Gazdaság, bibliai szemmel

 2012.04.18. 18:55

Ez talán az egyik legnehezebb kérdés, amivel mostanában az Egyháznak foglalkoznia kellene. (Azért írok így, általában az Egyházról, mert ez – elvileg – a teljes kereszténység ügye kellene, hogy legyen.) Ugyanis, a kormányzatok és kormányközi, nemzetközi szervezetek szerint is, a gazdasági élet a maga teljes globalizálódásával kicsúszott minden állami és államközi irányítás alól. Ezen a helyzeten nem érdemes sopánkodni, hanem meg kel ismerni a természetét és a szabályozottság felé kell terelni.


De mi a köze mindehhez az Egyháznak?

Ha még érvényesnek tekintjük Jézus szavait, akkor a követőinek (a közvetlen tanítványok utódainak) a hatása, mint a kovász, át kell járnia az egész emberiséget. Avagy, másik hasonlat szerint, mint a sónak meg kell ízesítenie a világot. Mert Jézus nem azt mondta, hogy az egész emberiség váljon kovásszá, hanem azt, hogy az emberi társadalom kovász által váljon (a mennyei Atya által „kisüthető”) tésztává. Vagy másképpen mondva: „ízesítsék meg” a tanítványok az emberiséget. Tehát, cselekedjenek, tanítsanak, adjanak tanácsot, útmutatást (a Szentírás alapján, a Szentlélek sugallatát követve) az emberiség javára. Hogy miért? Mert a kovász és a só szerepe ez.
Hogy eddig ilyent nem nagyon tettek? Ez elég baj! És én, honnan veszem magamnak a bátorságot arra, hogy ilyen kijelentéseket tegyek? De hát, ki vagyok én? Egy senki, egy észrevehetetlen porszem a Világmindenségben. Az életem ideje (pláne, ami még hátra van) semmi. De – ahogyan mindenki más – én is egy szinguláris pont vagyok a Világmindenségben, a mennyei Atya irgalmas szeretete következtében. És, mint ilyenek, kaphatunk tanítást Tőle, a Szentlélek által. („Elküldöm nektek a Szentlelket, aki majd megtanít titeket mindenre.”) A mennyei Atya ezért adott nekünk észt és más képességeket, hogy használjuk azokat.
Visszatérve a címben jelzett témánkhoz, mielőtt bármilyen tanácsot, javaslatot – netán ítéletet – mondanánk a gazdasági kérdésekről, meg kellene ismernünk azok természetét. Sokan – gondolom – azt mondják, hogy nem lehet olyan dolgokkal foglalkozni, amik át, meg át vannak szőve az emberi (ördögi) gonoszsággal. Igaz, hogy a bűn talán a legnagyobb koncentrációban van jelen az anyagiak, a vagyon, a gazdagság környezetében. De, ha bármit is vizsgálunk az emberiség életében, mindenütt beleakadunk a bűnbe. Viszont éppen azzal kellene foglalkozni, hogy lehet-e, és ha lehet, akkor hogyan kellene beavatkozni ebbe – a kívülről nézve sötét – dzsungelbe. Ezért szükséges, mindenekelőtt, a gazdaság sajátosságainak – legalább rövid – áttekintése.


Egy kívülálló számára

talán meglepő, de a gazdaságnak is vannak törvényszerűségei. Hasonlóan a természeti törvényekhez. Abban is hasonlóak, hogy mennél nagyobb átfogásban vizsgáljuk, annál következetesebben érvényesülnek ezek a szabályok, és mennél kisebb a vizsgált terület, annál nagyobb a statisztikus „szórás”. A különböző gazdasági elméletek (modellek) nem mindig ugyanazokkal a tényezőkkel operálnak. Mindez azért van, mert ezekhez a modellekhez más, és más ideológiát kapcsoltak. Ezek az ideológiák aztán megnehezítették a helyes diagnózist és – természetesen – az esetleges bajok helyes terápiáját. Ma is – úgy látom – a jelenlegi problémák orvoslása azért megy nehezen, mert egyes (politikainak nevezhető) tényezők minduntalan – ilyen, vagy olyan irányba – eltorzítják a valóságról alkotott helyes képet, és ennek következtében gátolják, vagy meghiúsítják a helyes terápiát.


