MAGÁNVÉLEMÉNY

Ez a blogbejegyzés egy sorozat (a Magánvélemény_1-5) első része. Ez a sorozat a jelen  blogfolyamnak (kerdesekes.blog.hu) az előzőktől különböző része, mert valóban "magánvélemény". Nem lett megbeszélve, egyeztetve a bibliaórai körrel, mint - jellemzően - az előzők. Azért éreztem mégis késztetést felvitelre, mert a korábban jelzett sok gazdasági/társadalmi problémára kínál  speciálisan hazai megoldásokat. Annyiban illeszkedik az előző bejegyzésekhez, hogy a javasolt megoldások - reményem szerint - nem ellenkeznek az evangéliumi tanítással, sőt lehetőleg azok szellemében készültek. Ettől még lehet, hogy a javaslatok helytelenek, de készséggel javítok azokon, ha arra job megoldást kínál valaki.

MI INDÍTOTT A MEGÍRÁSRA

Nagyon elszomorít, hogy az ország gazdaságának – amúgy is alacsony – fajlagos jövedelemtermelő képessége korántsem a lehetőségeinknek megfelelően gyarapodik. Ez igaz bármely kormányzati ciklusra, bár nem egyforma mértékben. Ennek egyik fő okát az egyes gazdaságpolitikák – eltérő mértékű és irányú, de egyformán előnytelen – módszereiben látom. Általános hiányosság, hogy a gazdaság dinamizálását – különböző gazdaságpolitikai elméletek alapján – makrogazdasági szemlélettel akarják megoldani, az egyes elméleteket kritika nélkül alkalmazni. A különböző receptek alapvető baja, hogy az egész gazdaságot mintegy „felülről”, makrogazdasági jellemzők, statisztikák tükrében látják. Ha beavatkoznak a gazdaságba, akkor „nem látják az egyes fákat az erdőtől”. Hiányzik továbbá a kormányzatoknál az a gyakorlati gazdasági vezetői szemlélet, ami egy speciális látásmódot ad. Egy gazdasági vezető, mielőtt döntést hoz, megvizsgálja a döntésének várható összes hatását, kockázatát. Tapasztalatból tudom – mert több kormányzati gazdasági döntés előkészítésében is részt vettem – hogy ha volt is előírás az esedékes döntés várható következményeinek a vizsgálatára, az ún. „hatásvizsgálat” nem volt kellően széleskörű, és rendszerint csak becsült adatokon alapult. Egy intézkedés általában egyes gazdasági résztvevőket (célzottan) előnyösen, míg más, nem figyelt résztvevőket pedig (akaratlanul) különösen hátrányosan érintett.

AGGÁLYAIM

Hatékonyan beavatkozni csak az adott terület „mikro-szerkezetének” az ismeretében lehet. Ehhez – persze – igen mély, részletekbe menő ismeretek kellenek, ami jelenleg nem várható el az országos szintű intézkedési kompetenciával rendelkező döntéshozóktól. Így aztán, amint az gyakran előfordul, a különböző – magukat szakértőnek beállító – lobbycsoportok könnyen „megvezetik” az illetékes döntéshozókat. A probléma megoldhatatlannak látszik, mert egy – az adott szakterületen járatlan – döntéshozó nem tudhatja, kinek van igaza? Tisztában vagyok avval, hogy a következőkben előadott javaslatok tekintetében sem tudok senkit meggyőzni a saját igazamról, mert a mit leírok – egy, a  reálgazdaság megfelelő területein járatlanabb külső szemlélő számára – javaslataim mindegyike akár a valóságtól elrugaszkodott délibábos ábránd is lehetne. Egy javaslat helyességét csak a megvalósítás eredményessége bizonyíthatja. Továbbá az is igaz, hogy az egyes javaslatok sok, komoly befolyással rendelkező csoportot esetenként fájdalmasan érintenének, annak bevezetése esetén. Van-e olyan kormányzat, amely hajlandó egy erős befolyással rendelkező társadalmi csoporttal szemben az akaratát érvényesíteni? Csak végveszélyben, amikor már ez sem számít. Na, hát ez a javaslat-csomag egy ilyen („vészhelyzeti”) esetre készült. A javaslatokban több, mozdíthatatlan, „tabu-jellegű” elv, szokás, vélemény megtörésének az igénye is jelentkezik. Ezek a tabu-jellegű korlátok is megnehezítik több – egyébként nyilvánvalóan szükséges – változtatások bevezetését, hogy továbbra is akadályozzanak minden érdemi javítást. Jó szerencsét a bátraknak!
Reménykedem, hogy lesz egyszer egy olyan pillanat, amikor az aktuális politikai vezetés az összes ötletből kifogy, és gazdasági vészhelyzetben már az elveszíthető voksokra sem tud tekintettel lenni, ezért kénytelen lesz olyan alapvető, hosszú-távú gazdaságpolitikai intézkedéseket hozni, amelyek végre megindítják az országot a tartós, megalapozott, jelentős gazdasági felemelkedés útján. Mivel a szükséges intézkedések a társadalom- és a gazdaságpolitika szinte minden területére ki kell, hogy terjedjenek, egy széleskörű, több részterületre vonatkozó programot szükséges felvázolni.

