Konszolidálódó világ?

 2012.06.15. 13:14

Konszolidálódó Világ?

Miközben nagyon sokan azon esnek kétségbe, hogy egyre rosszabbul mennek a dolgok a Világban, és különösen a szűkebb környezetünkben, azt látom, hogy mennyi jele van a dolgok jobbra fordulásának. Talán, mert más szemüveggel nézem a dolgokat. Hát még az Örökkévaló mennyire másként látja a mi kis világunkat! A mennyei Atya módján ezt a világot, sajnos nem tudjuk szemlélni, legföljebb majd odaátról. De azt remélem, hogy egy kicsit talán át tudok adni, az átlagosnál pozitívabb látásmódomból, ami mégis jobb annál, ami sokakat ma a reménytelenségbe visz. (Lehet, hogy ebben a blog sorozatban az utóbbi időben túltengeni látszik a gazdasági, társadalmi megközelítésmód, de úgy látom, hogy az ún. keresztyén etikában – történelmi örökségként – túlsúlyos az egyéni anomáliákkal, hibákkal, vétkekkel – és az azoktól valószabadulással – foglalkozás a közösségi, társadalmi problémákkal, bűnökkel szemben. Ezt az egyensúlytalanságot szeretném némileg korrigálni a tudatosan vállalt tematikával.)
A Biblia, a históriai krónikák, a történelemkönyvek tele vannak a népek, országok, birodalmak születéséről, felemelkedéséről, hanyatlásáról, megsemmisüléséről szóló történetekről. A régi emberek úgy látták, hogy – a vallásuktól függően – az istenek, vagy az egyetlen Mindenható akaratából történik minden, akár jó, akár rossz. („Hajh, de bűneink miatt…”) Elfogadva mindezt, úgy gondolom, hogy ha cselekszik, akkor is rajtunk, az embereken, a mi helyes, vagy helytelen cselekedeteinken keresztül teszi, vagy engedi megtenni azt.
Egyes, mások által vitatott szemléletű gondolkodók szerint, a gazdasági, társadalmi változások – a látszólagos káosz mögött – törvényszerűségekbe rendezhetők. Sok tudós ember tépte már egymás haját, szakállát azon, hogy mik is ezek az érvényes törvényszerűségek. Ha már eddig annyi gazdasági, történelmi „modellgyártó” kapott elismerést, vagy kiátkozást az elképzelései miatt, akkor miért ne lehetne egy újabb szemléletmódot megszövegezni, hátha (talán) jobban lehetne vele leírni a „leírhatatlant”? Egy ilyen, kevéssé használt szemléletmód az, amikor lehetőleg minden, a népek életében előforduló társadalmi-gazdasági változást szellemi, vagy természeti erőforrások változásaival kísérel meg leírni.
Ez, a most általam is használandó leírásmód azt kívánja elérni, hogy az eddigi módszereknél könnyebben megközelíthessük: mi, miért történik úgy a világban, ahogyan végbe megy. Azt is el szeretném érni, hogy láthatóbbá váljon, mit, miért kell/kellene tenni a dolgok jobbra fordulása érdekében. Igen jó lenne, ha a kiinduló feltevéseim vitában mérettetnének meg, ezáltal esetleg közelebb juthatnánk az – alaphelyzetben káosznak látszó – valóság jobb megértéséhez.
Mielőtt ezekbe a leírásokba részletesebben belemennék, szeretnék még, egy előzetes kitérőt tenni. Amint az alkalmazni kívánt szemléletmódom szerinti általános megállapítások „leszűréséhez” a – különösen európai – gazdasági, társadalmi változásokat megfigyeltem (a dolgokat az általában megszokottól eltérő módon megközelítve) érdekes „törvényszerűségeket” tapasztaltam. Az európai országok utóbbi néhány évszázadra kiterjedő történelmét figyelve azt láttam, hogy amint országok, birodalmak emelkedtek fel gyorsan, majd lehanyatlottak (néha szinte megsemmisültek) nagy részük – kiemelkedő arányban az utóbbi évtizedekben – egy másik, a korábbinál jóval alacsonyabb hatalmi szinten stabilizálódott, konszolidálódott. Ebben a konszolidált állapotban viszont ismét meg tudtak erősödni, de most más nem a környezetük rovására, hanem inkább azokkal mintegy kooperálva. Ez a megerősödés ott volt igazán eredményes, ahol – gyakorlatilag maradéktalanul, és igazán az evangélium szellemében – le tudták zárni a szomszédjaikkal folytatott vetélkedést, vitát, háborúskodást, ezúttal nem nézve, hogy ki mit veszít, vagy nyer a lezáráson. Ez is része lesz a következő vizsgálat-sorozatnak, amit a későbbi részekben fogok leírni. (Nem tudtam megállni, hogy a pozitív példák – nem teljes listáját ne írjam ide: Németország – Lengyelország, Németország – Franciaország, Ausztria – Olaszország, Németország – Dánia, Németország – Hollandia, Finnország – Oroszország, Oroszország – Kína.)

