Jézus, amikor még közöttünk élt, azok, akik Vele találkoztak, nem tudták kivonni magukat rendkívüli hatása alól. Ahol megjelent, már személyiségének ereje valamilyen állásfoglalásra késztette a vele kapcsolatba kerülőket. Ha pedig megszólalt, ez a hatás felerősödött. Szavait olvasva, ma sem tudjuk hatása alól magunkat kivonni. Érdemes részletesebben megvizsgálni, milyen volt a Jézus és a környezete közötti kommunikáció – már ami az evangéliumokban ránk maradt abból.


Prológus

Adventben újra és újra átéljük azt a várakozást, amit Izrael igazai éreztek a Szabadítóra várva Jézus születése idején. Erről a várakozásról és annak remélt beteljesedéséről szól a Magnificat Szűz Mária ajkáról: „Magasztalja lelkem az Urat…” (Lk 1,46-55), de erről szól a Lukácsnál olvasható másik két, himnusz jellegű prófécia is (1,68-79, 2,29-32). Ami ezekben szerepel, abból kevés valósult meg ez ideig – már ami az emberi, földi dimenziókat illeti. A mai, kereszténynek mondott Világban most is sokszor elhangzik a Keresztelő János tanítványai által feltett kérdés: „Valóban te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Mintha Jézus megtestesülése után 2000 évvel ismét más „eljövendők” után kutatnának a „keresztény világ” népei. Nézzük hát a történet, az Evangélium, az Örömhír, az Isten Országa elterjedésének és megprófétált, mindmáig csak várt kiteljesedésének a kezdeteit!

Hogyanszólt, mit tett Jézus az emberek előtt?

Ahogyan az evangéliumok bemutatják, általában Jézus vagy tanítóként lépett fel egy nagyobb csoport előtt, vagy párbeszédet folytatott a környezetében levőkkel. Amit az evangéliumok megőriztek Jézus szavaiból, abban vannak Atyjához szóló rövid fohászok is (pl. „Hálát adok neked Atyám…”), vagy spontán felkiáltások („Meddig kell még…”, „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki…”). Egyetlen hosszabb imája olvasható csak, az is Jánosnál (17. rész). Jellemző, hogy Jézus, ha megszólít valakit, az egyben meghívás is a követésére, de legalább a vele való étel-közösségre (Zákeus). Jézusról egyetlen alkalommal maradt fent, hogy kért valamit: vizet kért a samáriai asszonytól. (Talán ide lehet még sorolni azt, amikor – Máténál – Jézus így kéri a Keresztelőt: „engedj most…”) Jézustól annál többen kérnek. Jézus a kéréseket igen ritkán utasítja el. Ezek az elutasítások viszont annál emlékezetesebbek: „Nem jöttem, csak az Izrael juhainak…”, „…de nem adatik nekik más jel…”, „Ki az én anyám…”, „Távozz tőlem, Sátán…”, „Nem tudjátok, mit kértek…”. A legmegrendítőbb, ha Jézus nem válaszol semmit a kérdezőnek (Heródes előtt). Különösen érdekes, mikor Jézus úgy válaszol, hogy nem is kérdezik, csak egymás között beszélgetnek (pl. a tanítványok, vagy a farizeusok). Ezek azok az esetek, amikor Jézus mond, vagy tesz valamit és az őt figyelők nem értik, mit miért tett, ill. mondott. Jézus figyel rájuk, és nem hagyja őket meg a tanácstalanságukban. A Bibliában leírt esetek többségében mégis Jézust szólítják meg valamilyen kérdéssel, vagy kéréssel. És Jézus ekkor segít. Sokszor szinte a teljes kimerülésig. Többször leírják az evangélisták, hogy Jézus elvonul a tömeg elől imádkozni, vagy csak pihenni. Ha kérik, szívesen beszél az emberekkel, vagy ha sokan gyűlnek össze, szól hozzájuk, tanítva őket. Kikhez nem szól Jézus? A „hatalmasokhoz”, sőt, határozottan kerüli őket. Ha keresik, egyenesen „emigrál” előlük (a Jordánon túlra, vagy Tyrus és Sidon vidékére), megvárva, hogy elcsendesedjenek a reá vadászók. Leírják az evangélisták, hogy bár közvetlenül nem kérik rá, mégis segít a szenvedőn (Péter anyósának meggyógyítása).
Különösen érdekes, hogy a környezet hogyan fogadja azt, amit tesz, vagy mond. Ha tanít, a hallgatói hosszú ideig hajlandók hallgatni, akár étlen-szomjan is. Ha még meg is vendégeli őket, mint a csodálatos ételszaporítások alkalmával, még királlyá is akarják koronázni. Ha tetteiben eltér a törvény betűjétől (szombatnapi gyógyítások, kalásztépés, vagy együtt étkezés a nyilvánvaló bűnösökkel) a Törvény betartásán őrködő farizeusok, írástudók rögvest szembeszállnak vele, jó alkalmat adva arra, hogy elmondhassa, mi a véleménye a Törvény betűje (szó szerinti értelmezése) és a szelleme (Isten valódi akaratára való figyelés) között. A „jó” emberekkel olykor kurtán-furcsán elbánik („Jó mester…”, „Mester, követlek…). A vele kapcsolatba kerülő nyilvánvaló bűnösöknek viszont soha nem hánytorgatja fel korábbi életüket, nem is kér tőlük formális bűnvallást, de bűnbocsánatot hirdet a hozzá forduló bűnösnek, betegnek egyaránt – a jelen levő vallási vezetők legnagyobb megbotránkozására.
Figyelemreméltó, hogy az evangéliumokban bűnvallomással csak a jobbik lator fordult Jézushoz. No meg Péter, a csodálatos halfogás után, de ő mindjárt el is küldte Jézust: Távozz tőlem, mert én bűnös ember vagyok! De Jézus tanácsot is adott a bűnbánat helyére: A tékozló fiú atyjához megy: Atyám vétkeztem… Végeredményben a velünk haragban levővel való kibékülést is idesorolhatjuk: békülj ki előbb atyádfiával… Jézusnak ezek kinosan teljesithető kivánságai nagyon fontos, hogy megvalósuljanak az életünkben. Elsőként az embertársunktól kell bocsánatot kapnunk, őt kell kárpótolnunk, csak azután fordulhatunk bocsánatért a mennyei Atyához.

