Bevezetés

Már többször piszkáltam bibliaórai társaimat azzal az ötlettel, hogy össze kellene állítani egy listát a saját lelkiismeret vizsgálathoz. Hasonlót ahhoz, amit régebben – eléggé elterjedt gyakorlatként – a katolikusok használtak a gyónás előtti lelkiismeretvizsgálat segítésére. Azért tartottam hasznosnak egy ilyen segítség elkészítését, mert az úrvacsorai liturgiában levő, a főbb parancsolatokat bemutató részt erre nem tartottam elégségesnek. Nem tételeztem fel ugyanis, hogy valaki ezt megelőzően egy részletesebb önvizsgálatot végezne. Ha mégis megtenné, nem nagyon vannak protestáns részen ilyen természetű, a mai világra alkalmazott, írott segítségek.
De nemcsak az Úrvacsora alkalmával látom szükségesnek egy önvizsgálathoz használható segítség meglétét, hanem annak más alkalomból való időszakos használatát is. „De mi szükség van mindehhez?” Kérdezheti bárki, hiszen ha valaki rendszeresen olvassa a Szentírást, benne megtalálhatja az önvizsgálathoz, önismerethez szükséges lelki vezetést. Ez igaz is lehetne, de a saját magamról való tapasztalataim, valamint a magukat hívő embernek tartóknál látottak arra indítanak, hogy ezt ne találjam elegendőnek. Van bennünk egy vakság, mint ami Jézusnak a templomba betérő farizeusról szóló példázatában láthatunk. Ha pedig (olykor, néha) vakon magunk is eltekintünk az önnön „hiányosságainktól”, akkor már van értelme egy ilyen lelkiismereti „tükörnek”.
Van egy másik indoka is a lelkiismereti „mankónak”. Ugyanis, egyik-másik szentírási részt az évezredek alatt megváltozott társadalmi viszonyok, életmódbeli eltérések miatt a könnyebb érthetőség végett érdemes átültetni a mai környezetbe. Az is nagyon hasznos, „szíven ütő” lehet, ha egy általánosabban megfogalmazott parancsot „aprópénzre váltunk” és ez által megfoghatóbbá, érthetőbbé, személyesebbé teszünk. Az ilyen, „aktualizálásokkal” tarkított prédikáció is talán jobban megragadhat bennem. Jelenleg úgy látom, hogy egy ilyen „segédkönyv” nagyon hasznos lehetne a hétköznapi lelki életünkben is. (És olykor módfelett kínos szembesülni a rejtettebb önmagunkkal!)
Még egy dolgot látok fontosnak a „lelki mankó” összeállításánál: Mivel valójában egy ilyen írás viselkedési normák valamiféle gyűjteménye, listája, példatára, elsősorban lehetőleg nem tiltásokat kell, hogy tartalmazzon, hanem tevékenységre, tettekre szólítson fel! Egy önvizsgálat akkor igazán mozgósító, ha nem azt kell vizsgálnom elsősorban, mit tettem rosszul, hanem azt mondaná, mit kell tennem, hogy a mennyei Atya akaratát teljesítsem. (Filippi 3,14)
Támaszként és hivatkozási alapként összeállítottam egy – korántsem teljes – jegyzéket azokból a szentírási (elsősorban újszövetségi) részekből, amelyekben vagy a helytelen (bűnös) cselekedetek, (ill. azok tiltása) vannak felsorolva, vagy pedig parancsok, felszólítások a megkövetelt, elvárt, helyes, Isten szerinti cselekedetekre.

Mit mond a Szentírás?

Az alábbiakban csak az általam kiválogatott jellemző szentírási helyek felsorolása következik. Akit érdekel, fél óra alatt kikeresheti és elolvashatja, ezért nem tartottam szükségesnek a teljes szöveg kigyűjtését.
A „kulcs-ige”: Lukács 10,27

Az Ószövetségből

 (És csak a Zsoltárokból)
36, 2-5, 51,18-19, 56,6-7, 64,3-6, 94,6-7, 109,2-5, 112,5-7

