Az ótestamentumi idők elejéből fennmaradt ránk egy olyan kinyilatkoztatás (azaz üzenet a nem fizikai – az ezen a „fizikai” – világon túlról érkező üzenet) aminek a következmény-láncolata ma is elevenen hat. Ez az „égő csipkebokor” története. Nagyon sok dolog van a Biblia második (a Kivonulás) könyvében, aminek a történetiségét (valóban megtörténtét) még a teológusok nagy része is óvatosan kezeli. Az említett eseményről is születtek a történetet korrigáló elméletek, de aki elolvassa az említett szövegrészt és végiggondolja annak az eseménynek a következményeit, megszilárdul abban a meggyőződésében, hogy az említett esemény hatalmas erejét, meghatározó voltát nem lehet eléggé hangsúlyozni.
És Mózes, mikor urának juhait legeltette, látott egy csipkebokrot, amely olyan volt, mintha lánggal égne, de a tűz nem múlt el, és a csipkebokor sem hamvadt el. Mózes odament, hogy megnézze, mi ez? Ekkor hang szólt a csipkebokorból. Mózes párbeszédbe kezdett a Hanggal, akitől megkérdezte: Ki vagy? A Hang így válaszolt: Vagyok, aki vagyok. A hang megígérte segít neki a népét megszabadítani az egyiptomi rabságból és elvezeti a népét arra a földre ahol őseik laktak, Kánaán földjére, ahol majd bőségben fognak élni.
Ettől az eseménytől fogva Mózes népének sorsa szorosan összefonódott a nép életével, akik magukat egyik ősatyjuk után Izrael népének nevezik mind a mai napig. A Hang pedig, akit azon túl úgy neveztek, ahogyan magát megnevezte: AKI VAN, beváltotta ígéretét, mert a nép, végül otthonra talált Kánaánban.
A történetnek sok, máig ható következménye van. De ennek a kapcsolatnak is sok, különleges jellemzője van. Egy nép, amikor magának istent (nagyhatalmú, erős, „örökké tartó” urat) választ, akkor annak általában „kézzel foghatónak”, ábrázolhatónak kell lennie. Akinek legalább a képben, szoborban való megjelenítése biztosítja a folyamatos jelenlétet. A saját, az adott néphez köthető istent választják (kijelölik, megnevezik). Ha a népet valami szerencsétlenség éri, akkor (az istenük vélt hatalmától függően) megdorgálják, vagy engesztelő áldozatot mutatnak be neki. Ezzel szemben Izrael népének Istene nem látható, nem fogható (nem e földi világból való). Az, AKI VAN, Örökkévaló, Mindenható. Annyira nagyhatalmú, hogy az igazi nevét nem is szabad kimondani.
Izrael népe nem választotta, hanem Ő választotta Izraelt, amikor fél-rabszolga sorban kínlódott. Kivezette a szolgaságból, aminek eseményére való emlékezés Izraelnek mindmáig a Hitvallása. Az Örökkévaló, (ahogyan Izrael fiai ma is szívesen nevezik) nem ígért a népének könnyű eredményeket, mindenért nagyon meg kellett szenvednie, a pusztában való vándorláskor és Kánaán földjének birtokba vételekor egyaránt. Ha eltért az Örökkévaló által neki kiszabott normáktól, sokszor súlyosan fizetett érte, olykor a hazája feletti uralom elvesztésével, máskor a földjéről való elhurcolással. Soha nem kapta „ingyen” az eredményeit, mindig keményen meg kellett küzdenie érte. De mindig erősítette, hogy nem Izrael választott istent magának, hanem az Örökkévaló választotta magának. Sokszor ez egyáltalán nem volt nyilvánvaló. Pál apostol is titoknak mondja ezt. (Rm11, 25-26)