Ismételten végig-gondoltam a hagyományos keresztyén fogalmak újra-meghatározásának dolgát. Mi is a cél? Az, hogy a régi, a geocentrikus világképben megfogalmazódott keresztyén fogalmakat fogalmazzuk újra, a jelenlegi, kozmikus világkép szerint. Mi legyen az eredmény? Egy lexikon-szócikk, vagy egy káté-szerű kérdésre adott válasz? Nem egészen ugyanaz a válasz a két esetben. Ráadásul, Zsóka által megadott fogalmak közül pl. a „bűn”, ill. a „megváltás” nem változik szerintem a kozmikus világképben. Akkor pedig, ha ezek a fogalmak nehezen átadhatónak látszanak az újonnan jöttek, ill. gyerekeik számára, akkor máshol kell keresni a probléma gyökerét, és a megoldást is. Nem azt mondom, hogy a probléma nem aktuális, csak „mélyebb merítést” igényel.
Egy másik gondom, hogy ha az új tagok új fogalomkört sajátítanak el, és a régi tagok pedig a régi szerint beszélnek (pedig biztos, hogy a régieket „rászoktatni” az új fogalmakra gyakorlatilag lehetetlen, hiszen mereven ellenállnak minden liturgikus változásnak) akkor a két fél nem lesz képes megérteni egymást. Volt már egy ilyen „fogalmi” váltás, amikor az ortodox-racionalista fogalom-kör mellett betört az ébredési-pietista szemlélet.
Mindez – szerintem – nem azt jelenti, hogy nem jó, nem kell ezekkel foglalkozni, csupán azt, hogy ez egy „több-menetes” küzdelem lesz ezzel a (amint Tamás szépen írta) „házi-feladattal”.
Később az is eszembe jutott, hogy aki egy új fogalmat kíván átadni valakinek, annak előbb el kell sajátítania saját magának is az új fogalom-meghatározást. Másképpen nem tud mellette érvelni, hiszen nem érzi sajátjának. Ez pedig nem megy másképpen, csak a régi meghatározás elvetésével, ami szinte lehetetlen, egy, a régiben meggyökeresedett személy részére.
Enyhítő körülmény, hogy a legtöbben, akik egy új vélekedést (hitet, gondolkodásmódot, vallást) fogadnak el, azok hajlandók változatlanul, transzformálatlanul átvenni az azzal járó fogalom-meghatározásokat is. Hogy ez valakinél esetleg a régi gondolkodásmódjával, fogalmaival ütköznek? Nem baj, mert ha jól figyelünk a saját vélekedéseinkre, előbb-utóbb észrevesszük, hogy a saját fogalmaink egy része elvileg ellenkezik annak a másik részével. Az egyének ezt jól tűrik, amint az sokszor a külső szemlélő számára is nyilvánvalóvá válik. Mi már ilyen eklektikusan gondolkodó személyek vagyunk, minden lelki trauma nélkül.