ösztön-élethez képest irracionálisak voltak. Csak külső (isteni) paranccsal voltak magyarázhatók. A parancsok megtagadása a társadalom lezüllésével, pusztulásával járhatott, tehát ennek megszegőit a társadalmon belül, vagy annak lehetetlensége estén egy „másik életben” büntetni kellett. A teremtés-történetet lehet akár ennek a szükségszerűségnek a történeti formában való (nagyon letisztult, a lényeget bemutató) feldolgozásának is tekinteni. Ha – amint hisszük – ezt a leírást a Szentlélek ihlette, akkor annak leírója kiválóan interpretálta a sugalmazást.
AMI HIÁNYZIK A TÍZPARANCSOLATBÓL
A Tízparancsolat a maga korában, és a kora társadalmi viszonyai között, tökéletes leképzése a társadalmi normáknak. Az emberi/társadalmi tudat befogadóképessége eddig terjedt. Így került a feleség is – alig leplezetten – a vagyontárgyak közé. De talán nem ez volt a legnagyobb hiányossága, hanem az embertárs (felebarát) iránti szeretet kimondatlansága. Az ószövetség írói ezt a követelményt mintegy „eldugták” a sok törvény, szabály és előírás között.(Először: V. Móz10, 19) Nem volt azért ismeretlen, sőt, Jézus és a törvénytudó beszélgetéséből (Lk10, 25kk) kiderült, hogy „főparancsnak” számított. Az is kiderül a beszélgetésből, tudták, de nem értették. Jézus a teljes, és feltétlen szeretetet értette alatta.(A teljes és feltétlen szeretetről ő adott példát a kereszten.) Ez a norma az, ami – ha betartanánk – konfliktus nélküli lenne a világ. És, ez volna a legmarkánsabb megkülönböztető jegye az emberi nemnek minden állatitól. Ez, ami nem „genetikai örökségünk”, hanem jellemzője lehetne egy valóban más, új fajtának. Ez az, ami nem örökölhető, hanem amire csak személyes döntéssel és a Szentlélek erejével lehet eljutni.
GENETIKAI ÖRÖKSÉGÜNK
Jelenlegi (megromlott) valónkban magunkkal hordozzuk a minden élőre érvényes genetikai parancsokat. Durván leegyszerűsítve: a létfenntartás és a fajfenntartás parancsát. (Róm 7, 19) Önmagában nem rosszak a genetikai parancsok, csak akkor azok, ha ütköznek a társadalom érdekeivel és a jézusi parancsokkal. Az „emberi” viselkedés sem velünk született képesség, hanem a családban, később a társadalomban belénk nevelt, többé-kevésbé rögzült szokás. Mondjuk is: neveletlen, jól nevelt. Ha alkalma és késztetése van rá, és nem kell félnie a retorziótól, már az alig nyiladozó értelmű kisgyerek is megszegi „ösztönösen” a tilalmakat. Aquinói Szent Tamás mégis azt mondta nagy teológiai munkájában: Homo naturaliter christianus. (Az ember természettől fogva keresztény.) Igen, Pál apostol szerint is belénk van írva a helyes cselekvés: a törvény cselekedete bele van írva a szívükbe. (Róm 2, 15-16) Hol van akkor ennek az ellentmondásnak a feloldása? Ugyanott, a 12 versben írja: akik a törvény ismeretében vétkeztek, azok a törvény alapján kapják majd meg az ítéletet. Még mindig létezik egy ellentmondás: Ha valakinek „a szívébe van írva” a jó, akkor miért cselekszik a (rossz) ösztönei szerint? Mert Ádám óta az (öröklött) ösztönei „felülírják” azt, ami a szívébe van írva. Bonyolult, de ez van.
A SAJÁT RÉSZÜNK
Nem elég az, amit Ádámtól „örököltünk”, bőven megvan a saját részünk is a bűnelkövetésben. Ezek nagy része ráadásul tartós kötődést (függést) is jelent. A kötődésnek – az újabb ismereteknek hála – többféle formája (technológiája) van. Mindegyik erős kötődésre jellemző (sajnos) hogy ha valaki ki is mászik belőle, nagyon könnyű a visszaesés. Az egyik a mentális jellegű kötödés. A legsúlyosabb fajtái a homoszexualitás és a pedofília. Furcsa módon valószínűleg mindenkiben van ilyen hajlam, de nem egyenlő mértékben. Hasonló, mint az ún. anyai (szülői) érzés. Ez is olyan érzés, és látható, tapasztalható, hogy nem mindenkiben van meg egyformán, és külső hatásra (pl. saját gyerek születése) „elszakíthatatlan” kapoccsá válhat. És van, akiben a saját gyerek sem ébreszt fel ilye „elemi” érzelmeket.
Konkrétan, a homoszexualitásnak is van „természetes” gyökere. Ez a testvéri, családi érzés, ami a genetikus fejlődés során úgy alakult ki, hogy az egész család eredetileg egyetlen közös fekhelyen, „vackon” aludt. A családi jóérzéshez hozzá tartozott a testi, fizikai közelség érzése. Ebben szülők, gyerekek, testvérek, közeli rokonok együtt részesültek. Az, aki a jelenlegi rideg, családon belül is, személyenként teljesen elkülönült környezetben nő fel, az „megvilágosító” (releváns) élményként éli meg egy másik (szerencsétlen esetben) azonos nemű embernek a testi közelségét, pl. fürdőben, kollégiumban. Mivel ez a „készség” olyan ősi, és olyan mélyen van elrejtve a tudatunkban, hogy ha feltör egy ilyen érzés, az illetőt érzelmileg rendszerint teljesen felkészületlenül éri. Nem tudja kezelni, és ha a másik oldalról is hasonló késztetést tapasztal, akkor az illető „teljesen elveszett”. Ebből kilábalni nagy szenvedéssel is csak igen ritkán lehet. Olyan erőssé válhat a biológiai ösztön kötődése, hogy ha ezt kívülről erővel megszakítják, teljes idegi tönkremenetelhez, sőt öngyilkossághoz vezethet. Gondoljunk csak bele, hogy egy anyát is az őrületbe lehet kergetni, ha a gyerekét erővel elszakítják tőle.