Mik tehát a gazdaság tényezői

(szereplői)? Vannak az erőforrások, amik működése által valamilyen termék keletkezik. A termék akkor válik áruvá, (értékké) ha „értékesítik”(eladják. Az eladás eredménye a termék, ami egy új, leszármaztatott erőforrás. Egy erőforrás, amelyet, ha nem „működtetik”, nem használják fel, fogyasztásra, vagy újabb termék előállítására, akkor passzív (holt) erőforrássá válik. Erőforrás lehet a tőke (financiális erőforrás.) A tőke önmagában nem hoz létre terméket (és ez által értéket) sem. Kell a termék előállításához valamilyen tevékenység (munka). A munkavégző képesség (a munkaerő) ugyancsak erőforrás. De munkával tőke nélkül nem lehet terméket előállítani. A termék előállításához szükséges tőkének részeként szükség van eszközökre is, mint erőforrásra. Ezek az eszköz jellegű erőforrások: az előállító (termelő/gyártó) eszközök, és amiből a terméket előállítják, az alapanyagok. Tevékenység (munkavégzés) nélkül terméket sem lehet előállítani. Tehát, egy termék előállításához kell a tőke (anyag és szerszám formájában) valamint az előállítást végző emberi munka. Természetesen, végeredményben, ha a munkavégzésért kifizetett bért tekintjük, azt is a tőkéből fizetik, munkabérként. (Itt eltekintettünk a termék előállításával járó díjaktól, mint az adók és járulékok.)
Sajátos a helyzet a szellemi terméknél, ugyanis az előállító (személy) tudása az „alapanyag”, és az illető maga, az előállító eszköz is. És hol van a financiális eszköz, a tőke? A tőke finanszírozza az alapanyagot, az előállító eszközöket és fizeti az előállítót. A termelő eszközöket is valakik, valamikor előállították – majd, mint árut – eladták a termelőnek. Sajátos „előállítási módja” van a termelő tevékenységet végző munkaerőnek. Ellátása, nevelése, képzése egy speciális „termelési” tevékenységnek tekinthető. Az erőforrások, mint a munkaerő, az előállításban részt vevő eszközök, a műveletbe befektetett tőke, ha nem használják, mind holt erőforrások. A használaton kívüli (holt) erőforrás, amikor nem használják, értékét veszíti. Ebben az esetben a financiális tőke elinflálódik, a munkaerő elöregszik, elavulnak ismeretei. A termelésben részt vevő eszközök pedig – használaton kívül – elavulnak.
A financiális eszköz (a tőke) a termelés elsődleges gerjesztője. Ott jelentkezik („oda megy”) ahol minél hamarabb, minél nagyobb eredményt (hozamot, profitot) lehet szerezni. Ha tartalékban van, ha nem működik, az a tőke értékét csökkenti. Egyrészt, a pénzromlással (inflációval) másrészt, azzal az összeggel, amit a lehetséges tevékenysége után hozamként – mint kamatot – megkaphatna. A tőke „nem szereti” a bizonytalan gazdasági környezetet. (Szabályozások, törvények változása.) A tőke menekül a bizonytalan politikai környezetből. (Sztrájkok, forradalmi helyzet.) A tőke a költségek minimalizálására törekszik, de önmagában sem az adó, sem a bérek mértéke nem döntő szempont ebben. Ha az elérhető értékesítési ár és az értékesített mennyiség megfelel az elvárásoknak, akkor az előbbi kettő (az adó, ill. a bér) abszolút mértéke nem döntő szempont.
