Mérgező nacionalizmus?

 2013.01.07. 18:06


Egy korábbi írásomban beszámoltam arról, hogy a koromnál és helyzetemnél fogva egészen másként látom a dolgokat, mint korábban. Előre jeleztem, hogy a megváltozott látásmódomról időnként be fogok számolni – ha lesz egyáltalán valaki, akit érdekel a véleményem. Így jutottam oda, hogy a nacionalizmusról gondolkodva, egészen más következtetésekre jutottam, mint régebben. Régebben úgy gondolkodtam, hogy a nacionalizmus általában jó dolog, mert egy közösség tagjainak erősíti az identitását (önazonosság-tudatát) javítva a közösség tagjainak az összetartását, elmosva a közösség tagjai között esetleg fennálló feszültségeket. Mindezt ma is úgy látom, de egyre nagyobb bennem az ellenérzés is, mert látom, hogy a közösségek közötti feszültségeket viszont sokszor növeli, megnehezíti az egyes közösségek (országok, nemzetek) közötti együttműködést.
Mélyebben vizsgálva a kérdést, azt is látom, hogy a nacionalizmus sokszor nem a népek közti egészséges rivalizálás terepe csupán, hanem ösztönző erő arra, hogy a másik közösséggel szemben egy képzelt szupremáciát érvényesítsek, a saját önző céljaim érdekében. Ez – amint azt a történelem már többször bebizonyította – egészen a másik csoport kiirtásáig is terjedhet. De „szelídebb” változatában is erős gátja a különböző közösségek egyenrangúként működő kapcsolattartásának.
Ennek a szupremácia-tudatnak az a virtuális alapja, hogy az én közösségem értékesebb, jobb a riválisomnál. A riválisom pedig rosszabb, értéktelenebb nálam. És mindezt – ha erre alkalom adódik – akkor a saját közösségem érdekében „szent kötelességem” a másikkal szemben érvényesíteni. Ez a viselkedési mód a legszelídebb esetben is ellentétes az Újszövetség tanításával. A közösségben elkövetett önzés tiszta formája.
Mondhatjuk, hogy a Világ mindig ilyen volt, az erősebb érvényesítette ”jogait” a gyengébbel szemben. A nacionalizmus viszont csak az utóbbi néhány évszázadban vált uralkodó eszmévé. Igen, de a nacionalizmus térhódítása előtt mások voltak a másik közösség elleni fellépés indokai. Dinasztikus, ideologikus, vallási, és még sok más ok szerepelt a mások közösséggel szembeni fellépés indokai között. (Most is bőven előfordulnak hasonló „érvek”, hogy miért kell a másikat megtámadni, megsemmisíteni. De „civilizált” demokratikus, kultúrnépek közötti konfliktusokban már „nem illendő” ilyen durva „érveket” használni.) Marad a „nemzeti érdekek” képviselete. Nagyon sokszor nehéz igazságot tenni. Nem marad más hátra, mint hosszas egyeztetés, érvelés, kompromisszumkeresés.
Ma is vannak olyan esetek, ahol nem a ráció, hanem az előnyszerzési szándék érvényesül. Ha ez kerül megvalósításra, akkor ezt a másik fél veszteségként éli meg rendszerint. De a „vesztesnek” lehetősége van arra is, hogy az adott helyzetet kreatív módszerekkel a saját javára fordítsa. A veszteség (pusztulás, rombolás) sokszor lehetőséget nyújt arra, hogy egy új úton, új módszerekkel („kreatív politikával”) javítsam az újra-felemelkedési esélyeimet. Sajnos, a történelem azt mutatja, hogy nemcsak az egyének, hanem a népek sem mindig találják meg a kivezető utat egy vesztes kimenetelű helyzet után. Sajnos, ránk is ritkán volt jellemző a viszonylag gyors talpra állás, és ha volt is, az is sokszor „féloldalasra” sikerült, mert a kezdeti reményteljes kilábalás után egy másik tévútra kerültünk.
És itt érhető tetten a címben említett nacionalista méreg. Ha pl. egy másik ország képviselőivel tárgyaló vezető a saját országában előzőleg azt hangoztatta, hogy különbek vagyunk másoknál, akkor nem mehet haza egy tárgyalásról úgy, hogy bizony, ebben is, meg abban is engednem kellett, mert az otthoni közönség mindezt veszteségnek, vereségnek éli meg akkor. Otthon csak a „győzelmi jelentés” az elfogadható. Tehát, hazudnia kell, hogy otthon is meg legyenek elégedve a tárgyalásainak az eredményeivel. Ilyenkor otthon nem marad más, mint virtuális harc az „ellenséggel”. Ezért nem lehet igazán megállapodni, se Dunáról, se hitelről, se semmi másról. Felejtenek az emberek? Igen. A vezetőben hívők bármire „kondicionálhatók”. De ezzel a módszerrel a konfliktusok átörökíthetők több nemzedéken át. „Nincsen remény, nincsen remény.”

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr154988180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.