Szegények evangéliuma

 2016.03.22. 12:15

Úgy adódott, hogy az utóbbi hónapokban döntő részben János evangéliumával foglalkoztam, valamint részben Pál apostol leveleivel. Amikor aztán elővettem a három szinoptikus evangéliumot a különbség az előzőkhöz képest szinte mellbevágott. Amíg Jánosnál, ill. Pálnál dominál a teológia, addig a szinoptikusoknál a „hétköznapi élet” sűrűjébe merülhetünk el. Itt is nagyobbrészt Jézus beszél, de egészen másképpen és mást mond. Az egész tele van cselekvéssel, különösen Márknál. És Jézus cselekszik: Gyógyít, gyógyít, gyógyít. Amikor Keresztelő János tanítványai megkérdik Jézustól, hogy „Te vagy-e az eljövendő?” Jézus is a gyógyításaira hivatkozik. És – nem utolsósorban – az evangélium hirdetésére. Ez különösen érdekes kijelentés, mert az „evangélium” kifejezés az összes evangéliumban csak itt szerepel. (Ha nem tekintjük Márk evangéliumának bevezetőjét.) A Lukácstól idézett rész így hangzik: „a szegényeknek az evangélium hirdettetik”. Tehát, az evangélium (az örömhír) a szegényeké. (Ez mintha a mostani pápa megszólalásaira hasonlítana.) A szinoptikusok Közül Lukács kiemelkedően foglalkozik a szegényekkel, az elesettekkel. A „boldogság-mondásokat” is a szegényekre hegyezi ki. Az előbb említett, a szegényekkel foglalkozó igehelyek nem nagyon szerepelnek a perikópák egyik verziójában sem. Így aztán a „vasárnapi keresztyének” nem is szoktak találkozni ilyen kényelmetlen igehelyekkel. Többek között innen eredeztetem az „egyszerű hívőknek” a nyomor iránti érzéketlenségét. Ha a szinoptikus evangéliumoknak a szegényekkel, az elesettekkel szembeni „radikalizmusa” (egy-két kivételtől, pl., a ferencesek, eltekintve) soha nem volt hangsúlyos a régebben keresztyénnek tekintett társadalomban. Pedig, a jézusi normák követése adja ma is az egész emberi társadalom számára a kibontakozás lehetőségét a sokféle csődhelyzetből, konfliktusból, erőszakból. Az egész emberi társadalom összes erőforrása erre ma már elegendő lehetne. Az lenne igazán fontos feladat, hogyan lehetne mindezt megszervezni, megvalósítani. Ez lenne egy igazán szép dolog, ezzel foglalkozni.
(Bezápult gondolatok tárháza, amelyek mélyén azért a mennyek országának az óhaja rejlik.)
Miért foglalkozom a Szentírás nagyobb összefüggéseivel?
A Szentírásban (különösen az Újszövetségben) az Örökkévaló (a mennyei Atya) által elküldött Jézust – és az Őáltala elküldött Szentlelket – keresem. Tehát elsősorban nem azt, hogy mit mondanak, hanem, hogy kik ők? Kiemelkedően Jézust, Jézus személyiségét. Erről már többször is vallottam, különböző alkalmakkor. Miért? Azért, mert nekem különösen kedves. És a Szentírásban a sorok mögött az Ő személyiségét vélem helyenként felfedezni. Az Újszövetség különböző könyveiben Jézusnak más-más arca mutatkozik. Melyik az igazi? Van, aki azt vallja, hogy mindegyik igazi. Itt én ebben a dologban nem akarok véleményt nyilvánítani. Azt is látni lehet, hogy az egyháztörténet különböző szakaszaiban Jézusnak más és más arca volt a legvonzóbb, leghatásosabb. Elég, ha csak Pál leveleiből kibontakozó Jézus-arc szerepére gondolunk a Reformáció korában. A keresztyénség első századaiban is más volt a ránk maradt szentírási szövegekből hangsúlyos. Akkor a feltámadás és az örök élet reménye volt a legfontosabb az akkori keresztyéneknek. Vallom, hogy a Szentírás üzenete ma is érvényes, csak más részei azok, amik Jézushoz vonzzák az embereket. Úgy látom viszont, hogy a hatalmas társadalmi, világképbeli változások miatt az eredeti Üzenetet át kell „transzponálni” a mai kor viszonyaira. Alapként a szinoptikus evangéliumok látszanak a legalkalmasabbnak, és ezekből is Lukács evangéliuma. Lehet, hogy nagyon elfogult vagyok, de nekem is a legkedvesebb Jézusnak az arca az, amit Lukácsnál ismerhetünk meg. Nekem Jézus személyisége ebben a leghitelesebb. Úgy látom, hogy Lukács szövegei fordíthatók le a legvonzóbban a mai kor társadalmi, világnézeti, gazdasági körülményeire. Érdemes volna egy adaptációs sorozatot ennek szentelni.
