Van-e lehetőség az emberiség katasztrófájának gyakorlati megelőzésére Jézus tanítása szerint?

A "tényállás"

Az egész emberiség tele van erőszakkal és gyűlölettel. Aki úgy gondolja, hogy nem gyűlölködik, az is sokszor fél másoktól, vagy idegenkedik egyes emberektől. Nehezen viselhető el mások agressziójának a megtapasztalása. Elvileg mindenki korlátozná, vagy megakadályozná a másoktól elszenvedett erőszakot. Emellett természetesnek, kiirthatatlannak gondoljuk, hogy a világ „így működik”. Valóban természetesnek vehető az emberiségben az agresszió. Ez a génjeinkbe erősen be van kódolva. Eddig minden kísérlet, ami ezt meg akarta szüntetni, eltorzult, vagy kudarcot vallott. Pedig sok ilyen kísérlet volt.

A menekülő út.

A legtisztábban, legkövetkezetesebben Jézus képviselte az erőszak megtagadását. idézzük fel emlékeztetőül, hogy mit mondott erről:
„Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda a másik arcodat is. Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni alsó ruhádat, engedd át neki a felsőt is. Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el.”
„Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöd ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok?”

A keresztény csőd

Amit Jézus mondott a tanítványainak, az csak nagy ritkán valósult meg, és ha meg is valósították, csak féloldalasan, és igen rövid időre. Ma is, a mai ember számára reálisan, tartósan, megvalósíthatatlannak látszik. De az is igaz, hogy a világon sem előtte, sem utána nem képviselte senki ilyen radikálisan az erőszak elvetését.

A vészhelyzet

De miért most vált ilyen sürgetővé, hogy megelőzzük az erőszak eszkalációját? Egyrészt azért, mert eddig soha nem volt ilyen könnyű az egész emberiség kiirtása. Nukleáris, biológiai és kémiai eszközök sokaságához férhet hozzá, aki el akarná pusztítani a mi világunkat. Már volt egyszer egy olyan időszak, amikor egy hajszál választott el a teljes pusztulástól. Egy atomháború veszélye mintha most egy kissé távolabb lenne tőlünk. De ezen túl soha nem lehet biztonsággal állítani, hogy nem létezik olyan szervezet, amelynek máris birtokában van a világ teljes elpusztításhoz elegendő eszköz, és már el is határozta – ha nem ma, hát akkor holnap – elpusztítja a Föld egész lakosságát, vagy ha nem is az egészet, de azt a felét, amelyik neki nem tetszik.

A halogatás

Nagyon sokan úgy gondolják, hogy már évezredek óta riogatnak különféle „próféták” az emberiségnek, vagy annak jó részét elpusztító természeti, vagy isteni katasztrófákról – fölöslegesen. A beígért pusztulás nem következett be, az emberiség továbbra is éli a maga ilyen-olyan életét.

Az eszkaláció

Pedig, ha figyelemmel kísérjük az emberiség „fejlődésének eredményeit”, láthatjuk, hogy egyrészt soha nem látott mértékben elszaporodtak a különböző ideológiák „erőszak-apostolai”, a terroristák, a sokszor a saját kibocsátóik által is kontrollálhatatlan viselkedésükkel, másrészt a technikai fejlődés „eredményeképpen” a pusztítás arzenálja is borzalmas mértékben kibővült. Ma már gyakorlatilag bárhová, minden ellenőrzési módot kijátszva el lehet juttatni és működésbe lehet hozni tetszés szerinti tömegpusztító eszközt: atombombát, bakteriális, vagy vegyi fegyvert egyaránt. A világméretű pusztítás – és egyben pusztulás – lehetősége és ez által a veszélye fel nem becsülhető mértékben megnőtt, tehát nem felesleges riogatás ezt figyelembe venni és ennek megelőzésén, elhárításán minél nagyobb erővel dolgozni.

Tanácstalanság

Sajnos, az utóbbi évek történései bebizonyították, hogy erőszakkal megállítani az erőszak eszkalációját nem lehet, mert az, az erőszaknak a még szélesebb körben való elterjedéséhez vezet. Arra a véleményre jutottam – és bizonyos vagyok benne, hogy rajtam kívül még nagyon sokan – nem lehet az erőszakot erőszakkal elfojtani.

A remény tanítása

Jézus nem ígért a tanítását követőknek sima, gyors megoldást, de tudta, hogy ha vannak, és egyre többen lesznek az erőszakot az áldozatos barátsággal helyettesítők, csak akkor lehet eredményt elérni. (Jézus mondta: Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a Földet.) Vannak pozitív példák is előttünk. Például az emberi jogok általános – sokszor fogcsikorgatva elfogadott – elismerését talán annak az első megfogalmazói sem gondolták, hogy az, az első megfogalmazástól 150-200 évvel általános emberi normává válik. Íme a „gyengék ereje”!

