Rendszeresen foglalkozom a Bibliával, különösen az evangéliumok szövegeivel. Elsősorban a mennyei Atya mai, nekem szóló üzenetét keresem benne. A Szentírás egyik része többször küld üzenetet nekem, mint egy másik rész. Máskor meg egy másik rész jelent számomra valamit. Kért, vagy kéretlen válaszokat kérdéseimre többször kapok mostanában az evangéliumokból. Mivel Jézusnak ugyanaz a tanítása többször más evangéliumokban is megjelenik, az ismereteim gazdagítására sokszor elolvasom a párhuzamos részt is. Van, amikor két párhuzamos szöveg szó szerint is megegyezik, máskor meg esetleg a két szöveg között lényeges értelmezési lehetőség is van. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés: most, számomra melyik értelmezési lehetőség a helyénvaló? Felmerül ilyenkor bennem az a kérdés is, hogy miért különbözik a két szövegváltozat? Már régóta ismerem a szentírástudósok véleményét, miszerint az egyik evangélium más kör részére íródott, mint a másik. Ilyenkor az is felmerül bennem, hogy az egyes változatok közül melyik az, ami a mai ember számára érvényesebb? Ez talán abból is kikövetkeztethető lenne, ha fel lehetne fedni, milyen meggondolások alapján írt a szerző igy, vagy úgy?
Nagy dérrel-dúrral neki is fogtam, elsősorban a Máté és Lukács evangéliumában található „kettős fogalmazások” lehetséges indokainak felderítéséhez. Volt, ahol ezt szépen kikövetkeztethetőnek véltem, de volt, ahol az eltérések elemzésétől nem lettem okosabb, az „elemzésbe” teljesen belezavarodtam. Miért különböznek a megfogalmazások? Csak. Az egyik így fogalmazott, míg a másik úgy. (De közben nem is találtam köztük észrevehető értelmi különbséget.) Csak azok a különbségek látszottak a mai gondolkodás számára is jelentősebbeknek, amiket eddig is tudtam, és a vonatkozó szakirodalom is említ. (Pl. Lukács szociálisan érzékenyebb szövege a „boldogságmondásoknál”) Az „elemzésem” értelmességét erősen lerontja, az eredeti nyelv (a görög) ismeretének teljes hiánya. Pedig a magyar fordítással egybevetve, más (német, ill. angol) fordítások sokszor érezhető értelmezési különbségeit látva, az embernek nagyon szerénynek kell lennie, ha a magyar fordításból valamilyen értelmezési különbségre vél rábukkanni.
Az „elemzésem” azért nem volt teljesen értelmetlen, mert sok tanulságos ismeretre tettem szert, már abban a szűk körben is, amire az energiámból telt. Az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy miért érdemes akár egy életen át is ilyen elemzésekkel foglalkozni. Magam nem jutottam messzebb, mint hogy Máté és Lukács evangéliumának az első harmadát, negyedét vetettem egybe. A nagy nekibuzdulásból ennyire telt, de nem volt teljesen haszontalan, mint az a szövegem későbbi folytatása megmutatja. Miután láttam, hogy egy teljesebb összehasonlításhoz egy teljes évem is kevés lenne, elkezdtem csapongani az evangéliumok más részei között.
Először János evangéliumába fogtam bele, mivel ez „önmagáért beszél”. János evangéliuma (egyszerűsítve) kétféle szövegből van – elég jól láthatóan – összeszerkesztve. Az egyik rész egy nagyon eleven, személyes beszámoló Jézus tanítói időszakának egyes epizódjairól, szép, kerek történetekben elbeszélve. A másik fajta szöveg (a bevezető himnuszt kivéve) Jézus személyes tanítása, elsősorban önmagáról és az Atyához való viszonyáról. Ez a szöveg „tiszta teológia”. Mindaz, amit később a Szentháromságról a teológusok leírtak, az már itt mind kifejtésre került. Sokan úgy tartják, hogy a kétféle szövegnek nem ugyanaz a személy az írója. Most, ismét olvasva, nekem úgy tűnik, hogy akár lehetett ugyanaz a személy, de a kétféle szöveg születése között sok idő, esetleg több évtized is eltelt. Az illető személy „megérett” a Szentlélek „bizalmasabb” információinak fogadására és az említett teológiai tárgyú szövegek leírására. Az evangéliumok János nélkül sok eseménnyel lennének szegényebbek, mert a 2-3 párhuzamos részt kivéve csak nála lelhetők fel. Jánosra jellemző a történeteinél, hogy szépen lekerekített, akár önmagában is megálló, hosszabb részek, „novellák”. A történetekhez kapcsolódnak rendszerint az elméleti, tanító szövegek, többször az „Én vagyok” kezdettel, ami a bibliai „szokás” egy, az isteni Felségre utaló kijelentés. („Én vagyok a szőlőtő…”) Az egész evangélium – így „készen” – nagyon átgondoltan szerkesztett mű. De a „hétköznapi” életre szóló tanítás inkább a szinoptikusoknál található – szerintem
Következőkben összevetettem a Szenvedéstörténetről szóló részeket a négy evangéliumban. Azt vártam volna, hogy (mint az evangéliumok nagyobb részében) itt is Márk és Lukács szövegei között lesz nagyobb egyezés, mint Mátéval. Pedig itt Máté jobban egyezik, Márkkal, mint Lukács. Azt is vártam, hogy Márk szövege itt is rövidebb, mint Mátéé, ill. Lukácsé, de ez nem így van. Ezen belül elég nagyfokú az egyezés mind a négy evangélium között az utolsó órák leírásában, de nagyon kevés a szó szerinti. Ebből következtettek a szentírástudósok arra, hogy több, párhuzamos leírás készült a Szenvedéstörténetről és az evangélisták más, és más leírást használtak. Vagy a leírásuk egy része (Jánosnál bizonyosan) személyes élményük. Mivel számunkra is a legfontosabb esemény-sorozat Jézus szenvedése, halála és feltámadása, nekünk, késői utódoknak különösen jelentős, hogy ezekről az eseményekről ilyen, többoldalú beszámoló maradt ránk. Ezért jó összefoglalás a Hiszekegyben a „valóságos Isten és valóságos ember” megfogalmazás. Nekem nagyon fontos a négy változat, mert valahányszor elolvasom, mindig újabb, és újabb sajátosságokat látok meg bennük, ami a bennem kialakult képet tovább árnyalja. Különösen figyelemre méltó Jézus és Pilátus beszélgetése Pilátus belső hivatalában. Minden, az evangéliumokban erről külön fellelhető részlet igen jellemző és hihető. (Hogy ezeknek szemtanúi voltak, az erősen feltehető, hiszen egy ilyen nagyúr körül mindig sok szolga, katona lebzsel, akik aztán pénzért, vagy csak jól-értesültként adják tovább, aminek tanúi voltak.)
