ELŐHANG
Az emberi társadalom gyors változásában élünk. Változik a társadalom szerkezete, a technikai, gazdasági körülmények, és sokszor elviselhetetlennek tűnik a feszültség a tradíciók, a régi normák, szokások és a tényleges társadalmi gyakorlat között. Vannak dolgok, amik korábban értéknek számítottak, ma pedig a gyakorlat elsöpörte azokat. A ma élő, és magát tradíciókhoz hűnek számító emberek közük soknak eszébe sem jut, hogy amit ma „örök” emberi normának tart, az néhány nemzedékkel ezelőtt még nem létezett. Hasonlóképpen, ami ma számára nevetséges, de legalábbis furcsának tűnik, az nem is olyan régen még szent normának számított. Pl. ma, nálunk ma már elképzelhetetlen, hogy a szülők határozzák meg, ki legyen a gyermekük jövendőbelije, vagy, hogy az uralkodó személye Istentől rendelt legyen. A gyorsan változó társadalom következtében vannak, akik számára egy norma, egy szokás, egy életviteli gyakorlat nagy értéket jelent, míg mások számára mindezek már érthetetlenek, esetleg akár nevetségesek lehetnek. Sajnos, az esetek nagy többségében, ha ezek a vélekedések esetleg szembekerülnek egymással, az ellentétek kibékíthetetlennel tűnnek. Sajnos, nincs olyan intézmény, amely ilyen esetekben igazságot tehetne. Nagyon nehéz ilyen esetben a Szentírás segítségéhez fordulni. Egyrészt azért, mert – tanúsíthatom – ugyanazt a szentírási helyet ki így, ki úgy magyarázza. Jézus a helyes változások pártján állt: „Új bort, új tömlőbe.” De ott van az idézet után a nyugtalanító kiegészítés: „Az óbor a jó.” (Lk5, 36-39) Nagyon sok olyan társadalmi, szociológiai változás van, aminél a lelkiismeretes lelki vezetők csak állnak, és nem mernek megszólalni. Azért van néhány vigasztaló ige is: „A füstölgő lámpabelet nem oltja ki, a megrepedt nádszálat nem töri meg.”
A társadalmi vélekedések, szokások, normák, értékítéletek változása erősen összefügg a társadalom szociológiai változásával. Pl. az első Világháború munkaerőhiánya és a háborúba vonult férfiak keresetének kiesése miatt sok nő a háztartás helyett, mellett kényszerült gyári munkát vállalni. Sokan a háború után is állásban maradtak, de az önálló kereset mellett növekedett az öntudatuk, önálló döntéseket is vállaltak. Sokan kihasználták a lehetőséget és anyagi önállóságuk tudatában – pl. elváltak mihaszna részeges férjüktől. A társadalom ekkor már nem ítélte el az ilyen tetteket. Ez a szociológiai változás a második Világháborúban felgyorsult, és a nők társadalmi helyzetének változása kiszélesedett. Ez a változás azokban az országokban is megtörtént, amelyek nem vettek részt a világháborúkban, de protestáns gyökerűeknek számítanak. Ma már azt tapasztalhatjuk, hogy a változások következtében sok szakma elnőiesedett. Sokan ezeknek a társadalmi változásoknak tudják be sok család válságát, a válásokat, a csonka családokat, a házasságon kívül született gyermekek nagy arányát. És mindezt összekötik az erkölcsök romlásával. Ezzel szemben én úgy látom, hogy az emberek – ahol a környezetük eltűrte – mindig kihasználták az erkölcstelenségre vivő lehetőségeket.
Az új társadalmi eszmék, vélekedések, normák rendszerint a kortársak számára szinte észrevétlenül születnek. Eleinte, mint egy búvópatak folynak át a nemzedékek során, aztán felszínre törnek, olykor – úgy tűnik – mindent elárasztanak, majd belesimulnak a többi eszmetörmelék széles folyamába. Utólag is nehéz megállapítani, mikor érett meg az idő egy felismerés, egy eszme felszínre törésére. Lehet hozzárendelni gazdasági, szociológiai változásokhoz, de általában az eszmék, vélekedések, normák és a társadalmi változások olyan erős kölcsönhatásban vannak egymással, hogy nehéz megállapítani, hogy melyik hatott a másikra elsődlegesen. Így volt ez a reformáció és a vallásháborúk társadalmi, eszmei kavargásában, és így történt a felvilágosodás és az azt követő forradalmak idején.
