Minden kornak megvolt, megvan a maga aktuális katasztrófa-jóslata. Az első ismert világvége-hisztéria az első millenniumkor (a Kr. u. első évezred tájékán) volt. Azóta már többször jósolták, hogy itt a világ vége. A leggyakrabban azzal rémisztgetik a népet, hogy jön egy aszteroida, és fuccs a Földnek. Három féle katasztrófát szoktak jósolni az erre vevő népnek: (1) Jön egy még eddig nem ismert aszteroida és összeütközik a Földdel. (2) Az emberi gonoszság háborúban pusztítja el a Föld lakosságát. (Ez lehet atomháború, pusztító vírus elterjesztése, vagy valami eddig nem ismert szörnyű, pusztító eszköz.) (3) A békés emberi tevékenység előre nem látott eredménye, mint pl. túlnépesedés (elfogy az élelem, az ivóvíz) vagy elfogynak a Föld erőforrásai a pazarló használat miatt. (4) És most már egy negyedik is reálisnak tűnik. Ez a pénzügyi világkatasztrófa.
A pénzügyi világkatasztrófa a jelenlegi, világméretűnek mondható, hitelválságból/adósságválságból következhet. Ez a válság abból ered, hogy a 2000-es évek első felére jellemző, viszonylag hosszú, világméretű gazdasági fellendülés következtében a nagyobb pozitív szaldóval exportáló országoknál tekintélyes lekötetlen pénzmennyiség keletkezett. Ezt a pénzt, az értékvesztés elkerülésére, alacsony kamat mellett az illető államok és cégek igyekeztek kihelyezni. A viszonylag tartós gazdasági fellendülés miatt sok állam, sok (elsősorban ingatlanberuházó) cég, és – nem kis mértékben – a lakosság növekvő életszínvonalú része igyekezett kihasználni az olcsó hitelkínálatot, remélve, hogy a fellendülés tartósan fennmarad
 A fellendülés egy idő után kifulladt, és a várt/remélt többlet a vállalati, adó-, ill. lakossági jövedelmekben nem realizálódott. A felvett hiteleket nem tudták tovább törleszteni és kialakult a világ nagy részére kiterjedő adósság-válság. Sajnos, jelenleg nem látszik a kilábalás módja a jelenlegi válságból. Egyes államok, vállalkozások, személyek eladósodottsága olyan mértékű (és a késedelmi díjak miatt) folyton növekvő) hogy elvileg – jó esetben is – csak több nemzedéken keresztül egyenlíthető ki. Ha pedig az adósságspirál ilyen mértékben növekszik tovább, az elkölthető szabad pénzeszközök hiányában a fogyasztás – akár világméretekben is – drasztikusan lecsökken. Ennek eredménye a világ több régiójában akár éhínség és az államszervezet széthullása is lehet. Ennek a világméretű pénzügyi katasztrófának az esélye jelenleg nem csökken, hanem inkább növekszik.
A kevésbé tájékozottak csak a gonosz bankárokról hallottak, akik kiszipolyozzák a szegény ügyfeleket. A kissé tájékozottabbaknak már a világméretűnek mondható adósságválságról is van hallomásuk. Érdekes, hogy Jézus a példabeszédeiben többször is szól a pénzzel kapcsolatos galibákról, bűnökről. Szinte minden visszaélés szerepel Jézus példái között. pedig hol volt akkor még a mai pénzvilág fejlettsége! Érdemes lenne foglalkozni ezzel a kérdéssel a Jézus tanítása fényében, talán segít az egyes tevékenységek helyes minősítésében. Nézzük tehát először, mit mond Jézus ezekről a dolgokról. Aztán megnézhetnénk, hogy mi a jelenlegi világhelyzet, lehet-e, és hogyan ebből kilábalás, figyelve a Jézus által felállított normákra.
Négyféle pénzügyi „visszaélésről” beszél Jézus. (Nem a gazdagságról, gazdagokról, kincsről szóló tanításokat, példabeszédeket kívánom itt kiemelni, elemezni.) (1) A gonosz szolga. (Mt18, 21-25) (2) A talentumokról/a mínákról szóló példázatok. (Mt25, 14-30/Lk19 12-27/(3) A hamis sáfár (Lk16, 1-8/9-13) (4) Zakeus (Lk19, ’-10) Nézzük tehát, sorban: (1) A gonosz szolgáról szóló példázatban Jézus a (gonosz) hitelezőnél a méltányosságot és az adós felé gyakorolt irgalom hiányát kárhoztatja elég kemény szankciók kilátásba helyezésével. Ha a jelenlegi helyzetet nézzük, bizony, a hitelezőknél sem a méltányosságnak, sem az irgalomnak nem lehet még a nyomát sem felismerni hitelezők többségénél.
(2) A talentumok példázatában viszont Jézus nem kárhoztatja, sőt dicséri a magas hozamra való tőke-kihelyezést. Itt a tőke „hevertetését” tartja bűnnek. De a „sorok között megbúvik” egy ki nem mondott feltételezés: egy kihelyezésnek „bombabiztosan” jövedelmezőnek kell lennie. Tehát inkluzíve az előzetes, gondos „hitelképességi vizsgálatot” alapfeltételnek tekinti. Ha a most „beragadt” hitelek elbírálását mindenkor, kellő gondossággal végzik, akkor nem történt volna meg a jelenlegi hitelek ellehetetlenülése. (Hogy ne hazai példával éljek, megemlítem, pl. Spanyolországban a Costa del Sol régióban már 2006-ban feltűnt nekem, hogy a hegyoldalban, hosszú tíz-kilométereken keresztül egymás után épültek a hatalmas szálloda-komplexumok. Könnyen ki lehetett számítani, hogy ha ezek majd megtelnek üdülőkkel, akkor a tengerpart minden méterére több ezer nyaraló jutna, tehát minden reális számítás nélkül sorban húzták fel az épületeket.