Mit látott a környezete Jézusban?

A szélesebb kör a gyógyítót, esetleg a „hatalommal szóló” tanítót. A tanítványi kör egyre inkább a Messiást. (Hogy ezen belül milyen Messiást, abban nem egyformán vélekedtek, különösen nem úgy, mint Jézus) A vallási vezetők Jézusban egy többé-kevésbé eretnek tanítót, később egy veszélyes lázadót láttak. Hogy azok, akikkel Jézus kapcsolatba került, mennyire nem értették, jellemző az őt gyerekkorából ismerők reagálása a nyilvános fellépése után. A legközelebbi rokonai, mint elmeháborodottat akarják hazavinni a sikeres tanítót és a sok ember által keresett dicsért gyógyítót. A falujabeliek pedig, amikor a prófétai szöveget a helyi zsinagógában felolvasva bejelentette: „Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára” – a szakadékba akarták lökni. A tanítványai sem értették meg sokszor Jézust és ennek sok epizódja maradt fenn az evangéliumokban. Sokszor csitítják a Jézushoz fordulókat, máskor durván el is akarják távolítani a közeléből, legyen az gyermek, koldus, vagy beteg. Sokan elhagyják, mert túl szigorúnak tartják erkölcsi követelményeit. Az őket be nem fogadókra kozmikus katasztrófát kívánnának. Versengenek egymással – még a rokonaikat is mozgósítva érdekükben – a Jézus (közelinek és eviláginak gondolt) uralomra kerülése utáni „jó zsíros állások” elnyerése érdekében. Még a mennybe menetele előtti pillanatokban is arról faggatják: „Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izraelnek?” Nem csoda, ha Jézus időnként kifakad rajtuk: „…meddig leszek még veletek? Meddig tűrlek még titeket?” Általában: többen a tanítványául szegődtek, sokan hallgatták tanítását, tömegesen hozták hozzá a betegeiket gyógyítani, de a legközelebbi tanítványai is csak néha, villanásnyira ismerték fel igazi valójában („Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”)

Mit akart Jézus?