Most pedig, hadd következzenek azok a sajátságok, amiket Máté és Lukács szövegeinek egy részénél, azok egybevetésével tapasztaltam. Az eltéréseknek a „lukács-ságok”, ill. „máté-ságok” nevet adtam. Tehát, a kiválasztott „máté-ságok”, (nem egészen az előfordulás sorrendjében) a következők: A Mt9,9-13.) többi evangéliumhoz képest, Máté az „Isten országa” kifejezés helyett a „mennyek országa” kifejezést használja. (Pl. Mt9, 35). Jézus a názáreti zsinagógában tanítva, Máténál nem említi, mit olvasott fel. (Mt13, 54-58.) Kapernaumban prédikálva, Máté idézi Ézsaiást (Mt4,12-17) Máté elhívása bővebb, mint máshol. (Mt9,9-13) Csak Máténál található Jézus jövendölése a tanítványok sorsáról.(Mt10, 16-30.) Ugyancsak Máté sajátja a böjtölésről szóló tanítás. (Mt6, 16-18) Ugyancsak változik a kősziklára épült házról szóló tanítás, de itt Máté rövidít. (Mt7,24kk) A kapernaumi századosnál Máté bővít (Mt5,11-12) Keresztelő János kérdéseinél is bővít (Mt11,12-15) Ugyancsak a halála leírásánál. (Mt14,1-13/a) Lukács mást, másképpen ír (Lk3, 19-20, 9,7-9) Máténál Péter vallástétele is bővebb (Mt16,17-19) Péter korholása és kiemelése is csak Máténál található. Máté több helyen bővebb Lukácsnál: (Mt10,16 16,26-27, 17,9-13, 17,19-21, 18,1) Csak Máténál olvasható a következő Ézsaiás-idézet: Mt12,15-21. A Miatyánk-kommentár is Mátéé: (Mt6,14-15) Csak Máténál van: megnyugvás és iga, Míg Lukácsnál helyette: Boldog az a szem… A Szentlélek elleni bűnről csak Máté ír: Mt12, 31-32. Az érzékletes leírást a kóválygó gonosz lélekről is csak Máténál lehet olvasni (Mt12, 43-45)
Eddig jutottam Máté sajátosságainak figyelésében, de még kerestem néhány sajátosságot Lukácsnál is. Ezek közül a legismertebb a Boldogság-mondásoknál található eltérés Mátéhoz képest: (Mt5,3-12, ill. Lk6,20-26) Nem gondolná az ember, hogy mindkettőnél ilyen hangsúlyosan szerepel a várható békétlenség Jézus tanítása nyomán. (Mt 10, 31-34, ill. Lk12,49-53) Ebben Lukács a keményebb. (Szeretném, ha már lángolna!) Érdekes, hogy mikor Keresztelő János tanítványainak kérdésére Jézus válaszol, a szöveg vége Máténál: cselekedetei által, míg Lukácsnál: minden gyermekében (nyert igazolást a bölcsesség) Amikor Jézus kiküldi a tanítványai az evangélium hirdetésére, Lukácsnál két kiküldés szerepel. (12, ill. 72) Másodszor, Lk10,1) Máté ezt összevonja. Így összevonja a kiküldéskor mondott utasításokat is. Amikor a tanítványok visszatérnek, Jézus hálát ad Atyjának. ebben a hálaadásban a János evangéliumában levő szövegekhez hasonló kijelentések is szerepelnek. (Lk10,21-22) És Lukácsnál bővebb. (23-24) Lukácsnál található: (Lk11, 23) Ez is ritkán idézett szöveg. A felsorolás végére maradt (mert csak eddig jutottam) Jézus frappáns válasza egy hízelgőnek. (Lk11,24-25) Ezzel a két evangélium összehasonlításában a mintegy 150 korpuszból (jelenetből mintegy 60-at dolgoztam fel. Nem sok, de nekem ennyi is elég volt tanulságul az evangéliumok egyenértékéről.