Aki a sorok mögött van

Hogyan jutottam idáig?

(Személyes vallomás)

Aki a sorok mögött van, az Jézus. Miért foglalkozom ismételten, szinte mániákusan a Szentíráson belül kiemelten Jézus személyével, tanításával? Miért tulajdonítok nagyobb jelentőséget a Jézusról való ismeretek szerzésében az evangéliumoknak, különösen a szinoptikusoknak? Minek írom le mindezt, amikor tízezrekre tehető azok száma, akik már mindezt megtették és biztosan nagyobb idő- és energia-ráfordítással, nagyobb felkészültséggel, elmélyültebb tanulmányok alapján tették mindezt?
Korábban is ismerni véltem Jézust a Szentírásból, a reá vonatkozó írásokból, az egyházi tanításból. Jézust tiszteltem, szerettem és elfogadtam. Magaménak éreztem mindazt, amit az Egyház róla tanított. Még talán, azt is mondhatom, hogy személyes életemre is befolyással volt mindaz, amit róla megismertem. Talán, azt is tanúsíthatom, hogy személyes kapcsolatom volt (van) Vele. Ez a személyes kapcsolat fejlődött, mélyült az évek során.

Ebben a kapcsolatban voltak lépcsők is.

Aztán a Jézus iránti személyes érdeklődésem módja, tartalma kezdett megváltozni. Most, visszatekintve, nagyjából látom az okát és a kezdetét is. Amikor úgy éreztem, rám (is) szakad az egyházközség iránti felelősség és megismertem az egyházközségre vonatkozó adatokat, az éves, évtizedes (negatív) változások mértékét, elgondolkoztam rajta, tehetünk-e valamit – az imádságon és a személyes példamutatáson túl – azért, hogy ez a negatív irány pozitívra forduljon.
Elkezdtem „bombázni” mindazokat, akiket ebben a dologban illetékesnek véltem, mindenféle javaslatokkal, ötletekkel, tervezetekkel. A válasz – minden oldalról – a jóindulatú tudomásul vétel volt. Legalább egy kis vitát, ellenkezést tapasztaltam volna! Sokan ilyenkor feladják, elkeserednek. Én viszont úgy gondoltam, nem találtam rá az igazi javaslatra, vagy talán nincs eléggé kidolgozva mindaz, amit javasoltam. Amikor aztán megjelentem egyes részterületekre vonatkozó „kézikönyveimmel”, (ezek inkább „kézi füzeteknek” voltak mondhatók) már némi választ is kaptam, néha igen jó, hasznos javaslatok formájában.

Ezen felbátorodva

újabb és újabb területekre, elsősorban a Szentírás ismeretére vonatkozó tájékoztató jellegű írásokat készítettem. Ezekhez, természetesen, sokféle irodalmat kellett elolvasnom, feldolgoznom. Közben még többet kellett a Szentírást is olvasnom, mégpedig mindig tematikusan, összehasonlító és elemző módon. Mindeközben – úgy vélem – sikerült Jézus személyiségéhez, mondanivalójához közelebb kerülnöm. Ennek nagyon örültem, mert Jézust a korábban megismerthez képest is sokkal nagyszerűbbnek ismertem meg. Elhatároztam, hogy ismét végig-böngészem mindazt, amit a Szentírásból ki tudok „hámozni” összevetve mindezt a hozzáférhető újabb keletű irodalommal.
Tudom, hogy igazán furcsának tűnik ez a mániákus ragaszkodás a témához, de mentségemre szóljon, hogy sokan egész életüket rászánták más, képzelt és valódi nagyságokról szóló kutatásoknak és különféle publikációk írásának. Tudom, hogy sokan foglalkoztak már régen és foglalkoznak most is Jézus életével és tanításával. Olyanok, akikkel tudásban, elszánásban, ráfordított időben nem tudok versenyezni. De mindenkinél, akiknek az írását eddig megismertem, valamit mindig másképpen láttam, vagy hiányoltam. Lehet, hogy végül arra jutok, hogy én gondolkodtam helytelenül, de legalább én is meg tudom erősíteni a mások véleményét.

Mi az, amire kíváncsi vagyok?

Miért irt meg valamit egy evangélista, vagy miért nem? Miért irt meg valaki másképpen egy történetet, egy tanítást, mint a másik? Találok-e nyilvánvaló betoldást a szövegben és mivel igazolható ez? Vannak-e nyilvánvaló átértelmezések Jézus eredetinek gondolt tanításához képest? Módfelett veszélyes terep! De amit leírok, az nem más, mint egy vélemény, amit kellő ismeretek segítségével korrigálni lehet. A korrigált eredmény viszont már egy megerősödött, megalapozott vélemény lehet. Az időleges vélemény-pluralitástól pedig nem kell félnie annak, aki egy kicsit megismerte azt a hatalmas hitbeli sokszínűséget, ami például a reformáció idején kavargott az emberek fejében, különösen Angliában. Aztán mégis minden szépen leszűrődött, elcsitult. Talán ma is jobb volna a hitbéli sokféleség a nálunk tapasztalható jelenlegi, hit-ismereti elszegényedés, provincializmus, sőt közömbösség és érdektelenség helyett!