Az is egy jellemzője volt eddig az új eszmék (és a megváltozott társadalmi gyakorlat) terjedésének, hogy elsősorban a fiatalabb nemzedék állt mellé, követte, igyekezett sikerre vinni. Az új eszmék – és viselkedés – tekintetében az is rendszeresen tapasztalható, hogy azok közül a fiatalok közül sokan, akik a gondolkodásbeli és a társadalmi változások legenergikusabb végrehajtói (sőt a változások sokszor embertelen túlhajtói) voltak, később, szinte megtagadva korábbi énjüket, a változások visszarendezőivé váltak.
A régmúlt századok sokszor viharos, sokszor kegyetlen változásaiból – visszanézve – szép tanulságokat, tendenciákat könnyűnek látszik utólag leszűrni, de a mai – legalább olyan erős hatású – változások irányát, mértékét nem tudjuk azokból megjósolni. A katasztrófa-érzés sokszor igen hasonló lehet, mert minden korábbi viharos (kerülni szándékozom, hogy: „forradalmi”) változáskor eluralkodott a „világvége” érzés. Ráadásul, minden eddigi változás helyi, regionális jellegű volt, bár akik átélték, nem így éreztek. (Pl. Kínában semmit sem tudtak a reformációról, vagy Japánban a felvilágosodásról.) Ma, a „globalizáció” korában a változások az emberiségnek sokkal nagyobb részét érintik, de most is vannak régiók, ill. bezárkózó szigetek (pl. a mozlim világban) ahol nem akarnak tudni mindarról, ami a világ nagyobb részében folyik. Szerencsére (szerencsére?) az elzárkózók sem tudnak teljesen mentesülni a világban végbemenő változásoktól. A társadalmi változásoknak négy olyan területét látom, amit a változások fő sodrában élők nagyon nagy része krízisként él át. Ez a négy terület a következő: (1) A szűkebb emberi (családi) kapcsolatoknak a korábbi normáktól estenként erősen eltérő gyakorlata a „hagyományos” társadalmi tragédiák helyett, mellett, újabbakat generálva. (2) Az emberek nagyobb (magukat egy nemzethez, nemzetiséghez tartozónak vallók) csoportjai közötti – sokszor elborzasztóan véres – konfliktusok. (3) A gazdasági, pénzügyi folyamatoknak az emberek többsége által átláthatatlannak ítélt – sokszor a magukat hozzáértőként vallók számára is meglepő – változásai, sokaknak teljes egzisztenciális katasztrófát, esetenként nyomort és éhínséget is okozva. (4) Elenyésző kisebbségben levő személyek különféle csoportjai által okozott, helyenként állandó rettegést okozó, máshol esetenként rettenetes pusztításokat végző – mondjuk ki nyíltan – terrorista cselekedetek.
Ez a négy krízisfajta (már ameddig az ismereteim kiterjednek) az emberiségnek, ezen, a krízisek által érintett részében azok egyike sem több 220 évesnél. Így összeszedve, olyanoknak tűnnek, mint az Apokalipszis négy lovasa. Gondoltam, elolvasom a Jelenések könyvéből az erre vonatkozó részt. Megdöbbentem, és beleborzongtam, mennyire illik az olvasott szöveg az előbbiekben felvázolt jellemzőkkel leírt négy krízis-téma leírásához (meg mindahhoz, ami már ezekről a fejemben kezdett körvonalazódni). (Jel6, 1-6) Úgy tartom, hogy az említett témákat érdemes jobban kifejteni, megkísérelve az azokból való kitörési pontok megkeresését, további, szakaszosan publikálásra kerülő négy fejezetben. (Vagy bevallani, hogy körüljárva a témát, nem látszik jelenleg kiút a gödörből.)