A TALENTUM-PÉLDÁZAT AKTUALIZÁLÁSA
(Vitairat)
Jézus az evangéliumokban kétszer is beszél a képességekkel, ill. a lehetőségekkel való rossz gazdálkodás mennyei számonkéréséről. (Mt25, 14-30 és Lk19, 11-27) Más példázataiban Jézus a kincs, vagyon, üdvösséget akadályozó, kizáró tényezőjéről beszél. Megint másokban pedig arról, hogy nincs olyan érték, kincs, amit ne volna érdemes odaadni az Isten országáért (Máténál: mennyek országáért.) Úgy találom, hogy a prédikációkban, igemagyarázatokon szívesebben foglalkoznak az utóbbi két téma-változattal, mint az elsővel. Talán ennek is hatása, hogy az európai keresztyén szemléletben formálisan nagyobb hangsúlyt kap a vagyonnak, a gazdagságnak az üdvösségből kizáró szerepe, mint a képességek, lehetőségek elherdálásának bűne. Úgy tűnik számomra, hogy az USA keresztyén gondolkodásában a hangsúly éppen fordított. Ott – részben anglikán protestáns hatásra – az ószövetségi szemlélet is sokszor erősen teret kap, miszerint a gazdagság az istenfélő emberek jutalma. Nem szeretnék (az amerikaiak példája nyomán) „a ló másik oldalán lecsúszni”, de szeretném, ha a címbeli példázatot megkísérelnénk a mai társadalmi-gazdasági helyzetre aktualizálni. Ezt azért tartom fontosnak, mert a mai, sokkal bonyolultabb viszonyok között nagyon sokszor nehéz megítélni, hogy meddig erény valami, és mettől bűn.
Jézus korában a bankárok szerepét a „pénzváltók” töltötték be, és a kereskedőkkel együtt, ma elképzelhetetlenül nagy haszonkulccsal dolgoztak. Ezért, akinek valami dolga volt velük, az becsapva érezhette magát. Jézus korában olyan nagy volt a pénzügyi tranzakciók és az árukereskedelem bizonytalansága, hogy még az ilyen magas haszonkulcsok mellett is ráfizethetett a pénzváltó, vagy a kereskedő. (Természetesen – szerencsés esetben – a haszon is óriási lehetett.) A mai, erősen szabályozott és konszolidált kereskedelmi, pénzügyi, gazdasági viszonyok mellett nem lehet sem ilyen kulcsokat alkalmazni, se olyan nagyot „kaszálni”. Aki „benne van a szakmában”, az látja csak igazán, hogy bár hatalmas összegek mozognak a „piacon”, az abban részvevők igen kis haszonkulccsal tudnak csak dolgozni. Milliárdos hasznot csak ezermilliárdos forgalom generál. Ha ezt a hozamot megadóztatják, akkor a számok törvénye szerint automatikusan növekszik a „kamat-marzs”, azaz a betéti és a hitelnyújtási kamat közötti különbözet.
Ezen felül, bár az ókorihoz képest a kockázat annak csak elenyésző töredéke, mégis hatalmas megrázkódtatásokat tudnak okozni a megszokottól való legkisebb eltérések is, a forgalom hatalmas méretei miatt. Mivel a pénzügyi forgalom közel 100 %-át elektronikusan bonyolítják le, bárhol a világon előforduló legkisebb anomáliát éppen úgy megérzik, akár a Föld másik oldalán is. Ez egy „finomhangolt” rendszer-komplexum, amit állandóan és rendszeresen tovább szigorítanak, szabályoznak. Ennek a komplexumnak a tulajdonosai nem „bankárok”, nem is elsősorban milliárdos magánszemélyek, hanem döntő többségben különböző intézmények, (egészség-, nyugdíj-, élet-, ill. káreset-biztosító) társaságok, államkincstárak, befektetési alapok. Akiket közönségesen „bankár” néven illetnek, azok alkalmazottak, akik (nem csekély) jövedelmükkel, állásukkal felelnek a helyes működtetésért. Mindezt azért ismerem jobban, mert – többek között – informatikusként módom volt ennek a világnak a belső „titkaiba” belelátnom.
Az a „hozam”, ami a jézusi példázatban szerepel (a „forgatott” pénz utáni jövedelem, amit akár profitnak is nevezhetünk) a mai gazdaságban termék (mégpedig eladható, és el is adott termék) után keletkezik. (Ott, ahol értéket, „termelési értéket”) állítanak elő. A hozam iparáganként erősen különböző. Akinek magas hozamú értéket előállító tulajdona (tulajdonrésze, részvénye) van, annak igen magas is lehet a jövedelme. Ennek megfelelően egy ilyen részvény is igen értékes lehet. A világgazdaságban az általános megtérülési hozam jelenleg 6-7 %. Vannak kiemelkedő hozamok is, mint pl. a gyógyszeriparban akár 40 %, egészségiparban (egészségügyi műszerek, berendezések gyártásában) 20-30 %, olajkitermelésben (a termőterülettől függően) 10-90 %. Egy termék eladási értéke ma alapvetően függ a hozzáadott (szellemi) értéktől, ill. a járadék összegétől. A hozzáadott szellemi érték a termékben megvalósuló újdonság, egyediség, szabadalmi védettség. A járadék a termék előállítási helyétől függő tényező, ami lehet olyan (klimatikus) környezet, hogy azt csak meghatározott helyeken lehet termeszteni (földjáradék), ill. olyan geológiai környezet, ami csak meghatározott helyeken teszi lehetővé azok kitermelését (bányajáradék). A gyártáskor a termékre ráfordított munkabér, összes vonzataival együtt, a mai tömegtermelésben viszonylag a legkisebb tényező. A fejlettebb gazdaságokat figyelve megállapítható, hogy a magasabb munkabér kikényszeríti a nagyobb termelékenységet, az pedig a magasabb hozzáadott értéket, ami végeredményben egy versenyképesebb gazdaságot generál.