Az erőforrások jellemzői

Vannak természeti, és vannak emberi erőforrások. (Sajnos, a későbbi részletes tárgyalás miatt, nem tekinthetünk el a fogalmak rövid jellemzésétől.) Természeti erőforrás a föld mélyén levő ásványolaj, vagy a termőföld, de akár a szél is. Egy erőforrás önmagában nem tud működni, csak az emberi tevékenység által. Egy erőforrás, ha nem működtetik, „holt” erőforrás. Az erőforrások működtetésének eredménye valamilyen termék, amiből további erőforrások keletkezhetnek. A termék akkor hasznosul, ha további erőforrást/erőforrásokat állítanak elő belőle/belőlük, ill. fogyasztásra kerül. A fogyasztás olyan felhasználása egy erőforrásnak, amiből nem keletkezik újabb termék.
Az emberi erőforrás – bármilyen egyszerűsített – leírása is, a természeti erőforrásokénál sokkal összetettebb. Hiszen egy ember „előállítása” (akár erőforrásnak nevezzük, akár nem) Egy soktényezős, hosszú folyamat. Sajnos, a természeti erőforrásokból való termék-előállítással analógiában, egy ember „előállítása” is többféle eredményt hozhat. Így pl. az emberi társadalom ez irányú tevékenységének eredménye lehet a társadalomra hasznos, vagy társadalmi hasznot nem hozó, vagy akár káros erőforrás is, azaz: ember. Az emberi társdalom, ha helyesen működik, akkor nem tesz minőségi különbséget a számára hasznos, ill. „haszontalan” személyek között. Éppen azért, mert egy ember nem csak termék, hanem személy is. És mint személy, egyedi érték, hasznosságától függetlenül. Ahogyan, különösen a mennyei Atya előtt is, minden teremtménynél előbbre való érték.(Pl. Mt6, 26). Ettől még a gazdasági szemlélet szerint erőforrás, mégpedig olyan erőforrás, ami (aki) a természeti erőforrásokat működteti. És aki nem hoz gazdasági hasznot? (Függetlenül attól, hogy az Örökkévaló előtt ugyanolyan értékes, mint gazdasági hasznot hajtó társa.) Emberi szemlélet szerint, a „hasznot nem hajtó” személyekről való intézményes gondoskodás biztosítékot jelent arra az esetre, ha én, vagy családom tagja hasonló állapotba kerülnék. (Pl. Mk12, 31)
Az emberi erőforrás „előállítása” meglehetősen széleskörű – szükséges, és ezért elengedhetetlen – tevékenységi kört foglal magában, a fogantatástól a „kész”, munkaképes felnőtt emberig. Egy ember az élete során „társadalmilag hasznos” tevékenységével mintegy „megtermeli” azokat a társadalmi költségeket, amit a társadalom belé fektetett. Természetesen, elsősorban nem a széles társadalomban, hanem a családjában, az idősebb, már nem aktív családtagokról való személyes és financiális (nyugdíjjárulék formájában történő) gondoskodásban, valamint különösen a következő nemzedék felnevelésében.


