Feloldhatók-e a megismerés szubjektív korlátai?

Gyakorta lehet találkozni olyan emberekkel, akik – ezért, vagy azért – nem hajlandók (nem képesek?) a valóságra vonatkozó új ismeretek befogadására, elfogadására. Az ilyenekre érvényes Jézus mondása: „Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek.” Ez a probléma nemcsak egyes emberekre érvényes, hanem ember-csoportokra is. Ilyenek pl. a moszlimok is, akiknek a tudósai ezer évvel ezelőtt az akkori tudományos ismeretek hordozói voltak, ma pedig gondolkodásukban, a mai tudományos ismeretek elfogadásában talán a leghátul kullognak.
Akik nem, vagy csak nagyon nehezen fogadják el a létező valóságra vonatkozó újabb és újabb ismereteket, azok meggyőzése rendszerint alig lehetséges. Az ilyen emberek a saját előítéleteikbe zárkózva képtelenek elhagyni a valóságról alkotott téves képet, még ha az újabb ismeretek logikusabbak, konzisztensebbek is. Ez ma a világ egyik legnagyobb baja. Sajnos, bár sokat foglalkoztunk ezzel a problémával, nem látjuk a megoldását, hacsak nem abban, hogy azok, akik ilyen téveszmékbe vannak bezárkózva, csak akkor képesek a korábbi véleményükhöz nem illeszthető, újabb ismeretek befogadására, ha egzisztenciálisan, élet-vitelükben szembesülnek korábbi meggyőződésük csődjével, hiábavalóságával. Tapasztalataink – sajnos – azt mutatják, hogy sokan még ilyenkor sem képesek korábbi nézeteik felülvizsgálatára.
Az új ismeretek befogadásának egyik jelentős akadálya az, hogy a valóság a korábbiakban elképzeltnél, esetleg az előzetesen megismertnél sokkal bonyolultabb. Ami bonyolult, nehezen érthető, az sok emberben ellenszenvet, vagy legalább is idegenkedést vált ki. Azért van azoknak a személyeknek inkább sikerük az emberek előtt, akik frappánsan, egyszerűen képesek a problémákra megoldást mondani. Nem baj, ha nem fedi teljesen a valóságot egy megállapítás – és ezáltal félreorientál – az emberek nagy részének ez rokonszenvesebb, mintha a valóságot valaki részletesebben, és ezáltal bonyolultabban ismerteti meg másokkal. Ha egy ismertetésből félig értenek meg valamit, az félreértést okozhat, és ez sokszor káros reagálást válthat ki. Nagyon nehéz a valóság ismertetésénél azt az utat megtalálni, ami a valóságról egy többé-kevésbé helyes képet mutat, de még az adott hallgatóságnak is elegendő tájékoztatást ad róla.

