Az egyik legnagyobb (de sokszor önmagunk előtt sem bevallott) „gubanc” szerintem az örök élet, a „túlvilági” élet, a feltámadás, pokol, valamint a mennyország témaköre. Ezeket a kérdéseket nem szokás felvetni, gondolkodni róla csak ritkán és még magunk előtt is csak szégyenlősen szoktunk. Pedig jó lenne ezeket a dolgokat is időről-időre „kibeszélni”. Könnyítsük meg magunknak, hogy erről a kérdéskörről egyszer elgondolkodjunk. (Kialakultabb véleménnyel lehetek ezekről a dolgokról, közel lévén – saját személyemre vonatkozóan – ezek megtapasztalásához.) Ne gondoljuk azért, hogy ezt a „gubancot” most szépen kibogozzuk. A téma ismételt előkerülése bizonyítja, hogy teljesen nem dolgozható fel, csupán megközelíthető. Ezt a megközelítést szolgálja a következő szöveg. Ez a téma az, amire jól illik a kifejezés: titok. Nagyon keveset tudunk róla. Most is csak arra vállalkozhatunk, hogy azt vegyük számba, mi minden nincs, és nem pedig azt: mi van (lesz) az örök életben.

Hol itt a „gubanc”?

Ha csak az „e-világot” nézzük, életünk benne csupán egy múló pillanat. Létünk maga az ideiglenesség, esetlegesség az előttünk letelt és az utánunk következő mérhetetlen időhöz képest. A végtelen, az örök pedig nemcsak fizikailag, matematikailag, hanem emberi ésszel, vagy filozófiailag is értelmezhetetlen. Pedig, ha a jelenlegi valós, átélt létemből egy másik létformába való átlépésről akarok magamnak fogalmat alkotni, akkor rögvest szembekerülök ezekkel a fogalmi sablonokkal.

Reálisan szembenézve a dolgokkal:

mi marad utánunk? Egy-két tárgy. Mondjuk egy szemüveg, amit az utódok kidobnak, vagy felajánlanak a kongói néger rövidlátóknak. Ha valaki híresség volt, szemüvege leltározott kiállítási tárgy lesz egy múzeumban. A maradványait igyekeznek minél előbb eltüntetni. Elégetik, vagy föld alá kaparják. Ha valakinek hiányzik, csak azért, mert valamilyen társi funkciója volt, de a bánat oka elsősorban a szembesülés azzal a valószínűséggel: most már én következem. Az egy nemzedékkel utána következőknek már nincs élményük róla, nem is jelent nekik semmit.
 

A "túlvilágban hívőknek"

megvan a saját szedett-vedett mitológiájuk, hogy mi lesz azután. Például ilyenek: „Majd ott megint együtt leszünk.” A szentírási helyek is eléggé tarka képet mutatnak. Azzal együtt, hogy az Ószövetségben közel semmi, az Újszövetségben pedig a teljes szöveg néhány ezreléke foglalkozik ezzel a kérdéssel, de nem valami konzisztens formában. (Nem tekintem tárgyi alapnak a Jelenések könyvét, mivel nagyobb részben ellentmond minden korábbi apokaliptikus igehelynek.) De a többi szöveg is ellentmond egymásnak. (Pl.: „Új ég és új föld.” „Atyám házában sok hely van.” „Olyanok lesznek, mint az angyalok.” stb.) Hogy mégis van valami, arról néhány jelzés található, de ami összekaparható, az is tele van ellentmondásokkal, hitelességi hézagokkal. Sejtéseink lehetnek, összeállíthatunk saját használatra szolgáló mitológiát, de nem léphetünk fel ebben a dologban hiteles orákulumként. Így nézzünk szembe az „örök élet ígéretével”! Pedig, ha ebben a dologban nem tudok, tudunk „perspektívát” nyújtani az egyszerű „hívőnek”, vagy csak érdeklődőnek, akkor – a kívülállók számára is – minek ez az egész kereszténység? Ráadásul, hogy mit várhatunk az „örök élettől”, ott állnak Jézus szavai az örök halál (vagy máshol az örök kárhozat) lehetőségéről is. Egyik lehetőség sem túl derűs. Hogy az utóbbi lehetőségeket hogyan kerülhetjük el, erről szól minden prédikáció, egész évben.

