Kiengesztelődés?

 2012.04.16. 16:05

Mottó: 2. Korinthus 5, 17-20.

KÍSÉRLET A SZENTÍRÁSI HELY KIFEJTÉSÉRE

A protestáns fordítású szentírásban a kulcsmondat így szól: Mindez pedig az Istentől van, aki nekünk adta a békéltetés szolgálatát. A magyar katolikus fordítás (mindegyike, a „kiengesztelődés” szó tekintetében egyformán) pedig így szól: De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott. Ha megnézzük az eredetiben, ill. más nyelvű fordításokban, akkor ezt találjuk: Görögül: katallásszón (fonetikusan átírva) Latinul: reconciliavit. Németül (Luther ford.) versöhnte. Angolul: changed us…into his friends. Ha a görög szöveget, ill. az idegen nyelvű fordításokat megkíséreljük szó szerint magyarra átültetni, akkor a következő értelmezéseket kapjuk: Görög: (Isten) barátságába vinni. Latin: helyreállítok, újra kiengesztelek, újra kibékítek, megbarátkoztatok. Német: kibékít, kiengesztel (teljesen szó szerint: fiává tesz). Angol: barátságába visz. Tehát, ha az eredeti szöveget megpróbáljuk értelmezni, akkor nehéz a helyes magyar értelmezést megtalálni.
Segíthetnek talán az evangéliumok ráutaló részei, mint pl. Mt 5,9, 5,23-26, 5,43-48. Vagy, mint Lk 6,27-42. Ezek azok az eligazító igehelyek, amik szerint kellene eljárnunk a gyakorlatban, Pál apostol szerint, aki azt írta: (Isten) reánk bízta a békéltetés igéjét. Úgy gondolom, hogy a páli szövegbe – Krisztus engesztelő áldozatára való utalás miatt – az engesztelés a szövegkörnyezethez jobban illő kifejezés. És hogyan tudhatnánk képviselni, megvalósítani a páli követelményt, a békéltetés/engesztelés szolgálatát? Talán, egy kissé önkényes kiragadás az emberi bűnök gazdag tárházából, de a szó-analógia miatt kézenfekvő az emberek egymás közötti békétlensége, ellenségessége miatt az Istennel való békéltetés/engesztelés fő feladataként az emberek egymás közötti megbékélése/engesztelődése válhat az Istennel való megbékélés fő feltételévé.
A már korábban idézett – Mátéhoz, ill. Lukácshoz tartozó igehelyek – jó gyakorlati példákkal illusztrálják az embertársunkkal szembeni viselkedés jézusi normáit. Érdekes módon, egyetlen esetben sem kétirányú a cselekvés. Egy megbékélés pedig kétirányú kellene, hogy legyen. Itt mutatkozik meg az engesztelés, engesztelődés fogalom bevezetésének előnye. Engesztelés, engesztelődés esetén – legalább is a magyar fogalmi kapcsolatban – a békéltetésnek áldozathozatali jellege van. És a „békéltetés szolgálatának” ez a reálisabb helyzeti környezete. Ugyanis, a békéltetés kezdeményezőjének – az esetek nagy részében – nem sok reménye van a másik fél tényleges megengesztelődésére, hacsak nem a kezdeményező (mintegy önmagát megalázva) csak a saját maga által elkövetett (vélt, vagy valós: mindegy milyen) bűnöket magára vállalva kéri a másik fél kiengesztelődését. Normál (hétköznapi) esetben, mindez lehetetlen, nonszensz, a saját „emberi méltóságom” (becsületem) megcsúfolása. Mindez csupán Krisztus keresztáldozatának fényében nyerheti meg az értelmét. Ezért kulcsmondat, amit Pál erről ír.
Áttérve a „hétköznapi” gyakorlatra: Akár az egyének, akár valamiféle emberi csoportok között tele vagyunk a bántódottságunk, megbántottságunk tüskéivel. Vannak ezek között „betokozódott” régi tüskék, amik csak különleges alkalmakkor fájnak, szúrnak, és vannak olyanok, amik szinte mindig sajognak. Vannak olyanok is, amik szinte viszketnek, várva, hogy valaki megpiszkálja azokat. De szinte mindig meg vagyunk győződve arról, belém döfték a tüskét, és én legföljebb csupán egy nagyon kicsit szúrtam a másikon, (sőt, rendszerint nem is én voltam, hanem valaki más) aminek a nyoma a másiknál már régen be kellett, hogy gyógyuljon.
Isten előtt mindenki egyszer el kell, hogy számoljon a tüskéivel. Furcsa módon azokkal is, amiket magában érez, mert ha nem tartogatná, ápolgatná, azok már régen kihulltak volna, és a helyük sem látszana. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha én kiengesztelődtem volna. (Tehát a másik iránti kiengesztelődésem a feltétele az engesztelés szolgálatába való belépésemnek.)
A tüskék kipiszkálására – saját tapasztalatom szerint – nem elegendő az (akármilyen szigorú) önvizsgálat, ehhez közösség kell. Ez „csoportterápia”. „Kibeszéléssel” lehet megtalálni a tüskék gyökerét és kihúzni azokat. Javaslok egy olyan beszélgetés-sorozatot, ahol számba vennénk a tüskéket, minden egyes alkalmmal egyenként „kibeszélnénk” egyes tüskéinket, ahol minden alkalommal lenne (egy, vagy több) „elővezető”, és lenne (egy, vagy több) „oppozitor”. A sorozat elején meg lehetne állapodni a tárgyalandó tüskékről, azok tárgyalási sorrendjéről. Erősen remélem, hogy ez egy olyan témakör, ahol mindenki - illetékesnek tartva magát - hozzá fog szólni. Adnunk kell néhány hetet arra, hogy a felvetésen gondolkozzunk és valamilyen eredményre jussunk. Az ÚR kegyelme legyen minden munkánkon!

Címkék: kibeszélés csoportterápia tüskék kibékítés kiengestelés megbocsátás bocsánatkérés nélkül jézusi norma önmagam megalázása betokozódott tüskék

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr264454789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.