Mentségek az újabb ismeretektől elzárkózóknak

Aki nem hajlandó, vagy nem képes megismerni és elfogadni a számára addig ismeretlen és idegen információkat, az nem megátalkodottan maradi, nem ellenséges az új dolgokkal szemben, hanem csak idegenkedik az újabb dolgoktól, fél attól, hogy azok megzavarhatják a benne kialakult békés egyensúlyt. Addigi ismeretei, mindaz, amire szocializálódott (kondicionálódott) visszatarthatják attól, ami számára idegen, ami esetleg megkérdőjelezheti egyik, vagy másik, benne kialakult képet, véleményt, ítéletet, hitet.
Rendszerint nincs is tudomásunk róla, mennyi ítélet, előítélet, vélemény, „tabu” dolog van az életünkben, ami nem mindenkinek a közös sajátja, hanem csak a magunké, ill. azé a csoporté, aminek a tagja vagyunk. Ezek csecsemőkorunktól fogva rögzülnek belénk, anélkül, hogy tudatában lennénk. Vannak ezek között olyanok, amik fontosak, elengedhetetlenek, mint például, hogy a kés éle veszélyes, ha nem helyesen használjuk. Lehet több olyan vélemény, ami tartósan, erősen rögzül bennünk, pedig csak annak a csoportnak (családnak, nemzetiségnek, hitnek stb.) a sajátja, amihez tartozunk. És ezektől halálunkig nem tudunk elszakadni, ha pedig mégis, árulónak, renegátnak, bűnösnek érezzük érte magunkat. Sőt, akinek a tudomására jut „árulásunk” a mi csoportunkból, az talán még szigorúbban ítél rólunk, mint mi magunkról. Természetesen, ha az új véleményünkkel egy másik csoport is azonosul – és ez a csoport az új véleményünkről tudomást szerez – akkor az új csoportunk szemében mi „megvilágosodottak”, „megtértek” vagyunk. (De valójában ezek szemében is mi mindig kívülállók, jött-mentek maradunk.)
Az előbb leírt csoport-jellemzőkbe sorolható személyek a társadalomban egy nagyon összetett csoport-hálót alkotnak. Az egyes személyek többféle szempont szerint különféle csoportokba sorolhatók. De mindenképpen az éppen vizsgált személynél (többé-kevésbé) megtalálhatók azok az adott csoportra jellemző ismeretek, vélemények, viselkedési sajátosságok, hitek stb., amiknek alapján az adott csoportba az illető besorolható. Pl. lehet valaki magyar, református, Fradi-drukker és bélyeg-gyűjtő egyben úgy, hogy egyik csoporthoz való tartozása nem zárja ki a másikat. Természetesen, vannak olyan, ennél sokkal bonyolultabb csoport-besorolású személyek is, de akkor is érvényes általában az, hogy az illetőnek egy adott csoportban való viselkedésére nem feltétlenül jellemző a másik csoportban megjelenő viselkedési formája. Egy adott csoporthoz való szocializálódása (kondicionáltsága?) viszont olyan erős lehet, hogy bár már régen nem kifejezetten egy adott csoport tagja, mégis sok, mások által is felismerhető csoport-viselkedési jellegzetességét megtartja. Pl. sokszor nem nehéz felismerni valakiről, hogy református származású, pedig már csak a szülei gyakorolták vallásukat.
Vannak foglalkozások, hivatások, pozíciók, csoportok, akikhez tartozó személyek többszörös kontroll és nyomás alatt állnak, hogy korábbi (feltételezett, vagy valóságos) véleményükből, viselkedésükből, hitükből ne engedjenek. Ilyenek – többek között – a politikusok, lelkészek. Egy lelkész számára (olykor elviselhetetlen) kontrollként ott vannak a gyülekezetük tagjai, az egyházi vezetőik – és illetéktelenül, kéretlenül – az összes kívülálló. És mindezek sokszor egymással ellentétes elvárásokkal. Csoda ezek után, ha egy lelkész olyannyira óvatos a vélemény-nyilvánításában és még inkább az újabb ismeretek elfogadásában? (Azért a helyzet nem annyira nehéz, mint amilyennek látszik, csak tudomásul kell venni, hogy az újabb ismeretek elfogadása, gyakorlatba való átvitele nem lehet gyors – még az Egyházban sem!)

Intés a „megvilágosodottaknak”!

Azoknak a számára, akik az eddig elolvasottak, vagy az ezután megismerésre kerülő szöveg alapján másoknál „okosabbnak”, „különbnek” vélnék magukat, álljon itt a figyelmeztetés: Kedves barátom, ne gondold, hogy több vagy értékesebb vagy Isten és az embertársaid előtt, mint azok, akik az ebben a blogban olvashatókat nem ismerik, vagy akár nem hajlandók elfogadni, elhinni. Lehetsz akármilyen tájékozott, vagy „tudós” valamilyen dologban, ha nem tekinted a másik – esetleg „elmaradottnak”, „téveszmékben élőnek” gondolt – embertársadat tiszteletre méltónak, nem tartod legalább olyan értékesnek, szeretetre méltónak, mint magadat, akkor sem az ismereteid, sem te magad Isten és az emberek előtt nem sokat érsz. Mert a cselekvő szeretet az ami számít és értékes, mind Isten, mind a többi ember előtt. Korántsem hidd, hogy mert az – esetleg vélt – „igazság” birtokosának gondolod magad, egy „valaki” lettél. Örülj, ha valami, számodra hasznos dologra „találtál”. Az sem kár, ha ezt másokkal meg kívánod ismertetni, de ne hidd, hogy ettől különb lettél, te csak egy esendő porszem vagy.

 

Címkék: rögzült ismeretek szocializálódas

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr624332402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.