A több tudás végett

ki kell lépnünk a Szentírás köréből és – részben – ingoványosabb területeket is meg kell vizsgálnunk. Az egyik terület a halál-közeli élményekről szóló beszámolók áttekintése. Ezeket az élményeket (tapasztalatokat, jelenségeket) mindmáig még a pszichológusok jelentős (magát természettudományi alapon állónak valló, értsd: természettudomány-hívő) része sem fogadja el valósnak, hanem agyi fantázia-alkotásnak. Vannak viszont olyan dokumentált élmények, amiket nem lehet evvel magyarázni. Nevezetesen, hogy vannak olyan beszámolók, mely szerint az élmény-közlő olyan tapasztalatokról számolt be, amikről nem tudhatott, mert egy másik különálló helyiségben történtek, ill. hangzottak el. Ha viszont valósnak fogadjuk el ezeket a halál-közeli élményeket, akkor további problémák elé kerülünk. Például, hogy miért nincsenek minden öntudatát vesztett személynek hasonló élményei, hanem csak igen kis részüknek?

Egy másik, ugyancsak vitatott témakör

az, amit úgynevezett tudatalatti, mélylélektani vizsgálatok során tapasztaltak. Ezeknél úgy tűnik, hogy a normális körülmények között megjelenő személy „mögött” egy másik személy is megjelenik. Enne a „mögöttes” személynek egészem más élményei, tapasztalatai vannak, esetenként egy másik korból, másik helyszínről. A „mögöttes” személy által tapasztaltak lenyomozhatók és a vizsgálat eredménye az esetek döntő hányadában igazolják az elmondott tapasztalatok valóságtartalmát. A lélekvándorlás híveinek egyik fő érve ezeknek az ismereteknek a lélekvándorlással való magyarázata. A probléma ott van, hogy több alkalommal az is ismertté vált: a „mögöttes” személy halála előtt a mélylélektani vizsgálatban részt vevő személy (a médium) már élt, így nem örökölhette a „mögöttes” személy „lelkét”.

Az előzőkben leírt

két jelenség-csoport tapasztalatai szerint valószínűsíthető, hogy a meghaltak (legalább egy részük) személyisége több-kevesebb ideig még körünkben tartózkodik. Továbbá vannak olyan pszichológusok, akik szerint a meghaltak hozzátartozói sokszor „nem akarják elengedni” meghalt szeretteiket. Vannak olyanok (nem is kevesen) akik szeretett hozzátartozójukkal annak halála után még egyszer „találkoznak”. Természetesen maguk is ezt a találkozást – bármilyen valószerű – látomásnak vélik, már csak a saját józan eszük védelmében is.

És ami többé-kevésbé biztos

 az evangéliumok tanúsága alapján? (1) Létünk lélek-lét lesz, annak minden következményével. (2) Személyiségünket átalakítja a fizikai környezet teljes hiánya. (3) A fizikai létből származó élményeink, tapasztalataink értelmüket vesztik. (4) Jelenlegi életünkben nem tudjuk felfogni, értelmezni: mit jelent az, hogy örök?

Mi mindebből a tanulság?

Az, hogy olyan kevés az információ és olyan nehezen értelmezhető, hogy csupán azt fogadhatjuk el: (1) Van transzcendentális valóság. (2) Nem tudjuk „innen” megállapítani, hogy a transzcendentális valóságból mennyi mindenről nincs semmiféle ismeretünk. (3) Csupán Jézus szavaira és a mennyei Atya általa megjelent, mindent túlhaladó irgalmára hagyatkozhatunk, mi lesz velünk a halálunk után.