Újuljatok meg tehát elmétek erejében (Ef 4, 23)
Pál szavai felszólítanak a megújulásra. Sőt, utána következő versekben ki is fejti, hogyan. Minden része olyan, hogy akár külön lehetne megvizsgálni magamat, miben vagyok elmarasztalható. De az elején Pál nyilvánvalóvá teszi, hogy mindez „új embert” kíván. de ennek az elmének az erejében (a lelkében) kell először végbemennie. Pál kifejezése nagyon nehezen fordítható le. Nem ismerte még a személy, személyiség (persona) teológiai fogalmát. Az egész személyiség megváltozása a gondolkodásmód (és ettől a viselkedés) megváltozását jelenti. De az elme, a személyiség befogadó kell, hogy legyen. Úgy kell tekinteni az ismert dolgokra, hogy felismerjük bennük az újat, a megszokottól eltérőt. A mai, nekünk szóló információt, üzenetet. Sablonok nélkül, friss szemmel. Ha nem így teszünk, nem vagyunk képesek a mai nekünk szóló üzenetet megismerni, megérteni, befogadni.
Csak néhány példa: „Jöjjön el a Te országod”: Az nem az Utolsó Ítéletnél (a Parúziában) lesz. Előtte, talán nem is sokára, hanem mostanában: „Elközelgett Isten országa” hirdették a tanítványok. De mitől jön, jöhet el? Attól, ha mi is azon dolgozunk. Nem várjuk, óhajtjuk, hanem – elsősorban a saját átalakulásunkkal – közreműködünk érte. És másokat segítve, hogy ők is átalakuljanak. „Öltsétek fel az új embert.” „A teremtett világ sóvárogva várja…” „És bocsásd meg… ahogyan mi is (én is) megbocsátunk…” Sok végiggondolandó dolog adódik ebből. Rajtunk, a mi alkalmatlanságunkon múlik Isten országának késése. A kérő imáink hatástalansága sem a mennyei Atyán múlik. Gátak, reteszek, szigetelések nem engedik a kapcsolatot. (Van, sokszor, hogy a mennyei Atya nem akarja, mert nem az ő akarata szerinti, amit kérünk. De van, amikor rajtunk múlik.)
Vizsgáljuk meg magunkat ennek az igének a fényében: nem rajtunk múlik, hogy mindmáig hiába vártunk? Segítsen a Szentlélek, hogy igaz ismeretre jussunk.