A GAZDASÁGI ERŐ NÖVELÉSE

Úgy vélem, talán a legtöbbet tárgyalt – és valóban az egyik legaktuálisabb – probléma-csoporttal, a gazdaság teljesítőképességével érdemes elsőként foglalkozni. Sokan a gazdaság gyenge teljesítőképessége helyett, annak következményeit, mint pl. az állami eladósodottságot, vagy a költségvetési hiányt, esetleg a helytelen adópolitikát helyezik érdeklődésük középpontjába. Pedig az a fő probléma, hogy ha nem képződik az ország gazdaságában elegendő jövedelem, akkor nincs mit megadóztatni, nincs miből központi költségeket fizetni.
Az állami költségvetés hiányának csökkentése, ideális esetben egyensúlyba hozása a központi kiadások lefaragásával (amit most világszerte szinte egyetlen megoldásnak tekintenek) nem hozhatja meg a tőle elvárt eredményt. Ugyanis minden megszorítás, egyben valahol termelési, eladási, és fogyasztási csökkenést is okoz. Ez pedig adóbevétel kieséssel jár, tehát egy megszorítás – más csatornákon keresztül – ugyanakkor a költségvetés bevételeinek csökkenését is okozza. Ez olyan, mint amikor a kutya kergeti a saját farkát.
Ha viszont a gazdaság teljesítőképességét úgy kívánják növelni, hogy külön, kiemelt, erősen kontrollált célok nélkül – támogatások, ill. hitel formájában – pénzt visznek be a gazdaságba, attól nem várható egyértelműen a gazdaság élénkülése. Ráadásul, ha mindez hitelből valósul meg, az így beinvesztált pénzt is egyszer vissza kell fizetni. Pedig, ha nem következik be a kívánt gazdasági növekedés, akkor a hitelt nincs miből visszafizetni. Az előző kormány is beleesett ebbe a gödörbe.
De hát akkor hogyan lehet kitörni ebből a negatív spirálból? Az ország gazdasági irányítóinak le kell szállniuk a „magas lóról” és konkrét, célzott gazdaságszervezési feladatokat kell végezniük. Természetesen ez megfelelő szakismereteket kíván. Nem elegendő úgynevezett tanácsadókat alkalmazni, gazdaságszervezői ismeretekkel rendelkező vezetők kellenek a legfelsőbb szinttől, végig, a végrehajtó szintig. A kiválasztásra kerülő szakembereknél nem a pártállás, nem a lojalitás, hanem az addig végrehajtott feladatok kell, hogy referenciaként szolgáljanak. Hogy ez illúzió? Nem, mert ha léteznek jól vezetett nagyvállalatok is profi főnökökkel, akkor az „ország-szintű” gazdaságszervezés (különösen egy ilyen kis országnál) nem jelenthet lényegesen nagyobb gondot. Egy ország – ebben a tekintetben – nem különbözik egy több profilt vivő globális nagyvállalattól.
De hadd hozzak példákat az állami szektorból: Miért van az, hogy egy állami közmű vállalat jól és veszteség nélkül működik, míg egy másik, hasonló körülmények között levő, veszteséges és a vele szemben támasztott közszolgáltatási követelményeknek sem felel meg? Mert a tévesen kiválasztott vezető a rábízott vállalatot, nem képes jól irányítani. Hasonló példákat lehet felhozni a kórházaknál, vagy akár az önkormányzatok köréből is. Ebben az írásban elsősorban mégsem az állami, ill. önkormányzati tulajdonú, kezelésű cégekkel, intézményekkel, ill. maguknak az önkormányzatoknak a működésével foglalkozom. (Bár ezek is fontosak, azért, mert ezeken keresztül áramlik ki a költségvetési pénz nagy része, és nem mindegy, hogy ezek milyen hatékonysággal végzik a feladataikat.)

