Normát adni

 2013.10.08. 18:28

Korunk úgynevezett keresztény kultúrája válságban van. Ezt már nagyon sokan megállapították, és továbbra is rendszeresen megállapítják, már legalább 150 éve. Hogy miben áll ez a válság, és mi okozta, arról a vélemények erősen eltérnek. Szerintem, a legnagyobb baj az erkölcsi normák kiüresedése. Ez a jelenség nem egyszerre, hirtelen következett be, hanem az évtizedek, évszázadok alatt, szinte észrevétlenül. Minden esetre, ez a folyamat a jelen időben nagyon felgyorsult. Erre a tényre vezethető vissza az a probléma is, hogy a kereszténységtől elszakadtak megszólítása az Evangélium üzenetével olyan kevéssé hatékony. Ugyanis, hiába hirdetem, hogy térj meg kedves embertársam, mert nem tudja, nem érti, hogy miből kellene neki „megtérnie”. Nem érzi, hogy valamilyen normát megszegett volna. Ha pedig nem látja, hogy valamilyen bűnt követett volna el, akkor nem is lehet bűntudata. Ez nem elsősorban azért következett be, mert az illető szemében a „mózesi tízparancsolat” érvényét vesztette volna, hanem azért, mert nem elsősorban a Tízparancsolat normái számítanak ma normaszegésnek, mert az új normaszegési gyakorlattól a „hangsúlyok” lényegesen eltolódtak. Itt szükséges néhány alapfogalom tisztázása. (Ugyanis, társadalmi norma alatt azt értem, amit a társadalom, döntő többsége helyesnek, követendőnek tart. A törvény viszont olyan – írásban – rögzített szabályrendszer, amihez társadalmi/állami büntető szankciókat kötnek az azoktól való eltérés esetén.)
A régi, a Tízparancsolathoz kötődő normarendszerhez képest jelentkező hangsúly-eltolódás a régi normarendszer hitelességét, jelentőségét a gyakorlati életvitelben számottevően csökkenti. Így pl., bár a szórakoztatóipari készítményekből ömlik a vér és az erőszak a nézőre, hallgatóra, olvasóra, a „hétköznapi életben” (itt az európai társadalmakra gondolok) a gyilkosság, az erőszak, nagyon-nagyon ritka. Általában a közbiztonság összehasonlíthatatlanul jobb, mint ami az ókorban létezett, vagy akár a középkorban volt. De viszont van egy sor olyan dolog, ami a társadalomra veszélyes, vagy káros (lehet) ami régen ismeretlen volt. Régen teljesen ismeretlenek voltak a különféle függőségek. Még az alkoholfüggőség sem jelenthetett gondot, mivel nem ismerték a tömény szeszt, és a bor, (máshol a sör) olyan drága volt, hogy csak a nagyon gazdagok tudtak tőle lerészegedni. A szabadidő helytelen eltöltése (az „entertaintment”) sem okozhatott gondot, mert a nagyon gazdagokat kivéve, ilyenje senkinek sem volt. A fejlett gazdaságok pazarlása, a természetkárosítás is teljesen ismeretlenek voltak az ókorban és a középkorban. A politikai élet bűnei is egészen mások voltak az egyeduralkodók korában. (Az erőszak és a gyilkosság helyett pl. a korrupció és a hazugság.)
Új normákat kell alkotni, olyanokat, amelyek a mai társadalom „egészséges” működését szabályozzák. Nemcsak új normákat kell alkotni, hanem a társadalomnak a nevelő funkcióját is helyre kell állítani. A „hagyományos” társadalmi struktúrában a család volt a társadalmi nevelés főszereplője. Mivel a mai „családmodell” jelenleg gyakorlatilag csak a szülő-gyermek egységben funkcionál, és a gyermekek a nap nagy részében kikerülnek a szülői hatás alól, a család nevelő-funkcióját más intézményeknek kell átvenniük. A szülők többé-kevésbé ma is felelősséget éreznek a gyermekek neveléséért, de ezt nem tudják gyakorlatilag érvényesíteni. Ráadásul a gyermekek ma hamarabb kikerülnek a családi felügyelet alól. (Általában a középiskolás kor után.) Az oktatásra létesült intézményeknek ma fokozott felelősségük van a felnövekvő nemzedék neveléséért, egészen az önálló munkavállalásig. Katasztrofális, hogy a fiatalok 20-50 %-a, amikor kikerül az intézményes képzésből, (munka, foglalkoztatás hiányában) a társadalom perifériájára kerül. Ez a társadalom bűne, ill. a társadalom megbízásából vezető politikusoké.
