Egyéni feltételezések az ima-meghallgatások egy lehetséges módjáról.
Az úgynevezett „ima-meghallgatások”-ra vonatkozóan annyi kérdés merül fel, valamint annyi ódzkodás, elhallgatás tapasztalható, hogy talán nem árt egyszer legalább annak néhány kérdését végiggondolni. Biztos, hogy sokan ezt fölöslegesnek tartják, másoknak meg a következtetés módja ellenszenves, de a nem hívő emberek részéről ez a kérdéskör rendszeresen felmerül és a kérdéseiket nem mindig szerencsés elhárítani, vagy elhallgatni.
Ima-meghallgatáson azt értem, hogy kéréssel fordulok Istenhez, aki valamilyen jellel, eseménnyel, esetleg élménnyel válaszol erre. Már, ha válaszol. És itt van a probléma alapja. Mert, ha egyértelműen és kereken azt válaszolná, hogy NEM! akkor ez tiszta ügy volna. (Persze akkor is lehetne egy válaszom – amit utódaink nevelése során sokszor tapasztalhattunk: – de miért?) Isten viszont a legritkább esetben válaszol nyilvánosan – akkor is inkább pozitív irányban – de többnyire hallgat, vagy válasza csak kevesek számára nyilvánvaló. Ez szokott lenni többnyire a hitetlenné válás fő indoka: Isten az ismételt, buzgó kérésemre sem válaszolt. Sőt, a kérésemmel ellentétes irányba mennek az események. A szabvány hívő magyarázatok erre: Nem elég buzgón, nem elégszer kértél, nem vagy alkalmas Isten pozitív válaszára, mert bűnben élsz, Nem tenne jót neked, vagy másoknak, ha Isten teljesítené a kérésedet, nem esik Isten üdvtervébe a kérésed teljesítése stb.
Ha nem dugjuk a homokba a fejünket, bőven találhatunk minden válaszra néhány példát, amik az elmondott érveket láthatóan cáfolják. még mindig maradnak hívő válaszok, miszerint Isten akaratát, terveit nem ismerjük, csak bízzuk magunkat Istenre, mert Ő mindig a legjobbat akarja nekünk, amit, ha itt nem is, majd az örök életben meg fogunk tapasztalni. Persze, rosszindulatúan leegyszerűsítve a kérdést, ez úgy is magyarázható, hogy hiába kérünk valamit az imánkban, Isten az Ő tervét hajtja végre a világban. Közel áll ehhez a merev predestináció (eleve elrendelés) tanítása, vagy a moszlim „Ins’Allah – ahogy Allah akarja” szemlélet.
Van egy másik szemléleti lehetőség, ami Jézus tanításából következik: elsősorban rajtad, rajtunk múlik a megvalósulás. Itt is mindenképpen számolni kell a korlátokkal: csak a magam hasznára, vagy mások kárára Isten nem engedi érvényesülni a kívánságomat. De gyakorlatilag lehetetlennek látszó dolgokat is kérhetek (pl. hegyeket mozdíthatok) – ha szükséges. Azonban józan ésszel is felmérhetjük, hogy Isten nem borítja fel a kedvünkért a természet rendjét. És mivel nemcsak igaz, hanem igazságos is, az Ő Országa dolgának ad elsőbbséget mindenféle parciális érdekkel szemben. Ugyanezért az örök életben kárpótol mindenkit, akit gyermekévé fogadott.
Tehát: ha imám meghallgatásra kerül, akkor Isten akarata működik az én kérésemen keresztül is. De van – eléggé sokszor – amikor sem Isten akarata, sem az én (ez esetben avval egybevágó) kérésem nem teljesül, mert Isten az Ő akaratával szemben is cselekedni képes embereknek teremtett minket, és ezért Isten akaratával szembeszegülve – legalább időlegesen – akadályozhatjuk az Ő akaratának teljesülését. A természet erőinek is teljes a szabadságuk (pl. egy vulkánkitöréskor) mert Isten csak igen kivételesen avatkozik be a történésekbe, csupán akkor, ha csak ezáltal valósulhat csak meg Isten üdvterve, vagy akkor, ha ezáltal jelet akar mutatni.
Igen sok kérésünk azért nem teljesül, mert nincs elég bizalmunk abban. hogy elegendő erőt kapunk Tőle a kérésünk teljesüléséhez. Sem abban nem hiszünk eléggé, hogy valóban fontos, amit kérünk – Isten számára is – sem pedig abban, hogy Isten meg is teszi azt. Pedig nem kell hosszas küzdelem Isten erejének birtoklásához, csak működtetni kell azt, ha az előbb leírt feltételek teljesülnek, mint például Péter esetében a templomkapuban álló koldus meggyógyításakor. Figyelemre méltó, hogy ekkor is a szemtanúk Isten jelét látták a csodában! A legtöbb „hétköznapi” imameghallgatáskor Isten a kért cselekedet megvalósításában illetékes személyeken keresztül működik úgy, hogy azok tudatában, gondolataiban ad „inspirációt”. Tehát az ima formájában megjelenő és a Lélek munkájával „szinkronizált” gondolati-tudati hatás indítja cselekedetre azt a személyt, akinek a „feladata” az imában megfogalmazott kérés teljesítése.
Minek minderről ennyi elmélkedni? Azért, hogy imaéletünket ismét végiggondolva, az „hatékonyabbá” válhasson és ezáltal is megerősödhessünk Isten iránti bizalmunkban.