Publikációs aggályaim

Mielőtt részletesen leírnám, az eddigi – elsősorban az összehasonlító módszerrel végzett – elemzéseimből levont következtetéseimet, a saját lelkiismeretem megnyugtatására le kell írnom a következtetéseim ismertté tétele (publikálása) miatt érzett aggodalmam okát.
A Szentírással való foglalkozás – különösen a protestáns oldalon – elsősorban (olykor kizárólagosan) egy-egy alkalommal, vagy akár egy sorozat keretében a Szentírásnak egyes kiemelt részeivel foglalkozik. (Nagyon örülnék, ha valaki ezt számomra kellően meg tudná cáfolni!) Csak a legnyilvánvalóbb példáknál maradva: (1) A napi Losung (Bibliaolvasási útmutató) „napi vezérigéje” a Bibliából kiemelt, rövid igeszakasz, aminek a napi bibliaolvasó keresztyének nagy része egész napi tevékenységükre kiemelkedő jelentőségűnek tart. (2) A vasárnapi istentiszteleti – illetőleg a katolikusoknál misei – perikópa (heti igeolvasási és –hirdetési rend) mindig azonos kiemelt igehelyeket tartalmaz – bár az utóbbi évtizedekben 3-4 évente ciklikusan váltakozva. (3) Egy bibliaórán, vagy egy elmélkedésen (áhitaton) – mondhatni: törvényszerűen – egy választott (nem túl hosszú) igehely körüljárása folyik. (4) A nevesebb nemzetközi bibliatudományi folyóiratokban szereplő cikkek többsége arról szól, hogy a cikket író kutató – sokszor több éves munkával – milyen újabb gondolatokra jutott egy néhány szóból álló szentírási rész alapján. (5) Egy másik véglet, amikor a Szentírás iránt érdeklődő folyamatosan végigolvas egy szentírási könyvet, vagy könyv-csoportot (pl. Pál levelei, vagy Mózes öt könyve stb.) (6) Vannak, akik napi bontásban ugyan, de ismételten ugyanazokat a bibliai szövegeket olvassák, éveken, évtizedeken át, mint pl. a katolikus papi breviáriumot olvasók, illetőleg a napi zsolozsmát recitálók.

Mi a fő Üzenet?

A Szentírást csak ilyen módon olvasók félő, hogy nem érzékelik a Szentírás fő üzenetét, a lényegét, a mennyei Atya által küldött eredeti Örömhírt, az Evangéliumot. (Természetesen, ha megkérdezzük ezeket a Biblia-olvasó embereket, bizonyos, hogy hamarosan, szabatosan meg tudják válaszolni, hogy mi Isten evangéliuma, hiszen enélkül milyen keresztények lennének!) Akkor pedig, mi bajom van velük? Jól ismerem ezt a vélekedést, ezt a gondolkodás-módot, mert én is évtizedekig így éltem, így gondolkodtam. Akkor kezdett számomra nehezebbé válni a válaszadás, amikor szembesültem a teljesen „kívülről” jöttek kérdéseivel, gondolkodásmódjával. Természetesen, ekkor is készen álltak bennem a válaszok: „A Szent Lélek még nem világosította meg őket.”. „A bűnös voltuk miatt nem képesek meghallani és megérteni Isten nekik szóló üzenetét.” „Bele vannak kövesedve a jelenlegi állapotukba.” És így tovább.
Elkezdtem keresni (hangsúlyozom, a magam dilettáns módján) azt, ami közelebb viheti a „kívülállók” számára Isten üzenetét. Keresni kezdtem – például – milyen összefüggésben szerepel a Szentírásban az „evangélium” szó. Miképpen lehet következtetni a szöveg-környezetben az „evangélium” szó tartalmára. Feltűnt nekem ezzel összefüggésben az „Isten országa”, „mennyek országa” kifejezés. Azután még sok, elsősorban a szinoptikus evangéliumokban szereplő dolog, Jézustól származó szöveg, Jézusról szóló történet, ami a különböző evangéliumokban más és más fényt kapott. Ekkor kezdtek a különböző bibliai könyvek, fejezetek, szövegrészek számomra eltérő jelentőséget – mondjuk ki – fontosságot kapni. Ettől megijedtem, mert féltem, hogy ha amit találtam, más, Bibliáról szóló véleményekkel nem nagyon összeegyeztethető, nem talál elfogadásra. Létezik ugyan néhány, a történelmi egyházakban fennálló vélekedés, gyakorlat, ami minőségi különbséget tesz a szentírási könyvek és részek között. Ilyen például az ó-egyházi elnevezés, mely szerint a perikópa ószövetségi része a lekció, a levél-béli ige az epistola és a főhelyen mindig az evangélium áll. Maga a perikópák kiválasztása is egy minőségi különbség-tétel. Ilyen kiválasztás eredménye az óegyházi rítusban a katechumenek vizsgájából fennmaradt 12 ószövetségi szemelvény is. Ide sorolható Luther markáns elmarasztaló véleménye a Jakab-levélről. Egy másik protestáns minősítés az ószövetségi deutero-kanonikus könyvek „kiszelektálása” a szentírási kánonból.
Ezen dolgok végiggondolása után jutottam arra az elhatározásra, hogy ezentúl nem fogok félni hangsúlybeli különbséget tenni a szentírási szövegek között, legfeljebb a nézetek ütköztetése alapján megfelelően korrigálódnak az én nézeteim.