Jézus személyisége
Jézus valóságos ember is. És mint ilyen, emberi személyisége is van. Jézus emberi személyisége a szinoptikus evangéliumokban sokszor kitűnik. Felháborodik, haragra gerjed, elszomorodik, sőt, sír. Ujjong is, mikor a tanítványok beszámolnak az Örömhír sikeres hirdetéséről. Viszont amikor nyilvánvalóvá válik a számára, hogy Izrael nem fogadja el az Ő örömhírét, láthatóan erősen foglalkoztatja ennek egyenes következménye. Ugyanis a zsidó főemberek elhatározták: kivégzik. Előre látja a kényszerű kínhalált, aminek képétől nem tud szabadulni. Sokszor (az evangéliumok szerint háromszor) fel is emlegeti a tanítványainak, akik persze nem értik, hiszen a nép láthatóan ünnepli. Leginkább drámai módon emberi személyisége a szenvedéstörténetben mutatkozik meg. „Szomorú az én lelkem mindhalálig.” – mondja Jézus mikor közeledik az elfogatásának ideje. A szinoptikus evangéliumok éppen ezekkel a hitelesen ábrázolt momentumokkal hozzák közelebb hozzánk Jézus személyiségét. Ez az ábrázolás karakteres személyiséget mutat meg, aki mással nem téveszthető össze. Éppen ez adja önmagában is a szinoptikusok hitelességét. A mai információdömpingben éppen ez a legfontosabb jellegzetesség az információ elfogadtatásához. A másik, hasonlóan fontos jellemzője a szövegnek a személyesség. Jézus úgy beszél és cselekszik, mint egy-valaki közülünk. A földi életében ugyancsak ez volt az egyik vonása, ami annyira vonzotta a tömeget. Ma azt mondanánk rá: karizmatikus személyiség. „Úgy beszél, mint akinek hatalma van.” – mondták róla. Érdekes módon, ez a vonása itt kevésbé „jön át”. Inkább János evangéliumában tűnnek ilyennek Jézus szavai. Talán ez azért van, mert a tanítványok, akik mindig mellette voltak, ezt nem látták annyira. És talán azért is van, hogy annyit értetlenkedtek Jézus szavain. János inkább már messzebbről láttatja Jézust, ezért megengedheti a szövegben a (hétköznapokban természetellenes) fensőségesebb hangvételt. Személyesen éppen azért áll közelebb hozzám Jézusnak a szinoptikusoknál megmutatkozó közvetlensége.
Szöveghitelesség
A szinoptikusoknál a Jézus szavaiból sugárzó hitelesség mellett a szövegek történelmi hitelessége is felmerül már a mai szkeptikus korban. A napokban olvastam egy izgalmas regénynek is beleillő leírást az Ószövetség keletkezés-történetéről. (És ennek a történetnek még nincs vége, mert a mai archeológiai kutatások sorra döntenek meg korábban bizonyosra vett megállapításokat.) Egyszer ennek az izgalmas történetnek a megismertetésére is érdemes lenne sort keríteni, mert jó tudni, miből, milyen társadalmi, kulturális, hitbeli környezetből nőtt ki az Újszövetség. Ami pedig az Újszövetség történeti hitelességét (és ezen belül különösen a szinoptikusokét) illeti, arról olyan sok jó információnk van (már ami valaha megtudható) hogy ezt egy érdekes, de bizonyosságokon alapuló ismeretnek tekinthetjük. Már egyszer erről beszéltünk (de szerintem még nem eleget). Mindezt azért tartom fontosnak, hogy amikor az Örömhír aktuális üzenetét a mai társadalmi, kulturális viszonyokra adaptálni kívánjuk, akkor egy biztosabb, gazdagabb tudás-háttér birtokában tegyük azt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr837676696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.