A megváltás Kefam 7. rész

 2014.05.30. 18:28

A megváltásról szóló tanítás: nemcsak a keresztyén tanítás sarokpontja, centruma, hanem minden vallási gondolat, megnyilvánulás között a legemberibb, a legkarakteresebben az emberi egzisztenciához, léthez szabott gondolkodásmód. Miért? Azért, mert az emberi lét alapkérdéseire ad pozitív válaszokat. Itt most nem kívánom elemezni a világvallások, ill. gondolatrendszerek sajátosságait, csupán megállapítom, hogy az emberi lét kérdéseire (mire vagyunk itt a világon, mi az ember szerepe, célja itt a földön) egyedül a keresztyénség ad egyértelműen pozitív válaszokat.
A gondolkodó emberek számára elviselhetetlen teher az emberi létben megélt igazságtalanságok megélése. Az első, és a legnagyobb igazságtalanság a személyes élet korlátozottsága, rövidsége. A másik ezzel szorosan egybefügg. A személyes létben állandóan – sokszor elháríthatatlan – korlátokba, fizikai és lelki szenvedésekbe ütközünk: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?”. (Rm7, 24) A következő vers mindjárt megadja a nagyon leegyszerűsített választ. A Római levél 7.-8. része mind ekörül forog, ahol ki is mondja: „tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben.” Tehát, van megoldás, mert van örök élet, és van az igazságtalanságokra (bűnökre) van szabadulás a megváltás által. De hát, akkor miért nem tért meg már az egész Világ, elfogadva a megváltást és az örök életet?
Azért, mert mindez nem, vagy nagyon nehezen hihető. Hol vannak a jelei az örök élet reménységének a már „megtértek” életében? Hol vannak a jelei a már „üdvözülteknek” a mai (kozmikus) világképünkben? Az erre nem „kondicionált” ember számára sok más is a nonszensz körébe tartozik ebben a magyarázatban. Miért kell egy ártatlant (Krisztust) keserves kínok között kivégezni ahhoz, hogy a mások által elkövetett igazságtalanságokat (bűnöket) semlegesítsék? Mennyivel nagyobb „értékű” az egyik ember kínhalála a többinél, hogy a mások által elszenvedett igazságtalanságokat (akár sok millió ember kínhalálát) semlegesítse (eltörölje)? Azért, mert Isten Fia volt? Hiszen nem, mint Isten, hanem, mint ember halt meg. (Istenként amúgy is képtelen lett volna a halálra.)
A Törvényt tisztelő zsidó szerint Krisztus kereszthalála amúgy sem lehet „kóser”, azaz érvényes. Hiszen a népért való áldozatot csak a főpap mutathatja be. (Ezért avatta Krisztust a Zsidókhoz írt levél írója – önhatalmúlag – főpapnak.) A kivégzés módja eleve nem „kóser”. (Átkozott, aki fán függ.) Még sok más körülmény is lehetetlenné teszi a Törvény szerinti érvényességet. Ha az Örökkévaló valóban Mindenható – amit bizonyított Krisztus feltámasztásával is – akkor hatalma lenne a Törvény felülírásával áldozat bemutatása nélkül is eltörölni a bűnöket (igazságtalanságokat). Hiszen Izrael történetében ezt sokszor megtette, „egyszerű” bűnbánat hatására. Nem is kedveli az áldozatot, amint azt többször is kijelentette. Áldozatot csak az emberek atavisztikus „bűnbakkeresése” kíván, ha kell, ha nem kell. Amúgy is, a korábbi bűnök megvallása, elítélése, nem szabadít. meg a bűnre való hajlamtól, amint azt a saját életünkben folyamatosan tapasztalhatjuk.
Ezek után, mit mondjunk? Credo, quia absurdum? Ez a válasz nem mindenkit győz meg. Csupán ne csodálkozzunk, ha valaki egy ilyen válasz után udvarias visszavonulót fúj. Nem ő a hibás. Csak – szerintem – tovább kell keresnünk a kreatívabb válaszokat a gondolkodó emberek problémáira, azért, hogy az őszinte keresők esetleg kényes kérdéseire jobb válaszokat keressünk. Amint, most én is – ilyen függőkérdésekkel terhes helyzetben – tovább keresném a jobb válaszokat.
Eddig tartott a közösségi megbeszélésre előkészített szöveg. A résztvevők között viszont volt valaki, aki – míg a többiek a bevezető bekezdésben szereplő, szokásos gondolatokat ismételték – a későbbi szövegrészben nonszenszként interpretált kérdéseket fogalmazta újra. Mi értelme van annak, hogy a magát, máskor szerető Atyaként bemutató Örökkévaló, a Fiát, Jézust, a lehető legszörnyűbb halálra adja, hogy ez által kiengesztelje a bűnös emberek iránti haragját? Hiszen, mint Mindenhatónak, képessége és lehetősége van egy engesztelés nélküli bűnbocsánatra. (Amint azt Izrael népével sokszor megtette, ha bűneiből megtért hozzá.) Volt a hozzászólónak egy nagyon éles észrevétele, miszerint: „Ezt a (megváltói) szerepet osztotta ki az Atya Jézusra.”
Ekkor világosodott meg az ellentmondás feloldási lehetősége. Ugyanis, az nyilvánvaló, hogy az Örökkévaló és az emberiség közötti kommunikáció – az alapvetően különböző tudatállapot miatt – egy sokszor áthidalhatatlannak tűnő kommunikációs gát van. (Hiszen éppen ezért kellett Jézusnak a Földön megjelennie.) Viszont tudomásul kell vennünk – miért, nem tudni – hogy az emberek atavisztikusan ragaszkodnak az áldozathozatalhoz minden probléma megoldása során. Ez már szinte a génjeinkben van. Legszebb példa erre Radnóti Miklós verse: „Nem tudom…” Ebben írja: „s az iskolába menvén, a járda peremén, / hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én / ím, itt e kő, de föntről e kő sem látható, / nincs műszer, mivel mindez jól megmutatható.” Tehát az Atya, és a Fiú, hogy az emberek is megértsék: „nincs többé kárhoztatásunk,” kénytelen „szerepet vállalni”. A szerep: az Atya a számon kérő, a Fiú pedig az önkéntes áldozat. És ez által az emberek számára is elfogadhatóvá válik az „ingyen kegyelem”. És ezt a reá kiosztott szerepet vállalta fel a Fiú – érettünk. Talán így feloldható ez a „nonszensz”. De jó lenne ezt a gondolatmenetet következetesen végigvinni a teológiánkon!

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr166238776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.