Különösen aggódom,

hogy nagyon sok, a teológiában tudósnak számító ismerőst felháborít, ha valaki egyes szentírási részeket leminősít, valamilyen kritika tárgyává tesz. Nagyon is érteni vélem felháborodásuk indítékait. Hiszen, ha bármit is kritika tárgyává teszünk a Szentírásban, akkor ki lehet az, aki hitelesen és végérvényesen megmondhatja: ez az a határ, ameddig el lehet menni, a többi már „kőbe vésett”, maradandó? Ezért úgy vélik: jobb, ha semmiben nem engedünk, mintha sérülnének az üdvösség számára alapvető, valóban a Szentlélek által inspirált szövegek.

Látható, hogy már az előkészületi szakaszban

mennyi probléma, aggály merült fel bennem. Elgondolkoztam azon, hogy érdemes-e belevágni egy olyan munkába, ami esetleg értetlenséget, ellenkezést, netán felháborodást és elutasítást okoz. Ennek ellenére továbbra is meg vagyok győződve róla, hogy – eddigi ismereteim alapján – több, általában a vallási ismeretektől távol álló ember számára hasznos ismereteket tudok adni a Szentírás újabb szempontok szerint való átgondolásával és annak eredményeinek a leírásával.

Másik aggályom,

hogy a vállalt feladat teljesíthetetlenül nagyra sikeredett, még többszöri előzetes redukció után is. Az első lényeges vágás az volt, amikor a vizsgálatom területét leszűkítettem a szinoptikus evangéliumokra (és esetleg a Jánosnál található egyértelmű párhuzamosságokra). Azután számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy belátható időn belül nem tudok kezelni egy ilyen, még mindig igen hatalmas anyagot. Azt is beláttam, hogy nem érdemes mások által szak-tudósi szinten megállapított és publikált dolgokkal ismételten foglalkozni, mint az evangéliumok keletkezése, specifikus célja, a köztük levő stílusbeli, tartalmi különbségek és azok okai. Elegendő számomra, ha néhány „gumicsont” jellegű részlettel foglalkozom, amiről – eddig legalább is úgy gondolom – tudok talán valami érdemlegeset találni és elmondani.

De hát, akkor minek ez a nagy nekikészülődés,

amiből aztán „egérkényi” megállapítások születnek? Tudom, hogy amit le szándékozom írni, az – legalábbis nekem – fontos, és remélem, talán más részére is hasznos lehet, közelebb hozva Jézus személyét és tanítását, hogy segítséget nyújtson neki az életében előforduló gondok megoldásában.
A Szentírásban – de még a szinoptikus evangéliumokon belül is – sok olyan szövegrész van, a melyikről úgy tűnik, nem illik bele a szöveg környezetébe, vagy esetleg nehezen egyezethető össze valamely máshol található szöveg-résszel. Ilyen szövegrészekkel kívánok foglalkozni a következőkben. Ezeket sem a fontosságuk, sem az érdekességük szerint nem fogom sorba rendezni, hanem csak úgy, ahogyan véletlenszerűen elém kerülnek. Mivel sok ilyen, számomra érdekesnek látszó szövegrész van, ezért ez a témakör – úgy tűnik – sokáig kimeríthetetlen marad. Az egyes rész-témákat önállóan fogom kezelni. függetlenül a rész-téma nagyságától, látszólagos fontosságától, vagy a szöveg hosszától.