JAVÍTÁSI LEHETŐSÉGEK

Visszatérve az alapvető problémához, az ország gazdaságának a legnagyobb gondja a gazdaság alacsony jövedelem-termelő képessége. Ezen a problémán, többféle módon lehet segíteni. Az egyik ilyen: sok munkahelyen, sokat dolgozni, alacsony bérköltségek mellett. De a sok munkahely nem terem minden bokorban, új munkahelyek létesítése („teremtése”) pedig drága dolog. Egy munkahely létesítése országos átlagban legalább hatmillió forint (épület, gyártóeszközök, belső infrastruktúra, munkaerő- és anyagszállítási eszközök stb.) És akkor még nem említettem a csatlakozó kereskedelmi és marketing költségeket. Ezért találó szlogen a munkahely-„teremtés”, mert ez egy varázslással egyenértékű dolog.

KIINDULÁSI FELTÉTELEK

Helyes az a vélemény, hogy modern, termelő nagyüzemek becsábítása az országba csak csonka megoldás, ha azok nem szervesen az ország gazdaságából nőttek ki. Szerves fejlődés viszont kreatív, célirányos gazdaságfejlesztéssel lehetséges. Egy gazdaságfejlesztéshez elsősorban megfelelő infrastruktúra kell. Az infrastruktúra legfontosabb eleme a megfelelő munkaerő. Nem akármilyen, hanem az olyan, mint a japán, a német, a svájci, a kínai. Mi ezeknek a közös tulajdonságuk? Szorgalmas, pontos, fegyelmezett, tanulékony. (Tehát nem okvetlenül olcsó, és nem baj, ha magas adók terhelik!) Egy beruházási telephelyet a világon két fő tényező alapján döntenek el: (1) Legyen ott sok olyan munkaerő, mint amilyen az előbb említett országokban van. (2) Legyen elég közel a felvevő piacokhoz. Amint látható, a második követelmény csak másodlagos, akkor számit csak inkább, ha a végtermék nagy és súlyos. (Mint pl. egy autó.) Az infrastruktúra után a legfontosabb a magas „hozzáadott érték”. Tehát, ha a termékben nem a felhasznált anyag és munkaerő értéke (mennyisége) a nagy, hanem a benne megtestesülő szellemi teljesítmény. (Azaz: a benne levő kutatási, fejlesztési, találmányi, egyediségi érték.)
Tehát, az igazán előnyös megoldás magas hozzáadott értékű termelés meghonosítása lenne. Ebben az esetben a fejlett, nagyon termelékeny, nagyipari, széria-termeléshez hasonlóan, az effektív (a termék előállítására fordított) munkabér költsége viszonylag alacsony – bár magasabb az előzőnél. De, amíg a nagyipari termelésnél a legmagasabb költségtényező a gyártó berendezések amortizációja és az alapanyagok költsége, addig a magas hozzáadott értéket előállító termelésben a legnagyobb tényező a szellemi jellegű hozzáadott érték, a know-how. Magas hozzáadott értékkel bírnak pl. az új fejlesztésű termékek, ahol a termék újdonságát, a kifejlesztésére fordított (többségében szellemi jellegű) költségeket lehet a termék árában érvényesíteni. Ezen az úton érdemes és szükséges minél előbb – a jelenleginél sokkal nagyobb intenzitással, szellemi és anyagi ráfordítással – elindulni, de a várható eredmény esetleges, (talál-mány függő) és időigényes.

