Kell-e nekünk (az ilyen) politika?

Pontosítsunk: ha egy állam vezetéséről van szó, akkor valóban szükség van rá, amennyiben egy vállalkozás vezetése, stratégiájának kijelölése, alkalmazkodás a változó körülményekhez, szintén politika, de vállalatpolitika. Az a fő gond, hogy a politika alatt ma, jóformán kizárólag, az államvezetési hatalom megszerzését és megtartását értik. És az a fő veszély, hogy megfelelő propagandával, az európai, parlamenti rendszerben – úgy néz ki – akárki megszerezheti a politikai hatalmat. Csak megfelelő anyagi erőforrásokkal kell rendelkeznie (mint pl. Berlusconinak) és „rá kell éreznie”, mit kell mondani a választóknak (mint pl. Hitlernek). Továbbá, bármilyen extrém programmal (mint pl. sörivók pártja) akárki bekerülhet egy parlamenti választáson képviselőnek.
„Normális” esetben a politikai pártok jelölik tagjaikat egy-egy választókerületben képviselőnek. Olyan személyeket jelölnek, akik jól tudnak „a nép nyelvén” beszélni. Hogy az illető mihez ért, milyen egyéb kvalitásai vannak, nem jönnek számításba. Párt-jelölt esetén Angliától Oroszországig a legfőbb kiválasztási szempont az illető feltétlen lojalitása a pártja (és különösen a pártvezetője) iránt. A nem „elnöki típusú” parlamenti rendszerben a politikai pártok (vezetői) a pártjuk képviselőin keresztül kormányozzák az országot, mert a képviselők választják meg a kormányt és hozzák a törvényeket. Minden egyéb, csak helyi „sallang, cifraság”. (Az „elnöki típusú” rendszerekben, mint pl. Franciaország, Egyesült Államok, más a hatalmi elrendezés, ami tovább bonyolítja a helyzetet, nehezíti a párt-érdekek közvetlenebb érvényesülését, ami – szerintem – megalapozottabbá teszi a reális érdekek érvényesülését.) Sajnos, nehéz ebben a témakörben jézusi eligazítást találni, hiszen akkor csak az autokratikus rendszerek különféle, sokszor nehezen követhető, bonyolult változatai léteztek.
A demokráciának nevezett európai politikai rendszer-változatokban azt szokták mondani, hogy egy parlamenti képviselő a saját lelkiismerete szerint dönt egy szavazáson. És ha nem ért a témához, nincs megfelelő tájékozottsága az eldöntendő kérdésben? A válasz: alkalmazzon megfelelő szakértőket. Esetleg témánként többet is. Akkor ki dönt? A képviselő, vagy a szakérő? És ha nem a megfelelő szakértőt választotta ki az illető képviselő? A „helyes válasz”: mindig úgy kell szavazni, ahogyan a párt vezetője (esetleg a frakcióvezetője) mondja. Egy normális ésszel gondolkozó olvasó ezek után úgy látja, hogy ez egy kész cirkusz. Pedig ez a gyakorlat, Londontól Moszkváig. Hivatkoznak Churchill mondására. „A legrosszabb (politikai) rendszer a demokrácia, de nincs jobb.” És valóban, a rabszolgaság, vagy a feudalizmus még sokkal rosszabb volt.
És mit szólna ehhez Jézus? A keresztény egyházak Nagy Konstantin óta igyekeznek összenőni az érvényes hatalmi struktúrával – ha az hagyja. Van, ahol jelenleg is eléggé összenőtt, mint pl. Angliában, ill. Oroszországban. Érdekes, hogy az elnöki rendszerekben, mint pl. az USA, vagy Franciaország, az egyházak valóban függetlenek az államhatalomtól, és csak az egyháztagokon keresztül, áttételesen lehetnek hatással a kormányzásra. Talán mégis van a mai politikai berendezkedésnek (keresztyén szemmel) egy jobb változata? Az egy mindenképpen jobb változat, ha az egyeduralom kialakulásának minél több gátja van. Persze, sok minden függ a részletektől. Mert lehet egy politikai vezető zseniális, széles látókörű. De ha csak rontani tud egy ország helyzetén, azt az emberek milliói szenvedik meg. Nekem az USA változat tetszik jobban, de nem idegen tőlem a francia változat sem. Azt tudjuk az evangéliumokból, hogy Jézusnak, a korának (igen bonyolult) politikai rendszeréről nagyon lesújtó véleménye volt. Legélesebben a zsidók saját vezetőit kritizálta. (Ki is végezték ezért.)