Az európai gondok

A témakör bevezetésében említettem, hogy sokan úgy gondolják, az európai államok közösségében nagyon komoly bajok vannak. A bajok gyökere, hogy a viszonylag olcsó kamatok és az aktív hitelkínálat idején sok ország kormánya, ill. sok vállalkozás eladósodott, miközben nem volt rögzítve, hogy a hitelt milyen biztos tevékenységből tudják majd visszafizetni. Egy olyan fellendülésben bíztak, ami nem volt kellően megalapozva. Az így eladósodott (nagyobbrészt építőipari) vállalkozások nem tudták az objektumaikat eladni, a bankok pénze „bennragadt” az eladatlan ingatlanokban, az alkalmazottak munka nélkül maradtak, a gazdasági szereplőktől az állam nem tudta az adókat behajtani, így a hiteleket felvevő kormányok nem tudták a hitel-visszafizetési kötelezettségüket teljesíteni. Azokban az országokban, ahol ez megtörtént, a költségvetés egyensúly érdekében újabb adókat vetettek ki, ami további gazdasági ágak jövedelmére is kihatott, így azok is recesszióba estek, ezzel beindult a „recessziós spirál”. Ebből a visszaesésből csak az erőforrások drasztikus átrendezésével lehet kitörni.
Ez a recessziós spirál azért tudott a bajba jutott országokban annyira felerősödni, mert azokban a többi gazdasági ágazat teljesítőképessége alacsony. Ez pedig azért van, mert az ilyen kormányok hagyták, hogy más, innováció- és fejlesztésigényesebb, hazai alapítású ágazatok a külföldi cégek konkurenciájával szemben leértékelődjenek. Egy erőforrást, jelen esetben, folyamatosan fejleszteni kell, mert különben a (külföldi) konkurens termékkel szemben leértékelődik.
A megoldás az lehetne, ha külföldön is jól eladható, magas hozzáadott értéket tartalmazó áruk termelését tudnák az ilyen, leértékelődő erőforrásokkal rendelkező vállalkozásokat tudnának felfuttatni, ill. megkezdeni. Ehhez pedig elsősorban, erre a célra, az országban meglévő, passzív, nem működő (alapvetően financiális) erőforrásokat kellene feltárni és „mozgásba hozni”. (Ismét idekívánkozik egy bibliai analógia, mint kommentár: A talentumok példázatában – Mt25, 14-30 – éppenséggel a működő tőke pártjára áll Jézus, a passzív kincsképzéssel szemben.)
Az erőforrás-hiány a recesszióban levő országok fő gondja, ami egyrészt a hazai erőforrások – fejlesztés hiányában való – leértékelődésének, másrészt a konkurens (általában feltörekvőnek nevezett) országok erőforrásainak felértékelődésével járt. Ez – végeredményben – egy erőforrás- átáramlást (transzfert) okozott a „feltörekvők” javára. Ez, az erőforrások értékének különbsége egyrészt a hozzáadott érték különbözetében, másrészt az emberi erőforrások minőségi különbségéből adódott. Az előző tényező az termék- és termelésfejlesztés elmaradásából, míg a másik az oktatás, nevelés lemaradásából következik. (Ismét egy megjegyzés: Állandó bennem a szorongás, hogy ilyen hosszadalmas elméleti fejtegetésre nem nagyon akadnak olvasók, de sajnos, nem telik tőlem többre, jobbra. Nem megy másként.)
 Mi lehet a kimenekülés a korábban vázolt nehéz európai helyzetből? Egyrészt igaz, hogy a bajba jutott országoknak az EU a jelenlegi integrációs fokon legfeljebb hasznos tanácsokat, és korlátozott mértékű financiális erőforrást tud adni – ez utóbbit csak kölcsönként. A megoldásokat a helyi kormányoknak kell megtalálniuk. Nem jellemző, hogy a bajban levő kormányokat gazdasági szakemberek irányítanák, így a kormányzat általában ki van szolgáltatva a „szakértőknek”. Sajnos, az a gyakorlat, hogy a szakértők kiválasztásánál is a kormányon levő párt iránti lojalitás a fő szempont. Így tökéletesen érvényesül a 3V (vak vezet világtalant) gyakorlata. Az EU vezetői meg téphetik a hajukat, hogy a jól gazdálkodó országok adójából folyósított pénztömeget megint hogyan tapsolják el „hangulatjavító intézkedésekre”.