Saját szavai szerint: „Megkeresni Izrael elveszett juhait, hirdetni Isten kedves esztendejét.” Jézus hogyan foglalta össze a tevékenységét, amikor Keresztelő János tanítványai erről faggatták? „Menjetek és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak és sánták járnak, leprások tisztulnak meg és süketek hallanak, halottak támadnak fel és szegényeknek hirdettetik az evangélium és boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”
Jézus fellépésének kezdetétől két tábor alakult ki körülötte: akik vártak tőle valamit és akik helytelenítették, sőt szembe szálltak azzal, amit hirdetett, vagy tett. Az ővele szimpatizálók felől nézve Jézussal „szaladni látszott a szekér”. Ennek a látszólagos sikernek két csúcsa van: először, amikor visszatérnek a tanítványok a missziós útjuk után, másodszor a jeruzsálemi bevonuláskor. De akik látszólag rajongtak érte, azok sem értették. Evilági uralmat vártak tőle. Közben szaporodott szkeptikusok tábora: „…vagy mást várjunk?” Nem értették, hogy Jézus programja, evangéliuma, örömhíre elsősorban a szegényeknek szól. Nem evilági, nem a „mostról”, hanem a „majdról” beszél. („Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert megelégíttettek.”) Ez a „majd” mégis itt van közöttünk: „Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek (már itt és most) az Isten országa”. (A magyarban ki nem fejezhető paesens futurum.) Mikor Jézus kiküldi tanítványait, így szól: „hirdessétek: egészen közel van már a mennyeknek országa!”.
Ahogyan Jézus halad az útján, újból és újból tapasztalja, hogy hiába hirdeti Örömhírét, csak igen kevesen fogadják be (mint Zákeus), inkább szomorúan (mint a gazdag ifjú) otthagyják. Esetenként meg is botránkoznak benne (mint a farizeusok). Jézus elszomorodik, látva vakságukat és süketségüket. („…Furulyáztunk nektek és nem táncoltatok, siratót énekeltünk és nem gyászoltatok.” És: „Jaj neked, Korazin, jaj neked Bétsaida!…Vagy: „…Jeruzsálem, Jeruzsálem,…hányszor akartam összegyűjteni fiaidat,…de nem akartátok!”) Jézus tudja: a konzervatív, tradicionalista szellemű vallási vezetők nem hagyják sokáig „lázítani a Törvény ellen”. Többször külföldre menekül (Tyrus és Sidon vidéke, ill. a Dekapolis) a tanítványaival az őt elfogni akaró vallási vezetők elől, de ezzel csak halogatja a végkifejletet, a vértanúhalált, amit többször is előre jelez a tanítványainak. Izrael vallási vezetői azt hitték, a világi hatalmukra tör, amikor olyan keményen bírálja őket, pedig „csak” a mennyei Atyja uralmát kéri számon a szíveken és a cselekedeteken. Földi működésének végére látszólag minden csődbe ment: még az addig őt hozsannázó nép is ellene fordult. „Feszítsd meg”-et kiáltott rá, még a kereszten sem szánta meg, hanem gúnyolta: „Szállj le a keresztről…”. Ekkor úgy látszott, már a mennyei Atyja is elhagyta. De Jézus már ekkor elkezdte gyűjteni a mennyei társait: „Még ma velem leszel a Paradicsomban!”
Jézus feltámadása utáni szavaiból nyilvánvalóvá válik, végkép leszámolt Izrael elsőbbségével: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…”. Tanúul hívta őket, hogy „megtartsák mindazt, amit parancsolt”, hogy hirdessék az örök élet örömhírét és a feltételek, válogatás nélküli cselekvő szeretetet. Ennek hirdetése saját erőből nem megy. Jézus már a tanítványok első kiküldésekor a földi komfort elhagyásán („…se tarisznyát, se sarut…”) túl a nehéz esetekre a böjtölést (az önmegtartóztatást) és az imát (a mennyei Atyával való intenzív kapcsolatot) írja elő. A mennyei Atyjához távozott Jézus ezen fölül megígéri a Szent Lelket, aki erőt ad és „…megtanít, mit mondjatok.” Az Örömhírről  szóló tanítás el is kezdett gyorsan terjedni, de a több évszázados üldözés, elnyomás következtében eluralkodott a későbbi tanítványokon a nyugalomra, a biztonságra törekvés, az állam védőernyője alá húzódás és az állami anyagi és törvényi támogatás iránti igény. (A konstantinusi korszak, aminek mindmáig nincsen vége.)


Epilógus

Ebben az államilag garantált biztonságban a „keresztény Európa” szép lassan kiépítette a maga komfortját – az úgynevezett „európai civilizációt”. („Uram, jó nekünk itt lennünk…készítsünk itt három sátrat…”) A „keresztény világ” – néhány megszállott kivételével nem veszi fel a küzdelmet a civilizációt (polgárosodást) átvevő, de a „gyűlölet evangéliumát” gyakorló és abban hívő más nemzetekkel. A „gyűlölet evangéliuma” így szól: Gyilkolj, pusztíts, hogy rettegjenek tőled a népek, és ha „hősi halált” halsz, a „mennyországodba” jutsz ezáltal. A „Pusztító utálatosság” jele (a félhold?) már megjelent a „keresztény világ” egén. Az reszket, fél, bezárkózik, de a hatalmasainak az eszébe sem jut, hogy csak az aktív, cselekvő, áldozatos szeretettel lehet a gyűlölet és erőszak „vallásának” elterjedése, eszkalációja ellen védekezni. Mert ez kockázatos, mert ez áldozatokat, a komfortról és a biztonságról való lemondást kíván. Inkább átveszi a „szemet, szemért” elvet, sőt feltalálta az „erőszakot megelőző erőszak” módszerét is, ezáltal tovább eszkalálja a „gyűlölet evangéliumát”, végképpen hiteltelenítve az áldozatos szeretet Evangéliumát. A mai keresztények igy várják a „szeretet ünnepét”, Karácsonyt is.
 Ezek után az sem lenne meglepő, ha a könnyező Szűz Mária képek után a protestáns templomok feszület-Krisztusai is vérrel könnyeznének.

 

Címkék: élő tanúság emberi jézusnem szokványos viselkedés nem értik jézust mit akart jézus bűnösök barátja

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr574336876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.