A jó kezdetek

A föld mai államainak vezetői döntő többségükben elismerik, hogy létezik az állami és emberi viselkedésnek egy olyan minimuma, amit minden emberi közösségnek be kell(ene) tartania. Ennek a minimumnak a betartatását az erre szövetkezett államok közössége, az ENSZ többé-kevésbé meg is teszi. (Például békefenntartó csapatok küldésével.) Ez a tevékenység hosszadalmas, igen alacsony hatásfokkal működik, a döntésre jutás és a végrehajtás tekintetében egyaránt. De jelenleg nincs jobb.

Az okok elemzése

Az erőszak okainak megértéséhez, majd az erőszakra való szándék erejének csökkentéséhez szükségesnek látszik egy kicsit mélyebb alapvetés és elemzés végzése. Az erőszak alapvető oka – amint már említettem – az emberi természetben keresendő. Az emberi cselekedetek fő okai (tudva, vagy tudatlanul) a fajfenntartás és az önfenntartás – egyébként minden élőlényben meghatározó erejű – ösztöne. Természetesen ez az emberi fajban átalakulva („humanizáltan”) van jelen. Ez mozgatja azt a késztetésünket, hogy a magunk, vagy utódaink javát helyezzük előtérbe másokéval szemben, akár erőszak árán is. Az emberi együttélésben kialakult szabályok ezt a szándékot sokszor tompítják, olykor elfedik. Az, az érdekes, hogy ez az általánosnak mondható szabály nem mindenkire érvényes.

Új mutáció

Vannak emberek (legtöbbször nők), akik minden külső hatás (pl. nevelés vagy kényszer) nélkül nem az „elvárható” módon, hanem éppen ellenkezően: a mások érdekét előtérbe helyezve cselekednek. Nem azokról van itt szó, akik csupán a saját utódaikról gondoskodnak, látszólag altruista módon, hanem azokról az emberekről, akik, az alaptermészetüktől eredően nem önzők. Ők akár születhetnek szegénynek, vagy gazdagnak, mégis sokszor a mások javát teszik előre a sajátjuk helyett. Ezeket a – genetikusan mutánsnak tekinthető – embereket kicsi koruktól a szüleik és az őket körülvevő társadalmi közeg igyekszik erőszakossá és önzővé nevelni. (Légy kemény, légy férfias, ne hagyd, hogy háttérbe szorítsanak, te legyél a legjobb, sőt, ma már a lányokat is a „határozottabb” fellépésre nevelik.) Csoda, ha ezek után valaki altruista, „gyenge ember” marad. Úgy tűnik, hogy nemcsak a környezet átnevelő hatása, hanem az ilyen, nem erőszakos emberek, családok kisebb túlélési képessége az, ami miatt nem tudott a „szelíd emberek” aránya megnövekedni a Földön.

Terjed az "új faj"

Úgy látszik, mégis van valamelyes hatásuk az emberiségre: léteznek különféle emberiességi „konvenciók”: a Vöröskereszt, a hadifoglyokról szóló, a rabszolgaságot, a gyermekek munkáját, kihasználását, elítélő és még több más, az erőszak valamilyen megnyilvánulását korlátozó, elítélő megállapodás.

A Jézus szerinti mérték

De Jézus nemcsak az erőszakot kárhoztatta, hanem azt is előírta, hogy tegyünk jót, még a nekünk kárt okozókkal, sőt még az ellenségeinkkel is. Ez a kívánság még ma is visszatetszést okoz, még a magukat jó kereszténynek tartóknál is. Meg lehet ezt valósítani valaha? Nincs olyan vallás, felekezet, társadalmi formáció, amely ezt elfogadná. Hogy ennek a kívánságnak az értelmét meglássuk, egy etológiai (állati viselkedéstani) példát kell elővennünk. Az emlősállatok, ha a fajtársaikkal konfliktusba kerülnek, a legyőzött, mielőtt az őt legyőző végleg elpusztítaná, jelzi a megadási szándékát. (A legyőzött kutya például, ha megadja magát, hanyatt fekszik.) Emberi tapasztalat szerint is, ha az agresszor látja az áldozata teljes védtelenségét, megadási készségét, akkor rendszerint eláll az erőszakos cselekedete folytatásától. Mindez természetesen nem működik a „nem normális mértékben aberrált” embereknél.

