HATÉKONYSÁG ÉS EREDMÉNYESSÉG A KÖZÖSSÉGI INTÉZMÉNYEKNÉL

Amíg a rendszerváltás után a gazdaság más területein – bár felemás módon – de növekedett a társadalmi tevékenység hatékonysága, addig a közösségi (állami és/vagy önkormányzati) szerveknél, intézményeknél, vállalatoknál mára már finanszírozhatatlanná vált azok rossz hatékonyságú működtetése. Ráadásul ezek a szervek az alapfeladatukat nem látják el a társadalmi elvárásoknak megfelelő minőségben sem. A legneuralgikusabb területek ezen a téren: az egészségügy, az oktatás-nevelés, a közigazgatás, és a közösségi közlekedés. Mindegyik szervnél a kérdést a hatékonyság és az eredményesség szerint célszerű vizsgálni. A hatékonyság azt jelenti, hogy a feladatait a lehető legkisebb ráfordítással lássa el, míg az eredményesség azt jelenti, hogy a feladatait az elvárt követelmények szerint ténylegesen teljesítse.

EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS

Míg a szociális gondoskodásról szóló részben – többek között – az egészségügyi ellátás anyagi formájával (a társadalom-biztosítás egységesítendő rendszerével) itt az ellátás módjában való lehetséges és szükséges korrekcióval foglalkozom. Objektív felmérések sora bizonyítja, hogy az erőforrások jelenlegi elosztása és felhasználása helytelen. Olyan erősek a különböző orvos-lobbik és olyan nagy az ellenállás minden – esetleg mégoly előnyös – változással szemben, hogy bármilyen módosítást a rendszerben csak kis lépésenként lehet végrehajtani.
Az egészségügyi ellátásnak három fő területe van: az úgynevezett háziorvosi szolgálat, az ambuláns szakrendelés, valamint a kórházi, fekvőbeteg ellátás.
Az egészségügy renoválását az alapellátásnál kell elkezdeni. Ugyanis a betegforgalom döntő többsége itt jelentkezik. A háziorvosoknak minden lehetséges eszközt a rendelkezésére kell bocsátani, ami megkönnyíti, meggyorsítja a diagnosztikai munkájukat. Így helyben kell rendelkezniük EKG-val, mini-laborral, esetleg kisebb vizsgálatokra alkalmas röntgen-készülékkel. Továbbá, ahol nagyok a távolságok, ill. kicsi a település, ott be kell vezetni – háziorvos hiányában – a helyi szakasszisztensi (felcser) szolgálatot.
A háziorvosi szolgálat bevált és jól is működne, ha elegendő pénzzel rendelkezne. Sajnos, az állami normatíva régen nem elegendő a feladatai ellátására. Nem lehetne ezt az ágazatot sem kitenni az önkormányzatok pótfinanszírozási esetlegességének. További gond, hogy az orvosok nem a betegek eredményes meggyógyításában, hanem csupán az eseti ellátásában vannak érdekeltté téve. Ezért van aztán a „túlterheltségük” a feleslegesen visszatérő betegek miatt, aminek be nem vallott előnye az ismételt hálapénz-szolgáltatás. Az ambuláns (járóbeteg-ellátó) területen dolgozó orvosok, asszisztensek, ápolók (későbbiekben megtérülő) hatékonyságát nagymértékben lehetne növelni a több (labor, EKG, röntgen) eszköz közvetlen rendelkezésükre bocsátásával, az eredményességet pedig a finanszírozási és ellenőrzési módszerek átalakításával.
A szakorvosi rendelőintézeteket a háziorvosi szolgálathoz hasonló finanszírozási rendszerrel kellene ellátni és több diagnosztikai eszköz feletti közvetlen rendelkezés lehetőségével. Továbbá minden olyan beavatkozást, ami ambulánsan (vagy esetleg néhány órás fektetéssel) is ellátható, azt a fekvőbeteg ellátásból a szakrendelőkbe kell telepíteni. Természetesen ehhez több, további feltételt kell teljesíteni, mint pl. a szakrendelőkre adaptált gyógyítási protokollok kidolgozása.
A fekvőbeteg ellátásban azok a feladatok maradnának meg, amit máshol nem lehet, vagy nem gazdaságos elvégezni. Csak olyan gyógyítási egységek (osztályok) maradhatnának meg, ahol az adott szakfeladat biztonságosan, megfelelő létszámmal és eszközállománnyal állandóan elvégezhető. gyógyításához szükséges. A fekvőbeteg ellátásnál az egyes szakterületek „hotel-ellátását” integrálni kell, különösen a viszonylag kisebb létszámú szakosztályok esetében.
Az orvosokat érdekeltté kell tenni a minél gyorsabb, és lehetőleg végleges gyógyításban. Továbbá biztosítani kell a gyógyító folyamat kontrollját is, a felülvizsgáló szakorvosi szolgálat megerősítésével.
A krónikus betegek (szklerózis, szélütés, nem rehabilitálható időskori törések, elhúzódó rákos betegségek) esetében mára már nyilvánvalóvá vált, hogy az ilyen betegségek kórházi kezelése nálunk még hosszú ideig nem oldható meg megnyugtatóan. Az ilyen betegek családi gondozása a jelenlegi család-szerkezetben többnyire ugyancsak megoldhatatlan. Így át kell vennünk a nálunk jobb gazdasági helyzetben levő országok (jelenleg ott is zömében illegális) gyakorlatát: szállásért egyedülálló nő, vagy idősebb gyermektelen házaspár alkalmazása, gondozásért lakhatás biztosítása. Ebben az esetben törvényileg és szerződésben biztosítani kell, hogy amennyiben a feladatot nem végzik el megfelelően, ill. az ápolt meghal, akkor a lakhatási lehetőség is megszűnik.
Nem kerülhető meg, hogy az ellátásra igényt tartókat szűrni kell. Erre a legegyszerűbb módszer a „vizitdíj” ismételt bevezetése. Mégpedig a Németországban alkalmazott, bevált módon. Ott biztosítva van a szegények megfelelő ellátása, a visszatérítés, és még sok más, az alkalmazás során felmerült probléma megoldása. Ennek a módszernek a hazai bevezetése biztosítaná a „hálapénz” lassú kihalását is, egyidejűleg az ambuláns kezeléshez a szükséges többletforrást.

