PRÓFÉTÁLÓ EGYHÁZ?
MIT MOND AZ IGE?
Kevés alkalommal volt akkora lámpalázam, mint most, amikor ebbe a témába belevágok. Újszerű, szokatlan, „szektás-ízű”. Mégis nagyon erős a késztetésem, hogy elmondjam/leírjam, amit – úgy vélem – kaptam. Munkaév kezdete van, az ilyent az Egyházban (NAGYBETŰVEL) a Szentlélek segítségül hívásával szokták kezdeni. „Jöjj Szentlélek Úristen…/Veni, Sancte Spiritus…” Mi lehetne méltóbb igehely erre az alkalomra, mint Péter apostol pünkösdi beszéde? (Apcs2, 14-24) Az engem különösen érintő rész a 18. Eszerint, még a szolgálólányok is prófétálnak abban az időben. Mit jelent, hogy prófétálás? (Latinul: predicare.) Alap-értelmezésben: előre megmondás. Szélesebb értelemben: Igét magyarázni, értelmezni, ige alapján Isten ítéletét hirdetni. A lelkész, a szószéken ezt teszi, ill. kellene tennie: prédikálni. Nem általánosságban, hanem konkrétan. Ahogyan Péter tette Pünkösdkor: „keresztre feszítettétek”. Jézus is, amikor beszélt, nagyon tárgyszerű volt. „meszelt sírok”, „nem marad itt kő kövön”. Azóta az Egyház képviselői (és a keresztyénként megszólaló egyháztagok) általában óvakodnak ilyen tárgyszerűen fogalmazni, félvén az esetleges sértődéstől, netán retorziótól. Azóta változtak az idők, változtak a témák, anomáliák és bűnök is.
Megkísérlem a következő alkalmak során néhány ilyen „mai téma” elemzését. Nem lehet egyszerűen ítéletet mondani, mert azt már esetleg sokan kimondták, rendszerint általánosságban, leegyszerűsítve. Nagyon ritkán szokták a jelenséget kiváltó okokat megkeresni, és még ritkábban szokták megkeresni a lehetséges, Isten Igéje szerint is helyes megoldásokat. Egyszerű ítéletmondást sokan gyakorolnak, ahhoz nem kell „prófétának” lenni. Ha viszont valaki megnevezi az okokat, és különösen, ha – ésszerű, végrehajtható – javaslatot tesz az „anomália” (magyarul: bűn) elkerülésére, meghaladására, akkor lehet számítani annak figyelembe vételére, esetleg (jó esetben) végrehajtására. Ahhoz hogy helyes elemzések, javaslatok szülessenek, nagy szükség van a Szentlélek inspirációjára, széleskörű tárgyi ismeretekre, kreativitásra, és nem utolsó sorban nagyfokú bátorságra. A mai társadalmunkat (nem mondvacsináltan, hanem valóságosan) terhelő bajok elemzését – javaslatom szerint – sorra lehetne venni és (prófétai lelkülettel) a megoldások közelítésére megfelelő javaslatokat tenni. Lehetne ezt tenni azért is, mert – hitem szerint – ami helyes, az célszerű, és a (hívő, vagy hitetlen, mindegy) többség számára vonzó lehet. Teszem ezt a megállapítást azért is, mert más országokban a nálunk fennálló anomáliák közül sokat (jórészt keresztyén emberek aktivitása következtében) már megoldották.
Várható – és első közelítésben jogosnak tűnik – az ellenvetés, hogy nekünk, „egyszerű, hétköznapi keresztyéneknek” mi közünk lehet a világi dolgokhoz, hiszen nem értünk hozzá. Szeretnék ellene mondani ennek a véleménynek. Ugyanis mi, „egyszerű keresztyének” a mindennapi hivatásunk során rendszeresen véleményt mondunk a saját munkánk, szakmai ismereteink körébe tartozó dolgokban. Sőt, nemcsak a saját szakmánk keretei között, hanem a velünk és hozzátartozóinkkal kapcsolatos ügyekben, mint szülők, rokonok, munkatársak, vagy csak egyszerű állampolgárok. Senki sem kívánhatja, hogy a saját helyzetemből, ismereteimből eredő kompetenciámon kívüli dolgokban mondjak véleményt, adjak tanácsokat, de ami az én körömbe esik, arról véleményt kell alkotnom, segítő tanáccsal, javaslattal kell élnem. Ahogyan Babits Mihály írta: „Cinkos, aki néma”.
Még az előbb említett érvek sem nyugtatnak meg az általam, vagy mások által elmondandók elfogadottsága ügyében. Ugyanis, jelenlegi társadalomban olyan erős a hitelességi deficit, hogy „bárki mondhat bármit”. Ha nem bírom a hallgatóktól az irántam előlegezett bizalmat, akkor az, amit mondok, „pusztába kiáltott szó”, vagy „falra hányt borsó” marad. Nem látok más lehetőséget ennek – nem feloldására, csupán enyhítésére – hogy törekedni fogok a valós személyiségemnek a mondandóm mögé állítására. Tudom, hogy korántsem jelenti ez már az én, és később megszólaló társaim feltétlen elfogadottságát, de erősen vígasztal, hogy Jézust is többször megvádolták: „az ördög beszél belőle”. (Hiába, az emberi természet az óta sem változott.)
Minden, ebben a sorozatban megjelenő szöveg lehetőleg nem egyetlen személyhez kötődik, hanem egy kisebb közösség véleményével igyekszem egyeztetni. Így beépülhetnek a tagok által megélt élet- és hittapasztalatok is. Mivel a csoportban a nem teológiai végzettségűek vannak nagyobb számban jelen, remélhetően a környező világból szerzett ismeretek is kellő súllyal voltak – és remélhetőem lesznek is – képviselve. Hangsúlyozom, nem vélemények, hanem tapasztalatok, ismeretek. Viselkedésünknek, véleményünknek viszont a Szentírás kell, hogy „zsinórmértéke” legyen. Ebben a közösségben a szakirányú ismereteknek a széles köre képviselt. A teológiai végzettségűek között vannak gyakorló gyülekezeti lelkészek és teológiai tanárok. A „laikus” tagok között vannak jogi, közgazdasági és műszaki végzettségűek egyaránt. Élettapasztalat szerint vannak néhány éves, ill. sok évtizedes gyakorlattal rendelkezők. Személyem szerint, képességeimet és lehetőségeimet ismerve, nem merek az írásos és szóbeli megnyilvánulásaimat tekintve, nem kívánok mást tenni, mint a mostanában divatos angol mesesorozatban szereplő Thomas, a kis gőzmozdony: hasznosnak lenni. Ha pedig, már „hasznosak” szeretnénk lenni, akkor talán, nem ártana, ha minél szélesebb kör ismerné meg a véleményeinket. Ezt pl. a mi kicsi egyház-közeli blogunkat – legalább esetenként – „rálinkelnénk” egy látogatottabb internetes fórumhoz.
Főpróbaként, talán jó lenne foglalkozni ilyen módon a korrupcióval, és azon belül először az egészségügyben tapasztalható korrupciós jelenségekkel.