Az ember és a transzcendencia

Az ember – ismereteink szerint egyedüli földi lényként – képes a nem-fizikai valósággal (a transzcendenciával, vulgárisan, a "túlvilággal") valamiféle kapcsolatra. Nem mindenki egyformán képes erre – amint arra egy korábbi blogban utaltam – hanem személyenként változó formában és mértékben. Nem tudok másra gondolni, minthogy ez egy, már a születéskor meglévő (genetikus?) adottság, amit vagy használ valaki, vagy nem. Az is lehetséges, hogy egész éltében nem kerül tudomására, hogy ilyen képessége van. Nagyon valószínű, hogy ilyen képességgel – bizonyos mértékben – minden ember rendelkezik és ez a képesség gyakorlással fejleszthető is. A transzcendencia lényegéről, valóságáról csak igen szegényes ismereteink vannak, és ha csak egyetlen forrásra hagyatkozunk, a Szentírásra, az abból szerezhető ismeretek sem teljesen konzisztensek. A Szentírásból származó ismereteink elsősorban próféciákból, látomásokból – és kiemelkedő jelentőséggel – közvetlenül Jézustól származnak. A transzcendenciáról nemcsak passzív ismereteink vannak, hanem „belenyúlhat” a mi mindennapunkba is. Megtörténhet ez kérésre (ima eredményeképpen), de megtörténhet spontánul, minden kérés nélkül is. Ezeket a „belenyúlásokat” nem könnyű mindig felismerni, ez csak nagyon ritkán, utólag, annak tudatára jutni, különösen akkor, ha az külön kérés nélkül történt. A „belenyúlások” többnyire az egyes embereken keresztül történnek, ezért is nehéz azokat felismerni. Ezek az említett, emberen keresztül történő „belenyúlások” újonnan felmerülő ötletek, gondolatok, szándékok formájában jelennek meg, sokszor úgy, hogy a befolyásolt személy sem is ismeri fel: ez eredetileg nem az ő gondolata volt. Hogyan lehet akkor mégis azt mondani – legalább utólag – hogy ez a „Szentlélek műve” volt? Legfeljebb abból, hogy az illetőre korábba egyáltalán nem volt jellemző ilyen gondolat, cselekedet. Léteznek ezen felül még ma is „látható jelek”, amelyek döntő része úgynevezett csodás gyógyulás. Ezek az események rendszerint kérést (imát) követően történnek. Egyáltalán nem minden kérés eredményeképpen történik meg a várt esemény, de hogy miért nem, azt nem lehet tudni. Egy ilyen, sikertelen kérést követően, következtetni szoktak többféle okra, mint pl. nem elég kitartóan kértek, nem elegendő hittel, a kérés teljesítése másoknak okozott volna rosszat, stb. Egy tényezőről általában elfeledkeznek, és ez a környezeti hatás. Ugyanis minden, ilyen rendkívüli esmény (csoda): hitre indító esemény lehet. Ha az esetleg bekövetkező esemény körül hiányzik a hitre fogékony környezet, (genius loci?) igen különleges kegyelem, ha mégis csoda történik.
Vannak kérés nélkül bekövetkező „spontán” transzcendentális események is. Ezek jelként szolgálnak, és kiemelkedően a hitre indítás a fő feladatuk. A kérés, vagy az erre irányuló akarat nélküli (spontán) transzcendentális események sokkal ritkábbak, mint a fehér holló. Persze, a kérésre (imára) megtörténő események (köznyelven: csodák) sem teremnek minden bokorban. (Vannak, akik minden váratlan - vagy esetleg titkon nagyon is elvárt - eseményt "csodaként" élnek meg.) A valóban transzcendentális eseményre utaló eseményekkel (a csodákkal) kapcsolatban különösen azt kell megjegyezni, hogy létre jövetelüket nagyon sok tényező befolyásolja. Így – a már említett „genius locin” kívül – elsősorban a csoda megtörténtében aktív szerepet játszó, a csodát kérő (esetleg akaró) személy(ek) képessége csoda kikönyörgésére (vulgárisan kifejezve: hitre). Ez(ek) a személy(ek) egyben a csoda alanya(i) is lehet(nek). Ha a csodát előidéző és annak érintettje nem ugyanaz a személy, akkor is szükségesnek látszik, hogy a esemény alanya is aktív bizalmat (hitet) tanúsítson a csoda megvalósulásában. Úgy tűnik, hogy egy, erre kivételesen képes személy, közvetlen akarattal is létrehozhat transzcendentális eseményt (csodát). Ekkor valamilyen módon kapcsolatba lépve egy „transzcendentális erőtérrel”, onnan „erőt” leszívva, annak segítségével csodát tesz. Amnnyiben ez igaz, akkor csoda lehetséges lenne gonosz szándékból is – amint azt sokan állítják.
(Megjegyzéseim: Ismételten végigolvasva az előzőkben leírtakat, látható, hogy ez több ponton némileg átértelmezi a keresztény hit érvényes tételeit. Ez nem változtat azon, hogy amit leírtam, az a Szentírás szövegein, különösen Jézus szavain alapul. Nem lehet remélni a hivatalos hittani tézisek korrekcióját, sőt valószínűsíthető az előzőkben leírtak részleges, vagy teljes elítélése. Mégsem tehetek mást, mint – Isten irgalmából, szeretetének erejével – megmaradok ezen ismeretemben, legfeljebb – egy alkalmatlan környezetben – csak megtartom magamban. Ezek után felmerül a kérdés, hogy ha a leírtakat nem lehet publikálni, akkor mi értelme ennek az „eszmefuttatásnak? Pedig éppen az volna a cél, hogy minden ember megismerhesse és gyakorolja Jézusnak a másik ember iránti irgalomra és megbocsátásra vonatkozó tanítását, vallási és világi meggyőződésétől függetlenül. Egyelőre nem látom a megoldást a dilemmámra. Isten legyen irgalmas nekünk, embereknek!)