KÖZIGAZGATÁS

Az évtizedekkel ezelőtti és a legújabb átvilágítások, felmérések egyaránt megállapítják, hogy a közigazgatás minden funkcióban, területen és szinten messze túlméretezett. Ez onnan ered, hogy a közigazgatás legfelsőbb vezetői politikusok, és nem a közigazgatáshoz értő szakemberek. Ezért a beosztottjaik a munka természetét és mennyiségét tekintve „megvezetik” a főnöküket. Továbbá a közigazgatás az a hely, ahová mindig különösebb feltűnés nélkül „sine cura” állásokba el lehet helyezni a kedvezményezetteket. A nyilvánvalóan fölösleges beosztottakat meg azért sem lehet elbocsátani (a törvényi védelmen kívül) mert félni lehet az elbocsátott esetleges informális kapcsolatainak retorziójától. A problémát csak úgy lehet megoldani, ha a fölöttes szerv megbíz egy külső szakértő teamet a kérdéses terület racionalizálási javaslatának elkészítésével, és ennek a teamnek a javaslatait a megbízó saját hatáskörben hajtja végre. És mi lesz az elbocsátottakkal? Végre lesz elegendő munkaerő a „nem szeretem” feladatokra, pl. a szociális felmérő, gondozó stb. státuszok betöltésére. Ha pedig az elbocsátott a felajánlott lehetőséget nem fogadja el, akkor nyilván talált már egy neki tetsző másik munkát.