Hasonló a „mechanizmusa” a pedofíliának. Alapja a gyerek ápolásának, szeretgetésének” az ugyancsak ősi, öröklött ösztöne. Ha valakiben ez az ösztön erős, de nem tudja hivatásszerűen (mint szülő) kiélni, sőt kis korától el van zárva a hasonló korú gyerekektől, nem tud velük pl. játék közben testileg is kontaktusba kerülni, akkor benne az olykor nagyon erős gyerek-közeliség iránti igényét átélni, akkor ez beteges aberrációkban testesülhet. Különösen akkor, ha az illetőnek erre különös alkalma nyílik. Az is baj, hogy az előbb említett két aberrációról – alapesetben – az illető saját maga sem is tud. Sok ember van, akit tudat alatt egy ilyen kísértés megérint. Az ilyenek (szintén tudat alatt) ezt az érzést igyekeznek kompenzálni. Az ilyenekből lesznek a legvadabb homofóbok. Az is természetes, hogy ha az illetőt egy ilyen diagnózissal megpróbálnak szembesíteni (éppen az erős elfojtás miatt) egészen szélsőséges ellenállásba taszítják ezzel.
BIOKÉMIAI KÖTŐDÉSEK
Az egyik legelterjedtebb, valamint a legrégebben vizsgált kötődés az alkoholfüggőség. Régóta sejtik, hogy ez egy öröklött tulajdonság, de azt is tapasztalták, hogy néhány nemzedék után csökken az ereje. Míg az öröklődés mellett szól, hogy a más környezetben felnövekvő utódok nagy arányban örökölni látszanak a hajlamot. Végül felfedezték (nem is olyan régen) hogy a sejtek igen érdekes belső részecskéi, a mitokondriumok képesek „tanulni” a környezetükből és ezt az újabb információt képesek a szülők átadni az utódaiknak. Mégpedig az anya esetében a véráramon keresztül, az apa esetében pedig az örökítő sejteken keresztül. Mivel ez az átörökítés nem olyan erős, és következetes, mint a géneken keresztül, ezért hatása is csökken a nemzedékek során. Az alkoholfüggőség kialakulása a sejtek tanulási folyamata. Az emberi test különféle szervei a rendszeres mérgezés (mert ez mérgezés) ellen védekező mechanizmust fejlesztenek ki. Másfajtát a májban, mást a gyomorban, és mást a többi szervben. Ez a védelmi mechanizmus is öröklődhet a szer (esetünkben az alkohol) iránti affinitással. Tehát, ha valaki ilyen (rejtett) kötődést örököl, azt is tapasztalhatja, hogy „jobban bírja” az alkoholt másoknál. Ezen felbátorodva aztán hamarosan erős, személyes függőségbe kerülhet az alkoholtól.
BŰN-E A FÜGGŐSÉG?
„Állj ellen a Gonosznak és elfut tőled.” Könnyű volna ezt teljesíteni, ha a Kísértő mindig a Gonosz képében mutatkozna meg. Az esetek többségében teljesen semlegesnek látszó helyzetek azok, amelyekből aztán akár végzetes estek következhetnek. Az autóvezetésnél is a végzetes balesetek egy pillanatnyi figyelem-kihagyásból adódhatnak. Ha pedig már benne vagyunk a „helyzetben”, rendszerint még mindég nem merjük „félrerántani a kormányt”. Komoly gond szokott lenni az autóbalesetek bírósági elbírálásánál a vétkesség mértéke, esetleg egyáltalán ténye. Sajnos, a „hétköznapi baleseteinknél”, bűnelkövetésünknél is nagyon nehéz meglátni a „piros vonalat”: eddig és nem tovább. Különösen akkor nehéz megállni, amikor az érzelmeink „fűtenek”, nem vagyunk „józan eszünknél”. Pedig ilyen a napi rutinban sokszor előfordulhat. Nem mindig a „Józanság Lelke” vezérel minket.
KÁRMEGELŐZÉS
Mindezt nem mentegetésként írtam le, hanem azért, hogy tanuljunk (és tanítsunk másokat is). Kell ismernünk a környezetünket, meg kell tanulnunk és másokat, járatlanabbakat) meg kell tanítani a mai társadalom „KRESZ-szabályaira. Jobb, ha ismerjük a mai társadalomban élés kisebb-nagyobb bukási lehetőségeit. Mindezt Elsősorban a nálunk tapasztalatlanabbak felé kell gyakorolnunk. Könnyebb valakit segíteni, hogy elkerülje a bukás alkalmait, mint valakinek a kimentésével – olykor hiába – kísérletezni. Mondhatnánk, hogy a szülők, a lelki vezetők ezt cselekszik nap, mint nap. De a tapasztalatok azt mutatják, nem elég hatékonyan. Félve merem megkockáztatni, hogy a tanítás hangsúlyának a bűnbánat kiváltásártól a bukás megelőzésére kellene helyeződnie. „A régieket hátrahagyva, célegyenest…” Úgy gondolom, hogy ha az eddig leírtakat átgondoljuk, megvitatjuk, akkor talán bővülhet a látásmódunk.