Mihez hasonló?
A szentírási szövegekből első ránézésre úgy tűnik, Jézus nagyon szerette volna a tanítványainak megmagyarázni, milyen a mennyek országa. („Hasonló az Isten országa…”) Ha viszont közelebbről megnézzük Jézusnak a hasonlatait, kitűnik, hogy nem a „túlvilágról” beszél ezekben a hasonlatokban, hanem Isten országának (uralmának, hatalmának) itt a Földön való megvalósulásáról. Amikor valóban a „túlvilágról” beszél, akkor is inkább azt próbálja megértetni a tanítványaival, hogy ki, miért kerül, vagy nem kerül be a „mennyországba”. Hogy ebben az „országban”ki van már benn, és milyen módon, ill. alakban, azt Jézus a szegény Lázárról szóló példabeszédben és a halottak feltámadásáról szóló magyarázatban tesz egyértelművé. Lk 20, 27-38 szerint: „akik méltónak ítéltettek arra, hogy részesei legyenek a jövendő világnak… az angyalokhoz lesznek hasonlók”. Ennek a „tájékoztatásnak” elégnek kellene lennie mindazok részére, akik tudni szeretnék:”mi lesz velem odaát?” Hát, ez bizony nem sok. A régebbi korokban annyi minden létezett, ami ismeretlen, titokzatos volt az ember számára, az volt a megszokott, ha a túlvilági dolgok is ezek közé, a nagy ismeretlenek körébe tartoztak. Ez is titok, „misztérium” volt. Az ókorban különösen vonzók voltak a titokzatossággal teli vallások.
A mai ember számára
kitágult a világ, egyre többet ismerünk meg a minket körülvevő valóságból. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek már „titkok” ismeretlen dolgok. Csak valahogy az ismeretlen „távolabb húzódott” tőlünk. De mindig vannak „ügyeletes titkok”. Olyan sokat tudunk a Világegyetemről (a Kozmoszról) de éppen nem rég derült ki, hogy a Kozmosz nagyobb részét egy „sötét anyag”, ill. „sötét energia” tölti ki, amiről gyakorlatilag semmit nem tudunk, és eddig azt sem tudjuk, hogyan detektálható, vizsgálható. Az ilyen, és ehhez hasonló dolgoknál viszont rendre azt tapasztalja az irántuk érdeklődő, hogy előbb-utóbb, az észlelési módszerek fejlődésével, az Ismeretlen megint egy szakasszal hátrább szorult, megint egy kicsivel többet ismerünk a minket körülvevő dolgokból. Bezzeg, az „Isten titkairól” ugyanannyit tudunk csupán, mint 2000 évvel ezelőtt. vannak, akik ebbe nem akarnak beletörődni, és tovább keresgélnek. Rá is találnak a különféle „ezoterikus tanokhoz”, amik valamiféle pótlékai akarnak lenni az embereknek a transzcendentális dolgok iránti kíváncsiságának. Pedig ezek zsákutcák, mert nincs mögöttük valóságos bizonyító apparátus, mint a természeti jelenségeknél. Talán, még a legközelebb a ”leírhatatlanhoz” az úgynevezett „halálközi élmények” tapasztalatairól szóló beszámolók jutnak. De ott is van egy határ, amit az odáig eljutottak nem léphetnek át.
Talán, mégis van egy lehetőség,
ami ugyan nem biztosítja a „természettudományos tapasztalás” szokásos kritériumait, de hát a természettudomány is már régen elrugaszkodott ezektől. (A „klasszikus” kritériumok szerint az a valóság bizonyítási alapja, ha egy tapasztalat reprodukálható, azaz: azonos körülmények között megismételhető.) A kozmológiában a tapasztalat megismételhetősége eleve lehetetlen, csupán hasonló eseményekből lehet következtetni az azonos körülményekre. (A Hubble-féle állandónál is – pedig a mai kozmológia alapdogmája – szintén lehet kételkedést okozó kérdéseket feltenni.) Tehát, kiegészítve a környező világ megismerésének a „klasszikus” módszerét, azon túl, a hasonló körülmények között tapasztalható, hasonló eseményekből való következtetések is jelenthetik a megismerés olyan módját, amiből aztán további következtetések is levonhatók.
És most jön a „nagy bukfenc”.
Ismeretes, hogy egy adott térben nagyon sokféle erő és sugárzás létezhet. Így pl. egyidejűleg. nagyon sokféle elektromágneses sugárzás, a röntgensugaraktól a rádióhullámokig. De ugyanott létezhet „sima” statikus mágneses térerő, no meg nyilván, ott is működik a gravitáció. És akkor mégnem beszéltünk azokról a kozmikus részecskékről (a neutrínókról), amik folyamatosan ezen a térrészen is áthaladnak, anélkül, hogy gyakorlatilag érzékelnénk azokat. Ha ezt a térrészt kétdimenziósra transzformálnánk, akkor ezek az ott, egyidejűleg jelen levő sugárzások, térerők, részecskeáramok úgy volnának leírhatók, mint egy könyv – vastagság nélküli – lapjai. Nem tudjuk, hogy a tudott, detektálható, ill. csak valószínűsíthető, a térben egyidejűleg jelen levő fizikai jelenségeken felül, nincsenek-e még mások is jelen. Hiszen nemrégen került feltételezésre, hogy még kell ott lennie a sötét anyagnak és a sötét energiának is, hiszen, ha nem volna, akkor – a kozmológusok szerint – felborulna az egész Kozmosz egyensúlya.
Ha pedig mindez létezik, nem létezhet-e ugyanott a transzcendentális valóság egy része is? Tehát, ha a ma, fizikainak, létezőnek mondott világ egy darabjában ennyi minden létezik anélkül, hogy különleges detektorok (szenzorok, érzékelők) nélkül nem látható, tudható, hogy ott van, nem lehetséges ugyanakkor a transzcendens világ egy részének jelenléte is? Ez a transzcendencia meg is jelenhet, megfelelő esetben. És, ha van megfelelő szenzor (mondjuk egy személy) akkor az érzékelheti a transzcendencia jelenlétét. Nem fikció ezek után az a vélekedés, hogy a mennyei Atya mindenütt jelen van. De az sem kelthet meglepetést, hogy – egyidejűleg akár – több „földöntúli személy, vagy hatás is jelen legyen ugyanott. Mert – amint az előbb láttuk – a tér egy részében akár nagyon sokféle „tényező” (sajnos, nem tudok jobb szót rá) létezhet. Ha pedig mindez létezik (és ki bizonyítja be az ellenkezőjét?) akkor a mennyei Atya nagyon közel van mindenkihez. Meg minden, és mindenki, ami, és aki odaát van. Csak meg kell találni a kapcsolatot, és használni kell. Meg kell tanulni a kapcsolattartás módját. De jó lenne, ha nem tartaná mindenki az eddig leírtakat teljesen nonszensznek, és legalább leállna rajta vitatkozni!
