Az evangéliumok keletkezési folyamata


Miért fogtam bele?

Alapvetően az késztetett a témával való foglalkozásra, hogy már egy ideje erősen zavart: hogyan lehetséges az, hogy Pál apostol levelei, illetőleg az evangéliumok között gyakorlatilag semmilyen egymásra hatás nem fedezhető fel és nem találtam erről szóló tanulmányt. Miért érdekel „Az evangéliumok keletkezési folyamata”? Azért, mert minden ilyen és ehhez hasonló vizsgálat közelebb visz Jézus személyes megismeréséhez. És mennél jobban ismerem (ismerni vélem?) Jézust, annál közelebb érzem magamhoz. És akit közel érzek magamhoz, azt tudom szeretni igazán. És Jézuson keresztül tudom szeretni igazán az Atyát. És meg van írva: „Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből…”.
Visszatérve Pál és az evangéliumok kölcsönhatásának témájára, meg kell állapítani, hogy valaminek a hiányát sokkal nehezebb bizonyítani, mint a meglétét. Különösen egy kívülálló, laikus, a Szentírás-tudományokban műveletlen dilettánsnak. Végül hadd mondjam el, hogyan jutottam arra a gondolatra, hogy az evangéliumok keletkezési folyamatának vizsgálata visz közelebb Pál apostol levelei és az evangéliumok közötti kapcsolat hiányából eredő – legalább is számomra fontos – problémájának megoldásához? Memoárok, visszaemlékezések valóságtartalmának ellenőrzésekor sokszor tapasztalható, hogy az emlékezetből leírtak hitelességéhez kétség fér. Sokszor megdöbbentő, amikor a meglévő, hivatalos, korabeli írásos dokumentumokat a visszaemlékező, valamint más kortársak által leírtakkal összevetik. Sokszor közel sem járt az írott, hiteles információkhoz, amit emlékezet és „szájhagyomány” alapján leírtak! Ezért aztán elhatároztam, hogy megkísérlem rekonstruálni, milyen lehetett a Jézusról szóló híradások – az evangéliumok – keletkezési folyamata. Utána ebből kiindulva talán már közelebb kerülhetünk a páli levelek és az evangéliumok függetlenségének probléma-megoldásához.

Van-e kapcsolat a páli levelek és az evangéliumok között?

Először kezdjük a páli levelek és az evangéliumok közötti párhuzamokkal: (1) 1Kor.11,23-25, az Úrvacsora szereztetése. Honnan vette Pál: „Mert az Úrtól vettem”. Közvetlenül!? (2) 1Kor. 15,3-8, Jézus feltámadása utáni megjelenései. Bizony ez – a feltámadás tényének közlésén túl – erősen eltér az evangéliumoktól, és a szöveg szerint: „kaptam”, tehát valamilyen személyes közlésre hivatkozik itt Pál.
Annál nagyobb a két szentirási könyvcsoport közötti különbözőség. Így például, Jézus is, Pál is hivatkozik Ószövetségi igehelyekre, de egyetlen megegyező hivatkozást sem találtam. Jézus erkölcsi tanítása során sokszor az ószövetségi hivatkozással kezdi, majd vagy az ellentettjére vált át („…de én azt mondom nektek…”), vagy pedig megszigorítja azt („Én pedig azt mondom nektek…”). Pálnál az erkölcsi tanítás során nem szokott hivatkozni más autoritásra, még akkor sem, amikor az ószövetségi eredet nyilvánvaló (1Kor.11,4-10). Lukács evangélista többször sző a szövegbe ószövetségi ihletettségű, himnikus jellegű próféciákat, imákat (Lk.1,13-17, 1,30-33, 1,42, 1,46-55, 1,68-79, 2,10-11, 2,14, 2,29-32, 10,21-22, 19,38). Pál apostol is szereti a himnikus szövegeket, de egyrészt maga költi azokat, mint pl. 1Kor.13-ban, vagy pedig – valószínűleg őskeresztény – liturgikus szövegeket vesz át, mint pl. Ef.5,14b, Phil.2,6-11. Pál apostol leveleinek az evangéliumoktól eltérő szemléletének, tanításbeli hangsúly-különbségeinek részletezése messze túlmutat ennek a résznek a feladatain.

Ahogyan egy történet írásbelivé lesz

Visszatérve a fejezet elején vázolt problémára, a személyes visszaemlékezések hitelességének vizsgálata során válik nyilvánvalóvá, mennyire torzulhat az emberi emlékezet alig néhány év alatt. Ennek mintegy ellentmondva, viszont az is látható, hogy egyes emlékek, ha önmagukban érdekesnek tűnnek, vagy a visszaemlékező – nógatásra, vagy önszántából – többször elmondja ugyanazon személyeknek ugyanazt a történetet, mennyire elevenen és sokszor eléggé hitelesen megmaradnak azok. Így aztán nagyon fontossá vált számomra, hogy egy történet többé-kevésbé torzítatlan fennmaradásának feltételeivel részletesebben foglalkozzam. Az általam elérhető, nem csekély és eléggé korszerű – részben összefoglaló, enciklopédikus jellegű – irodalom tanulmányozása közben azt tapasztaltam, hogy – a nyilván már az eredményeket közlő – az evangéliumok keletkezésével, írásba foglalásával foglalkozó tanulmányok nem említik a történéstől a végleges, írott szöveg kialakulásáig terjedő, hosszú – és lehetőségeit tekintve igen változatos – folyamat lélektani és szociológiai elemeket is szükségszerűen alkalmazni kényszerülő

elemző vizsgálatát.

