Életérzés-panelek

 2012.06.30. 19:14

Evangélikus istentiszteleten voltam. Jöttek egymásután a gyülekezeti énekek. Elgondolkodtam rajtuk. Vajon, aki ezt most énekli, komolyan is így gondolja? Vagy csak a „hangulatát” érzi át? Hétköznapon is eszébe jutnak hasonló (nyilván nem ilyen költői) gondolatok? Mennyire van hasonló életérzése egyáltalán, az istentiszteleten kívül? Nyilván, amikor énekel, azt teljes szívvel-lélekkel teszi. Hiszen azért jár templomba. Amikor a lelkész kiválaszt egy éneket, akkor olyant választ ki, amire „rezonál a lelke”? Hét közben is ugyanilyen ”lelkülettel” intézi a dolgait? De nem akarok senki felé személyeskedni, mert mindannyian „ugyanabban a cipőben járunk”.
Egyes egyházi – és nem egyházi – dallamokra rendszerint, akaratom ellenére, mély megrendültséget érzek. (Érdekes, inkább a zenére, mint a szövegre.) Ezek személyes életérzések. Bevallom, jelenleg a leggyakoribb életérzésem az ideiglenesség. (Mióta eléggé idős koromra egyedül maradtam.) Mint aki egy műtét előtt áll, de nem tudja annak az időpontját. Egy hét, egy hónap, egy év, vagy még ennél is több? Van bennem türelmetlenség is: mikor jön már el? Unalom: arra a (bizonytalan) kis időre, mit érdemes egyáltalán tenni? Távolabbról látom a saját – és különösen a mások – dolgait. Ezért aztán – vélekedésem szerint – objektívabban, nagyobb távlatokban látok dolgokat, történéseket. Nem látom „a napot és az órát”, de a trendet igen. Látok – néha – „beválásokat” is, de azok rendszerint nem lelkesítőek.
Véleményem szerint a közösségben megélt életérzés-panelek a különösen érdekesek. Ugyanazt, vagy nagyon hasonlót érezni egy közösségben, mindig nagyon jó érzés. Ha közben az ember spontán közli is az életérzését a vele egy közösségben levő társaival, az különösen erős érzés. Utána úgy érzi, hogy megkönnyebbült, gazdagabb lett. (Egy élménnyel mindenképpen.) Lehet ezt lenézni, lefitymálni (nyájszellem) de az abban részt vevő részére felemelő élmény. A személyes gazdagodásnak, a belső feszültség oldódásának, egy megerősödésnek az érzését adja. Így, elvonatkoztatva a tartalomtól, minden ilyen közös életérzés-panelnek pozitív hatása van.
Ha mégis távolságtartással kezelem az ilyen alkalmakat, annak az az oka, hogy amíg az ilyen közösségi megnyilvánulásban résztvevők azt pozitív (sőt lelkesítő) tapasztalatként élik át, addig a kívülállók részéről ugyanaz értetlenséget, esetleg viszolygást, vagy talán még ellenségességet vált ki. (És a közösségi élmény résztvevőiben pedig ez a reagálás teljes értetlenséget szülhet.) Jézus látta ezeket a „hátulütőket”: A farizeusok képmutatásáról szóló példázatában erről szól. Tehát, az lenne a megoldás, hogy ha „jól akarom magam érezni” az (akármilyen céllal, tartalommal összejött) közösségemmel, akkor vonuljak „katakombába”, vagy az erdőbe? Korántsem! Csak lehetőleg legyek tekintettel mások érzékenységére, még akkor is, ha nem tudom belátni annak okát. Ez után elvárhatom, hogy a közösségemhez nem tartozók viseljenek el minket, kölcsönösségi alapon. Mert nekünk is kötelességünk elviselni, ha egy másik közösség valamilyen „megnyilvánulásai” esetleg irritálnak. Itt természetesen mindig az irritálás, ill. a tűrés mértékéről és arányáról van szó. („Viseljétek el egymást szeretetben.”)
Az igazi gond az, ha a közösség megnyilvánulása nem a belső öröm megélésére, hanem egy mások közösség (esetleg személy) elleni életérzés ápolását szolgálja. (Itt semmiképpen nem számít, hogy az ellenérzésnek valós alapja van, vagy nincs.) Ugyanis, minden ilyen közösségi (vagy közösségire biztató) és mások ellen irányuló megnyilvánulás óhatatlanul és ellenőrizhetetlenül eszkalálódik, ami – félő – helyrehozhatatlan károkat okozhat az illető társadalmi közegben. Ha betartom, amit Jézus mondott, akkor már nem lehet baj. (Mt5, 21-26)
Terveztem, hogy összeállítok egy katalógus-félét a különböző életérzés-panelekből. Egy ilyen lista, úgy működhetne, mint a Wikipedia, bárki felvehetne egy új címszót, vagy kiegészíthetné, akár korrigálhatná a már meglevőket. belegondolva a lehetőségekbe, úgy gondolom, mindenkinek van legalább 10-20 életérzése, amibe – alkalomadtán – könnyen bele tudja magát élni. (Személyesen azt tapasztaltam, hogy akár az egyik pillanatról a másikra bele tudom magam élni egy másik életérzésbe, a körülményektől függően.) Az életérzés-panelek „lexikonja” azt a célt szolgálhatná, hogy mintegy tükörben lássa valaki, mibe képes magát beleélni, akár jó dolog az, akár rossz. Tehát segítene önmagunk megismerésében, ill. segítene a mások életérzéseinek, azok „mozgatórúgóinak” a felismerésében. Aztán láttam, hogy az életérzés-panelek tárgyilagos feltérképezése majdnem lehetetlen. Ugyanis, ha van véleményeltérés az egyes személyek között, akkor az életérzések dolgában létezik a legnagyobb mértékben. Csak vegyünk egy példát: liberális. Mindjárt felmerül a kérdés: milyen liberális? A skála nagyon széles, a keresztény liberálistól a vulgáris liberálisig. Aztán az is kérdés, ki, mit ért egy fogalom alatt. Attól is függ a jellemzők összeállítása, hogy jobb-, vagy baloldal felől közelítünk a meghatározáshoz. Lényeges a különbség abban is, ha valaki magára találónak érzi a meghatározást, azaz „belülről” kívánja definiálni a fogalmat, vagy mint egy kívülálló, esetleg magát szembenállónak érző. Így aztán letettem a definiálási kísérletről. Talán, egyszer, lesznek, akik belefognak ebbe a kísérletbe, de én nem, mert nem akarok mindenkit magam ellen haragítani. Maradok a szentírási szentenciánál: „aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra, aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.

Címkék: életérzés

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr34621189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.