A megújulás nehézségei.

Európa problémáinak megoldására, a szükséges megújulás megindítására Európa politikai vezetői egyre kétségbeesettebben keresik a megfelelő módszereket. Ezekről az ötletekről olykor kiszivárog valami, de rendszerint rövidesen cáfolják, vagy legalább „lebegtetik” az újabb és újabb ötleteket. Természetesen, mindezt a széles nyilvánosság nélkül, hogy „ne okozzanak még nagyobb zavart” ezekkel. Mit mondjunk mindezekre mi, keresztyének?
Nem jó úgy döntést hozni, hogy nem tekintjük elsődlegesnek a lakosság egészének, és ezen belül az egyes emberi személyeknek a javát, a minden emberre kiterjedő emberi méltóságot. Jézus mondta: „Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” Minden „reform-javaslat” eddig valamilyen megszorítási módszeren alapult. Nem a jómódúakra, a gazdagokra vonatkozóan, hanem minden lakosra egyaránt. Érdekes módon, azok az országok állnak jól gazdaságilag, ahol elsősorban a gazdagokat adóztatják. Továbbá azon országok, ahol könnyebb az alacsony helyzetből kikerülni, az oktatás és a nevelés erőteljes támogatásával, lehetővé téve, hogy a „leszakadók”, a nehéz gazdasági helyzetben levők megőrizzék, ill. helyreállítsák emberi méltóságukat. (Ami az ember méltóságát illeti, azt maradéktalanul csak a mennyei Atya akceptálja. Függetlenül attól teszi ezt velünk, hogy még ha bűn nélkül valók lennénk is – a Kozmosz időben és térben egyaránt tapasztalható valóságához képest – kicsinységünkben, jelentéktelenségünkben méltatlanok vagyunk a mennyei Atya figyelmére.)
Visszatérve a megújulási kísérletek korlátaira, meg kell állapítani, hogy a mai globális gazdaság összefüggéseiben, ha valahol növekszik az eladás értéke, mennyisége, akkor a világ egy másik pontján csökken az eladás, amíg újabb keresleti erőforrások nem keletkeznek. Ez pedig csak akkor következik be, amikor a piacon megjelenik egy olyan új termék, ami iránti igény az addig nem működő, passzív (financiális) erőforrások egy részét aktiválja. Ezt a keresletnövekedést az utóbbi évtizedekben elsősorban az informatika és különösen a telekommunikációs eszközök iránti igény generálta. Jelenleg viszont erős korlát, hogy az igények csak ott tudnak elsődlegesen realizálódni, ahol rendelkezésre állnak az előbb említett, könnyebben mozgásba hozható passzív erőforrások. Ilyenekkel pedig Európa válságban levő déli fele nem rendelkezik. Durván leegyszerűsítve a képet: hiába éheznek egy területen, ha nincs, aki élelmet vegyen nekik, és akkor akár éhen is halhatnak, hiába van élelem máshol bőségben. Itt is meg lehet említeni a bevezetésben hivatkozott Szentírási részt. Sem a globális gazdaság, sem az európai, jelenleg nem Jézus szavai szerint működik.
Pedig, a hirdetési szövegből idézve: „ha csak egy kicsi hiányzik…” Nagy igazságot takar ez a szöveg. Ugyanis, sokszor „csak egy kis lökés” kell egy stagnáló gazdaságnak, hogy a gazdasági élénkülés meginduljon. Ilyen élénkítő lökés volt a második Világháború után a Marshall-terv, ami felrázta Európát a háború utáni gazdasági bénultságból. Most viszont Európa financiális erőforrásokkal rendelkező északi államai azért nem hozzák mozgásba a birtokukban levőtartalék tőkét, mert minden kormány fél, hogy egy esetleg sikertelen beavatkozás után, a választóik számon kérik tőle az „elpazarolt milliárdokat” és maguk sem bíznak beavatkozásuk sikerében. (Ez is a jelenlegi politikai gyakorlat csődjét mutatja. Erről később bővebben kell beszélni.)
A jelenlegi helyzetet bizalmi válságnak is szokták nevezni. Ez abból ered, hogy amikor nagy volt a tőke-kínálat, akkor a befektetési alapok nagyon alacsony kamatra „úton-útfélen” kínálták a financiális forrásokat. Amikor a hitelek kezdtek lejárni, kiderült, hogy a befektetések nemhogy nem járnak az elvárt hozamokkal, hanem az adósok sokszor még a kölcsöntőkét sem tudták visszafizetni. Olyan befektetésbe (elsősorban ingatlanfejlesztésbe) ruháztak be, amire nem volt valós kereslet. Ahogyan a hitelezők szembesültek a befektetett tőkéjük elvesztésével, erősen visszafogták a további befektetéseiket, félve az esetleges veszteségektől.