A folyamat szereplői: (1) a történésben részt vevő személyek, (akik egyben a történés tanúi) (2) a történésről szóló elbeszélés hallgatói, (akikből egy, vagy több személy az elbeszélés esetleges lejegyzője). A tapasztalat azt mutatja, hogy egy történés annál jobban rögzül a történés átélőjében, mennél többször kell róla beszámolnia (tanúskodnia). A történés annál torzítatlanabbul marad meg az emlékezetben, mennél több az elbeszéléskor is jelen levő, élő tanú. Különösen szerencsés, ha több tanú van jelen egy elbeszélésnél: a többi, jelen levő tanú részben bíztathatja az elbeszélőt: „mondd el azt is, hogy…”, másrészt a tanú-társak korrigálhatják az elbeszélőt, visszatérítve őt az általuk is megélt történeti valósághoz. Az elbeszélés hiánytalanságát segítheti, ha a lejegyző már rendelkezik valamiféle írásos rész-anyaggal, mert ezzel elősegítheti az emlékezet felébresztését és esetleg az írott anyag kiegészítésére ösztönözheti az elbeszélőt.


A tapasztalat azt mutatja,

hogy az ember emlékezete az ilyen-olyan okból rögzült eseményekről akár 50-60 évig is viszonylag tisztán megmarad. Legfeljebb torzul, hézagossá válik. Könnyebben megmaradnak a meglepő, számunkra kínos, vagy különösen örömteli pillanatok (események). Általában nem egy hosszabb eseménysor marad meg, hanem egyes helyzetek, képek (úgy, mintha egy fénykép lenne). Persze ezeket a „villanóképeket” az emlékezési folyamat kerek történetté egészíti ki, mintegy a „csattanó” köré magát a történetet. A gondolatritmus könnyebben megmarad, mint egy tömör, egysíkú, csúcspont nélküli történet. Nem nagyon maradnak meg az emlékezetben a rendszeres, ismétlődő tevékenységek. A szokatlan, a megdöbbentő, az érthetetlen, a megbotránkoztató esemény jól megmaradhat az emlékezetben. Nagyon nehéz utólag felidézni az egyes események helyes egymás utániságát, különösen, ha azok logikailag nem következnek szorosan egymásból. Ilyenkor az elbeszélő más, logikailag, érzelmileg, vagy motívumaiban hasonló eseményeket sorol egymás után.
Ezek után az előbbiekben leírt általános megfigyeléseket viszonylag könnyű alkalmazni az evangéliumok szövegére. Különösen illik mindez a szinoptikusokra. Az evangéliumok szövegét a fentiek szerint vizsgálva, érdekes megállapításokat tehetünk. (1) A legközvetlenebb, „legnyersebb” elbeszélések Márknál találhatók. Jól látható, hogy mikor beszél a közvetlen tanú és mikor következik az egyéb, hallomásból származó szöveg. (2) Az elbeszélő tanú érezhetően nem azonos a lejegyzővel, különben kerülné a spontán elbeszélő szövegben szereplő „és, és, és” tagolást. Az elbeszélésből egyértelműen látható: az elbeszélő tanú Jézus közvetlen környezetébe tartozott. (A megdicsőülés hegyén – Jézuson és a prófétákon kívül – csak Péter, Jakab és János volt jelen.) (3) Ezen felül, még egy laikus számára is, aki nem ismeri a görög nyelvi finomságokat, látható, hogy Máté és Lukács lehetőleg minél többet vett át Márktól, ami azt is jelenti, hogy hitelesnek ismerték el. (4) Erősen valószínűsíthető, hogy a Máté szövegének saját részét, ill. a csak Lukácsnál szereplő saját anyagot más, de ugyancsak közvetlenül Jézus környezetébe tartozó tanítvány(ok) elbeszéléséből jegyezték le. (5) A korábban a személyes élmények megmaradására vonatkozóan leírt jellemzők alapján valószínűsíthető, hogy csak akkor vált sürgetővé a második nemzedékhez tartozó tanítványok számára a szóbeli elbeszélések minél teljesebb leírása, amikor kezdtek kihalni az első nemzedékhez tartozó tanítványok.
Az első, aki ezt a sürgető szükséget felismerte, nyilván Márk evangélista volt. Aki Jézus földi működése idején a 20-as éveinek közepén járhatott, az evangéliumának leirásakor viszont, az akkori átlagos életkorral számolva, 55 évesen már nagyon idősnek számított. Ezt az életkort pedig Kr.sz. után 65 körül érhette el. Ez jelenthette tehát azt az időszakot, amikortól a tanítványok szóbeli elbeszélésének leírása égető szükséggé vált. Tehát Pál, aki a levelet ezen időszak előt irta, nem is ismerhette a Jézusról szóló evangéliumot írott formában. Ráadásul, szegény, a tanítást nem Jézus közvetlen tanítványaitól kapta, hanem egy antiochiai kereszténytől, aki, ki tudja, hányadkézből ismerte meg az Örömhírről szóló tudósítást. Így nagyon is érthető, hogy miért különböznek annyira Pál levelei és az evangéliumok. Mindebből az is következik, hogy amíg az evangéliumok meg nem születtek és el nem terjedtek a Palesztinától távoli, pogány-keresztény világban, Pál személyes tanítása és az általa (illetve az ő tanítványai által) írott levelek jelentették csaknem kizárólag az írásban rögzített keresztény tanítást.