És a helyes megoldás?

(A következő sorok megvalósulási realitását csak akkor tudom elképzelni, ha az EU minden bajban levő ország menedzselésére egy-egy külső, teljhatalmú ”kormánybiztost” nevezhetne ki a konszolidáció idejére. Egy ilyen intézkedés képes lenne megszakítani az ilyen országokban tobzódó nepotizmus, és a kölcsönös korrupció láncolatát is.) Elsősorban nem az amúgy is nehéz helyzetben levő néprétegek további megszorításokkal való gyötrésével, és ez által a fogyasztás további csökkentésével, hanem, helyette a magasabb jövedelemmel, ill. nagyobb vagyonnal rendelkezők passzív (tehát rejtett, vagy nyilvános vagyonképzésre és – főleg külföldi – fogyasztásra „használt” erőforrásaiból kellene biztosítani a költségvetés egyensúlyát, és különösen a fejlesztések erőforrásait. (Lk6, 30-36) Mert fejleszteni kell (például nálunk) a nevelést, az oktatást, a képzést, a hazai bázisú termék- és termelésfejlesztést, valamint a magasabb hozzáadott értékű termékeket előállító, termelékeny tömeggyártást megjelenítő, agráripart.
Mindez nem elegendő az EU eredményes megújulásához. Mozgatnia kellene egy olyan, vagy még nagyobb motivációnak, mint ami az EU megalakulásakor tapasztalható volt. A történelem bőségesem szolgáltat olyan példákat, amikor szinte nulla többlet-erőforrással, egyes történelmi formációk (nem volna helyes ezeket országnak nevezni) hihetetlen teljesítményekre voltak képesek. Gondoljunk csak Dzsingisz Kán tatáraira, vagy a 7.-8. századi iszlám áradatra, vagy akár Bonaparte Napóleon teljesítményére. Nem a hadvezéri képességek, és nem a különleges harcmodor voltak mindezekben a siker elsődleges zálogai, hanem a motiváció mértéke. (Csak nagyon halkan merem megjegyezni, hogy lenne a motivációnak alapja, ha az erre való lehetőséget Európa véleményalkotói, egyáltalán, mint motivációs tényezőt, képesek lennének figyelembe venni. Első Kor9,24-27)
(Szomorú vagyok, hogy a jó szándékú javítási javaslatok egy ilyen utópisztikusnak tűnő végkicsengést kaptak. De lehet, hogy elkövetkezik Európa számára egy – ma még a történelem méhében rejtőző – krízishelyzet, amikor a vezetők sem tudnak mást mondani: „Térdre, imához!”)
(Valószínű, hogy a következő időszakban a blog bejegyzéseket készítő „vakációra” megy. Addig – akit esetleg érdekel – az böngészhet a (nyilván eddig nem olvasott) korábbi (20-30 postnál régebbi) bejegyzések között. Azért feltételezem, hogy azokat eddig a „kutya sem” olvasta, mert szerintem, ha ez már eddig megtörtént volna, akkor az ott szereplő „keményebb” szövegeket olvasók már régen szurokba és tollba mártva kergették volna végig a városon az illetőt.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr814590239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.