De nagyon sok, egyéb olyan társadalmi probléma van, aminek hiányzik a társadalmilag elfogadott (konszenzusos) normarendszere. Ilyenek: az abortusz, a házasság előtti, ill. az azon kívüli párkapcsolatok, az átlátható, transzparens kormányzat, a kormányzati felelősség biztosítása, a kisebbségi állapotok és helyzetek igazságos és korrekt kezelése stb. Különösen fájó, hogy milyen „lazán” kezelt probléma a mai, egyre gyorsuló társadalmi, gazdasági változások között a változásokkal együtt járó kockázatok (pl. adósság-válság) figyelembe vétele. (Itt – a kockázatok figyelembe vételi kötelezettségénél – adódik alkalom, hogy felhívjam a figyelmet a mulasztásra, mint korábban nem eléggé hangsúlyozott bűnre.) Szép dolog, ilyen kérdésekkel foglalkozni. Sok civil szervezet tűzte eddig is a zászlajára ezeknek a kérdéseknek a témáját. De sajnos, az átfogó, rendszer-szintű vizsgálatok rendre elmaradnak. Néha, olykor-olykor sikerül is ilyen témákban részsikereket elérni, de az eddig elért eredmények még nyilvánvalóbbá tették az átfogó „rendezés” hiányát. „A Világ sóvárogva várja” egy új, hiteles normarendszer megjelenését!
Keresztyén szemszögből nem várható máshonnan megfelelő megoldás, csak az Evangélium alapjaiból kiindulva. Csak ott van probléma, hogy a megváltozott társadalmi környezetre nem húzható rá azonos formában az Evangéliumban leírt normarendszer. Csak egyetlen példával illusztrálva: az van leírva, hogy ha két inged van, az egyiket add oda annak, akinek egy sincs. Ez a tanács, amikor először elhangzott jól működött. De ma a helyes válasz az, hogy ha a másiknak nincs inge, akkor adj lehetőséget neki, hogy készítsen, vagy vegyen magának. Vagy más példával élve: a szabadidő nem az „Ördögtől való”, hanem a következő munkaterhelés előtti regenerálódást szolgálja. Mindez nem jelenti viszont azt, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen minőségű a regenerálódás módja. (És esetleg ez az idő nem vesz-e el fölösleges energiát más, társadalmilag ugyancsak fontos feladatoktól.)
Itt kell ismét megemlíteni a törvényi és a norma szerinti előírások különbségét. A törvény végrehajtását kényszerítő eszközökkel (pl. kedvezmény megvonása) és szankciókkal (büntető intézkedésekkel) is megkövetelik. A norma viszont, egy társadalmi/isteni kötelezettség, amit a személyes lelkiismeretem diktál (mintegy a „szívembe írva”) Jó, ha ez egyben a környezetem (és a társadalom) által is érvényesülő „elvárás”. Egy norma részeiből, vagy egészéből lehet törvény is, szankciókkal, de egy törvény erőssége, ha „mögötte” társadalmi (ill. isteni) norma is áll. Visszatérve a címben felvetett feladatra („Normát adni”) ez a mienkhez hasonló ”béka-perspektívából” nézve, nevetségesen beképzelt tevékenységnek látszik. Nem is lehet megcélozni mást, mint elkezdeni egy erjesztési, ébresztési feladatot, amit – ha felkarolja valaki – akkor egyre szélesedő mozgalom válhat belőle. (Vagy csak a javaslatba kerülő megoldásoknak egy használhatóbb részéből.) Ha ezt az erjedést – akár csak kis részben is – el lehet indítani, akkor más megérte vele foglalkozni. (Akár akkor is, ha nincs külső jele, de bennünk, magunkban sikerült valamit tisztábban látnunk.)
