Mi köze lehet az egyháznak a demográfiához? Többféle okból, amiből csak egyet emelek most ki. Még pedig azt, hogy ezt a kérdést, szerintem, csak keresztyén szemmel lehet elfogultság nélkül megvizsgálni. Ugyanis, minden emberi (világi) állásfoglalásnál, aki véleményt mondott, az a saját szempontjai, beidegződései, érdekei szerint vélekedett. Keresztyén szemmel pedig lehet az Evangélium tanítása alapján véleményt alkotni – és lehetőség szerint cselekedni.
Nézzük meg először, mi a valóságos helyzet. A lakosság egyre gyorsuló mértékben fogy. Megnövekszik az idős, már nem munkaképes lakosok aránya. Mindez a születések számának alacsony szintje mellett. (És minden szociális intézkedés ellenére nem növekszik érdemben.) Lehetne még javítani a helyzeten további intézkedésekkel, de a trend megfordítására ezek sem látszanak elégségesnek. A kormányzatnak (ebben is) elég korlátozott a (gazdasági) mozgástere. Számolni kell azzal, hogy mivel az alacsony képzettségű családokba születik több gyerek, tovább növekedik az (örökölten) alacsony képzettségű fiatalok aránya. Ez tovább rontja a társadalom eltartó képességét.
Tovább rontja a helyzetet, hogy a közeljövőben egyre több, jelenleg nem munkaállományban levő személy kerül nyugdíjas korba. Továbbá azok, akik jelenleg aktív állományban vannak, azok nagyobb része minimálbéren, vagy közmunkán dolgozik. Így aktív alkalmazottként nagyon alacsony a befizetett nyugdíjjáruléka, amiből – köztudomásúlag – kellene fedezni a nyugdíjak kifizetését. Sovány vigasz, hogy ha ők is nyugdíjas állományba kerülnek, sokkal kisseb terhet jelentenek majd a nyugellátó intézménynek. Hiszen a nevetségesen alacsony nyugdíjukból (ha egyáltalán kapnak valamennyit) nyomorszinten, vagy az alatt lesznek kénytelenek vegetálni. Normál logikával nem nagyon van kiút ebből a csapdahelyzetből.
Ki kell bővítenünk a gondolkodásunk körét. Amikor az ország nagy vérveszteséget szenvedett (pl. tatárjáráskor, a törökök kiűzése után) akkor az uralkodók sok bevándorlót fogadtak be az országba, így sokkal hamarabb állt helyre az ország önellátó képessége. Ma nem nagyon vannak (különösen a környékünkön) befogadásra váró tömegek. (A szomszédos országokban élő magyarok késztetése a bevándorlásra a mai közéletben tabu.) Amúgy is nagy a félelem, hogy a bevándorlók „elveszik az itteniek kenyerét”. Jönnének azért, sokan, távolabbról. Pl. Közép-Afrikából. Az ilyeneket nem győzzük elzavarni. Mit tegyünk tehát? Bátran, újszerű gondolkodással, rendhagyó megoldásokat kell találni.
Az egyik (nem elégséges, de szükséges) megoldás az alacsony életnívón élő lakosok képzettségének, munkára való alkalmasságának felemelése, akár a jobb helyzetben levők jövedelmének csökkentése révén. A másik, ugyancsak szokatlan megoldási lehetőség a szorgalmas, de hazájukban nehéz megélhetésben levők „becsábítása” hazánkba. (Nem néhány ezer, esetleg tízezer, hanem százezer, vagy akár milliós létszámban.) Az ilyenek nem várnak munkaalkalomra, hanem teremtenek maguknak, mert ezt tanulták otthon, másképpen nem tudnának létezni. Csak időben kellene ehhez felébredni, mert különben más, hasonló demográfiai helyzetben levő országok megelőznek minket. Az ilyen döntéshez csak a keresztyén hit bátorsága adhat erőt, félretéve minden emberi (világi) félelmet, beidegződést.