Beteg társadalom

Ha azok, akiknek nagy a jövedelmük, ill. nagy vagyonnal rendelkeznek, szinte az egész világon arányaiban messze a legkevesebb hozzájárulást adják a társadalom közös költségeihez. Ha pedig részesedni lehet a közösségi vagyonból, mindig a lehető legtöbbet szakítják ki maguknak. Ez mélyen igazságtalan, és teljesen szembe megy a jézusi normákkal. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a rossz adófizetési morál és a korrupció korántsem egyforma minden országban. A diktatórikus, vagy ahhoz közelálló rendszerű országokban „természetesen” a legrosszabb a helyzet, hiszen a társadalmi kontroll hiányában ilyen helyeken a hatalomhoz közelállók „annyit rabolnak, amennyit nem szégyellnek”. Ebben erős korreláció van. Nagy korrupcióból és adóelkerülésből egyenesen lehet következtetni a „hatalomkoncentráció” mértékére. Furcsa módon, minél „északiabb” és minél „protestánsabb” egy ország, annál kisebb a korrupció és nagyobb a társadalom adófizetési készsége. (Mt22, 15-22) Talán, mégis van valamilyen korreláció a két jellegzetesség között? Ez azt jelentheti, hogy (áttételesen) Jézus követésével lehet javítani a társadalom betegségeit?
Van az említett északi, ill. protestáns országok, valamint egyes „átalakuló nemzetek” (mint pl. Franciaország, Olaszország) esetében egy ugyancsak közös jellegzetesség. A történelmük során nem épült ki, vagy eltűnt a társadalmi hierarchia az alsóbb rétegeknél. Ezeket a nincstelenség homogenitása jellemezte. Ezért, amikor elsorvadt a feudalizmus és kialakult az ipari (kapitalista) társadalom, olyan nagy tömeget jelentettek a vagyonosabb társadalommal szemben, hogy egy – akármilyen csökevényes – demokráciában sem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni, az akaratukat. Ezért ilyen helyeken alakult ki a szociáldemokrata mozgalom, ami, ha sokáig nem is tudott hatalomra jutni, de erős kontroll-szerepet játszott az uralkodó osztály mellett. Természetesen, a vagyonnal rendelkezők néha „visszavágtak”. Ilyen volt pl. a párizsi kommünre választ adó megtorlások, a németországi náci, olaszországi fasiszta uralom.
Arra is lehet példát találni, hogy egy társadalmi baj fertőző lehet. Ilyen pl. a feudalizmus. A történelemkönyvek szerint már több száz éve kigyógyult az európai társadalom a feudalizmusból. De a tapasztalat azt mutatja, hogy ahol a társadalom szövete az egyeduralom felé torzul, ott a feudalizmus ismét kialakul. Pedig, Jézus szerint: „aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál”. (Lk22, 27.) Ezzel már egy korábbi blog keretében részletesen foglalkoztam. (Lásd: Hétköznapi feudalizmus, in: Magánvélemény_3)
A másik ilyen, mindig újra és újra megerősödő társadalmi betegség a korrupció. Kialakulása, megerősödése rendszerint együtt jár a feudális társadalmi szerkezet ismételt megerősödésével. Jellemzője a törvényen kívüli (társdalom-ellenes) kölcsönös szolgáltatások láncolata. Aki a láncba betagolódik, cinkosa és egyben kiszolgáltatottja lesz az ilyen struktúrának. Sokan vannak olyanok, akik rendszeresen háborognak ellene, de ki vannak szolgáltatva neki. Aki részt vesz valamikor egy törvényen kívüli (törvényellenes) ügyletben az zsarolható, tehát bármikor kényszeríthető a korrupcióban való részvételre. A belépő tevékenység sokszor tűnik jelentéktelennek: egy kis ajándék, hálapénz, kenőpénz, és aki már bele került a láncba, akár adja, akár kapja a „szívességet”, máris benne van a körben.
A korrupciónak egyetlen hatásos orvossága van: a világosság, az átláthatóság, a kontroll, azaz, az ellenőrzés. Semmiféle, közösségi ügyet nem lehet, nem szabad titkosítani. Ha valamilyen módon hozzá lehet férni a közösség érdekét érintő ügyhöz, nem kell félni, az napvilágra kerül. (Lk12, 2-3) Mert működik az SI (Sárga Irigység) faktor.