Optimistán szemlélve ezt a kezdeményezést, segítheti az új szemléletű, de az Evangéliumra alapozott keresztyén normarendszer az Evangélium üzenetének az elfogadását. Ugyanis a mai konfliktusok, a mai bűnök, felelősségek felismerése, elismerése, tudatosodása, valódi bűntudatot, ebből következően reális bűnbánatot generálhat, ami a bűneimből való megváltottság valós érzésével ajándékozhat meg.
Eddig tartott a sok héttel korábban írt szöveg. (Ami ugyancsak több, időben eltolódott részletből állt össze.) Újraolvasva és újragondolva a témakört, elsőként megállapítottam, hogy tartalmában nem avult el, de nem ártana újabban felmerült szempontok szerint újraforgalmazni azt. Az első –és talán legfontosabb – tényező, ami ebben a kérdéskörben végigkíséri a gondolataimat az, hogy a bűn – bűnbánat – megváltás folyamata mellett érdemes foglalkozni a bibliai kicsiség fogalmának a gyakorlati életszemléletre kiható következményeivel (Mk10, 13-16). Elsősorban azért, mert a mai ember – talán erősebben, mint a régiek – a normák kordonjai közé zárva élnek, nap, mint nap. Olyan erősek a normaszegőket sújtó szankciók, hogy azokat csak tévedésből szegik meg. (Lásd: KRESZ) De a hétköznapi munkában is érvénes ez. Egy építész nem térhet el az érvényes építési szabályoktól, nem hagyhatja figyelmen kívül a statika törvényszerűségeit, és még lehetne tovább sorolni azőt gúzsba kötő „elvárásokat”, a megrendelőtől a beépítendő elemek ajánlott technológiai előírásaiig. De egy fizikai állományban dolgozó is hasonló „elvárt kényszerek” alatt dolgozik. Magam is dolgoztam teljesítménybérezésben („normában”) aminél keményebb kényszer kevés adódik a való életben.
Mi köze van mindehhez a „kicsinység” jézusi tanításának? Az, hogy a jól végzett, eredményes munka – természetszerűleg – jó érzéssel, megelégedettséggel, sőt büszkeséggel, esetenként öntudattal is eltölt. Ilyenkor a bűnösségem, elveszettségem életérzése eltűnik, értelmét veszti. És itt lép be az evangéliumi szöveg: „Ha nem lesztek olyanok, mint ez a kisgyermek, nem mentek be a Mennyek Országába.” Milyen a kisgyermek: Rá van szorulva a gondozójára, mert önmagától nem tud meglenni. Mi is kicsinyek vagyunk a mennyei Atya nélkül. Csak körül kell néznünk a világban a sok, minket érint esetlegességet tapasztalva. Mega mi kis, nyúlfarknyi életünket érzékelve a Kozmosz nagysága és időtlensége mellett.
A minket jóformán mindenben korlátozó normák és a szankciókkal is fenyegető törvények mellett azért éljük a magunk kis „magánéletét”, amiben a magunk által, saját magunkra szabott normák szerint élünk. De ez az élet a szorosan vett Tízparancsolat „szürke zónájába” esik. Azért elsősorban, mert a Tízparancsolat szabályai csak nagyon áttételesen húzhatók rá. A párkapcsolatok (és az egész nemi élet) az embertársainkhoz való kapcsolatok, a róluk való vélekedések, az időtöltés (entertaintment) és az életvitel sok más tényezője kiesik a bibliai normák szabályozása alól, mert akkor még nem léteztek, vagy csak periférikusak voltak. Ha az Evangéliumról való beszéd hitelességét, egzisztenciális érdekeltségét vissza akarjuk állítani, akkor be kell mutatni az evangéliumi normák mai környezetre adaptált (a szívekbe írandó) változatát, és annak a törvényekbe lerögzítendő, társadalmilag szankcionáltan kötelezővé teendő szintjét. Ennek a megfogalmazása (magunk és mások számára) nekem nagyon hasznosnak tűnik. Különösen azért, mert – bár nagy (látens) igényt érzékelek erre – mégis, igazán hiteles reális, társadalmilag is elfogadható (de kemény és világos) megfogalmazásával nem találkoztam. Szerintem, bárhonnan, bármilyen eldugott zugból is érkezne ilyen, megfelelő megfogalmazás, volna „szívó ereje”.