Az értékesítési árat lényegesen befolyásolja a – szokásos – keresleti és kínálati viszonyokon túl a termék egyedisége. Ilyenek: a márka-érték, (a brand) a hozzáadott szellemi (találmányi, kutatási, technológiai) érték és a monopólium-érték. Ez utóbbi származhat abból, hogy a termék új még a piacon, továbbá abból, hogy a termelőnek (ill. a termelők csak egy szűk körének) van csak hozzáférése a termék alapanyagához, ill. a termék előállítási helyéhez. (Bányajáradék, ill. földjáradék.) Az értékesítési ár ilyen megemelése tetemesen növelheti a szokásos, általánosan elérhető tőke-hozamot (nyereséget, profitot). Ezért az ilyen lehetőségekért vérre menő harc folyik sokszor a konkurens befektetők között. Vannak azért mindig „felfedezetlen” lehetőségek ilyen „extraprofit lelőhelyekre”.
Ha egy tőkével rendelkező befektető a tőkéjének a megfelelő elhelyezési lehetőségét keresi, akkor – az előbb felvázolt körülményeken túl – nagyon kell, hogy figyeljen a befektetésének a megtérülésére. Ez három – sokszor egybefolyó – fázisból áll. Az első a befektetés megvalósítása, a beruházás. Ez sokszor nem előzmény nélküli – ami ugyancsak befolyásolja a beruházás helyének kiválasztását. Nagyon sok ilyen befolyásoló tényező mérlegelése lehetséges és szükséges. Csak néhány ilyen, szükségesnek látszó tényező: a megfelelő (logisztikai, távközlési, államigazgatási) infrastruktúra, a kellő minőségű – képzettségű, motivációjú és mennyiségű – munkaerő (divatos nevén humán erőforrás) valamint az ezt folyamatosan bővíteni képes oktatási háttér (magas színvonalú, tömeges oktatás, közép- és felsőfokú képzés) továbbá a megfelelő munkakultúra (szorgalom, pontosság, lojalitás). Lényeges még a terület kiválasztásánál, ha van egyediséget biztosító környezeti tényező. Ilyen lehet a klimatikus sajátosság, pl. egyes mezőgazdasági terményeknél.
A beruházásnál különleges helyzetben van a mezőgazdaság. Ugyanis, a termelési (termesztési) infrastruktúra kialakítása sokszor meglehetősen időigényes, mint pl. a gyümölcstermesztésnél, ahol a termőre fordulásnak megvannak a természeti korlátai. Ezért pl. a zöldségtermesztés esetében, a gyümölcshöz képest sokkal rövidebb a beruházás átfutási ideje, függetlenül attól, hogy a magyar klimatikus környezetben – a ma gazdaságosnak tekinthető – intenzív művelés, valamint sztenderdizált termelés mellett a beruházás technikai megvalósítása jelenti a legnagyobb költséget és átfutási időt is. Az ipari befektetéseknél (ha a magas hozzáadott érték az elvárás) nem a gyártás fejlesztése jelenti a hosszú átfutási időt, hanem a kutatás-fejlesztés, valamint a – feltehetően új – termék piacra való bevezetése.
