Kezdjük most is a Szentírással

Lukács 6, 43-46. Az egész európai keresztyénség „gyümölcstelenségben” szenved, már évszázadok óta. Lehet hasonlítani egy kiszáradóban levő növényhez, amit régóta nem öntöztek és sorra veszíti el a leveleit. Láttam olyan növényt, ami így járt. Aztán elkezdték öntözni és kivirult, új ágai, levelei nőttek. Láttam olyant is, amelyik kínjában a tövéről kezdett új kis hajtásokat ereszteni, mert a nagyhoz már nem volt elegendő nedvessége. Az Egyház, a MEE is, mint egy növény, szépen, lassan kiszáradóban. Egy-két évtizednyi idő alatt talán fel sem tűnik a kiszáradás, hiszen zöldell. Csak éppen hullnak a levelei. De jó fa, sokan tanúsítják, a gyümölcsei jók, ehetők. Csak olyik-másik savanyú. Van, amelyik keserű. De azért ehető. De ki eszik keserű, savanyú gyümölcsöt? Csak azért, mert a mi gyümölcsfánk? Mert már megszoktuk? Azért ne csodálkozzunk, ha egy arra járó vándornak nem kell. Beleharap, de kiköpi. A fa jó fajta gyümölcsöt teremne, de a gyümölcs belül megsavanyodik, megkeseredik. Erről szegény fa nem tehet. Mitől vagyunk olyan savanyú, keserű gyümölcsök? Lehetnénk édesek is, a fától a tápanyagot megkapjuk. „A szív teljességéből szól a száj.” Ha valaki túl elvontnak tartaná: A harag, a gyűlölet keserűvé tesz, a szomorúság, az elkeseredés savanyúvá.

Egy sarkalatos kérdés

Amikor folytatjuk a „stratégia” témáját, azzal a  kérdéssel kezdjük: Hogyan fogalmazzuk meg ma a megtérést (megújulást)? A magam gondolataira lefordítva a „megtérés” úgy kezdődik, hogy (a Szentlélek intenzív rávezetésére) felismerem, milyen vagyok. Úgy ahogyan a mennyei Atya lát engem. (A Pál által említett, az önismeretre vezető tükör, a Törvény, ugyancsak lefordítandó mai nyelvre – mai bűnökre, pl. a pazarlásra.) Ha már kellően elborzadtam az elém állított tükörképtől, megpróbálok másképpen viselkedni. Az önmagamról alkotott helyes képhez ma elsősorban a mások által rólam alkotott (nem nagyon hízelgő) kép segíthet eljutnom. A „jó viselkedéssel” addig próbálkozom, amíg rá nem jövök: csak „felső” segítséggel vagyok erre képes. Miközben megtanulom ezt a „technikát”, nagyon kell vigyáznom, hogy ismét arcra ne vágódjak. Végül szokásommá válik a „helyes viselkedés”, ahogyan egy kisgyerek szobatiszta lesz. (Különben felnőtt koromra lelki pelenkát kell hordanom.) Röviden és egyszerűsítve, mai nyelven így is lehet a megtérésről szólni.

Egy új felismerés

Ha a régi kereteket, módszereket (szükségszerűen) tovább visszük, megtartjuk, ezek mellett „új borra” is szükség van. De az új bornak új tömlő is kell. (Tévedések elkerülése végett: továbbra is a „borra”, az Evangéliumra van szükség, de új szüretre, új sajtolásra, új érlelésre. Ki-ki úgy értelmezze saját magára a bor készítéséből vett analógiákat, ahogyan gondolja.) Az „új tömlő” keretében vissza kell nyúlni az első keresztyének gyakorlatához, de az új környezetbe áthelyezve. (Internetes ismertetés, tanácsadás, tanítás.) De az időnkénti összejövetel, a személyes, „otthon-meleg” kapcsolat elengedhetetlen. Ez az összejövetel agapé jellegű kellene, hogy legyen. Az összejövetelkor– a „normál” ételfogyasztásba ágyazottan – rendszeresen jelen kell lennie az eucharisztiának is, úgy, ahogyan a tanítványok Jézussal megélték. („Ezt cselekedjétek…”) Tehát, a (továbbélő) jelenlegi liturgikus keretek mellett egy heterogénebb, lazább, de az eredetire visszamutató közösségi gyakorlatnak is ki kellene alakulnia. Végeredményben, a már működő „Tamás-misék” és Alfa-körök is hasonló nyomvonalon indultak el. De ha már újítani akarunk, miért ne térnénk vissza az eredeti, jeruzsálemi, páli gyakorlathoz? Lehet, hogy az ilyen kezdeményezés szétfeszítené a jelenlegi egyházközségi kereteket. Lehet. De – szerintem – szabad átjárásnak kellene lennie a két forma között. Nem tudom, hogyan lehetne ezt „egyház-diplomáciailag” megvalósítani.