MEZŐGAZDASÁG/ÉLELMISZERIPAR

Szerencsére több más módja is van a hozzáadott érték növelésének. Egy ilyen, további módja a termék feldolgozottsági fokának a növelése. Az élelmiszeripar sok területen nyújt erre példát. (Pl. sajtfélék – a tej helyett, sütemények – a búza helyett, konzervek – a zöldség és a gyümölcs helyett.)
Ezért először a mezőgazdasággal és az ahhoz csatlakozó iparágakkal kívánok foglalkozni, mert ezektől remélhető a leghamarabb az ország gazdaságának a jövedelem-bővülése. Akkor jövedelmező egy gazdasági ágazat működése, ha más országoknál termelékenyebben, magasabb hozzáadott-érték aránnyal állítja elő a termékeit. A mezőgazdaság esetében, hazánkban, ez például akkor valósulhat meg, ha a szántóföldi növények mellett/helyett mindenütt, ahol gazdaságosan megtehető, zöldség- és gyümölcstermesztésre állnak át.
Országunk szerencséjére, a magyar klimatikus viszonyok mellett egyes zöldségféléket, mint pl. a paprika és a paradicsom, ízletesebb minőségben tudjuk előállítani, mint máshol Európában. Természetesen csak akkor találhat piacra a megfelelő áron és a kínált mennyiségben a megtermelt áru, ha másoknál termelékenyebben (tehát olcsóbban) kerül előállításra. Továbbá, alapvető követelmény az állandó, homogén minőség, az előírt határidőre és a kért mennyiségben való szállítás. A minőséghez hozzá tartozik szép és jól szállítható csomagolás is. Mindezeket a követelményeket csak akkor lehet teljesíteni, ha a terméket nagyüzemi módszerekkel állítják elő.
A biztonságos értékesítést elősegíti, ha a termelők, ill. termeltetők hosszú távra szerződést kötnek nemzetközi áruház-láncokkal. Egy ilyen zöldség-termelési/termeltetési konstrukció 2-3 év alatt felállítható és beindítható, különösen, ha biztosítják hozzá a megfelelő törvényi, szabályozási hátteret és az ilyen fejlesztési célra lehívható EU támogatásokat. Hasonló konstrukcióban 5-6 év alatt fel lehetne fejleszteni egyes, nálunk különösen magas íz-értékkel bíró gyümölcsök termelési mennyiségét is. Ilyenek pl.: a meggy, a cseresznye, a málna, a ribizli, a nemes szeder, a sárgabarack. Mivel mindezek termelése – a nagyüzemi módszerek mellett is – sokkal nagyobb fajlagos munkaigényű a szántóföldi növényekhez képest, a zöldség- gyümölcs-termelés bővülése nagyon hamar felszívná a vidéki munkaerő-fölösleget.
Ki lehetne használni a zöldség- és gyümölcs-termesztésnek az együtthatási (szinergikus) lehetőségeit is. Ugyanis a nagyobb volumenű, homogén minőségű termeléshez szükséges anyagok, eszközök, berendezések, gépek nagyobb volumenű hazai gyártása is gazdaságosabbá válik. Továbbá, a zöldség-gyümölcs termékek tovább-feldolgozása is további termelés-bővülést jelenthet. A befőtteken, lekvárokon felül a külföld által nem ismert magyar ételek konzervként, félkész ételként, mélyhűtött áruként való elterjesztése ugyancsak export-lehetőséget és további munkaerő igényt jelenthetne. Ehhez le lehetne szerződni nagyobb nemzetközi áruház-láncokkal. Ahogyan rendeznek nálunk olasz-heteket, francia-heteket, spanyol-heteket, ugyanúgy lehetne máshol magyar-heteket rendezni, bemutatóval, ételkóstolóval, recept-prospektusokkal. Például nálunk nagy vevőköre van a különféle mélyhűtött krumplistésztáknak, míg máshol teljesen ismeretlenek. Lehet, hogy az ilyen marketing nem olyan előkelő, mint a folyton unszolt bormarketing, de biztos, hogy ugyanúgy hozhat jövedelmet a hazai termelésnek.
Mivel egy ilyen irányú fejlesztésnek jó felszívó hatása van a kevéssé képzett munkaerőre is, a gazdaság jövedelemtermelő képességén felül a szociális terhek csökkentésében is számottevő szerepe lehet. Hogy egy ilyen jellegű mezőgazdasági fejlesztés elinduljon, mindenképpen szükséges lenne, hogy a mezőgazdasági termelő üzemek és a világkereskedelem között működnének olyan transzmissziós jellegű – esetleg külföldi – cégek, amelyek (esetleg akár koncesszió formájában) a szükséges tőke és know-how birtokában képesek lennének a folyamat megszervezésére, létrehozására és tartós üzemeltetésére. Ezek a szervezetek (nem feltétlenül kizárólag hazai tulajdonú) ügynökségként a termeltetéstől az értékesítésig minden gazdaságszervezési feladatot ellátnának. Így, pl. a termelőket ellátnák technológiával, termelési eszközökkel, elvégeznék a termékek világpiaci terítését, a nagy, és tervezhető volumenű szállításokkal akár monopol árakat diktálva. Hazánkban már volt ilyen kezdeményezés, a Bábolnai IKR, ill. a hasonló jellegű baromfi-integráció. Állami oldalról a legfontosabb támogatás a törvényi környezet javítása, ezen belül a szállítói szerződési fegyelem biztosítása, a beszállítónak és a vevőnek a szerződési feltételektől való eltérése elleni hatásos szankcionálással.