Kozmosztudatosság

 2016.03.25. 17:49

Amióta tudjuk, hogy a mi földi világunk része egy elképzelhetetlenül nagy valaminek, a Kozmosznak, hétköznapi életünk, gondolkodásmódunk vajmi keveset változott. Mind emellett hatalmas változásoknak vagyunk részesei, társadalmi körülményeinkben, technikai, kényelmi lehetőségeinkben, de gondolkodásmódunk, a bennünket körülvevő világról alkotott képünk nem sokat változott az 500 évvel előbb élt őseinkhez képest. Ha egy követ feldobunk, az visszaesik (remélhetőleg nem ránk) és ha egy poharat elejtünk egy kemény padlóra, az nagy valószínűséggel eltörik. De például, hogy a Föld túlsó oldalán élők nekünk fejjel lefelé sétálnak, azt már (bár ésszel tudjuk) elképzelni nem vagyunk képesek. Nagyon sok olyan tény van, amire hasonló, vagy jobb példákat lehetne hozni ebben a témában. Vannak hétköznapi dolgok is, amiket ésszel tudomásul veszünk, de, de érzékelésünk számára elképzelhetetlen. Csak egyetlen példát említek: Egy tömör rézhuzalban hatalmas energiát lehet szállítani, annak állagának megváltozása nélkül. Környező világunk tele van ilyen, „a józan-ésszel felfoghatatlan” tényekkel. Az ember rendszeresen használ olyan eszközöket, amelyek működése túlmegy a hétköznapi közvetlen tapasztalatokon. Talán a most felnövő nemzedék számára már csodálkoznivalót sem jelent egy ilyen új ismerettel való találkozás.
Mindeközben a hitéletünkben, hitgyakorlatunkban olyan fogalmakat használunk, mint pl. Isten Országa, Mennyország. Nagyon érdekes tapasztalatom, hogy azok, akik nem egyházi környezetben nőttek fel, nem keresztyén családban szocializálódtak, ha bekerülnek egy gyülekezetbe, akkor probléma nélkül átveszik az ottani szóhasználatot, és úgy tűnik, azonnal értik a fogalmak értelmét. Micsoda kukacoskodás a részemről, ha fenn akadok ezen a gyakorlaton! Hagyjuk tehát a régi, 2000 éves fogalmakat használni, ha mindenki tudja, mit kell azokon érteni. Ebben meg is nyugodhatnánk, ha (az esetleges helyi részsikerek ellenére) nem a hívők közösségének erős fogyását nem jeleznék a szociológusok és statisztikusok. „Nem vonzó manapság a keresztyénség” – mondják. Régen mitől volt vonzó? – kérdezhetnénk. Az első egy-két nemzedéknél a Parúzia, Krisztus újra eljövetelének várása volt a vonzó. Azután is, az általános létbizonytalanságban az üdvözülés bizonyossága adott erőt a hívőknek. Azután – valljuk be – Az uralkodók „ösztönzése” a keresztyénség felvételére volt a meghatározó. Az uralkodók pedig az emberek könnyebb vezethetősége miatt szövetkeztek össze az egyházi vezetőkkel. Aztán jött több, általános lelki megújulás, különböző, „nem konformista” egyházi emberek hatására. Ezek közül a legnagyobb hatású a Reformáció volt, de a társadalmi viszonyok változása, bizony, ennek az erejét is „megtépázta”.
Talán a fogalmak új interpretációja is segíthetné a megújulást. A szemem előtt két fogalom van, amit – szerintem – újra át kellene gondolni. Az egyik a mennyország, és a másik a feltámadás. Mindkét fogalomra jellemző, hogy azoknak a helye, ill. ideje „nagyon messzire” került. Köztudottá vált, hogy ez a világ már nagyon régóta megvan, és csak néhány ember gondol a közeli „világ-végére”. Így rögzült a valamennyire is hívő keresztyének gondolkodásában, hogy az Utolsó Ítélet, a feltámadás csak a világ (a mi „világunk”, a Föld) végével, megsemmisülésével következhet be. (2Pét3,7) Hasonlóképpen, a mennyország (Máténál: Isten országa) a régiek számára közel volt, hiszen a felhők fölött nincs más, mint egy „firmamentum”, valami függönyféle, amire vannak a csillagok felfüggesztve. Ez mögött pedig kezdődik a mennyország. (Pál szerint legalább 3 ég-réteg van. 2Kor12,2-4) Mióta tudjuk, hogy fölöttünk, körülöttünk végtelen üres tér van, azóta az egyszerű gondolkozás számára is a mennyország a végtelen messzesége került. Ha a Mi Atyánk szerint hisszük, hogy a mennyekben van, akkor nagyon messzire került. Jézus szerint viszont közöttünk van. (Lk17,21)