Mire az evangéliumok megjelentek a köztudatban, Pál tanítása, személyiségi jegyei, szervezeti intézkedései és pasztorációs módszerei váltak dominánssá és rögzültek a pogány keresztény világban. Így aztán – mind a mai napig kihatóan – a hierarchikus, egyszemélyi vezetés uralkodik az egyházi vezetésben, szemben a Jeruzsálem-központú, apostol-csoport irányítású, párban-megbízott pásztorolású szervezettel. Érdekes módon  az evangéliumi eredetűnek tekinthető egyházszervezési formát eddig csupán Assisi Szent Ferenc próbálta megvalósítani, nem sok sikerrel. A két „egyház-üzemeltetési” módszer gazdasági tekintetben is alapvetően különbözik egymástól. Míg a jeruzsálemi „modell” szerint a kommunisztikus forma volt az uralkodó – a gyülekezetre is érvényesítve Jézus és az apostolok korábbi vagyonközösségét – addig Pálnál kezdettől fogva egy-egy gazdagabb hívő volt a helyi gyülekezet fő fenntartója („szponzora, kegyura”).
Pál dicséretére legyen mondva, hogy a szervezeti, gazdasági módszerei, intézkedései hosszú távon működőképesek maradtak, míg az evangéliumokra hivatkozó szervezeti, gazdasági, életviteli megoldások sorra elhaltak. Ami a hitterjesztés, a misszió hatékonyságát illeti, Pálnak az örök élet ígéretére koncentráló igehirdetése sok pogányt vonzott magához és tartott meg minden üldözés ellenére a hitben. Nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy Pálnak az a tanítása is sok embert vonzott magához, mely szerint mindenki (még a rabszolga is!) egyenlő Isten előtt a Krisztusban, ami sokak számára az egzisztenciális felemelkedést jelentette. Így Pál az emberek számára egzisztenciális perspektívát adott egyrészt az életünk határának a végtelenbe kitolásával (az örök élet bizonyosságával) másrészt a földi egzisztenciális biztonságot adó közösségi szolidaritással (szeretetközösséggel).
Az evangéliumok keletkezés-történetével kapcsolatban különlegesen érdekes a szenvedés-történet az evangéliumokban, mivel ez a rész az, ahol János evangéliuma a legközelebb áll a szinoptikusokhoz. Ráadásul a szinoptikusok talán itt hozzák a legtöbb saját anyagot is (a gyermekség-történeteken kívül). Az egyes evangéliumok mintegy egymásnak adják át a szót a folytatásokban. Nagyon sok a szóbeli, de legalább tartalmi egyezés, sok fontos jelenetnél, mint például az Úrvacsora. A Szentirás tanúsága szerint Jézus életének ez a része az, ahol látható, hogy több párhuzamos leirás készült, még a korai időszakban, amelyekből az evangélisták a szemléletüknek leginkább megfelelőbbet választották ki a saját verziójuk számára.

Az elemzés aktualitása

Jézusnak az evangéliumokban megjelenő tanítása, mi szerint Isten édesapaként szeret minden embert, és ezt a szeretetet a másik (erre sokszor  egyáltalán nem méltó) ember iránti cselekvő szeretettel viszonozhatjuk az, amire viszont ma az egész világnak van szüksége. Ugyanis mára a Föld egész népessége eljutott odáig, hogy az emberiség képes önmagát kiirtani. Mára már sokan belátták, hogy ha erőszakkal válaszolunk erőszakra, attól csak az erőszak mértéke és nem a béke növekszik. Nincs más orvosság, mint amit Jézus ajánl az erőszak leküzdésére: „szeressétek ellenségeiteket!” (Mt. 5,38-48) Ez ma az evangélium globális üzenete és a keresztények megújulási programja!

 

Címkék: hitelesség példabeszédek szájhagyomány korszerűség személyes motiváció valóságtartalom szemályes visszaemlékezések szinoptikusok személyes tanúság páli tanítás szenvedéstörténet

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr334336868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.