Jézus, mint Izrael fia betartotta a Törvényt és hallgatóit annak betartására bíztatta. De tudta és vallotta, hogy mint a Törvény Ura, nem az ember van a Törvényért. Ezért amikor az emberek iránti szeretete megkívánta, a Törvény előírásai ellenében cselekedett. (A bűnösökkel együtt evett, szombatnapon gyógyított.) Ahol pedig a hétköznapi gyakorlat nem vette figyelembe a Törvény előírásainak szellemét, pl. házassági elválás, haragtartás, megbocsátás, ott keményen szigorított az előíráson. („…én pedig azt mondom  nektek…”) Jézus elítélte a farizeusok „szóbeli kiegészítéseit” a Törvényhez, azzal, hogy elviselhetetlen terhet rónak a népre. Sajnos, ez azóta is gyakorlat a jámbor írástudók körében. Jézus üzenete az örömről szól, hogy közel az I.O. Ezért együtt eszik a bűnösökkel, nem böjtöl, „alkalmatlan időben” is gyógyít. Ezért aztán a jámbor tanítók szerint falánk és részeges volt.
Jézust földi élete során – bár, jóindulatának elnyerésére többször rabbinak, tanítónak szólították – a farizeusok és a szadduceusok egyaránt laikusnak tartották, akinek nincs „kompetenciája” a Törvény és a tanítás kérdéseiben nyilatkozni. Ezért a szadduceusok nem nagyon álltak szóba Jézussal. Az, hogy a szadduceusok Jézusnak ellenségeivé váltak, lényeges szerepe volt
a szegény – gazdag,
a galileai – júdeai,
a karizmatikus – intézményes,
eszchatológikus – evilági ellentétnek, de különösen
a világiak és a papok ellentétének.
Végül pedig a szadduceusoknak döntő szerepük volt Jézusnak a Pilátus elé állításában.