OKTATÁS/NEVELÉS

Oktatókat, nevelőket az évszázadok óta kialakult, és a mi kultúrkörünkben nem sokat változott feladatok eredményes elvégzésére alkalmazzák. Mára viszont úgy alakult, hogy a tanár (tanító, nevelő) nem felelős a végzett munkája minőségéért, mert hiányzik a független szakmai felügyelet. Legföljebb a (ki nem mondott) politikai, társadalmi elvárásoknak kell megfelelnie. És ha egy szülőnek ez nem tetszik, akkor elviszi – ha van rá lehetősége – egy másik iskolába. Viszont, a tanító, nevelő (szép nevén pedagógus) ha megfeszül, sem tudja a felkészíteni – megfelelő társadalmi, szakmai és anyagi támogatás hiányában – a rábízott tanulókat a szükséges társadalmi szerepük betöltésére. Úgy gondolom, hogy ez a probléma a jelenlegi társadalmunk legnagyobb baja, mert itt a társadalom jövőjéről van szó, és ez nem „költői túlzás”, hanem az éles valóság. Jelenleg elviselhetetlenül „hézagos” az egész oktatási-nevelési hálózat. Itt az újjáépítéshez nagyon sok pénz, türelem, (ideológiailag semleges) szakmai hozzáértés, valamint következetes építő munka szükséges.

KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS

A közösségi személyszállításnak több, az egész közlekedést érintő hatása van, ezért együtt kell figyelni az egész komplexumot. Különösen nem akarok belemélyedni a kérdésbe, mert a közlekedés logisztikai, gazdasági és társadalmi elemzése eredményeképpen mindenképpen lehetne a jelenleginél hatékonyabb, gazdaságosabb, megfelelő javaslatokat tenni. Ezért itt nem tehetek mást, mint azt javaslom, hogy ezt az említett elemzést presztízs- és lobbi-érdekekre való tekintet nélkül, a megfelelő szakemberekkel mielőbb meg kell tenni, szükség szerint külföldi szakemberek bevonásával, a pozitív külföldi példák figyelembe vételével. A feladat elvégzése azért sürgős, mert jelenleg a költségvetésnek ez a terület az egyik legnagyobb terhet jelenti, pedig helyes intézkedések és működtetés esetén az erre vonatkozó terhek lényegesen csökkennének.
Akár országosan, akár a legtöbb településen szervezetlen, gazdaságtalan, és egyben szegényes a közösségi közlekedés minden fajtája. Érdekes, hogy ha egy részét átadják magántársaság üzemeltetésébe, mindjárt gazdaságos, korszerűsített lesz (a jelenlegi hivatalos propaganda ellenére). Természetesen, lehet szélhámosokkal, korrupcióval terhelten is privatizálni, hiszen nagyon nagy pénz van a közösségi közlekedésben. Lehet azt állami tulajdonban is gazdaságosan, közmegelégedésre is üzemeltetni, de csak feddhetetlen, jó szakemberekkel – és elegendő induló tőkével ellátva.

LAKHATÁS KÖZÖSSÉGI KÖLTSÉGEI

Szép eszme, hogy mindenkinek lehetőséget kell adni emberhez méltó lakásra. Különböző korokban, különböző indítékból, különböző országokban városi, vagy központi kezdeményezésből, vagy lakásokat építettek a rászorulóknak, vagy lakásépítéshez támogatást nyújtottak. Amint aztán a politikai akarat csökkent, vagy túl nagyok lettek a költségvetési terhek, ezeket a jó szándékú támogatásokat csökkentették, vagy meg is szüntették. 2002-ben is az előző kormány lakástámogatási akciójába rokkant bele a költségvetés.
A jelenlegi „kedvezményes” lakáshitelezési helyzet is olyan csapda, ami nem jó a „kedvezményezetteknek” és nem jó a kedvezményt menteni szándékozó kormánynak. Mindez úgy történik, hogy közben több százezer lakás üresen áll, nagyobb részük eladásra szánva. Két dolgot kellene tenni. (1) A korábban említett ingatlanadóval eladási (és főleg: bérbeadási) kényszert kell generálni, hogy akinek nincs lakása, legyen, minél olcsóbban, ha nem tulajdonba, akkor bérbe. (2) A „lelakott”, régi lakások felújítását kell ösztönözni, nem pedig újak építését. Ez munkaalkalmat adna, az elmaradt lakásépítések helyett, ráadásul egy felújítás munkaigényesebb, mint új lakás építése, tehát több munkaerőt lehetne így foglalkoztatni.