Az Újszövetségből

Máté 5,21-48, 6,1-4, 6,16-24, 7,1-6, 7,12-24, 12,7-8, 12,31-32, 15,17-20, 19,18-21, 23:teljes, 25,35-40, 25,42-45
Róma 12,1-21, 13,1-10, 14,13-23, 15,1-6,
1 Korintus 5,1-13, 6,1-17, 7,1-40, 8,8-13, 10, 23-28, 11,4-16, 13,1-13
Galata 5,13-15, 5,16-21, 5,22-24
Efézus 4,17-19, 4,20-32, 5,3-13, 5,17, 5,18-33, 6,1-20
Filippi 2,12-18, 4,4-9
Kolossé 3,2 – 4,6
1 Thesszalonika 4,3-6, 9-12, 5,12-22
1 Timóteus 5,1-6, 6,1-10, 6,17-19
2 Timóteus 2,14-26, 3,1-17, 4,3-5
Titusz 1,6-16, 1,1-10
Jakab 2,1-től, 5,20-ig
1 Péter 2,11-20, 3,1-17, 4,1-4, 7-11, 15-16, 5,2-9
2 Péter 2,2-3

Normagyűjtemény – aktualizálva

A Szentírásban, és különösen az Újszövetségben található, erkölcsi norma jellegű szövegeknek a mai, társadalmi, gazdasági környezetre történő teljes körű aktualizálása, adaptációja eleve lehetetlen feladat. Egy ilyen jegyzék összeállítását egyébként is úgy képzelem el, hogy aki az alább következő összeállítást, miután elolvasta, tovább fogja bővíteni, esetleg saját belátása szerint korrigálni. Ezt az utólagos kiegészítést, ill. korrekciót azért tartom fontosnak, mert egy ilyen jegyzéknek minél nagyobb konszenzuson kell alapulnia, ha azt akarjuk, hogy érdemesnek találja bárki is a használatra. Hogy a várhatóan sokféle igény, javaslat, követelmény mellett mégis nagyjából áttekinthető legyen egy ilyen jegyzék, érdemes valamiféle csoportosítást végezni a jegyzék összeállítása során. Ez a csoportosítás nagyon sokféle lehet. Talán, ha már a tervezett normagyűjtemény elég nagy és széleskörű lesz, el lehet gondolkozni a csoportosítás átszabásán is. Induláskor az látszik jónak, ha a kapcsolati viszonyok mentén kezdjük a csoportosítást. Így elsőséget kap az ember (mint egyén) és a mennyei Atya közötti kapcsolat, a „főparancsok” mentén haladva.

Az első főparancs: „Szeresd a te Uradat…”

 A követelmény: „teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből”, hasonló szintű, mint amit Jézus állított más alkalommal elénk: „Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes”. Mindezek teljesíthetősége erősen kétséges. Szerintem, a mennyei Atya itt nem kíván mást, mint hogy minden képességünk „bedobásával” szeressük Őt. De szeretetet nem lehet parancsolni. Akkor hát, mit tehetünk? Keressük életünkben (és mások életében), valamint az egész teremtett világban a mennyei Atya szeretetének jeleit. Ezeknek a jeleknek a megismeréséből fakadhat az a reflexió, „visszasugárzás”, ami tőlünk áramolhat a mennyei Atya felé.

A második főparancs: „Szeresd felebarátodat…”

Ebbe a főparancsba az egész világgal való kapcsolatunk belefér. Ha a kapcsolati viszonyokat nézzük, elsődlegesnek tekinthetjük a saját személyem és a közvetlen környezetem közötti kapcsolatot, továbbá a kapcsolatomat más csoportokkal. Így megkülönböztethetünk: családi, munkahelyi kapcsolatokat, kapcsolatokat különböző társadalmi csoportokkal, pl. a gyülekezeti testvéreinkkel való kapcsolatunkat. Természetesen ide kell sorolni a hivatalos, ill. formális kapcsolatunkat a sokféle állami, önkormányzati, vagy más, hasonló szervekkel, szervezetekkel. Ezek között a kapcsolati irányok között – a viselkedésünket tekintve – sokszor van hasonlóság is, de Jézus tett többször is megkülönböztetést közöttük. (Pl. „Adjátok meg a császárnak…”) Kíséreljük meg tehát – az evangéliumok tanítására alapozva – „aprópénzre váltani” ezeket, a mai környezetünkben.