Ellehetetlenülések

Különösen igaz ez az egyes embercsoportok közötti konfliktusoknál. (Ismételve azt a feltételt, hogy a támadó, agresszorként fellépő csoport és különösen a csoport vezetője egyéb dolgokban normálisnak tekinthető. Na, de ki tudja előre, hogy a szemben álló fél normális? Ez az ilyen esetek valós kockázata!) A kérdés ilyen mélységű körüljárása arra int, hogy az engedékenység a másik embercsoport, ország, vallás, ideológia felé nem könnyű, végkifejletét tekintve kockázatos dolog. Akkor tehát tekintsük érvénytelennek Jézus kívánságát? Sajnos, vannak esetek, amikor semmiféle más megoldás nem látszik eredményesnek. Pedig ilyenkor a döntés egy ugrás a sötétbe, a kiszámíthatatlanságba.
Viszont vannak (voltak) olyan kultúrák is, ahol a neveltetéstől kezdve a végrehajtásig „kötelező erejű” az eltérő kultúrában élők megtámadása, legyőzése, kiirtása. Ilyenekkel szemben csak a menekülés – vagy ha az is lehetetlen – a szembeszegülés az egyetlen lehetőség. (Sajnos, sokszor a túlélés reménye nélkül.)

Erkölcsi dilemmák

Van egy másik vetülete a kérdésnek. Feladhatja-e magát a megtámadott? Érdemes-e, szükséges-e kiállni valami, vagy valakik védelmében? Ezek mind súlyos etikai kérdések! Az esetek többségében nem lehetséges egyértelmű válasz. Ilyenkor csak azt lehet mérlegelni, hogy a megadás, az engedés-e jár kevesebb áldozattal, vagy a szembeszegülés. Az is kérdés, hogy a lehetséges alternatív veszteségek között melyik a nagyobb értékű? Az alternatívák között sokszor szerepel, hogy mi az értékesebb: az eszme, az „igazság”, vagy az ember-élet, vagy csak a közösség jólléte? Ilyenkor mindenki, aki ilyen döntési kényszerbe kerül, rendszerint a saját, belső értékrendje szerint dönt, ami nem mindig egyezik az általa nyilvánosan vallott értékrenddel.

Tanácstalanság?

Miután idáig eljutottam a gondolatmenetemmel, beláttam, hogy nem fogok tudni tanácsot adni senkinek az erőszak (és mindenféle agresszív, vagy csak provokatívnak tűnő kihívás) és az arra adható válasz kérdésében. Pedig érzem, sőt tudni vélem, hogy Jézus előbbiekben leírt tanítása eligazítást tud adni. De az magamra vonatkozóan sem tartom valószínűnek, hogy szélsőséges helyzetben a – Jézus szerintinek gondolt – helyes válasz könnyen megtalálható lenne. És azt sem gondolom, hogy az esetleg hosszas töprengés után született válaszom végül valóban helyesnek bizonyulna.

Kompromisszumos praktikum

Mindezek után mégis késztetést érzek a tanácsadásra, miszerint: (1) Ha úgy látod, hogy valaki (okkal, vagy ok nélkül) veled szemben áll, haragszik rád, keresd meg vele a megbékélés lehetőségét, kíséreld meg kiengesztelni, akkor is, ha ez neked ”presztízsveszteséggel” jár. (2) Ha az, aki veled szemben áll és engesztelhetetlennek tűnik, és valami módon meg akar támadni, kíséreld meg „lefogni a kezét”, a lehető legkíméletesebb módon: erőforrásainak elvonásával, vagy éppen „elvtelen” anyagi kompenzációval. (3) Szerezz magadnak minél több szimpatizánst az ellenfél táborában, amire leginkább az elektronikus média (TV, Internet) által van lehetőség. (4) Tárd ügyedet más, a konfliktusban közvetlenül nem érintett csoport elé, ezáltal külső (erkölcsi) támogatást szerezve magadnak. (5) Mindemellett gondold át még egyszer, hogy nincs-e mégis többé-kevésbé igaza a rád haragvónak, és ha találtál egy, akármilyen kis indokot haragjának okára, ne késlekedj ezt közölni haragosoddal, egyben bocsánatát kérve.

Jézus tanácsai

Sokan mondhatják erre az utóbbi bekezdésre, hogy ez nem más, mint színtiszta politika. Igazuk van, ez valóban tiszta és becsületes politika. De Jézus sem tiltott el tőle, mikor azt mondta: „Szerezzetek barátokat magatoknak a hamis Mammonból”. Vagy máshol: „Legyetek okosak, mint a kígyók.” Azt is lehet erre az egész szövegre mondani: Kit érdekelnek ezek az elméleti eszmefuttatások, amikor annyi gonddal-bajjal kell naponta megküzdenünk! Pedig, ha megfigyeljük, hétköznapi gondjaink nagy része éppen az előző sorokban tárgyalt témák köréből kerülnek ki: az önzés és az erőszak, valamint annak a leküzdési problémáiból.