Kitörési esélyek

Az előző alkalommal már felvázoltam azokat a lehetőségeket, amik remélhetőleg elindíthatják a krízisben levő országok felemelkedését. Ez a felemelkedés – sajnos – egy lassú folyamat, amit bármikor megszakíthat egy újabb pénzügyi-gazdasági válság. Addig viszont a bajban levő országok pénzügyi egyensúlyát nagymértékben javítani kellene. Ez lehetőleg nem alapulhat újabb állami hitel-felvételen, hiszen egy ilyen hitel nem generálna gazdasági élénkülést, csupán a meglévő pénzügyi hiányok, „lyukak” betömését szolgálná. Állami bevétel – lényegében – csak adóból származik. Ezekben az országokban viszont már a hatóság szinte a „végsőkig” elment. Nem lehet tovább „feszíteni a húrt”, mert elviselhetetlen az elszegényedés, hatalmas az érintettekben a kilátástalanság érzése. És ami a legfőbb baj, a megszorítások további keresletcsökkenést okoznak, ezzel folytatva a „recessziós spirált”.
Nincs más lehetőség, mint durván elvonni a lakosság felső 20 %-ának a jövedelmét, vagyonadót, ingatlanadót kivetni a felső rétegek számára. És ami a legfontosabb, a külföldre „menekített” vagyonokat haza kell származtatni. Mindezt lehetetlen, ha nem találkozik az érintettek akaratával is. Ne álmodjunk még egy olyan gesztusról, mint ami 1848-ban volt, hogy az ország akkori elitje „önként és dalolva” lemondott a jobbágyi szolgáltatásokról és az örökváltságról. A szükséges lépések csak akkor hajthatók végre, ha azok megfelelő ellentételezést nyernek. Ez pedig úgy lehetséges, hogy választást kell biztosítani: ha valaki a nem működő tőkéjét, vagyonát, külföldi befektetését hazai, a kormány által kijelölt befektetési alapba helyezi, akkor – a tulajdonának megtartása mellett – csak egy névleges (pl. 2-5 %-os) – adót kell csak fizetnie. Ez „konform” a talentumokról szóló jézusi példázattal is. Jézus csak a kincsképzést kárhoztatta, de azt nagyon, a „működő tőke” nála a helyeselt tevékenységek közé tartozott.
Ismét és ismét hangoztatnom kell, hogy Európa számára az igazi felemelkedést a drasztikus piacbővítés jelentheti. Erre pedig nincs más reális lehetőség, mint az erős összefonódás Oroszországgal és „kapcsolt vazallusaival”. Az EU és Oroszország ideális komplementer (egymást kiegészítő) gazdaságok. Az összeszövetkezés mindkét félnek nagyon előnyös lenne. Ezzel csökkenthető volna az Oroszországra ható, délkeleti kínai és a déli Iszlám államok irányából jövő nyomás. Erőforrások tekintetében az EU és Oroszország elsősorban egymás kiegészítői, és nem konkurensei. Az is előny, hogy mindkettő „keresztény kultúrájú” ország, bár az egyikben a római, a másikban a bizánci kultúrkör a domináns, de még mindig közelebb állnak egymáshoz, mint a konkurens hatalmak Iszlám, ill. buddhista-konfuciánus eredetű kultúrája. Ez mindkét fél politikai és katonai megerősödését is jelentené. (Természetesen Kína, és különösen az Egyesült Államok, nem lelkesednének egy ilyen opcióért.)
Még egy komoly módosítási szükséglet van Európa (különösen a déli, délkeleti rész) megújításához, ez pedig a politika szerkezetének alapvető megváltoztatása. Ezt egy következő alkalommal lehetne tárgyalni. A jelenlegi politikai szerkezetben jelentkező fő veszély a populizmus terjedése és az állam-vezetésben – különösen a gazdaság tekintetében – a szakmaiság súlyos deficitje.