Ezeknek az alap-összefüggéseknek az ismertetése után megállapíthatjuk, hogy a gazdaság, mint az emberi tevékenység fő területe, önmagában nem bűnös, Bűnössé akkor válik, ha az egyes személyek, szervezetek bűnös céljaikra használják fel azt. Ha mások megkárosítására, elsősorban a saját hasznukra használják, vagy felelőtlenül, kellő tudás, vagy a kondíciókra (a feltételekre) vonatkozó kellő ismeretek nélkül cselekszenek. Az emberi jogalkotás is a mások megkárosítására irányuló tetteket igyekszik gátolni ellenőrzéssel (pl. bankfelügyelet) ill. szankcionálni büntetési szabályokkal.  (Sajnos, nem lehet minden tényezőre kiterjedő szabályokat, törvényeket alkotni, mert az emberi találékonyság mások megkárosításában utolérhetetlen.) Vannak viszont olyan esetek, amikor az emberi társadalom törvényei nem is szankcionálnak olyan viselkedési módokat, amiket Jézus elítél. Pl. „A bolond gazdag” Lk12, 15-21, vagy „A kincsgyűjtés” Lk12,15-21 Más esetben viszont Jézus dicséri az előrelátó pénzügyi tevékenységet. Pl. a mínák, ill. a talentumok esetében: Lk19, 11-26, ill. Mt25,14-30.
Az előzőkben leírtak nem jelentik azt, hogy a gazdasági életben nincsenek gondok, problémák, anomáliák. Egy ilyen összetett, és ma már az egész világot behálózó tevékenység-komplexumban az a különleges, hogy egyáltalán működik. Ez annak köszönhető, hogy minden, a gazdaság körében tett, lépés a kölcsönös érdekek szerinti kompromisszumok eredője. Éppen ezért is „természetes”, hogy vannak benne anomáliák, téves, helytelen, olykor egyértelműen bűnös döntések, lépések is. Mivel a Világ gazdasági életében naponta több milliárd egyedi tevékenységi lépés keletkezik, és ezek döntő többsége a szabályoknak előírásoknak és kölcsönös kompromisszumoknak megfelelően történik, az egész működése nagyjából-egészében kiszámíthatónak, szabályozottnak tekinthető.
Viszont, különös tekintettel arra, hogy a mai gazdasági helyzet hazánkban, Európában, és az egész világban több működési anomáliát mutat, érdemes és szükséges ezekkel foglalkozni, és különböző mértékben ezek lehetséges megoldásaira rámutatni, elsősorban a már eddig bevált eredményes példákon bemutatva azokat. Természetes, hogy az eredményes megoldások ismerete nem elegendő a problémák megoldására, mert azok alkalmazásához mindenkor nagyfokú határozottság, szakismeret, bátorság és megfelelő politikai környezet szükséges. Nyilvánvaló viszont, hogy mindenkor és mindenhol vannak erre megfelelő szakemberek, csak rendszerint hiányzik az alkalmazásukhoz szükséges politikai bizalom. Vegyük tehát végig, milyen anomáliák jelentkeznek a legnagyobb súllyal a gazdaságban, és hogyan szokták azokat korrigálni.
Anomáliák: túltermelés, tőzsdei buborék, adósság, teljesítmény-hiány, erőforrás-hiány, erőforrás átrendeződés, gazdaság-szervezés hiánya, innovációs deficit stb.
Túltermelési válság akkor keletkezik, ha az emelkedő általános kereslet következtében túlságosan gyorsan emelkedik a termelés mértéke is. Például az Első Világháborút követő gazdasági fellendülést meglovagolva túlzottan megugrott a termelés volumene is. Az akkori hiányos piaci információk miatt, senki nem fogta vissza a termelést, várva, hogy azt helyette majd a konkurens cég megteszi. Sok áru eladatlan maradt, a cégek nem tudták fizetni az alkalmazottaikat, akik így vásárolni sem tudtak. A hiteleket sem tudták visszafizetni, így a gyártó/termelő cégek, a bankok és az alkalmazottak csődhelyzetbe kerültek. F. D Roosevelt amerikai elnök meghirdette a New Dealt, ami a gazdaságnak elsősorban állami infrastrukturális beruházásokkal való élénkítésén alapult. Aztán jött a Második Világháborúra való világméretű fegyverkezés, (szintén javarészt hitellel) és „a kocsi ismét vidáman szaladt”. A hiteleket pedig javarészt „elinflálták” (az infláció árán elértéktelenítették). És mivel a „hitel-valorizáció” (a hitelek értékének megőrzése) még nem volt törvényben következetesen végigvezetve, ezért a „számlát” (azaz, az inflációban elszenvedett veszteséget) a bankok és befektetési alapok ügyfelei: a betétes ügyfelek (a lakossági és vállalati megtakarítások, a pénzintézeti tartalékok, a nyugdíjbiztosítók, az egészségbiztosítók stb.) állták.