Pótkérdések
Azért vannak a (bibliai, ó- és újszövetségi) törvények, parancsok, hogy belássuk, nem lehet teljesíteni azokat, tehát be kell látnunk, hogy a keresztáldozat megváltása nélkül elvesznénk, kárhozatba jutnánk?
Milyen új tevékenységek (bűnök) definiálása szükséges?
Pótválaszok
Ószövetségi idézet: Ami eléd adtam, azok a törvények jók, és teljesíthetők. Ha megtartod, élni fogsz”.
Kisebbségek, ill. másság befogadása, elfogadása. Pl. szomszédnépek, színes bőrűek, más párthoz, ideológiához, valláshoz tartozók
Ma már többet tudunk a nemi mechanizmusról, más nemi szokások terjedtek el, más a párkapcsolatok szociológiai gyakorlata. „Rendet kell vágni” ebben a gubanc-halmazban.
Mások lettek a munkavégzési módok, más lett a munka- és a szabadidő aránya, új időszak lépett be a hétköznapi életbe: a tanulmányok hatalmasra növekedett időszaka.
A gazdagság, a vagyon, a jövedelem viszonyai lényegesen megváltoztak. És akkor még a javak öröklési, örökösödési kérdései is a modern („polgári”) társadalomban egészen mást jelentenek, mint az Ókorban és a Középkorban.

Az ismertetett szöveggel kapcsolatban született az észrevétel, hogy Jézus parancsai nagyrészt teljesíthetetlenek. (Mt5,27-48) A jelzett idézetben szereplő szövegeket olvasva meggyőződhetünk az észrevétel mély igazságáról. Igaz tehát, hogy a megváltás nélkül, saját jóakaratunk által, nem állhatunk meg a mennyei Atya ítélőszéke előtt. A normákat pedig azért kaptuk, hogy legyenek az életünkben cölöpök, amikhez igazodva éljük életünket. Jézus (különösen a példabeszédeiben) valódi helyzetekre, követendő mintákat adott. Hol van itt akkor az ellentmondás? Utána nézve a morális teológia irodalmában, felfedeztem egy lényeges megkülönböztetést Jézus parancsai között. Ugyanis vannak normák, amiket lehet és kell követnünk az életünk során, és vannak maximák, amiket teljesítenünk kellene, hogy „lehessünk tökéletesek, mint a mennyei Atyánk tökéletes.” (Mt5, 48) A kötelező szolgálatért nem jár különleges elbírálás, mint az a Lk17, 7-10-ben olvasható. A normák követése nem kíván emberfeletti teljesítményt, így minden „jóakaratú” embertől megkövetelhető. Ezek azok a normák, amiknek a mai életre való szabását (nem lazítását) szeretném (közös erőnkkel) előbbre vinni. Egyáltalán nem könnyű feladat, és remélem, hogy máshol, más műhelyben is foglalkoznak hasonlóval, és remélem, majd ezek a törekvések egyszer találkoznak, egymást korrigálva, kiegészítve, és végeredményben erősítve.
Továbbra is érvényes, hogy az életünk egyes részterületeire készülnek majd előkészítő anyagok, amiket esetenként megbeszélünk, szükség szerint korrigálunk, majd (pl. blogban) nyilvánossá teszünk. (Remélhetőleg nem fogunk ismét leragadni a 6. parancsolatnál.)

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr675551679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.