Az Újszövetségben két vélemény van jelen. Az egyik a közeli mennyországról és közeli feltámadásról szól, míg a másik a majdani feltámadást hirdeti, Vannak még, ebben a tárgyban a két alternatívába be nem sorolható igék. Amely igéket ebben a témában kigyűjtöttem, azoknak az elérési helyeit felsorolom a következőkben, minősítés nélkül. Ki-ki, sorolja be azokat a megfelelőn csoportba. Kiemelem ezek közül elsőnek a Jn11,25-26 igehelyet. Én személyesen ezt tartom a legfontosabbnak és szó szerint vallom. És most következzenek a kigyűjtött igehelyek, az előfordulásuk szerinti sorrendben. (Tudom, hogy még sok másik, a témára vonatkozó igehelyet lehetett volna kigyűjteni, de talán ezek összessége is jó keresztmetszetét adja a témának.)
Mt24,27-31, 38-41, Mt27,52-53, Mt28,2-4, Mk12,24-27, Mk13,24-27, Lk14,14, Lk17,20-24, 30-37, Lk21,25-36, Lk23,39-43, Lk24,36-43, Jn5,27-29, Jn6,40, Jn11,24-26, Jn20,24-29, Jn21,3-13, Apcs10,41, Apcs24,15, Apcs26,6-8, 1Kor15,12-23, 29, 35-55, 2Kor12,2-4, 1Tessz4,13-18, 2Tim2,18, 2Pt3,3-13.
Rövidítve, egyszerűsítve és kisarkítva a felsorolt igehelyekben olvashatókat, Jézus a halál utáni azonnali feltámadásról beszélt, míg Pál a meghaltaknak a feltámadását az Utolsó Ítélet idejére teszi. De nem is látható, ha valaki meghal, hogy mindjárt feltámadna. Akkor ez hogyan lehetséges? – kérdezhetnénk Máriával. (Lk1,34) Kicsit közelebb visz a megértéshez, hogy a „halál-közeli élményt” átéltek közül többen beszámoltak olyan tapasztalatokról, amikor olyan tevékenységeket láttak és olyan beszélgetéseket hallottak, amik a testük helyzetéből nem tapasztalhattak. (Pedig senki sem vette észre, hogy valaki/valami eltávozott volna a testükből.) Mai ismereteink szerint sok minden létezik a fizikai valóságban, ami nem látható, hallható. Ilyenek pl. az elektromágneses hullámok. Jóformán korlátlan számú frekvencián létező elektromágneses információhordozó csatorna hozható létre. Az ezekben levő tartalom általunk is láthatóvá és hallhatóvá tehető a megfelelő frekvenciacsatolás esetén. Ez lehet egy analógia a transzcendens létben való egzisztálásra. Ha a feltámadás után az Atyával vagyunk, akkor mi is „lélekként” kell, hogy létezzünk. (Jn4,24) A Pál által leírt „dicsőséges test” is lelki test. Aki, ha akar – és a mennyei Atya ezt megengedi neki – akár fizikai testben is megjelenhet, majd utána az élők szeme elől ismét eltűnhet, amint azt a Jézus halála utáni megjelenéseiről beszámoló írók tanúsítják.
Akkor, meg mire való az Utolsó Ítélet? Jelzi, hogy az emberiség vége nem a Kozmosz (sok milliárd év múlva esedékes) végéhez van kötve. Valami, csak a Föld bolygóra vonatkozó kataklizma érzékletes, részletes és akár a mai fizikai ismereteink szerint is helytálló (2Pt4,18-20) katasztrófa jöhet, váratlanul. Elegendő arra gondolnunk, hogy a Gonosz éppen most esedékes szolgái (terroristái) felrobbantanák a volt Szovjetunió központi atombomba-raktárát, és az beindítaná az összes többi, máshol tárolt többit. Bekövetkezne az, amit a szinoptikusok egybehangzóan írnak le. Nincs haladék? De talán még van, ha úgy teszünk (minden méltányossági és igazságérzetünk ellenére) ahogyan Jézus tanácsolta/parancsolta a Mt5,25-ben.
Olvasgassátok a Végidőket! Pl.: Mt24,10-14, 20-22, 44. De Lk21,28!

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesekes.blog.hu/api/trackback/id/tr568416654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása