Jézus arcai


 

Akik gondosan áttanulmányozták az Újszövetséget,

azok számára jól látható, hogy a szinoptikusokban, János evangéliumában, ill. Pál leveleiben Jézusnak három, karakteresen eltérő arca látható. Az újszövetségi kánon összeállítói úgy döntöttek, hogy mindhárom arca igaz és egyenértékű. Utána néhány száz évig azzal foglalkoztak, hogyan hangolják össze ezeket a helyenként igen eltérő, sőt ellentmondó vonásokat. Felmerült bennem, hogy esetleg a három közül csak az egyik, vagy csak kettő az, ami közel áll a valóságoshoz. Tudom, ez egyáltalán nem egyéni lelemény, hiszen Markion már az első században kísérletezett hasonlóval (amíg jól el nem verték rajta a port). A 19-20-adik században felvirágzott Szentírás-kutatás viszont sok tabut megdöntött. Ezek a kutatók viszont (bölcsen) nem értékelik a vizsgált szövegeket a mondanivaló tartalmára vonatkozóan, így nem nagyon bántják ma már őket a kutatásaikért. Csak a teológusok nagy része aggódik – nyíltan, vagy csak magában – hogy a „redakciós korrekciók” nyilvánosságra kerülése miatt ne kelljen átépíteni a teológia nagy nehezen kiegyensúlyozott építményét.


Pál apostol Jézus-képe

az írott források közül a legrégebbi. Talán ezért és korai elterjedtsége okán nyert akkora tekintélyt a korai egyházban. Mondandója kikerülhetetlenné, vitathatatlanná vált. Három fő téma köré csoportosítható leveleinek tartalma:
• a törvény, bűn, megváltás, kegyelem viszonyának kifejtésére,
• pasztorációs, életviteli, erkölcsi tanácsaira és
• saját keresztény életének, belső küzdelmeinek megvallására.
Pálnál nem Jézus beszél (1 Kor 11,24-26-ot kivéve) hanem Jézusról beszél – az ő sajátos szemlélete szerint. Hogyan gondolkodott Jézus, mit tanított, abból Páltól nem sokat ismerhetünk meg. Pál kezdettől meglévő nagy tekintélye az első időkben valószínűleg elsősorban pasztorációs intelmeinek és erkölcsi tanításainak köszönhető. Később a nagy misztikusok is Pál személyes vallomásainak nyomán haladtak. A reformáció újra felfedezi Pál leveleit. A reformációban Pálnak a törvény, bűn, megváltás, kegyelem köréről vallott tanítása vált központi tanná. Ennek a kérdéskörnek a fontossága Pálnál érthető, hiszen ő egy törvénytisztelő rabbiból lett Jézus-tanítvánnyá. Meg kellett magyaráznia saját magának, miért nem érvényesek többé Jézus tanítványai számára a mózesi (és a később rárakódott) – gyakorlatilag teljesíthetetlen – törvények. Szüksége volt a törvényszegés bűnéből való szabaduláshoz a megváltás-tanra. Jézussal ellentétben nem tudta érvénytelennek tekinteni a mózesi szabályokat. Jézus csak az embertárssal kapcsolatos törvényeket erősítette meg (Megmondatott…én pedig azt mondom…) a többire pedig kimondta: „A szombat lett az emberért, nem pedig az ember a szombatért.”


János evangéliumában

jóformán csak Jézus beszél. Ahogyan magyarázzák: ebben az evangéliumban „Jézus kijelenti benső valóságát”. Jánosnál – a szenvedés-történetet kivéve – csupán 6-7 történet található a szinoptikusokból. Jánosnál Jézus nemcsak Isten Fia, hanem Ő és az Atya egy, és az Atyától jött és oda is megy vissza. Amit az Apostoli Hitvallás Jézus istenségéről állít, az már mind benne van János evangéliumában. A csak Jánosnál olvasható történetek hasonló szelleműek, mint a szinoptikusoknál találhatók és a közös anyag (elsősorban a szenvedés-történet) sem tér el lényegesen a szinoptikusokétól, de a saját tanító jellegű, Jézusi szövegek lényegesen eltérő Jézus-arcot mutatnak. Jánosnál pl. sok esetben Jézus szavai az Ószövetségben az ÚR önmegjelölésére használt „Én vagyok…” szavakkal kezdődnek, továbbá Istent többször „az én Atyám”-ként nevezi meg.
A szinoptikusokban Jézus magát rendszeresen és hangsúlyosan Emberfiának mondja és nem fogadja el a messiási címeket. Ez lehet taktika is, hiszen mikor a Nagytanács előtt kérdezik, és már befejezettnek tekinti tanítói működését, nyíltan megvallja, hogy ő valóban Isten Fia. Fiúság-tudata jogos és hiteles, mert férfi közreműködése nélkül fogant a „Szentlélek erejéből”.

A szinoptikusok egymástól való eltérései

nagyrészt a megcélzott olvasói kör különbözőségéből adódnak. Máté és Lukács az általuk megismert és hitelesnek tartott szövegek egybeszerkesztésével a lehetőség szerinti teljességre törekedtek. Bár Lukács az ajánlásában a „kétségtelen valóság” ismertetésére vállalkozik – de különösen a gyermekség-történetekben – jól láthatók a kiszínezés, valamint a bővítő jellegű szerkesztés nyomai. Mivel Márk szövegét a két másik szinoptikus lényegében korrekció nélkül átvette, Jézus tanítása ebben a részben legfeljebb csupán a szájhagyomány által szenvedhetett némi torzulást. Bár Márknál is található néhány „anakronizmus”, mint pl.: „…vegye fel a keresztjét…” (Mk 8,34). Az akkori izraeli környezetről szerzett más ismeretek alapján nyugodtan állítható, hogy a szinoptikusok által közösen jegyzett, szóban áthagyományozott szöveg – különösen, ha benne gondolatritmus van – torzulás nélkül több nemzedéken át is megmarad. Részben ugyanez állítható Máté és Lukács közös, ill. mindkettőjük saját anyagáról, különösen ott, ahol Jézus váratlan, az elvárttól eltérő szavai olvashatók. (Mt 15,24-38, Mt25,31-46, Lk 6,24-25) Tehát, ha Jézus valódi arcát akarjuk megismerni, azt talán a szinoptikus evangéliumokból láthatjuk meg a leghitelesebben.
 

Címkék: pál apostol szerint jános evangéliuma szerint szinoptikus evangéliumok szerint jézus valóságos arca

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr14343275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.