Életünk társai
Elsőként a legközelebbi társainkkal való kapcsolatot vesszük, mint a legfontosabbat. Ezek: szülők, házastárs, gyerekek. Az ilyen kapcsolatokkal már sok alkalommal foglalkoztunk. Mégsem lehet ezt a témakört kimeríteni, mert élettapasztalatban, önmagunk és mások megismerésében előrehaladva – a Szentlélek segítségével – tovább javíthatjuk a kapcsolataink minőségét. (Amiből esetleg mások is okulhatnak, ha tapasztalatainkat átadjuk a fiatalabb, és ezért még járatlanabb társainknak.)
Talán nem árt, ha kezdetként, már most megemlítünk néhány, ebben a kapcsolati körben szerzett tapasztalatot:
-Akárki volt – szerintem – a hibás, mindig nekem kell először kezdeményeznem az esetleg kialakult feszültség feloldását.
-Az apró figyelmességeknek mindig helye van, minden lehetséges alkalommal.
-Ha határozott véleményem van valamiről (vagy valakiről) legyek kíméletes, körültekintő ennek közlésekor.
-Ha úgy gondolom, hogy valamiről (vagy valakiről) határozott véleményem van, mindig hagyjak lehetőséget, hogy ismertessék velem az ettől eltérő véleményt is.
-Ha a véleményem a másiktól stabilan és tartósan eltér valamiről, (vagy valakiről) ez ne befolyásolja semmi másban a kapcsolatunkat.
-Ha valakitől, vagy valakiktől valamilyen kritika, esetleg ettől is súlyosabb dolog ér, és ha lehetőség van a kapcsolat újra-felvételére, tegyük azt úgy, mintha korábban semmilyen negatív esemény nem történt volna közöttünk. (Ez borzasztó nehéz feladat, de nem lehetetlen – többszörös személyes tapasztalatom alapján.)
-Legyek kíváncsi a másik gondolataira. Ha meghallgatom, előbb-utóbb valóban érdekelni fog, hogyan gondolkodik egyes dolgokról, és az ő gondolatai meg fogják termékenyíteni az én gondolkodásomat is.
Nagyon hasznos lenne, ha ilyen, vagy még gyakorlatibb tapasztalatokkal bővíthetnénk ezeket a pontokat.

Én és a „hatóság”
Jézus eléggé egyértelműen kijelölte ebben a kapcsolati viszonylatban a viselkedési követelményeket, csak éppen itt és most vagyunk készek sokszor megkérdőjelezni az Őt követő viselkedés jogosságát. Pedig Jézus esetében minden (politikai) érv amellett szólt, hogy „ezeknek” nem lehet adót fizetni. Pedig még Pál is „ráerősített” (Róma 13,1-7) Jézus szavaira. Aprópénzre váltva, pl.: áfás-s számla kérése. Vagy: a „hatóság” korruptsága sem lehet jogcím a törvény be nem tartására. Bizony, nehéz feladat! Itt is jó volna még több, hasonló, az életben tapasztalt viselkedési dilemma felvetése és Jézus tetszése szerinti megoldása. Remélem, nem lesz nehéz a példák körét gazdagon bővíteni.