Egy ország, régió gazdasági ereje, gazdagsága elsősorban az ott működtetett erőforrásoktól függ. Erőforrások a gazdaságban működtetett (termelési) tényezők. Azok a termelési tényezők, amiket nem működtetnek holt (passzív) erőforrások. Ilyenek lehetnek pl. azok a klimatikus adottságok, amiket a mezőgazdasági termelésben nem használnak ki. Vagy ilyen holt erőforrás lehet egy földalatti olajkincs, amit nem termelnek ki. De holt erőforrás a munka nélkül maradt munkaerő, vagy a nem hasznosított pénzeszköz. (Ilyen holt erőforrás volt Jézus példázatában az elásott talentum.)
Van negatív erőforrás is. Ez az adósság. Ez terheli a működő erőforrásokat, mert ennek visszafizetési részleteivel és az teljes összeg után fizetendő kamatokkal csökkenti a működő erőforrások hozamát. Hitelt – normális gazdálkodás esetén – csak akkor szabadna felvenni, ha a működő erőforrások után várható hozamból levonva a hitel költségeit, a maradék várható hozam még legalább az általánosan elvárt hozamszint feletti. Ilyen eset pl. akkor áll fenn, amikor a napi kereskedelemben az igen előnyösen vett árut magas hozammal lehet biztonsággal eladni. Ez rendszeresen előfordulhat nagy áruházláncok esetében. Ezt nevezik kereskedelmi hitelnek. Ami ezen kívül van, az Jézus példázata szerint is: bűn, nagyon nagy bűn. Ugyanis hosszabb távon egy hitel felvételének feltételei, körülményei (kondíciói) alapvetően megváltozhatnak. (És általában meg is változnak, mégpedig nem a hitelfelvevőnek előnyös irányban.)
Ha már létezik egy, a működő erőforrásokat terhelő negatív tényező, a hitel, akkor az adott gazdaságot magasabb hozamra kell állítani, hogy negatív mérleg esetén ne kelljen újabb hitelt felvenni, és az a gazdaságot ne vigye negatív spirálba. Magasabb hozam csak magasabb hozzáadott értékkel érhető el, ami megkívánja a gazdaság szerkezeti átalakítását. Sokan kísérleteznek az erőforrások szűkítésével (Takarékossággal, adók növelésével.) De ez nem vezet célra, mivel – leginkább áttételesen – szűkítik, gyengítik az erőforrásokat, tehát (bár némi késleltetéssel) ugyancsak negatív spirálba viszik a gazdaságot.
Sajnos, a gazdaság szerkezeti átalakítása egy nagyon összetett folyamat, ahol az átalakítás során, állandóan figyelni kell arra, hogy kijavíthatatlan hibát ne vétsünk. Egy ilyen átalakítás normális esetben több évtizedet vesz igénybe, akkor is, ha megvan rá a kidolgozott műveleti terv. Egy gyorsítás során többször előfordulhat, hogy ideiglenes megoldásokat is kell alkalmazni, amit egy későbbi fázisban felül kell írni. De a legnagyobb nehézség a társadalom hosszú távú bizalmának és tűrőképességének megőrzése. Ez csak a társadalommal való őszinte és nyílt párbeszédben lehet megőrizni. Ha a kiindulópontnál már eluralkodott a szkepszis, a hitetlenség, akkor az intenzív átalakítás megvalósítása enyhén szólva is kétséges. Legfőképpen, a törvényi, állam-berendezkedési körülményeknek a gazdasági átalakítás alatt változatlanul kell maradniuk, mert valamilyen fogódzót nyújtani kell az átalakítást elszenvedőknek.
Azt el lehet érni, hogy az életkörülmények az átalakítás folyamán nem romlanak tovább, sőt egyes csoportoké időnként emelkedik. Így a társadalom egyre nagyobb csoportjai kerülnek fokozatosan jobb helyzetbe, ezzel stabilizálva a közérzet-javulást. De honnan veszem a bátorságot, hogy így előre „megmondjam a tutit”? Úgy, hogy az utóbbi évtizedekben Nyugat-Európában több országban hajtottak végre – olykor hatalmas mértékű – gazdasági szerkezet-átalakításokat úgy, hogy a média sem figyelt fel rá annyira, hogy annak híre hozzánk is elérjen. Természetes, hogy a különböző időszakaszokban és eltérő karakterrel végrehajtott átalakításokban sok egyedi innováció épült be, amiket csak kellő módosításokkal lehet máshol alkalmazni. De bizonyos vagyok benne, hogy ha hagyják, a megfelelő szakemberek mindenütt megtalálnák a kellő megoldásokat. Abban is bizonyos vagyok, hogy akik viszont nem hagyják végrehajtani a szükséges változásokat, azok a talentumokról szóló példázatban szereplő büntetést érdemlik ki.