Talentumok 3

 2013.01.18. 18:17

A TALENTUM 3
Ha az ember megpróbálja Jézus tanítását a mai gazdasági környezetre aktualizálni, akkor nagyon könnyen belebonyolódik a próbálkozásába. Ugyanis annyira különböznek a jelenlegi viszonyok az akkoriaktól, hogy csak egy nagyon szűk mesgyén járva tudunk esetleg előrelépni. Az egyik ilyen feszültségi pont, hogy Jézus – és tanítására alapozva a tanítványok – a vagyont, gazdagságot, mint a mennyek országából kizáró tényezőt tartották számon. Már korábban azzal igyekeztük feloldani a feszültséget, hogy Jézus tanításában a passzív, nem működő tőkeként funkcionáló vagyon, gazdagság a kárhoztatott, míg a talentumok példázata szerint a (mások javára is) működtetett vagyon, tőke nem kárhozatos. De mindjárt felmerülhet a kérdés, hogy a vagyon mértéke nem számít? Meg az is érzékeny kérdés: hogyan tudom a tőkét mások javára működtetni? Letudhatom a másokkal szembeni kötelezettségemet jótékonykodással? És a jótékonykodás milyen mértékével? A modern állam kitalálói erre a dilemmára is kitalálták a megfelelő megoldást az ún. „szociális piacgazdaságot”. (Amely az EU jelenlegi „hitelválságával” éppen most ment csődbe!)
Fiatal koromban elkötelezett híve voltam annak, hogy a közösségi tulajdon (lásd jeruzsálemi keresztyén közösség) az egyetlen Jézus szerinti megoldás. Hosszú évtizedekbe telt, amíg beláttam, gyakorlati kollektivizálási kísérletek nyomán, hogy ha valami nem magántulajdon, az előbb-utóbb „ebek harmincadjára” kerül. De hát, az állami intézményeket nem lehet magántulajdonként üzemeltetni! Pl. a közösségi közlekedés jó dolog, de bárkiket állítanak oda vezetni, azok nem lesznek igazán jó gazdái. A világon már kitalálták a felügyelő bizottságot, és ahol olyanokból állítják össze, akik a maguk tulajdonának jó gazdái, és – mint adófizetők – saját adójukból létesült és üzemelő közösségi szervezetre szintén saját tulajdonukként tekintenek, ezért nem engedik gazdaságtalanul, tehát drágán, és nem a közösség hasznára üzemelni. Az ilyen polgárokból alakult önkormányzati szervek ugyancsak biztosíthatják a hatékony, kormányzást. (Már csak azért is, mert nem hagyják, hogy pl. közülük az egyik, vagy másik előnyt élvezzen egy közösségi megrendelésnél.) Tehát, valamikor mindent jól kitaláltak a közösségi vagyon védelmére, csak nem szabad megengedni, hogy a (megélhetési) politikusok a „konc” közelébe kerülhessenek!
Természetes, hogy a téma ilyen leegyszerűsítő tárgyalásánál sok lényeges kérdés megválaszolása kimarad. Így pl., hogy mi van. ha egy tőkés-csoport túlzott hatalomra kerül a gazdasági életben (és nagy valószínűséggel ezen keresztül, a politikai mezőben is)? A tapasztalat azt mutatja, hogy szabad vállalkozási verseny esetében a konkurencia elvégzi a „visszaszabályozást”. megszüntetve, vagy legalább csökkentve egy csoport túlzott befolyását. Másik, legalább ekkora veszély, hogy a vagyonosok elnyomorítják a vagyonnal nem rendelkezőket. Mivel láttuk, hogy az „add el minden vagyonodat” parancs ma már nem működik a szegénység megszüntetésére sem, a közösségi költségek fedezésére az adót lehet eredményesen használni. (Ha azt hatékonyan és igazságosan alkalmazzák.) Az adók a közösségi szükségletek kielégítésén felül jól használhatók egyes gazdasági folyamatok szabályozására is. Az adók mértéke a mindenkori társadalmi közmegegyezés eredménye (kellene, hogy legyen).
Az adók szerepe a gazdasági szabályozásban egy igen soktényezős, érzékeny tevékenység, ezért csak nagy elővigyázattal és szakértelemmel végezhető. Itt csak egyetlen – de egyáltalán nem elhanyagolható – szempontot említek. A gazdaság élénkítése minden közösségnek kiemelt érdeke. Ha a gazdaság fejlődik, növekszik a munkaerő igény, csökken a munkanélküliség, emelkedik az adóbevétel, több jut a közösségi feladatok (egészségügy, oktatás/nevelés, nyugellátás, közösségi közlekedés, központi adminisztráció stb.) ellátására
 A gazdaság élénkítése a leghatékonyabban a nagyobb termelési értéket eredményező fejlesztésekkel érhető el a legeredményesebben. Az ilyen területek kiválasztása nagy szakértelmet és innovációs készséget igényel. Ráadásul az egyes szakágak, szakterületek kiválasztását nem lehet a spontán befektetőkre hagyni, mivel nem rendelkeznek kellő távlati szemlélettel. Így ez közösségi (állami) feladat kell, hogy legyen. Az ehhez szükséges ösztönző erőforrásokat pedig csak a közösségi bevételekkel (adókkal) lehet biztosítani. Kézenfekvő, hogy nem a centralizáló-elosztó módszerrel célszerű, ezt végrehajtani, mert akkor az új irányba terelt erőforrásoknak nem lesz megfelelő „gazdája”. Így nem célszerű véglegesen elvonni a (gazdasági) fejlesztésekhez szükséges erőforrásokat, hanem alternatív, de preferált irányú erőforrás tereléssel. Ennek célszerű módja, ha a gazdasági hozamnak agy adott mértéken felüli részére alternatív adózási szabályozás kerül bevezetésre. Így az adott mértéken felüli részt egy durva (40-70 %-os) adóval terhelik, de ha az adózó a kérdéses összeget egy preferált célra fekteti be, akkor csak egy névleges, (3-5 %-os) adót kell befizetnie a központi költségvetésbe. Hasonlóképpen, erősen megadóztatásra kerülnének a nem működő erőforrások, vagyonrészek, de ha azokat valamelyik ajánlott működtetési formában aktiválják, akkor (az előzőkhöz hasonlósan) csupán egy névleges mértékű adóval terhelnék. Mindezek az intézkedések várhatóan, viszonylag rövid idő alatt „fel tudnának pörgetni” egy stagnáló, vagy recesszióba fordult gazdaságot.

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr135003698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olbrin Joachim · http://www.youtube.com/watch?v=F84CBMiMUoA 2013.02.15. 03:23:30

A tálentumos példázat közgazdaságtani verziója

A gazda az egyik szolgájára bízott 400M Ft-ot, a másikra 40M Ft-ot, a harmadikra 4-et. Az első a 400-ból elvégezte az MBA szakot, kiváló kapcsolatokat épített, majd befektetett különféle hedge fund és startup vállalkozásokba, és keményen gyarapodott. Mire a gazda visszajött, 9 milliárd felett rendelkezett. Meg is dícsérte, meg is vendégelte ezt a szolgáját, és hozzáadta a lányát meg a fele királyságát. A második egy szerény kft-t alapított, és külkereskedelembe kezdett a kínaiakkal, majd változó sikerekkel és hanyatlásokkal elérte, hogy mire a gazda hazajött, 70M-val rendelkezett, valamint 15M kintlevőséggel és kb. ugyanennyi adóssággal. Megdícsérte a gazda, és megjutalmazta egy kisebb üzleti részesedéssel. A harmadik elment a brókerekhez, hogy ő is befektessen, de hangosan kiröhögték, mire különféle befektetési alapokba és lekötött bankszámlára helyezte a pénzt, ahol az infláció kiegyenlítette a szerény kamatokat, hogy mire a gazda hazaérkezett, épp csak egy kicsivel 4M alatt volt az értéke. Őt is érdemei szerint jutalmazta meg a gazda, jól seggberúgta, és elküldte értelmiséginek és/vagy közmunkásnak. Minden jó, ha a vége jó!

zöldmalac 2014.02.21. 13:59:33

Nem szép, sőt disznóság, hogy csak most válaszolok, de eddig nem mertem belépni a kommentek világába, félve, hogy úgy járok, mint az egytálentumos szolga. Veszem most a bátorságot hogy válaszoljak. Tök igaz, ami írtál, és még jól aláhúzta a miniszterelnök mostani "évértékelőjében" ugynennek a példázatnak egy - eléggé kicsavart - magyarázata. Ez is bizonyítja, hogy a Bibliát mindig úgy lehet magyarázni ahogy az illetőnek tetszik. De: ehet példázat nélkül is mondani, hogy ha van, akkor hiba, ha nem használom fel a képességeimet - a jóra. És itt a lényeg az utolsó szón van. Meg azon, hogy bűn, ha nem teremtünk esélyt azoknak, akiknek van képességük, de nincs módjuk a képességeik kihasználására - ugyancsak a "közjó" érdekében. Töb, korábbi blogomban is írtam már erről. (De minek? De az legyen az én bajom.) Üdv.