Tőzsdei buborék akkor keletkezik, amikor a részvények egy körét a nagy nyereség reményében túlértékelik. Ilyenkor a nyereségre vonatkozó remény elsősorban nem a részvények után várható osztalékra vonatkozik, hanem arra, hogy a viszonylag olcsóbban vett részvényeket drágábban lehet továbbadni azoknak, akik úgy gondolják, hogy a viszonylag drágán vett részvényeket még drágábban tudják továbbadni. (Ezt nevezik „tőzsdézésnek”.) Aztán, egyszer csak kiderül, hogy a részvény nem is hozhat annyi osztalékot, amennyit remélnek tőle. Ekkor a részvény ára visszaesik a valós értékére (vagy ez alá) így aki az eladási-vételi lánc végén van, csak nagy veszteséggel tudja a részvényeit eladni. Sokszor előfordul, hogy az eladó már ismeri az általa eladásra kínált részvény valódi értékét, de nem tájékoztatja erről a vevőjét. Az első ilyen híres részvény-bukás a Panama–csatorna építési részvényeinél történt, ezért hívják azóta is, az ilyen manipulációt „panamának”. Az utolsó ilyen nagy bukás az amerikai elektronikai-számítástechnikai cégek tőzsdei túlértékelésekor következett be. Ezért hívják azóta ezt dotcom bukásnak.
Az a hitelválság, aminek még ma sem látjuk a végét, hasonló módon keletkezett, mint a tőzsdei buborék. Ebben az esetben a hitelt kibocsátó értékelte túl a hitelt felvevő fizetési képességét. Mindkét fél, a hitelt kibocsátó (a hitelező) és a hitelt felvevő (az adós) egyaránt arra számított, hogy az adós fizetési képességei (kondíciói) a hitel lejártáig nem fognak romlani, sőt javulni fognak. Így az adós fizetése növekedni fog, és ha a hitelt valutában veszik fel, akkor a valuta átváltási kurzusa sem fog romlani, sőt javulni fog. Ha ezek az optimista előrejelzések nem válnak be, akkor az, mindkét fél kockázata. Az adós elveszíti a biztosítékul (zálogul) felajánlott vagyonát, a hitelező pedig a birtokába kerülő vagyontárgy értékesítése során csak a legritkább esetben jut a hitelezéssel kiadott pénzéhez.
Akkor egyáltalán, miért kötnek meg mégis egy ilyen hitelügyletet? Mert – normális esetben – nem következnek be a negatív események, és így „mindenki jól jár”. De hát néha „rossz idők járnak” a hitelezésre. A mostani hitelválság az USA-ban kezdődött úgy, hogy a kétes hiteleket „jó áron” (mármint eleve leértékelve) továbbadták tőzsdei módon, további befektetőknek. A hitelek később „dominók módjára” bedőltek. Hogy a bankok hitelezési képessége – az elszenvedett hatalmas veszteségek következtében – ne szűnjön meg, állami támogatást kaptak. Ez a válság átterjedt az egész világra, de elsősorban Európára, mert itt vették fel korábban a legtöbb „olcsó” hitelt. Eleinte úgy tűnt, hogy az adósság-válság károsultja elsősorban a lakosság. Ezért az állami intézmények különböző „mentőköteleket” nyújtottak a károsult bankoknak, ill. lakosoknak.