Csoportok közötti viszony
A keresztények részéről a gyakorlatban csak ritkán merül fel, hogy javaslatokat, tanácsokat, esetleg követelményeket fogalmaznak meg a csoportok közötti viszonyokra, ill. az egyes csoportok viselkedésre. Ha pedig megteszik, akkor egyrészt rögvest megkérdőjelezik a keresztények legitimációját a „világi dolgokba” való beleszólásra, másrészt nagyon ritka, ha a keresztények csoportjai a véleményüket, javaslataikat kellő tárgyi ismeretek birtokában, megfelelő szakszerűséggel, a másik fél részéről is elfogadható érvekkel és a másik fél iránti tisztelettel teszik. Az említett kritikákkal szemben le kell szögezni, hogy
-minden emberi csoportnak, így keresztény személyeknek, vagy csoportoknak, szervezeteknek joga (esetenként kötelessége) hogy javaslatokkal éljen a másik emberi csoport (vagy szervezet, intézmény) felé
-a javaslatban érintett csoport (szervezet, intézmény) jól felfogott érdeke, hogy a kapott javaslatokat megvizsgálja, és szükség szerint alkalmazza
-a kapott javaslatok felhasználásának az nem lehet ésszerű kritériuma, hogy a javaslattevőt elfogadom, vagy sem, mint érdemi csoportot.
A fentiek alapján jogos és szükséges, hogy a keresztények különböző csoportjai (így az egyes egyházi szervezetek is) javaslatokat fogalmazzanak meg más emberi csoportok, szervezetek, intézmények felé. Így a keresztények javaslatokat tehetnek (fontos esetben: kell, hogy tegyenek) pl. az államhatalom egyes szervei, nemzetközi szervezetek (EU, IMF, ENSZ, stb.) felé. De miért csak javaslatokat és nem pl. követeléseket, iránymutatást? Azért, mert csak (legfeljebb) partnerei lehetnek és nem alárendeltjei egymásnak! Ne essünk szereptévesztésbe!
Vannak-e, lehetnek-e elfogadható, hasznos, sőt fontos javaslataink a „Világ” számára? Igen, ha megfelelően ismerjük, hogyan működik a világ. Nem az, ami a felületen látszik, hanem valójában. Ezért nagyon fontos, hogy az éppen aktuális kérdésről, problémáról kellően tájékozottak legyünk. Ellene lehetne vetni ennek az igénynek, hogy honnan szerezhetnénk kellő ismereteket egy adott témáról? Válaszul azt kell mondanunk, hogy
(a) akik illetékeseknek tartják magukat a döntésekben, rendszerint azok sem szoktak rendelkezni megfelelő ismeretekkel az adott témában, hanem – jó esetben – szakértőket hívnak segítségül a döntéseikhez,
(b) mi is fordulhatunk megfelelő szakértőkhöz javaslatunk kidolgozásához,
(c) hatalmas előnyünk, hogy egészen más irányból (a Szentírás felől) elindulva, esetleg hamarabb rátalálunk a helyesebb válaszra,
(d) továbbá nem terhelik le gondolkodásunkat korábbi (sikertelen) kísérletek.
Úgy gondolom, itt érdemes megszakítani ezt a gondolkodási folyamatot, mivel az előbb felvázolt témakörrel, más alkalommal, részletesebben kellene foglalkozni. Azért is, mert külön meg kellene vizsgálni, lehet-e, érdemes-e ilyen „nagy fába vágni a (nem létező) fejszénket”?

Témán kívüli gondolatok

Egy, a világ szemében porszemnyi társaságnak – a józan eszünk szerint – semmi esélye sem lehet arra, hogy akár döntéshozók, akár közvélemény-formálók egy kicsit is felfigyeljenek a (talán mégoly fontos, vagy hasznos) javaslataira. De: van már Világháló! Ennek az ügyes használatával még nagy szélhámosságok is nemzetközi figyelmet tudnak szerezni. Akkor meg a mi dolgaink miért ne? És tovább fantáziálva: alakulhatna egy „Jóakarat Társaság” (a Societas Jesu mintájára), amely elindítja a „Mustármag projektet”. Felteszi az érvekkel jól alátámasztott javaslatait az Internetre. A javaslatok úgy legyenek megfogalmazva, hogy aki elolvassa, úgy érezze, ez olyan, mintha ő találta volna ki, a „szívéből szól”. (Lehetetlen? Dehogy! Minden szélhámos és populista politikus is így fogalmaz.) De a jót is lehet szépen „csomagolni”. És ha jó a tartalom (legalább is az én hitem szerint) akkor ez nem helytelen. Ezután nincs más hátra, mint a megfelelő javaslatokat kidolgozni, jól megfogalmazni és a szükséges (internetes) technikai hátteret elkészíteni, ahol bárki, fórum-szerűen elhelyezheti a hozzászólását, véleményét. (Természetesen, a fórumot nem lehet szabadjára engedni, hanem állandó kontroll, „moderáció” alatt kell tartani.)
Az álmodozás befejezve, a „témán kívüli gondolatok” lezárva. És elásva? No, azt azért még, talán nem.
Úgyis, azzal kell kezdeni minden javaslat készítését, hogy meg kell ismerni a téma tárgyát. Először a szűkebb régiónkban: Hazánkban és a környező országokban. Aztán: hogyan működik a „globális” társadalom, gazdaság. (Meg ami még evvel jár: kultúrák, vallások, hagyományok, stb.)
Szép kis feladatok! De, ha foglalkozik valaki vele, nem teheti úgy, mint eddig. Mert, amint látjuk, eddig nem sok hasznos jött ki belőle. Éppen ezért szép, érdekes feladat: Jézust követő szemlélettel a „fejéről a talpára állítani” ezt az egész „farsangi kavalkádot”. Újabb témacsoport, újabb file. Hagyjunk időt neki, hátha kiérlelődik valami, ezeknek a gondolatoknak a folytatásaként.