(3) A hamis sáfár példázatában Jézus dicséri az okos sáfárt, aki a nyilvánvalóan behajthatatlan hiteleket elengedi. Sajnos, ez jelenleg a legtöbb esetben nem történik meg. Hivatkoznak arra, hogy ez újabb felelőtlen hitelfelvételekre biztathat, pedig ez a hitelbírálatok során kiszűrhető lenne. Azzal is érvelnek, hogy ez igazságtalan azokkal szemben, akik rendesen törlesztették a hiteleiket. De itt is érv, hogy a hitel kihelyezésekor kell kellő gondossággal eljárni, utána már (ha nem lehetségesek hatékony szankciók) az adóson múlik: fizet, vagy nem fizet. (A gyarmat sorból frissen felszabadult országok nagy része – élve az önállósággal – számottevő hiteleket vet fel. De mivel nem indult meg a helyi korrupcióban elfolyt hitelből a várt fellendülés, nem tudták a hiteleiket törleszteni. Végül a hitelezők (esetenként több évtized kínlódása és pangása után) elengedték a hitelek nagyobb részét. Ahol közben észrevehetően csökkentették a helyi korrupciót, a hitelek elengedése után látványos fejlődésnek indultak.)
(4) Zakeus történetében két dolog figyelemre méltó a jelen elemzésünk számára. Az egyik az hogy Zakeus a vagyonát (hatósági) erőfölénye kihasználásával szerezte, többet beszedve, mint az jogos volt. A hitelezők (ha tehetik) rendszerint nem tudnak erőfölényük érvényesítéséről lemondani. Egy jól működő, független bankfelügyelet ezeket az „anomáliákat” könnyen ki tudna szűrni. Ehhez ki kellene tölteni (az akár nemzetközi) jogi hézagokat, akár drasztikus szankcionálási lehetőséggel, és meg kell erősíteni az országonkénti, ill. nemzetközi bankfelügyeletek szervezetét. A másik, a történetnek csak a hátterében felmerülő kérdés, hogy Zakeusnak az ígérete, miszerint amit jogtalanul elvett, annak a kétszeresét fizeti meg, felmerül a kérdés: honnan volt Zakeusnak ilyen sok pénze? Ilyen gazdag volt eredetileg, vagy azt a pénzt máshonnan, netán szintén illegálisan szerezte? Gyanús, hogy az őt megbízó hatóság felésem számolt el rendesen, letagadva a (legálisan beszedett) pénz nagy részét. Ez a jelenlegi pénzintézeti gyakorlatban az irreálisan magas kamatmarzsra (a betéti és a hitelezési kamat különbségére) utalhat, amit egy bankfelügyeleti hatóságnak ma is vizsgálnia kellene (de nagyobbrészt nem teszi).
Amint látható, hogy ha a pénzügyi világ betartja a jézusi tanításokat, ill. ha azok betartását országosan és nemzetközileg kikényszerítik, akkor az eddig bekövetkező „anomáliák” nem merülhetnek fel. Ha a jelenlegi helyzetet vizsgáljuk, akkor már nem olyan könnyű megfelelő megoldásokat találni. (A politikusok és közgazdászok nagy része ezzel foglalkozik már évek óta, de használható megoldásra – saját bevallásuk szerinti is – még nem jutottak.) Csak „szelektív” megoldások lehetségesek, miszerint az adósságok egy részét veszni kell hagyni, hogy a másik része megtérülhessen. De, hogy a – Jézus szerint is preferált – méltányosság és irgalmasság érvényesülhessen, ahhoz az adósságok és adósok között megkülönböztetést kellene tenni. Ez azért nem lehetséges, mert betéti pénzek „egybecsatornázásával” a kihelyezési pénzeknél nem lehet megkülönböztetni, melyik veszteség okoz végzetes bajt a betéteseknél. A bankok is, amikor kihelyezik a betéteiket, nem veszik, nem vehetik figyelembe, hogy az a pénz, amit kihelyeznek, kinek a pénze.
Egyetlen lehetőség van a fizetésképtelenségből eredő károk csökkentésére, hogy a kétes hitelállományoknál a visszafizetésre moratóriumot hirdetnek, és mind a kihelyezett hitelek törlesztésénél, mind a betétesek felé való kifizetéseknél egyedi elbírálás és méltányosság szerint, fokozatosan csökkentsék a hátralékot. A méltányossági kritériumok meghatározása nagyon sok gondot okozhat, de nem látszik jobb megoldás. A végén biztosan fog maradni egy nagy volumenű elszámolhatatlan összeg, amit az ügyletek résztvevőinek (a betéteseknek, a bankoknak és az adósoknak) veszteségként kell leírniuk. A dolog nemzetközi jellege miatt ezt csak nemzetközi egyezményekkel lehet végrehajtani, és éppen ezért, ennek kimenetele jelenleg teljesen bizonytalannak látszik. De az Úr irgalmazzon a világnak, ha erre nem sikerül megoldást találni.