Magasztalja lelkem...

 2016.10.01. 18:35

Az újszövetségi himnuszokkal foglalkozó sorozatunkban, a címben szereplő kezdetű himnusz a soron következő. Ennek a himnusznak is sajátossága, hogy nyelvezete, kifejezései közel állnak az Ószövetséghez. Ez nem jellemző egyébként Lukács evangéliumára. Lukácsról sem feltételezhetjük, hogy ennyire járatos lett volna az Ószövetségben, mivel pogányból lett keresztény. Ezért valószínűnek tarthatjuk, hogy olyan forrást használt, amelyet az Ószövetségben otthonos szerző alkotott. Mivel az evangéliumának egész 1. és 2. fejezete nagyobbrészt a jeruzsálemi templomhoz kötődik, erősen feltételezhető, hogy a szerző a Templom egyik krónikása volt. Ez abba is bepillantást enged, hogy mit tartottak a Templom krónikásai feljegyzésre méltónak. Ez összevág azzal is, hogy az evangéliumokban többször olvashatjuk, hogy az írástudók mennyire követték figyelemmel (és rendszerint erős kritikával) Jézus tevékenységét, tanítását. Lukács evangéliumának első két fejezete viszont azt mutatja, hogy kezdetben reménykedtek benne, hogy ő lesz Izrael szabadítója. A Lukácsnál olvasható, az első két fejezetben található próféciák mindegyike Izrael felemelkedéséről szól és Dávid utódjának az örökké tartó uralmáról – más népek felett is. Ez az uralom azért csak Zakariás prófétálásában kapcsolódik az erőszakhoz: „erős üdvözítő”, „megszabadít ellenségeinktől”. De még Simeon énekében is szerepel a jóslatban: „és dicsőségül népednek, Izraelnek” kifejezés. Mindez nem ellenkezik Jézus eredeti üzenetével, amit a názáreti zsinagógában mondott. Hiszen a Jézus által akkor felolvasott prófécia szövegkörnyezetéhez tartozik Ézsaiásnál: „És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.” (Ésa60,3) Simeon is szinte szó szerint idézi: „hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”
Visszatérve Mária énekéhez, elmondhatjuk, hogy az Újszövetségnek talán a legszebb öröméneke. („Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong…”) Nem hiába ihlette meg a zeneszerzők sokaságát ez az ének. De Mária, a meglátogatott názáreti szűz, tovább megy: Nemcsak neki van oka örvendezni. „Hatalmas dolgot” cselekedett másokkal is. Sőt, az Úr „irgalma megmarad az őt félőkön nemzedékről nemzedékre”. A meglátogatott szűz tobzódik a dicsérő jelzőkben. Nem csupán Izrael megsegítéséről szól, hanem igazságot tesz az igazságtalanságot elszenvedőkön, és ebben hasonlít Jézus názáreti „program-beszédéhez”. És itt ágaskodik fel az emberben: hol, és mikor teszi ezt az Örökkévaló? Hiszen, bármerre nézünk, akár a múltban akár a jelenben, nem nagyon látjuk a nyomát. Nem úgy működik az Úr, ahogyan várnánk. Már az Ószövetségben is nyilvánvalóvá tette az Úr, hogy a népek fejedelmei az Ő akarata szerint cselekednek sokszor. Aki pedig ellene áll az Ő akaratának, azt elpusztítják a neki engedelmeskedők. A hatalmasok, ha egyébként gonoszak is, Neki szolgálnak sokszor. (Jer1, 14-16) Akik az Örökkévaló kedves népének gondolják magukat, az Úr ítéletet mond felettük, ha nem az Ő útját járják.
Itt merült fel ennem, hogy amíg az Ószövetségben sokszor a nép bűnéről, vagy bocsánatáról szól az ige, addig az újszövetségben inkább a személyek bűnéről, ill. megigazulásáról. Kérdés,hogy az Örökkévaló üdvtervében lehet-e (mint az Ószövetségben) egy nép bűnéről, megtéréséről beszélni. Ez felveti a kollektív felelősség kérdését is az Úr előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr9211738339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.