Lukács evangéliumában,

a boldogság-mondásokat követően, Jézus a „szociális tanítása” végén mondja: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” (Csak így, egyszerűen: Atyátok.) Kiknek szól itt Jézus? „Ti, akik hallgattok engem.” Tehát azoknak, akik hallgatják Jézus – ebben a néhány sorban igen kemény – tanítását. Ebben a részben Jézus eléggé egyértelműen kifejti, mit ért irgalmasságon. („Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik titeket gyűlölnek…”) Eddig a keresztyén gyakorlat nagyobbrészt „mellőzte” ezeket a jézusi tanításokat, pedig ez hitelesíthetné igazán a keresztyén közösségek életét a kívülállók előtt. Talán most érkezett el ebben a dologban az „idők teljessége”, mert kezd helyenként elfogadottá válni az a szemlélet, hogy akkor is megbocsátok az ellenem vétőnek, ha az nem kér tőlem bocsánatot. (Pedig Jézus felállította már – a legmagasabb – mércét, mikor a kereszten így könyörgött: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”)

Nekem az irgalom többet jelent,

mint a szeretet. Számomra a szeretet túlnyomóan érzelmet jelent, míg az irgalom valami más: egy cselekvést megelőző döntés. Akit nem szeretek, sőt, akitől esetleg viszolygok, azzal is lehetek irgalmas, függetlenül attól, hogy ő igényli-e. Még az is megtörténhet, hogy egy – szerintem helyes – irgalmassági cselekedetet teszek felé, amit ő nem akar. Azért teszem, mert szerintem, amit teszek, az jó neki. (Ilyenkor úgy járhatok, mint az a jóakaró, aki egy vakot átvezet az úttesten, pedig nem is akart átmenni.) Ilyen esetek többnyire a kulturális szférában adódhatnak. Pl. mi a jó: tiltom, vagy megengedem a kendő, vagy a burka nyilvános viselését egy európai kulturális környezetben? Vagy ugyanebben a környezetben, egy állami intézményben (iskolában, kórházban) levegyem-e a keresztet, ha ez valakinek nem tetszik? Szerintem, meg kellene engedni – ha akarják – a burka viselését, de meg kell hagyni a keresztet is - ha már ott van – egy állami intézményben. Ami nem ellenkezik a közerkölccsel (az említettek pedig egyáltalán nem) akkor, akinek nem tetszik, nincs más lehetősége, mint eltűrni azt.

Az előbbi példák inkább a tolerancia fogalma alá tartoznak.

Az irgalom hiányának a súlyosabb esetei azok a helyzetek, amikor nem az eltűrésre, hanem valaminek a megváltoztatására ösztönöznek. Klasszikus az „irgalmas szamaritánus” jézusi példázata. A mai világ legnagyobb botránya a szegénység, vagy az oda vezető út, mint pl. a munkanélküliség. Régen, rendszerint, az „alamizsnálkodással” oldották meg a dolgot. Ha pedig a szegénység nagyon elharapódzott, akkor beindult a „bűnbakképzés”, mondván, hogy aki szegény, az lusta, csavargó, tolvaj, nyilván bűnöző. Az ószövetségi szemlélet szerint, ha valaki beteg, vagy szegény, azt a Mindenható az ő, vagy a szülei bűnéért bünteti a szegénységgel, vagy a betegséggel. Jézus élesen szembeszállt ezzel a szemlélettel és a személyes javak elosztását javasolta helyette.

A keresztyénség története úgy is leírható,

mint az ennek a parancsnak az elhárítására irányuló állandó magyarázatoknak a története. Természetesen, történtek „kilengések” az ellenkező irányba is (albigensek, valdensek, a Münzer és a Dózsa féle parasztlázadások) egészen máig, a különféle egalitárius, kommunisztikus mozgalmak során. Remélhetőleg a kapitalista gazdasági-társadalmi formáció, az emberiség társadalmi tudatának fejlődése során ki fogja termelni az ehhez illeszkedő teológiát (és társadalmi gyakorlatot) is. Hogy ez nem valószínű? Én bizonyos vagyok benne, mert a társadalom fejlettebb része már képes az irgalom gyakorlatát is beépíteni a társadalmi normák szövetébe. Csupán ezeket a szigetszerű megoldásokat kell globálisan elfogadtatni és elterjeszteni.

Az irgalom fogalma nem idegen

az Iszlámtól sem, hiszen a mozlim „miatyánk”, az első szúra, így kezdődik: „Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében. Dicsőség Allahnak, a teremtmények Urának, a könyörületesnek és az irgalmasnak…” Ezen felül, az Iszlám második főparancsa az alamizsnálkodás, ami a társadalom akkori fejlettsége mellett igen pozitív követelmény volt. Sőt, az első szúra első sorával kezdődik az összes többi is: „Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében”. Tehát, ez úgy is értelmezhető, hogy a szúra bevezető sora szerint kell az összes többi sort is értelmezni, mert ez minden mást felülír.