Később nyilvánvalóvá vált, hogy a valuták értékvesztése, és a banki veszteségek miatt, a kamatok mértékének soha nem várt növekedése következtében az állami hitelek finanszírozása is kétségessé vált. Pedig a korábbi „olcsó” hitelből az államok is bőven kivették a részüket. Például azért, hogy az állam a szociális kiadásokat, ill. az infrastrukturális fejlesztéseit (pl. autópálya építés) ebből fedezze. A hitel-kondíciók néhány év alatt lényegesen romlottak (mert megnőtt a hitel-kereslet). Így már az állam sem tudott könnyen segíteni a bajbajutott adósoknak és hitelezőknek. (Itt kell megjegyezni, hogy az ún. „olcsó” hitel abból származott, hogy az ún. „fejlődő országok” – elsősorban Kína – hatalmasra növekedett energiaigénye miatt a kőolaj ára irreális magasságba szökött. Az ebből származó extra-profitot – hogy értékét ne veszítse – az olajtermelő országok viszonylag olcsó kölcsönök kihelyezésébe fektették.)
Az érintett európai államok azért nem tudták/tudják könnyen visszafizetni hiteleiket, mert csökkent a gazdaságuk teljesítőképessége. Ahol a gazdaság teljesítőképessége csökkent (többek között Magyarországon), az a helytelen gazdaságpolitikának tudható be. Azért ennek, mert hasonló fejlettségű és méretű országok között vannak gazdaságilag jól és rosszul teljesítők egyaránt. Jól teljesítő országok Európában: Hollandia, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Németország, Ausztria, Lengyelország, és részben, Szlovákia. Tehát, az államok gyenge teljesítőképessége nem egy „török átok”. Ráadásul, pl. Finnország és Lengyelország nagyon megszenvedték a szovjet piac összeomlását, Németország pedig a Kelet-Németországgal való egyesítését, de helyes gazdaságpolitikával, nemhogy túlélték ezt, hanem innovatív gazdaságfejlesztéssel megerősödve kerültek ki a válságból.
A helyes gazdaságpolitikának sokféle – és országonként eltérő – módszerei vannak. Minden országnak magának kell kidolgoznia – de mindenképpen a máshol már bevált módszerek átvételével – a „kitörési irányokat”. Magyarországra vonatkozóan   mindenképpen meg kell állapítani, hogy az elmúlt közel 22 évben, nálunk, egyetlen kormány sem alkalmazta a már bevált és máshol már bizonyított megoldásokat. Szerintem elsősorban azért nem, mert induláskor ezek az intézkedések – a legszegényebbeket kivéve – mindenkinek felforgatná az addig megszokott életét, a gazdaságban levő pozícióját. Ahol ezeket a gazdasági változásokat bevezették, azok a változásokat bevezető kormány garantált bukásával járt (a proteszt szavazatok miatt) de a következő kormánynak – a mintaként említett országoknál – volt annyi józansága, hogy a változásokat érvényben hagyta.
Amint azt már említettem, egy ország gazdasági teljesítményének hiánya a helytelen gazdaságpolitikából ered. Könnyebb az olyan országok helyzete, amelyek olyan gazdag nyersanyagkinccsel rendelkeznek, mint Oroszország, vagy Ausztrália. Ezek is elronthatják a helyzetüket, mint pl. Oroszország tette a Szovjetunió felbomlásakor. Ők akkor – szerencsére – a privatizáció révén új forrásokat bevonva, helyreállították a kitermelést és szállítást. Más országok, másképpen oldották meg a problémáikat. Így pl. Finnország a kutatás-fejlesztésre szánt nagy ráfordításokkal, ill. a magas szintű oktatás kibővítésével érte el ismert eredményeit. Németország az ország műszaki színvonalának meglévő jó hírére alapozott export-fejlesztéssel, és a termelési/technológiai berendezések fejlesztésének, gyártásának és exportjának intenzív támogatásával érte el kiemelkedő gazdasági eredményeit. Lengyelország a termékeinek minél nagyobb feldolgozási fokával, azok tömeges, egységes, magas színvonalú gyártásával éri el egyre javuló gazdasági eredményeit. Egyik említett ország sem spontán érte el a jelenlegi pozícióját, hanem intenzív kormányzati felügyeletű gazdaság-szervezéssel. Ez nem merülhetett ki a puszta irányítással, tervezéssel, hanem a lehetőségek szakmai szintű felkutatásával, támogatásával, menedzselésével.
