Nevelés és misszió

 2012.10.15. 16:53

CSŐDHELYZETEK
Vannak iskolák, ahonnan művelt, rendes, jól nevelt fiatalokat bocsátanak ki, és vannak, ahonnan évről-évre, egyre neveletlenebb, műveletlen fiatalok kerülnek ki – ha egyáltalán kitöltik a kötelező tanulmányi idejüket. A „jó” iskola eredményeivel meg vannak elégedve a szülők, a tanárok és a felügyeleti szerveik egyaránt. Miért van ez a rettenetes különbség az egyes iskolák között? Rosszak a tanárok? Korántsem, hiszen, amíg teljesen bele nem fásulnak, addig a „lelküket is kiteszik”, hogy eredményt érjenek el a tanulóikkal. Rosszak a gyerekek? Azt sem lehetne mondani nagy többségükre, mert minden kedves szóra, gesztusra szeretettel válaszolnak. Egyetlen bajuk van: neveletlenek. A „jó” gyerekek „jó családból” jönnek, és már eleve jól neveltek. Egyiket-másikat talán félrenevelték, túlzott szertettel, kényeztetéssel, de ezeket a szülők és a tanárok közös munkával ugyancsak jó irányba terelik. De mi legyen azokkal a családokkal, ahol a szülők sem lettek már jól nevelve? Egyáltalán, hogyan állhatott elő a jelenlegi katasztrofális helyzet, hogy a gyerekek nagy részét nem nevelik jól, vagy egyáltalán nem kapnak megfelelő nevelést otthon? Ez a helyzet nem csak a mélyszegénységben élő – amint mondják – „halmozottan hátrányos helyzetű” gyerekekre igaz. Állítom, hogy jó pár évtizeddel ezelőtt minden gyerek és minden felnőtt” jól nevelt” volt. (Még a cigányok is.)
EGYHÁZI VONATKOZÁS
Tapasztaltam, hogy milyen nehéz megértetni az Evangélium üzenetét olyanokkal, akiknek rossz a verbális (az élőszóra vonatkozó) szövegértésük is, sok egyszerűbb fogalmat sem ismernek. Nem tudják, mi a jó, mi a rossz. Nem ismerik a másikért való cselekvést. És még lehetne hosszan sorolni, mi minden hiányzik a „szótárukból”, ami nélkül nem tudják érzékelni a mennyei Atya üzenetét. Ha valaki ilyen emberrel próbál beszélni a hit dolgairól, akkor sokkal tovább tart a fogalmak körülírása, mint a tényleges mondanivaló. Ezért is szükséges, hogy végre megkezdődjön a nevelés „renovációja”.
OKOK
A válasz a szemünk előtt van. A korábbi társadalmi viszonyok között az egyik szülő egész nap együtt élt a gyerekeivel. Ha dolgozott is, otthon, vagy a gazdaságban, mindig vitte magával a még nem iskolás gyerekeit. Közben gondozta, ápolta, nevelte őket, különösen a példájával. A „családfő” legfeljebb csak este, vagy vasárnap látta a gyerekeit, de akkor is, „nem az ő dolga” volt a gyerekekkel való foglalkozás. Ha az anyának is dolgoznia kellett, akkor idősebb rokonra (nagyszülőre, nagynénire, nagyobb gyerekre) bízta a gyerekeit. Mindez a társadalmi elrendezés megváltozott, amikor az anyáknak is a családon kívüli munkahelyen kellett dolgoznia, ahová a gyerekét nem vihette magával. Munka után pedig rászakadt a háztartás minden gondja, mert a „hagyományos” családi rend szerint az apa „nem vehetett részt” az otthoni teendőkben. Így a gyerekek „neveletlenül” maradtak. A bölcsőde, az óvoda, az iskola nem volt – és ma sincs – felkészülve a szülői nevelés pótlására. Mivel a következő nemzedék is így nőtt fel, akkor az már semmilyen mintát nem kaphatott a családi nevelésből.
KIUTAK
Azokban az országokban, ahol hamarabb elérték ezt a helyzetet, Szép lassan, évtizedek alatt felépítették a családon kívüli nevelés bázisait és módszereit. A megoldási módok igen sokfélék, de – nyilván – az eredményesebbek terjedtek el jobban. Közös jellemzőjük, hogy a gyerekekkel foglalkozókat módszertanilag is felkészítik a megváltozott feladataikra, nagy figyelemmel vannak az alkalmasságukra, nagy erkölcsi és anyagi megbecsülésben van részük. A „jobb országokban” a gyerekekkel foglalkozó szakemberek (óvónők, tanárok, edzők) a bírák mellett a legjobban vannak megfizetve.
HAZAI KEZDEMÉNYEZÉSEK
Lehet időnként hallani, látni, olvasni hazánkban is olyan iskolákról, ahol a legelhagyatottabb gyerekekkel is „csodákat” tesznek. Ezek a kezdeményezések szigetszerűek, mert csak egyes pedagógusok, vagy pedagógusok kis csoportja, minden anyagi és módszertani segítség nélkül, csak a saját kiváló képességeik és lelkesedésük, hitük segítségével érik el eredményeiket. Rettenetes nagy bűn, hogy nem kapnak megfelelő (hivatalos) támogatást. Pedig csírái lehetnének a nevelésben elmaradott vidékek felemelésében. Az ilyen helyeket módszertani központtá kellene tenni, ahová más iskolákból eljöhetnének tanulni a pedagógusok. Aki átadja, és aki átveszi a sikeres módszereket, azt erősen ösztönző fizetésben is el kellene ismerni. Ösztönözni kellene újabb módszerek kidolgozását, bevezetését. Nem lehetséges és nem is szükséges mindenkit egyetlen megoldásra kényszeríteni, csak az eredmény: a „jólneveltség” és a legfontosabb tanulmányi eredmények (szövegértés, matematikai alapműveletek, biztos helyesírás, csoportos tevékenységre való készség, világos fogalmazás, írásban és szóban) elérése kellene, hogy norma legyen. Milyen csodálatos lenne, ha egyes egyházak élére állnának egy ilyen kezdeményezésnek és kikönyörögnék ehhez a megfelelő költségvetési hátteret!

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr794823372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.