A normák

Mindez, csupán egy kis remegés egy pohár vízben, ha nincs benső, tudatos megújulás. Ehhez pedig (nem győzöm ismételni) elengedhetetlen a régi normák (parancsok, törvények) aktualizálása. Talán nem kell olyan aprólékosan leírni, mint az a Tórában van, (vagy mint pl. a KRESZ előírásainak részletes magyarázata) de a legérzékenyebb pontokat nagyon is egyértelműen kell kifejteni. Ez nem lehet egy most összehordott ötlethalmaz, de a Tóra is (ténylegesen) legalább ezer évig készült. Sajnos, a Szentlélek akármilyen „térerővel” működne is, nem tudunk olyan pontosan, élesen, lényegre tapintóan fogalmazni, mint Jézus tette az evangéliumokban. Hadd következzen most egy „kazalnyi”, azokból az elvárt viselkedési normákból, ill. elítélendő bűnökből, amelyeknek az értelmezése talán a legaktuálisabb.
Istentől való dolog a szelídség, jóra magyarázás, az óvakodás a haragtól, a gyűlölettől, ítélettől, mások minősítésétől, a magam (vélt) igazának fennen hangoztatásától, véleményem másokra erőszakolásától. Ezekkel szemben állnak „korunk aktuális bűnei”: A magam „stiklijeinek” megengedése, általában önmagam mentegetése, magam hibáinak másokra hárítása, saját bűnömnek hibává, tévedéssé lefokozása. Bocsánatkérés elmulasztása, mások bocsánatának, bocsánatkérésének elvárása, kikérése.
De a legkevésbé tárgyalt kérdés a pazarlás, pocsékolás minden nemének, fajtájának megszüntetése. Lehet pl. pazarolni a háborúban az emberi életekkel, anyagi és kulturális értékekkel. Lehet szociálisan ellehetetleníteni a meg nem született életeket. Lehet pocsékolni a rossz célra fordított anyagi javakkal. Lehet pazarolni a fölöslegesen foglalkoztatott köztisztviselőkkel, az ügyfelek idejével, a téves beruházásokkal, a rossz minőségű munkával, a fölösleges közösségi személy- és áruszállítási kapacitással, a rossz, vagy hiányos tanítással, képzéssel, a nem, vagy fölöslegesen foglalkoztatott munkaerővel, a be nem fektetett tőkével, a kihasználatlan természeti erőforrásokkal, a károsan túlhasznált természettel és még számtalan dologgal, ezek ellen felszólalni, tenni kötelességünk. Ha nem tesszük, súlyos bűn. Tapasztalatai szerint bárki könnyen bővíthetné ezt a felsorolást.

Álljuk neki!

Kritizálni könnyű. Megjavítani, megújítani, újat alkotni nehéz és kockázatos. Hiszen akik továbbra is a partvonalon maradnak, mindig találnak okot, miért nem lehet itt tenni semmit, miért nem sikerülhet semmi. Ha el sem kezdjük, nem is fog soha kiderülni a huhogók igaza. Ha elindulunk, több ember összehangolt munkájára van szükség. Nem látom lehetetlenül nagynak a feladatokat, csak kedv és kreativitás kell hozzá.