Egy ország gazdasági teljesítménye, a mai globális gazdaságban, elsősorban a nettó export mutatóban jelentkezik, ami magába foglalja a financiális egyenleget is. Ha ez az érték pozitív, akkor az ország gazdasági teljesítménye növekszik. Így több jut a lakossági fogyasztásra (ami ismét a gazdaság növekedését segíti) és – természetesen – az állami (adó és járulék) bevételekre. Ezzel – automatikusan – csökken az állam adóssága, javul a nemzetközi pénzügyi pozíciója. Erőforrásai növekednek, amivel együtt a nemzetközi politikai pozíciói is javulnak. Az így fejlődő államok – a mai, zárt egésznek tekinthető, globális gazdasági környezetben – csak a többi ország gazdaságának hátrányára fejlődhetnek. Mert amit az egyik országtól megvesznek, azt már nem veszik meg a régebbi eladójuktól. Ritka alkalom, amikor egy új, innovatív termék, vagy termékcsalád arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy a tartalékban levő, vagy eddig más célt szolgáló erőforrásaikat az innovatív termékre fordítsák. Ilyen alkalom volt a számítástechnika, a telekommunikáció, a személyszállítás terén bekövetkező alapvető piac-átrendeződés. Most van kibontakozóban az ún. „zöld termékek” piaca. Amelyik állam nem ismeri fel a kialakuló új trendeket, az lemarad az erőforrásokért folyó versenyben.
Egyetlen kiegészítés látszik még szükségesnek a helyes pénzügyi politikához: A kölcsön helyett eredményesebb megoldás a külső tőke bevonására a pénzügyi befektető - mint pl. a valutaalap -  bevonása. Ugyanis ebben az esetben a befektetést fogadó és a befektető „együtt sír, együtt nevet”. Ezért a pénzügyi befektető gondosan megvizsgálja a megtérülési feltételeket és csak olyan tevékenységeket engedélyez, amik biztonságosan eredményesek
. Az egyszerű hitelt nyújtó felmentve érezheti magát ez alól, hiszen a „záloglevél” birtokában „gatyára vetkőztetheti” az adóst. A befektetésnél viszont a befektetés alanya elveszíti az önállóságát, „szuverenitását”, viszont megmenekül az esetleg hibás döntések veszteségeitől. Ilyenkor sokszor a befektető „diktál”, és esetleg mindenkit magára haragít. A várható eredmény viszont, „önmagáért beszél”. Elárulom: ez volt a helyzet pl. Lengyelországban is. Melyik utat válasszuk? (Egyébként a talentumok példázatában az okos szolgák a befektetés módszerét választották.)
Ez a szöveg semmiképpen nem szolgál egy, az egyházak részéről az állam vezetése felé készítendő javaslatként, de a leírtak alapján – szerintem – összeállíthatók – alkalmanként „csepegtethető” – konkrét javaslatok a fenti anyag felhasználásával. Az ilyenek kitalálása, összeállítása, megszövegezése különösen jó alkalom lehet egy-egy keresztyén közösségi alkalomkor, a környező való világ és a Szentírási helyek (ezen belül különösen Jézus szavainak) az összevetésére, a megoldások keresésére és írásos megfogalmazására.
 

Címkék: válság infrastruktúra kovász beruházás működő tőke megtérülés erőforrások egyházi kompetemcia szentlélek sugallata szentírás tanítása gazdasági törvényszerűségek munkarő financiális eszköz működési anomália

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr944455245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.