Jézus azt ígérte: a mennyei Atya meghallgat minket

„Kérjetek és adatik nektek…” (Mt 7,7-11) Ez, és a párhuzamos ige-hely Lukácsnál, valamint az ugyancsak erre az ígéretre vonatkozó részek, mint például a gonosz bíróról szóló példázat, ugyancsak a legtöbbet idézett részek közé tartozik. Ráadásul, akik idézgetik, komolyan meg vannak győződve arról, hogy ez, amint le van írva, az úgy igaz.
Vannak-e egyáltalán ima-meghallgatások? Ezrek és ezrek tanúskodhatnak róla minden nap, szerte a világban, hogy valaki meghallgatta az imádságukat. Viszont százszor, ezerszer, vagy még sokkal többször annyian vannak azok, akik arról tanúskodhatnak: nem hallgatták meg az imádságokat. De miért nem? A válaszok ősidők óta ugyanazok: (1) Nem volt elég hite, kitartása az imádságban annak, aki kért. (2) Nem volt Isten akarata szerinti, amit kértek. („Amit kértek az én nevemben…”) (3) Nem ahhoz fordultak, akihez kellet volna.
A meg nem hallgatott imádságok (a nem teljesített kérések) tekintetében nem szoktak „statisztikát készíteni”, hogy ezek közül hány volt olyan, ami a fenti kifogások szerint „nem volt jó ima”, de mindenképpen sok ember hitét teszi próbára, ha nem teljesül az, amit az imádságában kért. Pedig igen sokszor az illető, vagy a családja számára létfontosságú, amit kért. És aki kért, igazán és mélyen hitt abban, hogy kérése teljesül, hiszen olyan sokan bíztatták: aki hittel és kitartással kéri, azt Isten meghallgatja. És mégsem teljesül a kérése. Vannak viszont olyanok, akik ima-béli kérése rendszeresen teljesül. Hol itt az igazság? Bizony, a lelkészek és más lelki vezetők sokszor szembesülnek ezzel a kérdéssel. Mennyivel könnyebb a mozlimoknak! Allah akaratát nem tudhatjuk és nem is ígéri, hogy a kéréseinket teljesíti. Csak, ha Ő akarja (ins’Allah!)
Kálvin is megoldotta, mondván, hogy amit Isten elhatározott, azt Ő meg nem változtatja, és bírálni sem lehet Őt ezért.
Ide kívánkozik egy kis részletesebb vizsgálat arról, hogy a kérések teljesülése mennyire eltérő formákat jelent. A legerősebb kérés-teljesítési fokozat az, amikor a kérés teljesítése ellenkezik a fizikai törvényekkel (ez az igazi „csoda” kategóriája). Ilyen Jézusnak az a példája, amikor mustármagnyi hittel a hegyeknek a tengerbe mozgatását említi lehetőségként. Következő fokozatot elsősorban a csodálatos gyógyulások köre jelenti. Erre a fokozatra elsősorban a rendkívüli módon aktiválódott biológiai regenerációs képességek a jellemzőek, azok, amelyek létezéséről sincs tudomásunk a hétköznapi életben. A harmadik fokozat talán a legrejtélyesebb. Ez az, amikor a kérés teljesítésében szerepet játszó személyekben váratlanul olyan indíttatás, ötlet, gondolat jelentkezik, ami olyan cselekvésre ösztönzi őket, ami a kérés teljesülését biztosítja, vagy lehetővé teszi. Ez nem rendkívüli erők műve, hanem „csupán” rendkívüli információk megjelenése a szükséges helyen és időben a kiválasztott személyek gondolataiban. (Ezt a Szentlélek inspirációjának, vagy nagy energiájú gondolat-átvitelnek is lehet felfogni.)
Lehet azért egy eddig szokatlan válasz is. Nem Isten cselekszik az „ima” hatására, hanem azok a (transzcendentális) erők, amiket a kéréssel működésbe hoztak (aktivizáltak). Lehet, hogy Isten adja a kérőnek azt az erőt, de lehet, hogy képessége van ilyen erők „működtetésére” És az is lehetséges: nincs mindenkinek ilyen képessége. Esetleg egyesek jó lelki erőben meg tudnak valamit tenni, míg más alkalommal, amikor „nincsenek formában”, nem képesek rá. És ez a képesség gyakorlással („tréninggel”) fejleszthető. Ha ez igaz, akkor ez tiszta ezotéria! Ha ezen belül az is igaz, hogy nem Isten adja az erőt, hanem annak használata az én képességeim és akaratom függvénye, akkor akár rosszra is felhasználhatom ezt az erőt. Hátborzongató távlatok! Pedig vannak jelek, hogy ilyen is lehetséges. Van-e olyan keresztény kutatás, ami becsülettel, komolyan – és bátran – foglalkozna ezzel a lehetőséggel?
Van azért az előbbiekben felvetett kérdésekkel kapcsolatban egy vigasztaló momentum is: vannak nem kért és nem várt jelek (jelenségek, csodák) is. Ezek kizárólag keresztény környezetben léteznek és jellemzően és egyértelműen Istenre, mennyei Atyánknak az irántunk való szeretetére utalnak. Ezek közül messze a legfontosabb Jézus feltámasztása. Azt hiszem ez a legméltóbb befejezése ennek a kérdéskörnek a lezárására.

 

Címkék: ezotéria inspiráció akarat csoda képesség hátborzongató vígasztalás jézus ígérete ima meghallgatás hit próbája csalódás istenben isten igazságossága nem ígéri téves magyarázat allah akarata váratlan gondolat feltámasztás

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr194337005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.